Egy zsombói pecsenyekacsa állományban és egy újkígyósi tenyészlúd állományban is elsődleges madárinfluenza kitörést diagnosztizált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A fertőzést vasárnap erősítették meg a vizsgálatok, mindkét állomány felszámolása folyamatban van.
Az eMAG és az Extreme Digital november 19-i Black Fridayén a magyar vásárlók 10,13 milliárd forint értékben több mint 420 ezer darab terméket rendeltek, ami jelentősen felülmúlja a tavalyi év eredményeit. A legjobban a háztartási eszközök, tisztítószerek, baba-mama termékek és a laptop/IT termékek fogytak, de belföldi szállást/utat is vásároltak kö
Bár rossz döntésnek tartja az üzemanyagárak befagyasztását, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjének semmilyen ötlete sincs, hogyan kellene megoldani ezt a problémát.
A Coca-Cola Magyarország két évvel ezelőtti karácsonyi akciójának folytatásaként újra lehetővé teszi, hogy egy apró gesztussal segítsünk a rászorulóknak. A budapesti Szent István Téren megrendezett adventi vásár látogatói minden, a helyszínen megvásárolt Coca-Cola üdítővel azokat támogatják, akiknek leginkább szükségük van rá; a Magyar Vöröskereszt
A Városháza eladásáról szóló egyeztetésen Bajnai Gordon is a fővárosban működő jutalékos rendszerről beszélt – derült k az Anonymus által közzétett újabb hangfelvételből.
Osvárt Andrea híres színésznő 15 évig élt külföldön összesen. Olaszországban is elismerik a munkásságát, ám az idáig vezető út nem volt kikövezve, nehezen indult be a karrierje.
Hétfő estére sem csillapodott a forint gyengülése, így ma reggel is 370 felett kezdi a napot az euróval szemben, a reggeli órákban pedig tovább gyengült, és már a 371-et is átvitte. A magyar deviza tegnap új történelmi mélypontra esett, és már ma is megvolt az új mélypont.
A Városháza eladásáról szóló egyeztetésen Bajnai Gordon is a fővárosban működő jutalékos rendszerről beszélt – derült ki az Anonymus által közzétett újabb hangfelvételből. A volt baloldali miniszterelnök egyértelműen tanácsokkal látta el a befektetőket. Immár nem is kérdés, hogy el akarták adni a Városházát, csak azt nem tudjuk, hogy a maffiamódsze
Nem öröm, ha az infláció és a folyó fizetési mérleg számok is romlást mutatnak, de érdemes a számok mögé nézni, mert akkor elkerülhetjük, hogy "akkor és ott kezdjük kongatni a harangot, amikor és ahol arra nincs szükség" - írja Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságban közzétett cikkében.
Erős harmadik negyedéves eredményekről számolt be múlt héten a Masterplast gyorsjelentésében, a főbb számok és a marzsok is emelkedtek. A negyedéves gyorsjelentésre reagálva az MKB elemzője megerősítette a cégre korábban megfogalmazott, 5167 forintos célárat, ami 22 százalékkal van a jelenlegi árfolyam felett, az ajánlása változatlanul vétel.
Törőcsik Mari, a magyarok egyik kedvenc színésznője, a Nemzet Színésze, a kétszeres Jászai Mari-díjas és háromszoros Kossuth-díjas színművész ma ünnepelné 86. születésnapját. Összeállításunkban megemlékezünk róla, és olyan érdekességeket is felsorakoztatunk vele kapcsolatban, amit kevesen tudnak!
Meghalt 171, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6518 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte kedden a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 043 116 embert oltottak be, közülük 5 801 593-an a második, 1 939 582-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Saját tudásra és infrastruktúrára épülő szolgáltatások, hozzáférés a globális IT-cégek felhőmegoldásaihoz – ezeket is tudnia kell egy sikeres lokális szereplőnek.
Bár rossz döntésnek tartja az üzemanyagárak befagyasztását, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjének semmilyen ötlete sincs, hogyan kellene megoldani ezt a problémát.
– Az autómegosztó szolgáltatások járműveit igénybe vevő ügyfelek joggal várnak el biztonságos közlekedésre alkalmas, utasterében pedig dohányfüstmentes gépkocsit. Több, mint bosszantó ugyanis, ha karcos és horpadt az autó, amit használunk vagy az utastérben a kellemetlen füstszag, mert korábban valaki dohányzott benne. A Bosch flottaüzemeltetők és
Elsősorban a kis- és középvállalkozások pénzügyi tudatosságának növelése, a számlamozgások, kiadások és bevételek áttekinthetővé tétele a célja annak az új terméknek, amely a fejlesztők ígérete szerint véget vethet a kkv-szektorra még mindig jellemző „pénzügyi vakrepülés” korszakának.
A finanszírozott összeg hiába érte el az 512 milliárd forintot, a növekedés mögött valójában az eszközök drágulása áll. Részletes elemzés a lízingpiac alakulásáról.
A félelem szorosan kapcsolódik túlélési ösztönünkhöz, ezért érdemes foglalkozni vele. Vannak aggodalmak a tudatalattiban is, amelyeket egy váratlan helyzet képes kiváltani.
Elsőre több mint 40 zenekart tartalmazó nagy csomaggal jelentkezett a 2022-es Sziget. Augusztusban érkezik a Hajógyári szigetre az Arctic Monkeys, Dua Lipa és a Kings Of Leon valamit Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi.
Két év kihagyás után 2022 augusztus 10-15-ig megtartják a Sziget Fesztivált. A fellépők között pedig már biztosan ott lesz az az Arctic Monkeys, Dua Lipa és a Kings Of Leon is.
Több Fülöp-szigeteki kutatóhellyel és felsőoktatási intézménnyel is szorosabbra fűzi kapcsolatait a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate). Az együttműködések keretében főként magyar vetőmagok felhasználását, közös rizsnemesítést, képzési és oktatási programok kialakítását és a helyi kistermelők nemzetközi piacra segítését támogatja a MATE.
Hétfő estére sem csillapodott a forint gyengülése, így ma reggel is 370 felett kezdi a napot az euróval szemben, a reggeli órákban pedig tovább gyengült, és már a 371-et is átvitte – írja a Portfolio.hu.
1979 és 1988 között vezette az országot diktatórikus eszközökkel, katonai puccs után került hatalomba, majd vérbe fojtott egy demokráciapárti tüntetést.