2021. november 30. kedd

nov. 30
16:42
Már 15 ezer kamasz oltását kérték az akcióhéten (Infostart)
Az 5-11 évesek oltásának előkészületei elkezdődtek, a részletekről időben tájékoztatják a szülőket.
nov. 30
16:42
Románia: járható az A10-es autópálya Nagyenyed és Gyulafehérvár között (Adózóna)
Romániában ma délután megnyitották az A10-es autópálya Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti 24 kilométeres szakaszát. Ezzel az A1-es dél-erdélyi és az A3-as észak-erdélyi pályát Szászsebes és Torda között összekötő A10-es autópálya a teljes hosszában használhatóvá vált.
nov. 30
16:42
Fidesz: Berki Zsolt vállalkozó lehet a "Városháza fantomja"? (hirado.hu)
Berki Zsolt vállalkozó a "Városháza fantomja"? – tették fel a kérdést kedden a Fidesz Budapest Facebook-oldalon.
nov. 30
16:42
Így rendeltünk SZÉP-kártyával 2021-ben (ProfitLine)
Több millió rendelést fizettek idén SZÉP-kártyával a foodpanda felhasználói, derül ki a gyorskereskedelem hazai éllovasának számító vállalat adataiból. Az elmúlt 9 évben már megszokhatták a foodpanda vásárlói, hogy szabadon használhatják SZÉP-kártyájukat, hiszen a felületen elérhető éttermek 95%-a, azaz több mint 5500 hely elfogadja ezt a fizetési
nov. 30
16:42
Biztonsági őrre támadt egy család a maszkhasználat miatt Kecskeméten (ATV)
A helyes maszkhasználatra hívta fel egy nő és két gyermeke figyelmét a biztonsági őr, ezért bántalmazták. Az asszonynak kiskorú veszélyeztetetése és könnyű testi sértés, két gyermekének pedig csoportosan elkövetett garázdaság miatt kell felelnie.
nov. 30
16:42
Most bárkinek lehet eredeti fénykardja vagy varázspálcája – több száz relikvia a kalapács alatt (hirado.hu)
Hollywoodi sikerfilmek több mint ezer ereklyéjét árverezik el Los Angelesben.
nov. 30
16:42
A CNN-nek adott interjút Szijjártó Péter (HírTV)
Három kérdés, három hamis állítás, ez a balliberális sajtó egyenlete – így jellemezte Szijjártó Péter azt az interjút, amit az amerikai CNN csatorna készített vele.
nov. 30
16:42
Nagyot ment a magyar piacon a Jysk (vg.hu)
Különösen a bútorok, kerti bútorok és lakberendezési cikkek forgalma növekedett.
nov. 30
16:42
Évtizedekkel korábban kezdett melegedni a Jeges-tenger az eddig véltnél (Tiszta Jövő)
Az eddig véltnél évtizedekkel korábban, már a 20. század elején melegedni kezdett a Jeges-tenger egy kutatás szerint. A melegedést az Atlanti-óceánból a törékeny sarkvidéki ökoszisztémába befolyó melegebb víz okozta.
nov. 30
16:42
Honor 50 teszt – viszlát Huawei, helló Google! (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
nov. 30
16:42
Már tizenötezer kamasz oltását kérték a szülők az akcióhéten (Demokrata)
Az oltási akció kezdete óta már 15 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők.
nov. 30
16:42
Dobrev Klára: Sokan írjátok, hogy mennyire hiányoznak a személyes találkozások (Mandiner)
Bevallom, nekem is.
nov. 30
16:42
Mol Limóval is utazhatnak a Tanítsunk Magyarországért program mentorai (Mandiner)
A Mol is támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Tanítsunk Magyarországért programját, a mentorok mostantól ingyen használhatják a Mol Limót mentorálási tevékenységükhöz Budapest vonzáskörzetében – jelentette be György László, az ITM államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 30
16:44
Már 15 ezer kamasz oltását kérték a szülők (hirado.hu)
Közülük 11 ezren az első oltásra érkeztek, csaknem ezren pedig a megerősítő, harmadik oltást is felvették.
