A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek; az ötletgazdák, a Követ Egyesület és a Kék Bolygó Alapítvány a rendezvény karbon és ökológiai lábnyomát is kiszámolja, az ellentételezéshez szükséges erdősítési szükségletre pedig javaslatot tesz - közölte a két nonprofit s
Egy-egy riasztóbb fertőzöttségi vagy halálozási adat közlése után máris jönnek a rendezvény-lemondások – nyilatkozta az Indexnek Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Az év végéig mindössze a két évvel ezelőtti forgalom 10-20 százalékának megfelelő a leadott rendelésállomány-mondta.
Már csak egy hetük maradt az év végi fordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak – figyelmeztet a Netrisk.hu.
Az idei második negyedév végére az MNB adatai szerint 391 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 9 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a szerződésállomány év végére meghaladja majd a 400 ezres szintet annak ell
Huszonhét szerző és könyvkiadó, mások mellett China Miéville és Rachel Kushner is aláírta azt a nyílt levelet, amely szerint Sally Rooney példamutató döntést hozott, amikor nem írt alá új szerződést korábbi izraeli kiadójával.
Napról napra változó piaci környezet, távmunka, széteső csapatok és hektikus üzletmenet – az elmúlt két évben lassan hozzászokhattak a vezetők a koronavírussal érkező bizonytalansághoz és a folyamatos újratervezéshez, most viszont ideje a jövőre koncentrálni. Míg a 2020-as Strech konferencia a COVID-válság által felvetett akut problémákkal és gyako
Jessie J talán még soha ennyire nem tárulkozott ki, mint legutóbbi posztjában, amelyben elárulta, hogy élete eddigi legfájdalamasabb napját tudhatja a háta mögött.
Az akció során, amely december 15-ig tart, azok az egészségügyi dolgozók, akik bármilyen irattal, belépőkártyával igazolják a munkájukat, jogosultak a 19 forintos levesre, az így befolyó pénzből pedig a kórház gyermekosztályának vásárolnak majd játékokat.
Az innovációs és technológiai miniszter egyedi határozata értelmében 2021. december 1-jétől csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni a szakképzési intézményekbe. E főszabály alól természetesen mentesülnek a szakképző iskolákban, technikumokban foglalkoztatottak, oktatók és tanulók – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Mini
Ugyan a Niro nem egy kimondottan idős típus (jó 5 éve van a piacon), a Kia jó érzékkel ráérzett, hogy ideje a generációváltásnak – végtére is a modell egy különösen erős szegmensben szerepel, így fontos a frissesség. Nos, erre most nem lehet panaszunk, ugyanis a típus igencsak nagy váltással újult meg. Lássuk, mit tud!
Felgyorsítja és kiszélesíti a francia kormány a harmadik oltásról szóló kampányát, a jövőben már a harmadik oltásról szóló igazolás is kötelező lesz a védettségi igazolás érvényességéhez – számolt be róla
A Dell Technologies amerikai információtechnológiai konszern negyedéves bevétele és nyeresége kedvezőbben alakult az elemzők által vártnál, részben a cég személyi számítógépei iránti kereslet bővülésére.
A Diageo, a világ vezető prémium italgyártó vállalata, a Johnnie Walker, a Smirnoff és a Guinness gyártója ma bejelentette együttműködését a Molson Coors Beverage Companyhoz tartozó Borsodi Sörgyárral, a Diageo sörportfoliójának magyarországi forgalmazásáról 2022. január 1-től.
Csütörtökön ismét egyhetes betéti tendert tart az MNB, az irányadó kamat meghatározása pedig egyértelműen hatással lehet a forintra. A magyar deviza továbbra is 370 közelében jár az euróval szemben, innen kellene eltávolodnia egy meggyőző kamatemeléssel. Kérdés, hogy a jegybank tud-e elég erős üzenetet küldeni a piacnak.
A napokban új törvényjavaslat került a parlament elé. A dokumentumban foglaltak szerint meghosszabbítanák az összes, itthon érvényes hivatalos okmány lejárati idejét, és átalakítanák a védettségi igazolványt is.
A Diageo, a világ vezető prémium italgyártó vállalata, a Johnnie Walker, a Smirnoff és a Guinness gyártója ma bejelentette együttműködését a Molson Coors Beverage Companyhoz tartozó Borsodi Sörgyárral, a Diageo sörportfoliójának magyarországi forgalmazásáról 2022. január 1-től. A Diageo számára a Molson Coors vállalattal való stratégiai partnerség
Használ-e egy intézménynek Rudolf Péter szerint, ha a liberális gondolat mellett a konzervatív is helyet kap? Ki láthat bele a telefonunkba? Mi lesz az öttusával a lovaglás nélkül? Interjú Galgóczy Árpáddal, lengyel-belarusz helyzet, Nézőpont-születésnap és zöldbuszok – megjelent a Mandiner hetilap!
Kína saját szükségletei szerint szabadítja majd fel nyersolajtartalékait - közölte Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján.
Háromoldalú előzetes megállapodást kötött Jászai Gellért befektető társasága, a KZF Vagyonkezelő, a 4iG és a Rheinmetall. A megállapodás eredményeként a német vállalat részvényvásárlással és tőkeemeléssel 25,1 százalékos tulajdont szerezhet a 4iG-ben, amellyel a társaság legnagyobb nemzetközi stratégiai befektetőjévé válhat. A Rheinmetall és a 4iG
Erőteljesen csökkent a világ acéltermelése októberben az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta az Európai Unió 2022-es uniós költségvetését, ami az összes kötelezettségvállalást 169 515,8 millió euróban, a kifizetéseket pedig 170 603,3 millió euróban határozza meg - közölte az uniós parlament szerdán.