Mivel ez egy spanyol horrorfilm, így reméltem, hogy valami igazi csemegével lesz dolgom, mindenféle hollywoodi kliséktől mentesen. Többé-kevésbé beigazolódott, bár inkább kevésbé, és csalódottságom abból fakad, hogy megint nem izgultam magam "halálra", tehát csak egy jó elgondolás alapján, gyengén kivitelezett horrort kaptam. A sztori fő mozgatórug
A belügyminiszter jegyzi azt a törvénymódosítási javaslatot, amely egyszerűsítené a nem EGT-országokból érkező digitális nomádok beutazását és tartózkodását. A szakemberhiányt nem enyhítené a javaslat.
Az Apple úgy tűnik, hogy nem tudja megoldani máshogy a chiphiányt, mint hogy csökkenti a gyártását egyes termékeknek. Mutatjuk a részleteket. Az elmúlt hónapokban minden céghez elért a chiphiány. Az előzetes előrejelzéseknél is nagyobb lehet a cégek által gyártok készülékek száma, így az Apple-nél is. Ez a válság biztosan nem fog megoldódni, viszon
A Magyar Marketing Szövetség (Mmsz) programjai elsősorban a gazdasági és szakmai értékteremtésre fókuszálnak, ezekkel párhuzamosan azonban társadalmi és környezeti értékteremtést támogató, ügyekre reflektáló kezdeményezéseket is életre hív a szakmai szervezet. Mindezek előszobája a most alapított új tagozat, amelynek célja, hogy platformot biztosít
Számos módszer létezik adatbázis építésre, kérdés, hogy vajon érdemes-e a nulláról elkezdeni, vagy pedig jobban megéri célzott ügyfél listát vásárolni. A marketing célú céges adatbázis építés nem más, mint a gazdasági szervezeteknek nyilvános kapcsolati- és egyéb adatainak egy táblázatba való gyűjtése. Ezek aztán egyedi igények szerint csoportosíth
Az ABC jogi elemzője, Sunny Hostin azt állította, hogy a republikánus jelöltre szavazó fehér virginiai nők úgy tesznek, mintha a rabszolgaság meg sem történt volna.
Miközben a cyber-bűnözők továbbra is kihasználják a COVID-19 világjárvány kínálta lehetőségeket, újabb támadási felületeket fognak találni többek között a deepfake-ek, a kriptovaluta és a mobiltárcák révén – derül ki a Check Point 2022-re vonatkozó cyber-biztonsági előrejelzéséből. A 2022-re vonatkozó globális cyber-biztonsági előrejelzés legfont
A külügyminiszter szerint azért lenne jó, ha a Bizottság és annak az elnöke elmenne Kelet-Ázsiába, mert akkor megnézhetnék, hogy miről is szól a való világ.
A mai modern folyékony mosószerek már nem rendelkeznek a mosóporok azon kellemetlen tulajdonságával, hogy a tiszta vízzel történő öblítés után is benne maradnak a mosópor maradványok a ruhában.
A Fradi-szurkolók a harmadik kapott gól után többször is elbúcsúztatták a csapat német trénerét, aki úgy véli, a fejlődéshez a játékosoknak és az edzőknek is időre van szükségük.
Bár nem újkeletű, de például tegnap is szembe jött az “Amazon token” hirdetése a Facebookon, egy szokatlanul szofisztikált csalás, ami azért számos árulkodó jelet hagy a kicsit is avatott szem számára. Lássuk a csalást, illetve azt is, hogy mit tudhatunk…
A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton azt mondja, tisztességesen szeretné megnyerni az idei trófeát a száguldó cirkuszban, így esze ágában sincs megismételni az olyan vitás ütközéseket, mint amilyenek korábban döntöttek a bajnoki címekről.
Sokkal jobban meggondolják a fiatalok, hogy milyen munkákat vállaljanak el – erősítik meg egy friss felmérés eredményeit az euDiákok Iskolaszövetkezet tapasztalatai. A tanulók főként a rugalmasságáért kedvelik a diákmunkát, és egyre többen adnak „próbaidőt” a munkahelyüknek: egy-két műszakban tesztelik a körülményeket, és akkor kezdenek heti rendsz
A közhelyként oly gyakran használt kifejezés, amelyet általában pejoratív értelemben használ a mindennapi kifejezések között a köznyelv, igazából nagyon komplex lélektani folyamatot takar.
Elég csak az OTP történelmi csúcson álló részvényárfolyamára ránézni, onnan is leolvasható, hogy megy a banknak: erőtől duzzad a pénzintézet, egymás után dőlnek a rekordok, most a bevétel és a működési eredmény ment új csúcsra, és a profit is rekordközeli, a bankcsoport kiemelkedő megtérüléssel működik, a magyar alaptevékenység megy előre, mint egy
80 százalék körüli az átoltottság a légitársaságnál, és ez folyamatosan nő, de december 1-ig van idejük beoltani magukat a pilótáknak és légiutaskísérőknek - mondta Radó András, a Wizz Air kommunikációs igazgatója a Spirit Fm Aktuál című műsorában.
A Dometic hűtési és higiéniai megoldásai immár alapfelszerelésként és opcionális extraként is szerepelnek az újonnan megjelent Flipper 900 Dc funkciói között. Az együttműködés segíti a finn hajóépítőt, hogy új korszakot nyisson az ügyfelek számára. Az 1966-ban alapított Flipper Boats skandináv szabadidőhajó-gyártó cég olyan vízi járművek készítésér
A NAV online felületén már elérhető a VISSZADO-nyilatkozat a gyermeket nevelő magánszemélyek szja-visszatérítéséhez. Az adóhatóság most pár tisztázó kérdés-válasszal segít az érintetteknek.
A Budapest Central European Fashion week kifutóján könnyed, tavaszias kollekciót mutatott be a Sentiments, amelyet József Attila Hullámok lágy tánca című szonettje ihletett.
Sajtos melegszendvics és sajtos melegszendvics között is van különbség. Különösen, ha az egyik a franciák által kedvelt croque monsieur. Kalóriaszegény és tápláló, az íze pedig mennyei!
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány november 22. és 28. között oltási akcióhetet rendez a kórházi oltópontokon.
A víz- és szennyvízrendszerek nem megfelelő kezeléséből adódó, hírnevet érintő és pénzügyi kockázatokkal foglalkozik egy ma közzétett új jelentés. „Az élelmiszeripari folyamatokban használt víz és szennyvíz kezeléséről” című dokumentum az élelmiszeriparban és az italgyártásban használt nagy mennyiségű vizet veszi górcső alá, arra biztatva a vállala
Irakban október 30-án egy viszonylag rövid ideig tartó, de igen heves esőzés okozott gondokat, aminek következtében több, mint 3000 családot kellett kitelepíteni
A csapat - Mario Jacober (pilóta) és Sladjan Miljic (másodpilóta) - a Classic kategóriában áll starthoz, amelyet 2000 előtt készült autók számára hoztak létre. Mario Jacober pilóta így nyilatkozott: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy részt vehetünk a Dakar Classic rallyn az ikonikus Lada Niva T1 terepjáróval, amelyet magunk készítettünk fel a vers