nov. 30
16:44
Rákay Philip: Eljött az ideje az Európai Bizottság nevű gittegylet sóval való behintésének (Mandiner)
Kerüljük a Karácsony kifejezést, meg Mária helyett használjuk a Malika nevet.
nov. 30
16:44
Jövőre tovább fokozódik a keresetek emelkedése (Mandiner)
A bérkiáramlás továbbra is magas, a jövő évi emelésekkel és juttatásokkal pedig további emelkedéssel számolnak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik arra is figyelmeztetnek, hogy mindez emelkedő inflációs kockázatokkal árnyalt.
nov. 30
16:45
Eddig 15 ezer kamaszt oltottak be az oltási akcióban (Menedzsment Fórum)
Az akció kezdete óta már 15 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 11 ezren az első oltásra érkeztek, csaknem ezren pedig a megerősítő, harmadik oltást is felvették.
nov. 30
16:48
Ennyi volt: leleplezték a Covid-szennyezőket, szigorít Ukrajna (Blikk)
Ukrajna - December 6-ától már a jelenlegi legenyhébb kockázatot jelző, sárga besorolású régiókban sem látogathatják az éttermeket, kávézókat, kulturális intézményeket és edzőtermeket azok, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást Ukrajnában, december 9-étől pedig életbe lép az a rendelkezés, amellyel a kormányzat kiszélesítette az oltásra kö
nov. 30
16:48
Planet 2021 - Áder: A globális cselekvés nemzetállami tettekkel válhat eredményessé (hirado.hu)
Cselekedni kell globálisan és lokálisan is.
nov. 30
16:48
Egy haláleset miatt nem oltanak többet Janssennel Szlovéniában (Portfolio)
Szlovéniában végleg felfüggeszthetik a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni egyadagos oltásának alkalmazását, miután kiderült, hogy összefüggés van egy haláleset és a vakcina használata között - jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter kedden, hozzátéve, hogy a vakcinát a jövőben csak "kifejezett kérésre" adják
nov. 30
16:48
Megtalálták Golovin Vlagyimir utódját az MTK-nál (m4sport.hu)
Az MTK még az év vége előtt megtalálta Golovin Vlagyimir utódját a női kézilabdacsapatnál.
nov. 30
16:48
Saját cégét is bedöntötte a Moderna-vezér (vg.hu)
Zuhannak az mRNS vakcinák fejlesztői, a legnagyobb vesztesnek a Moderna tűnik.
nov. 30
16:48
Fluor Tomi: A NER nagyon szépen kettéosztotta az országot, és rengeteg karácsonyi vacsorát elrontottak (SzMo)
A zenész Szabad Európának adott interjújában azt is elmondta, 2015 után azért kezdett politikával foglalkozni, mert a politika is „foglalkozott” vele, mikor letiltották az állami médiában.
nov. 30
16:48
"Azonnal takarodj ki!"- így kergették el a magyar rappert a tüdőgondozóból (Life)
A ValóVilágból ismert Béci, művésznevén Young G gyakorlatilag a tüdőgondozóban tudta meg, hogy átesett a koronavíruson. Felháborító bánásmódban részesült.
nov. 30
16:48
A megjelenés előtt kiszivárgott minden a Honor csúcsmobiljáról (GSMring)
Egy nappal a Honor 60 és a Honor 60 Pro bemutatója előtt minden információ kiszivárgott a termékcsalád Pro változatáról, ami nem is lesz csúcsmobil. A Honor az év eleje óta küzd, hogy meghódítsa a vásárlókat. Miután maga mögött hagyta a Huaweit, a leányvállalatnak megvoltak a szükséges eszközei ahhoz, hogy népszerűséget szerezzen a kínai piacon. Az
nov. 30
16:50
Három hónap alatt 50 százalékkal felértékelődött a 4iG (vg.hu)
Most nehezen tud olyat mondani a társaság, amit még nem árazott be a piac.
