2021. november 21. vasárnap

nov. 21
7:42
Karácsonyi dekoráció zuhant a vásárlókra Svájcban (Demokrata)
Két fiatal nő súlyosan megsérült, négy másik nő könnyebb sérüléseket szenvedett.
nov. 21
7:42
Elindult az űrturimzus: egyre többen építenének odaföntre szállodákat is. Nemcsak vicces próbálkozók vannak (Forbes)
Az űrturisták megjelenésével egyre komolyabban merül fel, hogy űrhotelekre is szükség lenne. Nemcsak vicces indulók vannak ezen a csak most születő piacon.
nov. 21
7:45
„Anya, mi az, hogy kanos?” – botrányt okozott az iskolában a színdarab (Metropol)
A szülőknek nem tetszett az iskolai színdarab forgatókönyve, mert szerintük rossz hatással van a gyermekekre.
nov. 21
7:48
Csomagolásmentes világ: Floewater vízautomatákat telepítettek a Miskolci Egyetemen (Márkamonitor)
A Miskolci Egyetem campusán mutatták be az ország első Floewater vízautomatáit, melyek csomagolásmentesen kínálnak prémium minőségű vizet. Az innovációnak köszönhetően az egyetem diákjai és munkatársai számára már elérhető a lehetőség, hogy kulacsaikat friss, szűrt vízzel töltsék meg, környezetbarát módon. A Floewater bevezetése fontos lépés a Misk
nov. 21
7:48
Súlyos és szomorú döntést hozott Harry herceg és Meghan Markle - kiderült az is, hogy miért (Promotions)
Már most tudják, hogy mi lesz karácsonykor.
nov. 21
7:48
Az 5G-n múlik, ha leszünk a legélhetőbb országok között (Mínuszos)
Az európai államok közül a Magyarországon élők interneteznek a leggyorsabban – jelentette ki Solymár Károly Balázs. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára szerint a korszerű hálózati infrastruktúra, azon belül is az ötödik generációs vezeték nélküli hálózat (5G) nélkülözhetetlen ahhoz, hogy
nov. 21
7:48
Hágában összecsapások voltak a tüntetőkkel, két embert meglőttek (Demokrata)
Hollandia a múlt héten ismét részleges zárlatot vezetett be a járvány miatt.
nov. 21
7:48
Elsült egy fegyver az atlantai reptéren, kitört a pánik (Mandiner)
Biztonsági ellenőrzés közben elsült egy lőfegyver az atlantai repülőtéren az Egyesült Államokban szombaton, pánik tört ki, hárman megsérültek – közölték a hatóságok.
nov. 21
7:48
Öt tini ült a falnak csapódott kocsiban, kómában egy 14 éves fiú (Autószektor)
Egy 14 éves fiú kómába került, további négy kiskorú pedig különböző mértékű sérüléseket szenvedett, amikor a szombat esti közös bulizás után elkötötték egyikük édesapjának autóját, és ittasan kocsikáztak. Az öt tinédzser a 3 ezer lakosú olaszországi Bonóba valósi. Egyikük, egy 15 éves fiú részegen ellopta édesapja autóját, beültette a kocsiba négy
nov. 21
7:48
Bűnösök és áldozatok a Kádár-korból: egy könyv tele hazai igaztörténetekkel – interjúnk a szerzővel (egy.hu)
A Gyilkosság a panel tetején című kötet a Kádár-rendszer bűneseteivel foglalkozik. A szerzővel, Dulai Péter bűnügyi újságíróval beszélgettünk többek között a könyvről, a bűnesetek hátteréről és a „hely szelleméről”.
nov. 21
7:54
Kitálalt Jennifer Aniston személyi edzője - ettől van még mindig bomba formában (Femcafe)
Az 52 éves Jennifer Aniston még mindig bomba formában van, most pedig kiderült, mi a titka.
nov. 21
7:54
Mexikóban hatszáz migránst mentettek ki két teherautóval (Demokrata)
A mexikói hatóságok január és szeptember között több mint 190 000 migránst számoltak össze.
nov. 21
7:54
Hágában összecsapások voltak a tüntetőkkel, két embert meglőttek (Demokrata)
Hollandia a múlt héten ismét részleges zárlatot vezetett be a járvány miatt.
nov. 21
7:54
Magyar karrier expo Londonban (Magyar Nemzet)
A munkáltatók abban bíznak, hogy még a világszerte keresett szakmákban is lesz olyan munkavállaló, akit haza tudnak csábítani Magyarországra.
nov. 21
8:00
Müller Cecília megszólalt: ezért fontos, hogy felvedd a harmadik oltást (Life)
Az országos tisztifőorvos, Müller Cecília mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak a megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége.
nov. 21
8:06
Vasárnap megszólalt Müller Cecília a delta plusz variáns megjelenése miatt (Portfolio)
Az országos tisztifőorvos mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak a megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége.
