2021. november 26. péntek

nov. 26
0:40
Közös járőrözést javasolt Párizsnak a brit belügyminiszter (Magyar Nemzet)
Priti Patel szerint össze kell fogniuk az országoknak, hogy felszámolják az embercsempészek hálózatait.
nov. 26
0:41
Otthonában esett össze Torgyán József özvegye, aggasztó hírek érkeztek (Metropol)
Torgyánné Cseh Mária nemrég kórházba került, miután saját otthonának nappalijában egyik pillanatról a másikra elveszítette az eszméletét.
nov. 26
0:42
Aggódik Fodor Zsóka, hogy újra bezárhatnak a színházak (BorsOnline)
Fodor Zsóka már a harmadik, emlékeztető dózisát is megkapta a koronavírus elleni vakcinából, és az ingyenes influenza oltással is élt.
nov. 26
0:43
Most érkezett: Lángokba borult egy családi ház Hévízen (BorsOnline)
A tűzoltókat az Egregyi utcába riasztották.
nov. 26
0:44
Fodor Zsóka elmondta a véleményét a harmadik oltásról (Ripost)
Fodor Zsóka már a harmadik, emlékeztető dózisát is megkapta a koronavírus elleni vakcinából, és az ingyenes influenza oltással is élt.
nov. 26
0:44
Putyin menesztette a börtönfelügyelet parancsnokát, Kalasnyikovot (vg.hu)
Túl sok volt a botrány a rabok kínzásával kapcsolatban.
nov. 26
0:44
Kóbor Jánosról nyilatkozott az Omega menedzsere: ezt tudja a legendás zenész állapotáról (Life)
Trunkos András megtörte a csendet: elmondta, mit tud a két hete kórházban fekvő Kóbor János állapotáról.
nov. 26
0:44
5+1 utazási forma, ha Franciaországban járunk (Hamu és Gyémánt)
Franciaország finom ételekről, világhírű múzeumokról és gyönyörű tájairól is ismert. Ám az ország egyik kevésbé ismert tulajdonsága a hatalmas tömegközlekedési rendszere. Az egyszerű, megfizethető utazás minden lakos számára elérhető, a közlekedési lehetőségek a gyors városi buszozástól az egész napos, országot átszelő vonatozásig terjednek.
nov. 26
0:44
Kásler Miklós közzétette a harmadik oltással kapcsolatos eljárásrendet (Magyar Nemzet)
Mint írta, csak ellenjavallat esetén alkalmazható homológ, vagyis az első két oltással azonos oltóanyag is.
nov. 26
0:45
Döbbenetes: megint egy szexuális zaklatás botrány kezd kibontakozni a Vígszínházban? (Metropol)
Wunderlich József szerint egy fiatal színésznőt azért aláztak meg, és vették el tőle a szerepet, mert nem volt hajlandó levetkőzni.
nov. 26
0:46
Karanténba kényszerült családjával a magyar színésznő (BorsOnline)
A színésznő nehezen viseli a bezártságot.
nov. 26
0:48
Élőben jelentkezett a koronavírusos Berki Mazsi, így van most (Ripost)
Az újdonsült anyuka egy oltási kampány kedvéért teszteltette magát, ami pozitív eredményt hozott.
nov. 26
0:48
Újabb áldozatok, köztük mentősök a felrobbant orosz bányában (vg.hu)
A katasztrófavédelem szerint már nincs rá esély, hogy túlélőket találjanak.
nov. 26
0:48
Pásztor Anna válása után két évvel vallott élete egyik legnehezebb időszakáról (Life)
Bár Pásztor Anna és férje különváltak, gyermekeik érdekében próbálnak továbbra is egy családként működni.
nov. 26
0:48
A Pentagon egyre komolyabban veszi az UFO-észleléseket (Hamu és Gyémánt)
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon bejelentette, hogy egy új munkacsoportot hoz létre, amely a korlátozott légtérben érzékelt UFO-észlelésekről szóló jelentéseket fogja kivizsgálni és elemezni.
nov. 26
0:48
Manuel Pellegrini: Minden tiszteletem a Ferencvárosé! (Magyar Nemzet)
A korábban a Realnál és a Citynél is megfordult edző szerint nem volt könnyű meccs az Ftc elleni.
