Ma 74 éve mondta ki a boldogító igent II. Erzsébet és Fülöp herceg, ennek örömére összeállítottunk egy galériát a brit királyi család egyik legfontosabb esküvőjéről.
Az erősen felhős, borult helyeken 5-9 foknál melegebb nem lesz. Az északkeleti megyékben jó eséllyel egész nap megmaradhat a rétegfelhőzet és a párás, ködös idő.
A 30 éves Magyar PR Szövetség a 2021-es évben először hirdette meg a PR Excellence Hungary Awardot, amely a legjobb PR gyakorlatokat díjazó verseny. A magyar zsűri 6 kategóriában, 12 kampányt ítélt kitüntetésre érdemesnek, a nemzetközi zsűri pedig 3 díjat osztott ki. A legtöbb díjat Társadalmi kommunikáció / Közérdekű ügyek kezelésében adtak. Az “É
A NATO védelmi minisztereinek kétnapos októberi tanácskozásán Jens Stoltenberg főtitkár bejelentette: fontos lépéseket tettek a védelmi képességek növelése érdekében egy új, az innováció felgyorsítását célzó kezdeményezés (angol betűszóval DIANA) elindításával, és az ehhez kapcsolódó alap megteremtésével. Ennek révén a civil iparban született kutat
A magyar társulat a francia Nemzeti Színházak Szövetségének (Association Des Scénes Nationales) meghívására bejárja egész Franciaországot, ahol összesen 47 előadást adnak
Tényleg boldoggá tesz, ha a közösségi médiában azt bizonygatod, hogy te vagy a legszerencsésebb szenteste is? Ünnepi ruhában pózoltok a gyerekekkel a karácsonyfa alatt, hogy jöjjenek a lájkok? A karácsony szóljon a szeretetről, ne pedig az elvárásokról. A decemberi Karácsonyi mellékletben Méth Barbarával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatá
Közjegyzők nyilvánosan elérhető adataival visszaélve próbálnak bűnözők jóhiszemű személyektől – ingatlaneladást színlelve – pénzt kicsalni. Egy esetben az áldozat véletlenül rájött a csalásra, az ügyben feljelentést tettek. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) azt javasolja, hogy mindenki ellenőrizze, valódi közjegyzővel áll-e kapcsolatban eg
Újabb év telt el úgy, hogy a gyászoló édesanya nem léphet a lelki gyógyulás útjára, hiszen még mindig ott lebeg a feje felett Damoklész kardja. Az ügyészség még mindig nem hozott határozatot arról, hogy vádat emelnek ellene gondatlan emberölés miatt vagy sem.
Lakosságarányosan közel kilencszer annyian haltak meg Svédországban a koronavírus következtében, mint a szomszédos Norvégiában, de kevesebben, mint az uniós átlag. A járvány elleni védekezés legfőbb irányítója, Anders Tegnell megvédi korábbi döntéseit, és a skandináv országokkal szembeni különbséget a szegények és a migránsok nagyobb számával magya
Csak mosolyogva tudnak emlékezni pályatársai a másfél éve elhunyt Koós Jánosra. Az örök mókamester, aki ma lenne 84 éves, derűt és jókedvet árasztott maga körül, nem véletlenül lett a legnagyobb magyar humorista, Hofi Géza társa a színpadon és barátja a magánéletben.
Kidolgozta az építési beruházások költségtervezési rendszerét (éktr) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz), célja az építkezések költségének pontos, kiszámítható tervezése - mondta a szervezet pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a szakszövetség elnöke.
Május óta nem volt telitalálat a Hatoslottón, így a várható főnyeremény már 2,5 milliárd forint. A rekordközeli összeg kimagasló érdeklődést váltott ki a játékosokból, amely a feladott szelvényszámok emelkedéséből is látszik. A Hatoslottó jackpot több hónapja tartó halmozódásának következtében érzékelhetően fokozódott a játékkedv. Összehasonlítva
A hitelbe betörleszthető összeg maximuma a mindenkori minimálbérhez van kötve, vagyis a 2022. januártól esedékes közel 20 százalékos emelés az önsegélyező pénztártagok számára is előnyt jelent.
Fogadhat-e támogatást nem közhasznú alapítvány cégektől, és ha igen, hogyan kell kezelni tao szempontjából az adományozónál? – kérdezte az Adózóna olvasója. Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
November 1-én vette kezdetét a hetedik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny szabályait itt foglaltuk össze. Az aktuális állásról a lenti…
Csányi Attila a Bonafarm Csoport vezérigazgatója egyfajta realista optimizmussal tekint a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány mezőhegyesi indulása elé. A legnagyobb kihívást jelentő exportban ráadásul egy ma még kiaknázatlan üzleti lehetőséget is azonosított.
