Életének 102. évében elhunyt Nemecz Ernő, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, állami díjas geokémikus, mineralógus, krisztallográfus, a földtudomány doktora, egyetemi tanár - tájékoztatta az akadémia pénteken az MTI-t.
Döbrentey Dánielt, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet munkatársát arról kérdeztük, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításával elhalaszthatja-e a kormány a jövő tavaszi választásokat.
Nagyot esett az online utazási cégek részvényárfolyama az új koronavírus szupervariánsról érkezett hírek miatt. Az olyan cégek, mint a Booking és az Expedia részvényei utoljára a koronavírus-járvány első napjaiban zuhantak ekkorát.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikában azonosított változata egyértelműen különbözik az eddigiektől, és szétterjedése akár azzal is járhat, hogy módosítani kell a Pfizer-BioNTech oltóanyagot - mondta a német BioNTech szóvivője pénteken.
Magyarország két életbevágó fontosságú megállapodást kötött idén Oroszországgal: az életmentő vakcinavásárlásit és a fűtést biztosító gázszállítási szerződést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-orosz kormányközi gazdasági bizottság pénteki obnyinszki ülését követő sajtótájékoztatóján.
A Freeszfe Egyesület januárban fogja ünnepelni megalakulásának első évfordulóját. Támogatóik; színművészek, rendezők, írók, televíziós személyiségek, képzőművészek felajánlásaiból online jótékonysági aukciót rendeznek december 12-én, vasárnap. Az érdeklődők a licitálással nem csak a Színház- és Filmművészeti Egyetem 155 éves hagyományának folytatás
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kutatások alapján sokkal agresszív vírusvariánsra számíthatunk, amely Dél-Afrikából származik, de már Európában is feltűnt. A WHO szakemberei Omikronnak nevezték el, és nagy aggodalommal figyelik gyors terjedését, illetve az eddigieknél nagyobb kockázatát.
Több mint öthavi mélypontra esett a Brent olajfajta ára pénteken késő délután azokra a félelmekre, hogy ha tovább terjed a koronavírus Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett új variánsa, akkor újra bezárkózhatnak az országok, és korlátozhatják a közlekedést, ami a kőolaj iránti kereslet drasztikus esésével járhat ugyanúgy, mint a járvány első hullá
A Nitrogénművek Zrt-t azzal vádolják, hogy az export miatt nem tartalékol elég műtrágyát a magyar piacra. A cég szerint mindent megtesznek a hazai és külföldi piac kiszolgálásáért.
Kiárusítja a ruhatárát Eke Angéla. A Junior Prima-díjas színésznő azonban nem öncélúan teszi ezt, a bevételt ugyanis a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát (MFÖEK) Alapítvány részére ajánlja fel.
November 30-ig elérhető a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank mintegy 474 MFB pontján a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön. A Magyar Bankholding tagbanki ügyfelei a program keretében eddig több mint 7100 hitelkérelem révén, 62 milliárd forint értékben igényelték a kedvezményes kölcsönt. Az államilag támogatott hitelkonstrukció a válság m
Hótenger, vagy homoksivatag? A kalandoroknak mindegy, ők akár gépkocsival is teljesítik a küldetést. Ehhez persze még a legerősebb autókat is át kell alakítani, ennek volt nagy mestere Adolphe Kégresse. A francia hadmérnök 26 évesen szegődött II. Miklós szolgálatába, 1905-től volt az orosz cár sofőrje és a Carszkoe Szelóban felépített depó garázsme
Kósa Lajos nem mondott igazat – ezt a magyar ügyészség állítja. Kósa egy bizottsági meghallgatás után azt mondta, hogy a belügyminisztérium vásárolta meg a Pegasus-szoftvert – ezt cáfolta most az ügyészség. Vadai Ágnes arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány szerepe továbbra sem tisztázódott az ügyben, de a DK-s politikus és a jobbikos Stummer J
Izraelre kell ehhez figyelni, ha ott emelkednek a számok, akkor majd készülhetünk esetleg a negyedik oltásra is. Ám ezzel még várhatunk, mert ott azzal, hogy az emberek 40-45 százaléka megkapta az emlékeztető dózist, le tudták győzni ezt negyedik hullámot is.
A szervező Másállapotot a szülészetben! mozgalom szerint már eleget vártak de nem javul a szülészeti ellátás minősége itthon, ezért szimbolikusan átadják a terheiket a döntéshozóknak.
A két hétre járványügyi zárlatot hirdetett Szlovákiában az éttermek és a nem létszükségletű boltok bezártak. A határ Magyarország felé azonban nyitva van.
Az ötéves SMA-s Tomika nem jogosult a közel 700 millió forintos állami támogatásra, ami megváltoztathatná az életét és esélyt adna neki a gyógyulásra. A szülők közösségi gyűjtésbe kezdtek, akik mellé Jakab Péter, a Jobbik elnöke is is beállt.
50 évesen is feltűnő jelenség Thalía. Hát még a kilencvenes évek derekán. Már akkor imádta egész Mexikó, sőt, a fél világ, hiszen a legkeresettebb exportcikk volt a teleregények piacán. Bizonyíték rá a María című sorozat, amelyet mifelénk Guberálós Maríaként is emlegetnek. A sorozat minden hétköznap 18.00-tól látható az Izaura Tv-n, ismétlés másnap
Phaahla elmondta, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a variáns genetikai összetétele miatt fertőzőbb lehet, de megjegyezte, hogy a vakcinák még mindig hatékonyak a variánsból eredő súlyos Covid megelőzésében.
Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormány a térségből érkező utazókra vonatkozó korlátozásokra készül, egyben újabb megszigorító intézkedéseket vezet be a járvány megfékezésére – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken.
Phaahla elmondta, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a variáns genetikai összetétele miatt fertőzőbb lehet, de megjegyezte, hogy a vakcinák még mindig hatékonyak a variánsból eredő súlyos Covid megelőzésében.
Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormány a térségből érkező utazókra vonatkozó korlátozásokra készül, egyben újabb megszigorító intézkedéseket vezet be a járvány megfékezésére – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken.
A bárok és éttermek reggel 5 és éjjel 23 óra között lehetnek nyitva, az éjszakai szórakozóhelyek, diszkók és tánctermek bezárnak, miután az országban azonosítottak egy esetet az Omkironnak keresztelt új variánssal.
„Be voltam oltva és vigyáztam, ahol csak tudtam és mégis. Velem együtt nagyon beteg lett a feleségem és a 10 hónapos fiunk” - megrázó beszámoló a betegségéről.
Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben péntek este a bankközi piacon reggelhez képest: az euróhoz és a frankhoz viszonyítva gyengült, a dollárral összevetve viszont erősödött.