Ausztráliában szombatra elérte a 80 százalékot azoknak az aránya, akiket beoltottak a koronavírus elleni vakcina mindkét adagjával - jelentette be az ország miniszterelnöke.
Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 7643 euró, ami az európai átlag 51 százalékának felel meg. Ezzel idén is a 30. helyen áll az ország az európai 42 országot tartalmazó listában.
- Hangos sípolás és hangposta jelentkezik Csűrös Karola színművésznő helyett a telefonján. A Szomszédok egykori sztárja hónapok óta küzd a betegségével, és egykori színészbarátaival is ritkán beszél. Úgy tűnik, születésnapján sem akar beszélni továbbra sem senkivel.
Sokáig a Barátok közt csapatát erősítette, most azonban a Jóban Rosszban sorozatban tűnik majd fel Deutsch Anita. A színésznő kegyeiért férfiak versengenek Csillagkúton.
A Waberer's International Nyrt. 147,8 millió euró árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 3,3 millió euró lett a tavalyi harmadik negyedévi 1,1 millió eurós veszteség után - tette közzé a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Július első napjaiban egy Tekla nevű magyar nő bátorságától volt hangos a hazai sajtó. A nő Bicskén sétált fényes nappal, amikor egy család közeledett felé. A nő gyanútlanul tovább haladt, ám a mellette elhaladó férfi rácsapott a fenekére.
A Jungheinrich és Nico Rosberg együtt lépnek fel az elektromobilitás és a fenntarthatóság érdekében. A fenntarthatóság mellett elkötelezett vállalkozó, aki a 2016-os év Forma-1 világbajnoka mostantól márkanagykövetként képviseli az intralogisztikai megoldások területén vezető vállalatot. „Nico Rosberg nemcsak a motorsport ikonikus alakja, hanem csa
A Tungsram cég választ kínál Elon Musk-nak az ENSZ világélelmezési programjának tett hatmilliárd dolláros kihívására. A cél nem kevesebb, mint a világéhezés megszüntetése.
Egy hete az oroszok egyszer már leállították a Lengyelországon keresztül vezető csőrendszeren a szállítást. Szombaton a Jamal−Európa gázvezetéken keresztül nem jött gáz.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Sok harcot megnyert a sportban Bodnár Noémi fitneszvilágbajnok, ám most élete egyik legnehezebb megmérettetése áll előtte. A fiatal sportolóról alig egy hónapja derült ki, hogy nyirokrákkal küzd, már túl is van első kemoterápiáján.
Csütörtök este a magyar úszóválogatott egyik tagjánál koronavírus-fertőzés gyanúját állapították meg, emiatt őt és szobatársát elkülönítették. A többi versenyzőn és a stáb tagjain még aznap este és másnap reggel is elvégezték a gyorstesztet. Mivel valamennyi tesztnek negatív lett az eredménye, a Kazanyban zajló rövidpályás Európa-bajnokság illetéke
Már vannak olyan régiói Németországnak, ahol a kórházak nem bírják a koronavírusos betegeket ellátni, így máshova kellett átszállítani őket - jelezte pénteken Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter, két tartományi miniszterelnök pedig előtte néhány órával már arról beszélt, hogy ha nem születik gyorsan olyan szövetségi lépés, ami letöri
A második kör végén Brand nem cserélt kerékpárt, Vas viszont igen, így a vb-címvédő előnyre tett szert, a magyar kerékpáros az éremért küzdve két, hazai pályán szereplő riválist is lerázott.
Ha autózás helyett a közösségi közlekedéssel járunk, egészségesebbek leszünk – erre utal számos kutatás eredménye. A tömegközlekedést használók ugyanis több testmozgást végeznek, ami alapvető fontosságú egészségünk megőrzéséhez. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a mozgáshiány az elhalálozások vonatkozásában a negyedik legnagyobb kockázat
Továbbra is veretlen hazai pályán a Mezőkövesd, amely 2–1-re győzte le a Paks csapatát az OTP Bank Liga 12. forduló szombati játéknapjának nyitómérkőzésén.
A tájékoztatás szerint a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 32 százalékkal, 18,5 millió euróra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első kilenc hónapban a csoport árbevétele 440,1 millió euró volt, 3,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A nettó eredmény 12,1 millió eurót t
Minden jó, ha a vége jó – így gondolhatja ezt az a fiatal édesapa is, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban heti rendszerességgel tüntetett a főváros melletti Pécelen: Fekete Kálmán a hatalmas tábláival és transzparenseivel állta el a főút forgalmát.
A legújabb Hello, WMN! kerekasztal-beszélgetésünkön arra kerestük a választ három tudós segítségével, hogy a természettudományos és műszaki pályákon miért van még mindig kevesebb nő, mint férfi, és mit tehetnek a szülők és a tanárok azért, hogy több lány kapjon lehetőséget az önmegvalósításra és a karrierépítésre ezeken a területeken. Nézzétek meg
A fogvatartottak és a börtöndolgozók egészségének megóvása érdekében hétfőtől, november 8-ától ideiglenesen újra szünetel a látogatófogadás a hazai büntetés-végrehajtási (bv-) intézetekben és intézményekben - tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (Bvop) pénteken az MTI-t.