nov. 26
0:50
Ez már annyira kellemetlen – Kiverte a biztosítékot Madonna mellbimbó villantása - 18+ fotó (BorsOnline)
Bár a plasztikáknak köszönhetően nem tűnik 63 évesnek, mégsem sülnek már el jól a világsztár megjelenései.
nov. 26
0:54
Csupán két apró tapasz fedi a szépség mellbimbóit, mindent megmutat - 18+ fotó (BorsOnline)
Csoda, hogy egyben maradtak a szikladarabok.
nov. 26
1:00
Tündér vagy királynő? Bámulatosan fest ebben a ruhában Dallos Bogi (Blikk)
Puskás-Dallos Bogi, aki meseszép ruhában pózolt a kamera előtt, hatalmas bejelentést tett, nemsokára megérkezik!
nov. 26
1:00
Havazás és havas eső várható a hétvégén: ez az országrész érintett (Háziállat)
Borús, csapadékos lesz az idő a hét végén, néhol havas eső, havazás is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
nov. 26
1:12
Koltai Róbert karácsonyi reklámja könnyeket csal mindenki szemébe (Blikk)
A Jászai Mari-díjas színművész rövidfilmben nyújtott alakítására külföldön is felkaphatják a fejüket.
nov. 26
1:12
Az 5 és 11 év közötti gyermekek számára is javasolja a BioNTech/Pfizer vakcináját az EMA (ProfitLine)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az 5 és a 11 év közötti gyermekek számára is ajánlotta a BioNTech és Pfizer vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett Comirnaty nevű vakcináját - erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatott csütörtökön.
nov. 26
1:42
A Poli-Farbe első féléves eredményei meghaladták a 2019-est (ProfitLine)
A Poli-Farbe Vegyipari Kft. első féléves árbevétele idén meghaladja a 2019-es adatokat, viszont elmarad a 2020-as számoktól - mondta Szabó Antal, a vállalat ügyvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 26
3:12
„Kész felnőttek” – Palik László a Schobert-gyerekekkel edzett: a szüleikről és a hírnévről kérdezte őket (Blikk)
Palik László futótársai ezen a héten Schobert Norbi gyerekei, Lara és Norbi voltak, akik őszintén beszéltek arról, milyen volt felnőni úgy, hogy az egész ország belelátott az életükbe.
nov. 26
3:12
OTP elemzés (ProfitLine)
Bizonytalan időket élhettünk meg tegnap a börzéken, ami azért várható volt az amerikai szünnapot tekintve eleve alacsonyabb forgalommal indulhattunk neki a csütörtöknek. Az OTP számára is inkább felemásan telt a kereskedés, így a mai napon is ellenállásként kezd a 18 000 forintos szint, ezt tesztelhetik a bikák, amennyiben lesz erő a vételi oldalon
nov. 26
3:12
Ájultan esett össze otthonában Torgyán József özvegye (BorsOnline)
Torgyánné Cseh Mária nemrég kórházba került, miután saját otthonának nappalijában egyik pillanatról a másikra elveszítette az eszméletét. Az egykori operettprimadonna Torgyán József halála óta komoly szívbetegséggel küzd, ami miatt rendszeres orvosi ellátásra szorul.
