Bár a percre pontos indulás elmaradt, hétfőn hajnalban 3 óra 33 perckor elindult az első, menetrend szerint közlekedő tram-train (vasútvillamos) Hódmezővásárhely és Szeged között.
Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.
Szigorúbb járványügyi korlátozásokat javasol Lisziewicz Julianna immunológus, aki szerint az új, omikron variáns miatt csökkenni fog a koronavírus elleni védőoltások hatékonysága. Merkely Béla, a Semmelweiss Egytem rektora viszont úgy gondolja, hogy hogy jó hatással lehet a hazai járványhelyzet alakulására a harmadik oltás népszerűsége.
Ha a te gyereked is érintett a felvételi eljárásban, akkor valószínűleg pontosan tudni fogod, mire gondolt szerzőnk, amikor azt írta: „Sokatmondó kép a társadalmi olló egyre szélesebbre nyílásáról: ha nincs pénz, nincs idő és nincs támogató család, akkor az esély egy gimnáziumi bejutásra a zéró felé konvergál.”
Nagy-Britannia hétfőre összehívta a világ hét legfejlettebb iparú országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G7 csoport egészségügyi minisztereinek rendkívüli ülését a koronavírus omikron nevű új variánsának terjedése miatt - közölte vasárnap este a brit egészségügyi minisztérium.
Lassan kezdődik a téli madáretetés főidőszaka, amikor szárnyas vendégeinknek nagy szükségük van a segítségünkre. Használjuk ki az alkalmat, és figyeljük meg az etetőhöz érkezőket! Mely cinegefajokat fedezhetjük fel közülük? Ismerkedjünk meg közelebbről a széncinegével, a kékcinegével és a barátcinegével!
Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány átadta Az Év Családbarát Vállalata díjakat. A kisvállalati kategória fődíjasa a pécsi DevMads Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság lett. A méltatás szerint az informatikai cégnél a családi kötelékek erősítésére a törvényes évi szabadságon felül születésnapon és karácsony előtt ajándéksz
Hagyományainkhoz híven az év végén új kiadványokkal gyarapodott a Portfolio online könyvesboltja. Már megrendelhető Morgan Housel "A pénz pszichológiája" című könyve és John C. Bogle "Vagyonépítés befektetési alapokkal" című kötete. Mindkét könyv kiváló karácsonyi ajándékválasztás.
A Komáromi Csillagerőddel pályázó Városliget Zrt. kapta a 23. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat, valamint az örökségvédelmi kategória I. díját - közölte a szervező, a nemzetközi ingatlanszövetség (FIABCI, Fédération Internationale des Administrateurs de Bien-Conselis Immobiliers) magyar tagozata.
Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, a tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, oly
Chicagóban egy hét alatt ugyan 0,9 százalékkal drágult a búza, 2,8 százalékkal a kukorica és 3,3 százalékkal a repce, de a szójabab kurzusa 0,8 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza értéke 0,2 százalékkal a repcéé pedig 0,7 százalékkal mérséklődött, ám közben a kukorica 2,2 százalékkal, a takarmánybúza pedig 2,8 százalékkal került többe, min
Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.
„A negyedik hullámot, sőt, az ötödik hullámot is úgy tudjuk legyőzni, ha a két oltást követően adunk egy ismétlő oltást” – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Spirit Fm Aktuál műsorában.