nov. 21
8:06
Puzsér Róbert: Wahorn András túltolta a politikai inkorrektség biciklijét (Mandiner)
A szaxofonos farkas szobra nem készülhet el, mert Setét Jenő szerint a „vándorló cigányság” említése és ábrázolása önmagában rasszizmus.
nov. 21
8:06
„Megpróbáltunk egyszerre beérni, nem sikerült” (Magyar Nemzet)
Liu Shaolin Sándor nagyszerű születésnapon van túl, a vasárnapi számok hozhatják a ráadást.
nov. 21
8:15
Rossz hírt közölt Müller Cecília (Menedzsment Fórum)
A harmadik oltásra buzdított és mondott egy nagyon szomorút is.
nov. 21
8:15
Az öt kedvenc ennivalód, ami eltűnhet a globális felmelegedés hatására (Agroinform)
Ne legyenek kétségeid, a globális felmelegedés a te kedvenc ételeid közül is sokat veszélyeztet. Mutatjuk azokat, melyekről talán már csak ábrándos tekintettel, múlt időben mesélhetsz majd az unokáknak.
nov. 21
8:18
A pandémia a gyűlöletbeszédnek is új lendületet adott (Infostart)
263 millió online beszélgetést elemzett egy brit jótékonysági szervezet, eredményeik szerint a pandémia kezdete óta 20 százalékkal több esetben jelenik meg fórumokon, közösségi oldalakon és blogokban a jelenség.
nov. 21
8:18
A pikkelysömör 7 típusa (WebBeteg)
A pikkelysömör (psoriasis) olyan bőrbetegség, mely gyakran vörös, hámló foltokkal jelentkezik. Több típusa is van, de legtöbb esetben a beteg egyszerre csak egyféle típustól szenved. Néha előfordul, hogy a tünetek elmúlnak, majd egy idő múlva valamilyen külső vagy belső kiváltó tényező hatására a betegség egy másik fajtája jelentkezik. Cikkünkben a
nov. 21
8:18
Elsőfokú riasztás a köd miatt (Metropol)
A ködöt leszámítva az időjárás az évszaknak megfelelő
nov. 21
8:18
Vasárnap megszólalt Müller Cecília: a delta és a delta plusz variáns veszélyére figyelmeztet (Portfolio)
Az országos tisztifőorvos mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak a megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége.
nov. 21
8:18
Nem klímabajnoknak kell lenni, csak csináljunk valamit: Tudatos gondolkodás az ünnepekkor is (Glamour)
A klímaváltozásról szóló híreket olvasva könnyen érezhetjük úgy, hogy egyedül lehetetlen vállalkozás megoldást keresni erre a világméretű problémára. De hogyan férhet össze ez a tudatos gondolkodás a karácsonyozással? Vígh Péterrel, a Másfél Fok projektmenedzserével a munkájukról, a klíma-szókincsről és a legjobb ajándékokról beszélgettünk.
nov. 21
8:18
Ledöbben, ha megtudja, mi az Apostol énekesnének szakmája (BorsOnline)
Meződi Józsefről, az Apostol együttes énekeséről már az óvodában kiderült, hogy jó hangja van. A karrierje mégis csak 1972-ben indult el. Igaz, azóta nincs megállás.
nov. 21
8:18
Ezrével és tízezrével jelentették az új koronavírusos eseteket a hatóságok szombat este (Life)
Ezrével és tízezrével jelentették az új koronavírusos eseteket szerte Európából az adott országok illetékes hatóságai szombat este.
nov. 21
8:18
Az első magyar autóbusz (Magyar Nemzet)
Arad guruló büszkeségéről, az első magyar autóbuszról több képeslaptípus is született a nagy háború előtt, és mindegyik egytől egyig becses ritkaság.
nov. 21
8:18
Wahorn András: Tévéműsorban többet nem fogok szepelni, megráztak a reakciók (Forbes)
Wahorn Andrást botrányos, a szexuális zaklatás és pedofília kapcsán tett kijelentései előtt látogattuk meg különleges otthonában és műhelyében Mezőszemerén – utólag, a lap megjelenése előtt a körülötte kirobbant botrányra is reagált.
nov. 21
8:24
Magyar építőipari gyárakhoz adott pénzt Orbán Viktor (Privátbankár)
Néhány korábbi akció után most megint adott támogatást magyar építőipari cégnek a kormány.
nov. 21
8:24
Látványos fotókon a Dancing with the Stars utolsó adása, a Finálé: Ők nyerték meg a műsort - galéria (Blikk)
Izgalmakban nem volt hiány a Dancing with the Stars második évadának utolsó adásában. A zsűriben ismét helyet kapott Gabriela Spanic telenovella sztár, de az is kiderült, hogy a nézői szavazatok alapján ki vihette haza a legjobb táncosnak járó elismerést.