nov. 26
3:16
MOL elemzés (ProfitLine)
Nagyobb eséssel üdvözölte Hálaadás ünnepét a MOL részvények árfolyama és 2.5 százalékos ereszkedésével újra a 2500-as támasz alá zárt be a jegyzés tegnap. A mai napon Christine Lagarde beszédén kívül kevés érdemleges eseménnyel számolhatunk, így ma is kissé langyos lehet összességében az európai kereskedés. Az infláció megállíthatlanul robor tovább
nov. 26
3:18
OTP elemzés (ProfitLine)
Egyértelműen az OTP húzta a magyar börzét szerdán, a maga több mint 4 százalékos teljesítményével, mellyel a 17 900-as árfolyamszinten fejezte be a napot a bankpapír. Alapvetően ingadozó volt az európai hátszél a börzéken és a német tőzsde elég erőteljesen esett is, a délutántól várható volt némi javulás főleg a becsléseknek megfelelő amerikai adat
nov. 26
3:20
Richter elemzés (ProfitLine)
A langyos és felemás európai hangulatban mérsékelten ugyan, de emelkedett tovább a Richter árfolyama és egyre közelebb ér a 9000 forintos korábbi lélektani szintjéhez. Ebben az évben már a harmadik esélyt kaphatná meg a kurzus arra, hogy áttörje ezt a vízválasztó zónát, ám legutóbb már napon túl sem sikerült megtartani ezt a frontvonalat. Alulról t
nov. 26
3:22
MOL elemzés (ProfitLine)
Nem történt nagy változás a MOL grafikonján, igazából technikai szempotnból ugyanott tart az árfolyam mint a tegnapi kezdéskor. A mai napon kevesebb piaci szereplő indulhat neki a kereskedésnek, hiszen Amerika távol marad és ünnepnap miatt nem nyitnak ki a tengerentúlon. A hazai olajpapír számára amennyire nem volt jó hír az ársapka bevezetése, ann
nov. 26
3:24
A veseciszta (WebBeteg)
Az egyszerű veseciszta (ciszta renis) általában ártalmatlan jelenség, a legtöbb esetben tünetet sem okoz, ám a tüneteket is okozó cisztákat kezelni kell, szükség esetén akár műtéti beavatkozással is.
nov. 26
3:26
Richter elemzés (ProfitLine)
Emelkedésben fejezte be a szerdai napot is a Richter és ezzel a 8700 forintos szint felett kezdheti meg a napot. Jelenleg éppen a 8400-9000-es sáv közepén hezitál a grafikon, de az elmúlt napok menetelése a vevők oldalára tolhatja a mérleg nyelvét. Nincs azért felhőtlen hangulat, hiszen a tegnapi esés a német börzén még bezavarhat a magyar parkettn
nov. 26
3:30
Már 400 ezer magyar ember jött rá, hogy mit kell tennie, hogy biztosan legyen nyugdíja (ProfitLine)
2021 második negyedévének végére a Magyar Nemzeti Bank statisztikái alapján mintegy 391 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítótársaságok, 9 %-kal többet, mint tavaly ilyenkor. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (Fbamsz) számításai szerint a szerződésállomány év végére meghaladhatja majd a 400 ez
nov. 26
4:12
Jelentős növekedést ért el a 4iG (ProfitLine)
Jelentős növekedést ért el a 4iG Nyrt. a harmadik negyedévben is, így az első 9 hónap konszolidált árbevétele meghaladta az 53 milliárd forintot, ami 58 százalékos emelkedés éves alapon - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
nov. 26
4:15
Forradalmi újítás, olcsóbbak lehetnek az akkumulátorok (Infostart)
A Sumitomo Metal Mining megkezdi a kobalt, a lítium és más kulcsfontosságú anyagok újrahasznosítását a használt elektromos járművek akkumulátoraiból.
nov. 26
4:18
Egy új tanulmány szerint a zsírok csökkenthetik a stroke kockázatát – ezt a fajtát fogyaszd! (Igényesférfi.hu)
Hosszú ideig az volt az általános nézet a táplálkozástudományban, hogy a túl sok zsír fogyasztása nem egészséges, mivel növelheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, így például a stroke kialakulását.
nov. 26
4:24
Milyen épületre igényelhető az ingyen napelemes támogatás? (Alternatív Energia)
Jelenleg üresen álló házra is kérhető a támogatás? Ha turisztikai célra használom az ingatlant akkor is is pályázhatok a 100 százalékban vissza nem térítendő napelemekre?
nov. 26
4:36
Hazai cégbe fektet a Rheinmetall AG (autopro)
A befektetéssel a Rheinmetall célja, hogy a jövőben a 4iG váljon a legfőbb digitalizációs és informatikai partnerévé.
nov. 26
4:36
Minden idők legkisebb repülő mikrocsipje vizsgálhatja a jövőben a levegőt (Magyar Mezőgazdaság)
Ki gondolta volna, hogy egyszer elhangozhat egy mondatban a mikrocsip és a repülni képes kifejezés. Ha pedig még jobban belegondolunk, akkor ez háromdimenziós struktúrát is feltételez. Bizony izgalmas, és hogy mire lesz használható?