nov. 30
16:51
Kötelező oltás - Keményet dönthet a prágai kormány (Infostart)
Hamarosan Csehországban is kötelező lehet a koronavírus elleni védőoltás felvétele. Csak az egyik ok, hogy megérkezett az omikron.
nov. 30
17:00
Horrorisztikus drágulás az élelmiszerboltokban – megálljt parancsolt a kormány Magyarország szomszédjában (Piac és Profit)
Rendkívül fontos döntést hoztak meg Szerbiában.
nov. 30
17:00
Elemző: Márki-Zay Péter ahelyett, hogy szolgálná a szavazóit, mintha lenézné őket (hirado.hu)
Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője arra is felhívta a figyelmet, hogy Márki-Zay Péter olyan kijelentéseket tesz, amikről időről időre hallunk a baloldalon.
nov. 30
17:00
Jó hír érkezett a nyugdíjba készülőknek (Portfolio)
A 2022. évi nyugdíjmegállapítás esetén alkalmazandó valorizációs szorzók előreláthatóan 8 és fél százalékkal nőhetnek az idei szorzókhoz képest - írja friss bejegyzésében Farkas András, a Nyugdíjguru News alapítója.
nov. 30
17:00
Itt van minden, amit eddig az omikron koronavírus-variánsról tudni lehet: tényleg annyira veszélyes? (Pénzcentrum)
Magyarország felé is egyre rohamosabb léptekkel közeledik a frissen felfedezett koronavírus-variáns, az omikron. De mit tudunk eddig erről a koronavírus-mutánsról? Mennyire kell félnünk tőle? Milyen olyan fő tulajdonságai vannak, amik aggodalomra adnak okot? Nemzetközi szakértők válaszolnak az új variánssal kapcsolatos legégetőbb kérdésekre.
nov. 30
17:00
Győrffy Balázs szerint Bige László a magyar gazdákon nyerészkedett (Agroinform)
Súlyos vádak hangoztak ma el a Parlamentben a Nitrogénművekkel szemben. Győrffy Balázs, fideszes képviselő szólalt fel.
nov. 30
17:00
Potápi: Magyarország nem engedi el a kárpátaljai magyarság kezét (hirado.hu)
A külhoni gazdaságfejlesztési programok sorában Kárpátalja a második volt.
nov. 30
17:00
Varga Mihály: Magyarország továbbra is együttműködésre törekszik az OECD-vel (hirado.hu)
Varga Mihály a szervezet sikerének nevezte a nemzetközi adómegállapodást.
nov. 30
17:00
Az Opel villanyautói is megkapják a várt hatótáv-növelést! (Autónavigátor)
Nemrég arról számoltuk be, hogy a Peugeot e-208 hatótávja 22 km növekedéssel 362 kilométerre, az e-2008 hatótávja 25 km növekedéssel
nov. 30
17:00
„A helyzet nagyon egyértelmű volt” – a Hertha sportigazgatója Dárdai menesztéséről (m4sport.hu)
„Ha nyerünk a következő meccsen, akkor is így határozunk.”
nov. 30
17:00
Mindenki ezt a szőkítési technikát kéri a szalonokban: tényleg bámulatos (Femcafe)
Ez most a legtrendibb szőkítési-technika.
nov. 30
17:06
Kulcsár Krisztián a téli olimpiáról: amíg sportolói bojkottról nincs szó, addig nincs nagy gond (Infostart)
A pekingi olimpiai körülmények egy része nem ígérkezik kellemesnek, de így is bízik az éremszerzésben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Kommentálta a távolmaradó amerikaiak döntését is.