nov. 21
8:24
Müller Cecília: Mindenki vegye fel a harmadik oltást is! (hirado.hu)
Mivel a vakcinákat az eredeti, vuhani változatra fejlesztették ki, ezért szükséges a variánsok miatt megerősítő oltást is felvenni.
nov. 21
8:24
Koronavírus: a negyedik hulámban a delta variánssal küzdünk, de jön a delta plusz (Portfolio)
Világszerte már több mint 257 millió ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5,15 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
nov. 21
8:24
Három film, amely miatt érdemes bizakodnunk, hogy 2022 egy jó év lesz (Femcafe)
A 2022-es év tartogat izgalmas meglepetéseket, ami a mozik filmkínálatát illeti. Összeszedtük azokat, amelyekre mi biztosan be fogunk ülni.
nov. 21
8:24
CES innovációs díjat zsebelt be a TCL új 8K-s, Mini LED-es csúcstévéje és úttörő robotporszívója (Márkamonitor)
A TCL Electronics, a globális TV-ipar egyik kulcsszereplője és vezető szórakoztatóelektronikai cége bejelentette, hogy két terméke is bekerült a CES® 2022 Innovation Awards díjazottjai közé. A TCL 8K OD Zero X925 PRO Mini LED TV elnyerte a tekintélyes Best of Innovation díjat, a Sweeva 6500 robotporszívó pedig az Innovation Awards kitüntetettje köz
nov. 21
8:24
Az év pucsítása? Szakadt farmerben tolta ki gyönyörűen gömbölyödő fenekét a Dancing with The Stars amerikai győztese (Promotions)
Forró kép a hűvös november közepette.
nov. 21
8:24
Müller Cecília: mindenki vegye fel a harmadik oltást is! (Demokrata)
A vírus újabb változatainak megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége.
nov. 21
8:24
A csomagolás erősítheti a grill közösségi gasztro-kultúráját (Transpack)
A csomagolás is hozzájárul, hogy egy termék passzoljon a felhasználás kultúrájához.
nov. 21
8:24
Finomhangol a jegybank, nő a kamat (Magyar Nemzet)
Az egyhetes betét kamata 2,5 százalékra nőtt.
nov. 21
8:26
Müller Cecília a holnap kezdődő oltási hétről árult el részleteket (Magyar Nemzet)
A tisztifőorvos bizakodó a kormány által meghirdetett akcióhét előtt, mindenkit arra biztat, hogy vegye fel a harmadik oltást is.
nov. 21
8:30
Emberölési kísérlettel vádolják a válogatott focistát (BorsOnline)
Várhatóan holland börtönbe kerül Quincy Promes.
nov. 21
8:30
Jelentés a bolondok birodalmából (Demokrata)
Azt tudakolják a 12 évesnél idősebb gyermekektől, transzneműnek tartják-e magukat, és létesítettek-e már szexuális kapcsolatot.
nov. 21
8:30
Karácsonyi dekoráció zuhant a vásárlókra Svájcban (Demokrata)
Két fiatal nő súlyosan megsérült, négy másik nő könnyebb sérüléseket szenvedett.
nov. 21
8:30
Fat Truck – igazi kétéltű jármű, extrém terepviszonyokra (GépMax)
A Fat Truck kétéltű számos területen kerülhet alkalmazásra, amelynél állandó munkakörülmény az extrém terepviszony.
nov. 21
8:30
Mi lesz a gazdákkal, ha eltörölik a sertéshús importvámját? (Agrárágazat)
Orosz mezőgazdaság: az elszállt árakat importtal törné le a kormány.
nov. 21
8:36
Koronavírus: a negyedik hullámban a delta variánssal küzdünk, de jön a delta plusz (Portfolio)
Világszerte már több mint 257 millió ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5,15 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
nov. 21
8:36
Túl kevés magyar autós él a biztonsági extrákkal (autopro)
Az autóvezetők többsége nem kéri vagy nem használja a biztonsági extrákat a Suzuki felmérése szerint.
nov. 21
8:36
Szívszorító: megállíthatatlan zokogásban tört ki Liptai Claudia és Gesztesi Panka (Ripost)
Liptai Claudia és lánya, Gesztesi Panka egy emlékplakettet vettek át, amit Gesztesi Károly kapott, az eseményen pedig mindketten meghatódtak.
nov. 21
8:36
Hazai cégek az autóipari átalakulás nyertesei (NRGreport)
Az autóipar fejlődését a következő évtizedben három fő trend fogja meghatározni: a törvényi keretek fejlődése az átalakuló felhasználói preferenciák, illetve a technológiai fejlődés és az innováció elérhetősége. -olvasható a McKinsey & Company sajtóközleményében.
nov. 21
8:36
Egy szervál barangol a Bükkben (Mandiner)
Borsodnádasd térségében barangol az afrikai szavannákon őshonos vadmacska, akit többen is lefilmeztek

Keresés