Mecky már közel két hete súlyos állapotban van, kórházban kezelik. Az Omega menedzsere elmondta: a zenészlegenda bár a legjobbakban bízott, kórházba kerülése előtt komoly instrukciókkal látta el őt.
Lapinformációk szerint Budapesten akár már ezen a héten leállhat a tömegközlekedés, ugyanis a további működéshez mindenképpen szükség van a kormány által eddig ki nem fizetett 12 milliárd forintra.
Pozitív lett a francia miniszterelnök, Jean Castex koronavírus-tesztje hétfő este, ezért tíznapos karanténba vonult, s a következő napokra módosítja a programját - jelentette be a miniszterelnöki hivatal.
A Kúria nemrégiben nyilvánosságra hozott ítéletében pontot tett annak a vitának a végére, hogy a Facebook magát ingyenesnek hirdető gyakorlata jogsértő-e. A taláros testület korábban közzétett döntése ugyanis hatályában fenntartotta a Fővárosi Törvényszék azon ítéletét, amely megsemmisítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2019 decemberében hozott
Ötödik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, ahol idén is azokat a cégeket jutalmazták, amelyeket a szavazók a legvonzóbbnak találtak.
A biostatisztikus szerint semmilyen szándék nincs a közlésre, ezek nélkül pedig nem lehet kielégítően védekezni. Ráadásul a nagy része nulla pénz- és szinte nulla energiaráfordítással közölhető lenne.
A hatalmas népszerűségnek köszönhetően a Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány meghosszabbította a kifejezetten gyerekeket és fiatalokat célzó, HADFIAK elnevezésű, online játéknak az elérhetőségét. Az október 20-án indult interaktív történelmi játék november 25-i érhető el a világhálón. Az alapítvány egy olyan oktató, interaktív játékot indított el,
Azt mondják, a mai gyerekek már nem olvasnak indiánregényeket. Nem tudom, igaz-e, de én biztos, hogy a kisiskolás gyerekem keze ügyébe fogom tenni őket. Nálunk is valahogy így volt 15-20 éve. Lehet, hogy javasolták a szüleink, arra nem emlékszem, de arra igen, hogy a nyaralóban sorakozó „tipikus nyári regények” között elég soknak tolldísz, békepipa
Nincsenek arra utaló bizonyítékok, hogy terrorcselekmény lett volna az öt emberéletet követelő gázolás az amerikai Wisconsin állambeli Waukesha városában - közölte hétfőn Daniel Thompson helyi rendőrfőnök.
Az amerikai kormányzat eddig nyolc személyt és tizenhét hajót helyezett szankciós listára az orosz földgázt szállító vezetékrendszer projektjével összefüggésben.
Dubaj, Egyesült Arab Emírségek, Törökország és a Nyugat-Balkán egyaránt fontos működési hátországot jelent az EU területén aktív szervezett bűnözésnek, amely amúgy ma már „a világ 180 országával kapcsolatban áll” – derült ki egy most készülő EU-tanácsi munkaanyagból.
A világon 258 268 775 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 159 194 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 257 547 285 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 150 619 volt.
Ha csütörtökig nem tesz lépéseket a kormány az elmaradt normatív támogatás kifizetésére, a főváros a teljes közösségi közlekedést is leállíthatja Kiss Ambrus főpolgármesterhelyettes elmondása szerint.
Az 56 éves Jean Castex tavasszal felvette a koronavírus elleni oltás mindkét adagját. Korábban három alkalommal is kontaktszemély volt, azaz fertőzött ember közelébe került, és ezért tesztelték, de ez az első alkalom, hogy pozitív lett a tesztje.
Nagy-Britannia a világon elsőként jelentette be november elején, hogy egy új tervezetnek köszönhetően az e-cigarettákat és más inhalációs nikotintartalmú készítményeket a szigetországban hamarosan orvostechnikai eszköznek minősíthetik.
Az infláció több, mint egy évtizede nem látott felpörgése most már éppen úgy veszélyes lehet politikai szemszögből, mint a gazdaság lassulása - írja Zsiday Viktor a hagyományos hétindító összefoglalójában. A befektetési szakember szerint így a választások előtt egyszerre kellene fenntartani a gazdasági növekedést (alacsony kamat, gyenge forint, hit
Az elmúlt hetekben számos írás jelent meg az inflációról, valamint a folyó fizetési mérlegről. Természetesen senki nem örül annak, ha egy korábban kedvező mutató romlani kezd. Ám ha nem nézünk a számok mögé, könnyen téves következtetésekre juthatunk, esetleg akkor és ott kezdjük kongatni a harangot, amikor és ahol arra nincs szükség. Átgondolt, érv
A diákoktól, tanároktól, illetve más iskolai dolgozóktól nem kérnek védettségi igazolványt, de a Telex birtokába jutott levél szerint az iskolába belépő külső személy csak egy kijelölt pontig mehet majd be az intézmény területére, ha nincs védettségi igazolása.
Sőt a vendégeket is kezelik, szükség szerint elénekelve nekik, hogy boldog szülinapot. Az emberi munkaerőt valószínűleg sosem fogják teljesen kiváltani, de olcsón tehermentesíthetik a túlhajszolt személyzetet.
A vadonatúj GR86 a nagysikerű GT86 kupé örököseként megőrizte és továbbfejlesztette az arra jellemző kimagasló minőséget épp úgy, mint a klasszikus orrmotoros, hátsókerékhajtású felépítést, miközben az új 2,4 literes „boxer” motor az elődmodellénél jelentősen nagyobb teljesítményt és nyomatékot biztosít. A sebességváltót úgy tervezték, hogy erőtel
Egy tavaly jóváhagyott 5 milliárd dolláros készenléti hitelkeret újabb, második részletének a folyósítását engedélyezte Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalap (IMF), azonnali hatállyal.
Srí Lanka vasárnap felhagyott azzal a törekvésével, hogy a világ első teljesen ökológiai gazdálkodást folytató nemzete legyen és azonnal feloldották a növényvédőszerek és más mezőgazdasági alapanyagok beviteli tilalmát.
A Rákban lévő Hold tehet róla, hogy a mai napon erős érzelmi hullámzásoknak vagy kitéve, ráadásul a gyerekek is sírósabbak, mint más napokon. Mivel a Rák-Hold a nap első felében szembenállásba kerül a Bak-Vénusszal, óvakodj attól, hogy a gondoskodó, anyáskodó, kényeztető viselkedéshez menekülj csak azért, hogy érzelmileg hűvös, visszafogott pasid s
Ötödik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, ahol idén is azokat a cégeket jutalmazták, amelyeket a szavazók a legvonzóbbnak találtak. A tavalyi 1100 nevezőhöz képest, most 1600 munkahely mérettette meg magát, ráadásul idén nemcsak magyarországi, illetve erdélyi cégek, de Románia más részén működő vállalatok is indult