Bő fél év még biztosan rendelkezésükre áll azoknak, akik szeretnék kihasználni a falusi CSOK nyújtotta előnyöket. A családi otthonteremtési kedvezményre több mint 22 ezer kérelmet nyújtottak be, és közel 120 milliárd forintnyi összeget folyósítottak az indulás óta eltelt két évben. Népszerűségét továbbá az is jelzi, hogy idén év elején további 200
A tartományban a vasárnap és hétfőn lezúdult özönvízszerű eső miatt áradások és földcsuszamlások keletkeztek, amelyek emberek ezreit zárták el a külvilágtól.
Horgászati korlátozások léptek életbe a Tiszán és a Tisza-tavon. November 15-től február 28-ig a Tisza-tó teljes területén tilos a harcsa horgászata, kifogása (megtartása) és a vízből való kiemelése, valamint a vermelő halállományok védelme érdekében a szonár használata is. A fentiek mellett ezekben az időszakban a vermelő kíméleti területeken a ho
Újra megfeszített küzdelem folyik a kórházak intenzív osztályain a koronavírusos betegek életéért - számolt be videós riportban az M1 aktuális csatorna péntek este.
Hiába tűnik úgy, hogy többet beszélünk a mentális problémákról, mint valaha – a pszichés betegségeket még mindig jelentős tabusítás és stigmatizálás övezi. És ez nagy baj. Mert ha nincs segítség, akkor a bajok újratermelik önmagukat; ma már a gyerekek körében az egyik vezető halálok az öngyilkosság, és többen szoronganak, depressziósak, mint valaha
Koronavírus és borúlátó előrejelzések ide vagy oda, a hazai ingatlanpiac továbbra sem veszít lendületéből: 2021 második negyedévében az összevont lakáspiaci árindex 195,5% volt, míg a harmadik negyedévben meghaladta a 7000-et a kiadott építési engedélyek és bejelentések száma. Az értékesítés egyelőre tartja a tempót a száguldó piaccal, de mind vásá
Nyitottabbnak kellene lennie a párjával szemben, mert bizony vannak nehézségek, amikkel csak együtt tudnak megküzdeni. Hagyja, hogy a másik is kivegye a részét a dologból, ne zárkózzon el előle érzelmileg.
Megtörtént, amire már hónapok óta számítani lehetett: az elmúlt hetekben tömegével érvényesítették a magyar bankok a jegybanki szigorítások hatását hitelajánlataikban, jelentősen megemelve az újonnan felvehető lakáscélú hiteleik kamatát is. Megnéztük a bankok aktuális ajánlatait, személyre szabott kalkulációhoz pedig a Pénzcentrum kalkulátorát aján
India legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján, Goán vehet át életműdíjat Szabó István magyar filmrendező amerikai kollégájával, Martin Scorsesével együtt szombat este. az egyetemes filmművészethez való kiváló hozzájárulásáért.
A hazánkban közel 100%-ban környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus az elmúlt években világszerte látványos előretörést könyvelhetett el, egyszerre növelve értékesítéseit és piaci részesedését. Nem volt ez másként hazánkban sem, ahol mára a márka prémium piaci részesedése eléri az 5,2%-ot, ami az egyik legmagasabb eredményn
A Bosch hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetemmel. Az együttműködés elsődleges célja az oktatás fejlesztése, valamint a szakember-utánpótlás támogatása annak érdekében, hogy az egyetemről kikerülő mérnökök aktuális iparági tudással rendelkezzenek. A megállapodás emellett a jövőt meghatározó technológiák terület
A természetvédelmi törvény 2004-es módosítása óta a nemzeti parkok, természetvédelmi területek és tájvédelmi körzetek mellett a natúrparkok azok, amelyek a természeti és kultúrtörténeti értékek megőrzését állítják a középpontba. A natúrparkok őrzik országunk jellegzetes tájképét, természeti értékeit, segítik az aktív kikapcsolódást, miközben nevelé
A kiszáradt, vagy pusztulófélben lévő, esetleg veszélyessé vált fák kidöntésének egyik legjellemzőbb időszaka a tél. Érdemes néhány módszert ismerni, hogy ez a veszélyes munka minél kevesebb problémát okozzon a kertészkedőknek.
Ismerd meg a képfelismerő szórókeretet; megújult a John Deere 6R traktorszéria; hatalmas gépészeti akciók; csodát műveltek a csupa rozsda MTZ 52-essel.
Pénzbírság kiszabását és a jogosítványának bevonását kéri a bíróságtól az ügyészség azzal a nyíregyházi férfivel szemben, aki részegen próbált autójával beállni a belvárosi házának udvarában levő parkolóba. A közelben lakók hívták a rendőröket, akik azonnal megszondáztatták, majd vérvételre előállították a sofőrt, aki azzal védekezett, hogy azt köv