nov. 26
4:42
Nem jöttek be a német gazdasági becslések (ProfitLine)
Az első becslésnél gyengébben teljesített a német gazdaság a harmadik negyedévben: a részletes, végleges adatok alapján az október végén készített gyorsbecslésben szereplő 1,8 százalékkal szemben csak 1,7 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévhez képest - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön.
nov. 26
4:42
Totál meztelenül emelkedik ki a vízből a ringó mellű szinkronúszó álomnő (BorsOnline)
Jevgenyija korábbi világ- és Európa-bajnok sportolóként mindenkinek kedvet akar csinálni az úszáshoz. Fürdőruha nélkül ajánlja.
nov. 26
4:48
Sosem látott dolgot művelnek a játékosok a hatos lottó óriási főnyereményéért (Infostart)
Most még a korábbi rekordnyereményes időszaknál is többen próbálnak szerencsét a sorsoláson. Nagy a tét.
nov. 26
4:48
Beköszönt a tél a hétvégén (Háziállat)
Borús, csapadékos lesz az idő a hét végén, néhol havas eső, havazás is várható – figyelmeztet az OMSZ.
nov. 26
4:48
A Konyhafőnök VIP: Zámbó Krisztián elbúcsúzott (Márkamonitor)
Az énekes Nagy Sanyival párban főzött egész nap, azonban a végső párbajon alulmaradt, így a zsűri döntése alapján el kellett hagynia a konyhát.   Tóth Vera és Schobert Norbi duója azonban az egyenes ágú középdöntőért párbajozott, ahol a kóstolást követően az énekesnő bizonyult jobbnak, így ő A Konyhafőnök VIP új évadának első középdöntőse! A versen
nov. 26
4:48
Több mint húszezer hamis fiókot működtető botfarmot lepleztek le Ukrajnában (Mínuszos)
Az ukrán rendvédelmi szervek lelepleztek egy több mint húszezer hamis fiókkal rendelkező botfarmot, amelyet az orosz titkosszolgálatok megrendelésére építettek ki – jelentette az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU). A hivatalos honlapon kiadott közlemény szerint a kiberbűnözők speciális információs műveleteket hajtottak végre annak érdekében, hogy za
nov. 26
4:48
Stratégiai együttműködés a Bosch és az Óbudai Egyetem között (newtechnology.hu)
A Bosch hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetemmel. Az együttműködés elsődleges célja az oktatás fejlesztése, valamint a szakember-utánpótlás támogatása annak érdekében, hogy az egyetemről kikerülő mérnökök aktuális iparági tudással rendelkezzenek. A megállapodás emellett a jövőt meghatározó technológiák terület
nov. 26
4:48
*Igazi óracsodák* és rengeteg órás titok a következő BÁV óraaukcióból I Őszintén: Órákról (Kronometer)
December 7-én kedden, 18:00-tól a II. kerületi Csörsz utcában található MOM Kulturális Központban ismét BÁV aukció lesz, órákkal a főszerepben! Igazi óracsodákat válogattunk kedvünkre a katalógusból– lesz itt 180 ezer…
nov. 26
5:12
Újabb 40 bázisponttal magasabb kamattal hirdetett egyhetes betéti tendert az MNB (ProfitLine)
Újabb 40 bázisponttal magasabb kamattal, 2,90 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank az összes benyújtott ajánlatot elfogadta.
nov. 26
5:12
Több egyetem a dékánokra bízza az oktatás rendjét a járványhelyzetben (ATV)
December elsejétől csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni a szakképzési intézményekbe. Legalább is azoknak, akik nem diákok vagy oktatók. Két napja az iskolák és óvodák számára írt elő hasonló kötelezettséget az emberi erőforrások minisztere. Az egyetemeken, főiskolákon az intézményvezetők dönthetnek az óvintézkedésekről. Így a legtöbb helyen
nov. 26
5:12
Hét végi meteorológia: jön az első hó, nagy lesz a kavarodás az időjárásban (Infostart)
Északról és délről is ciklonok törnek ránk a következő napokban. Jön a tél, sok lesz a csapadék, nyugaton a hó is.

Keresés