nov. 30
17:06
A távmunkában dolgozók egyharmada informatikai támogatás nélkül maradt (TőzsdeFórum)
A távmunkára való átálláskor az alkalmazottak egyharmada (35%) nem kapott semmilyen informatikai támogatást, nem vettek részt kiberbiztonsági képzésben
nov. 30
17:06
Döntött a parlament: januártól változik a gyógyszerek házhozszállítása (vg.hu)
Elfogadták az egészségügyi tárgyú törvénycsomagot.
nov. 30
17:06
Őrülten édes fotón mutatta meg kisfiát Gianni Annoni (Life)
A sztárszakács, Gianni Annoni büszke és boldog édesapa, aki gyakorta szereti megmutatni kisfiát a nagyközönségnek is. Legújabb bejegyzésével kiütötte a cukiságmérőt, olyan megható fotót posztolt.
nov. 30
17:08
Egy fél élet – ennyibe kerül egy budapesti ház (TőzsdeFórum)
Budapesten 32 évig kell félretenni az átlagbért egy új házhoz.
nov. 30
17:08
Döntött a versenyfelügyelet: a Facebooknak távoznia kell a GIF-ek közül (vg.hu)
A felvásárlással ellehetetlenítették a piaci versenyt.
nov. 30
17:12
Koronavírus: kiderült, hány szülő kérte eddig a kamaszok oltását (Blikk)
Belföld - Az oltási akció kezdete óta már 15 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 11 ezren az első oltásra érkeztek, csaknem ezren pedig a megerősítő, harmadik oltást is felvették - írta a koronavirus.gov.hu kedden.
nov. 30
17:12
Tudja-e azokat ellenőrizni egy köztestület, akiktől díjat szed? (ProfitLine)
A közjegyzői kamarák és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar egyszerre lát el érdekképviseleti feladatokat és ellenőrzési tevékenységet. Ezért integritási kockázatot hordoz, hogy mennyire képes egy ilyen köztestület azon tagok objektív ellenőrzésére, akitől tagdíjra is igényt tart - tárta fel az Állami Számvevőszék elemzése. Az Országgyűlés határozatá
nov. 30
17:12
A Párbeszéd képviselője szerint a kormány tudatosan inflálja el a béremelkedést (ATV)
Mellár Tamás elmondása szerint ez egy jól ismert közgazdasági módszer, melynek lényege, hogy az árak felpörgésével visszaszívják a nominális bérnövekedést, így a reálérték kevesebb lesz, az emberek azonban ezt kevésbé érzékelik: ők csak azt látják, hogy nominálisan az előző évhez képest növekedett a kereset. A képviselő szerint ez hosszú távon rizi
nov. 30
17:12
EMA: 3-4 hónap kell az új vakcinák jóváhagyásához (ATV)
Noha a meglévő oltóanyagok továbbra is védelmet nyújtanak, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szükség esetén három-négy hónapon belül uniós használatra ajánlhatja azokat a koronavírus elleni vakcinákat, amelyeket az új, omikron nevű variáns legyőzésére fejlesztenek ki - közölte Emer Cooke, az EMA főigazgatója Brüsszelben kedden.
nov. 30
17:12
Kötelező oltást akar az új német kancellár (vg.hu)
A szintén gyengén oltó Ausztriában már kötelező, követhetik a német szomszédok is.
nov. 30
17:12
Fluor Tomi: A NER nagyon szépen kettéosztotta az országot, és rengeteg karácsonyi vacsorát elrontottak (SzMo)
A zenész Szabad Európának adott interjújában azt is elmondta, 2015 után azért kezdett politikával foglalkozni, mert a politika is „foglalkozott” vele, mikor letiltották az állami médiában.
nov. 30
17:12
Nem túlélni, hanem élni - Megnéztük Mundruczó Kornél filmjét, az Evolúciót (SzMo)
Az Evolúció a generációkon keresztül átöröklődő traumákról szól.

Keresés