2021. november 2. kedd

nov. 2
7:15
Egyre többen újítanák fel a lakásuk (Menedzsment Fórum)
Októberben sem csökkent a lakásfelújítási kedv, egyre többen korszerűsítenék az otthonukat a GKI Gazdaságkutató Zrt. (GKI) és a Masterplast felmérése szerint - közölte a GKI.
nov. 2
7:15
Útinform: erős a forgalom az autópályákon, az osztrák határnál is áll a kocsisor (Blikk)
Ez a helyzet az utakon kedd reggel.
nov. 2
7:15
Saját autója gázolta halálra, öt óra múlva találták meg (Autószektor)
A férfi hajnali 2 óra körül egy helyi úton hajtott Naas-Dorfból Patscha irányába. Egy erős bal oldali kanyarban, feltehetően a csúszós út miatt az árokba hajtott.  Sikerült visszatennie az autót az útra, majd megállt. A jelek szerint az 52 éves férfi az autó első részén akarta megvizsgálni, hogy nem sérült-e, ezért kiszállt és a jármű elé ment.  Az
nov. 2
7:18
Borongós őszi idővel indul az első novemberi munkahét (hirado.hu)
A hét közepén egy újabb frontzóna helyeződik fölénk.
nov. 2
7:18
Glasgow-i klímacsúcs – Brazília 2028-ra megszüntetné az illegális fakitermelést (hirado.hu)
Brazília ambiciózusabb klímacélokat jelentett be a glasgow-i klímacsúcs alkalmából.
nov. 2
7:21
Így változnak a covid-tünetek, ahogy terjed bennünk a betegség (Infostart)
A dohányosok a koronavírus-járvány idején is nagyobb veszélyben vannak - erről beszélt Müller Veronika egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfő este.
nov. 2
7:21
Nem várható nagy törés a cseh választás után (Mandiner)
Paradox helyzet: többségében jobboldali, az eddiginél is konzervatívabb cseh kormány jöhet, de ha valóban a méregzöld Cseh Kalózpárt kapja a külügyi tárcát, az még okozhat kellemetlen perceket többek között a magyar kormánynak is.
nov. 2
7:24
A halálos áldozatok száma már több mint 5,005 millió a világon (Metropol)
A világon 247 129 785 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt.
nov. 2
7:24
Migrációs nyomás alatt a bolgár-török határ (hirado.hu)
A bolgár belügyminisztérium adatai szerint az idén szeptemberig több mint 6500 illegális bevándorlót vettek őrizetbe.
nov. 2
7:24
Borongós őszi idővel indul az első novemberi munkahét (hirado.hu)
A hét közepén egy újabb frontzóna helyeződik fölénk.
nov. 2
7:24
Szeparátorgyár létesül Magyarországon – ez történt a 43. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a múlt héten.
nov. 2
7:24
A fertőzöttek száma meghaladja a 247 milliót a világon (vg.hu)
Hétfőn 246 700 706 fertőzöttet tartottak nyilván.
nov. 2
7:24
Megszólalt Oszter Sándor megtört felesége: "A vállamon halt meg!" (Life)
Failoni Donatella, Oszter Sándor felesége szombaton tette közzé a közösségi oldalán, hogy férje szívinfarktusban meghalt. A megtört asszony most először szólalt meg a tragádia után.
nov. 2
7:27
Súlyos baleset a 2-es főúton - Teljes útzár (BorsOnline)
Kamionnal ütközött két gépkocsi a 2-es főút Vác és Szendehely közötti szakaszán.
nov. 2
7:27
Klímacsúcs - Brazília drasztikusabb lépésekre kényszerült (Infostart)
A brazil kormány a glasgow-i klímacsúcs alkalmából a korábbiaknál ambiciózusabb klímacélokat, a szén-dioxid-kibocsátás radikálisabb csökkentését és az illegális erdőirtás elleni hatékonyabb küzdelmet jelentett be hétfőn.
nov. 2
7:27
Három ok, amiért hiba kihagyni a Vince Gálát (Hamu és Gyémánt)
Ahogy arról már mi is többször beszámoltunk, új, exkluzív eseménnyel színesedik a hazai borkóstolók palettája, november 5-6-án ugyanis első alkalommal rendezik meg a Vince Gálát, ahol bemutatkoznak Magyarország kedvenc borai és párlatai. És hogy miért érdemes kilátogatni az eseményre? Elmondjuk!
nov. 2
7:30
F1-legenda lányának csapja a szelet Ricciardo (F1világ)
A pletykák szerint a korábban a McLaren és a Ferrari színeiben is versenyző Gerhard Berger lányával, Heidi Bergerrel alkot egy párt Daniel Ricciardo.
nov. 2
7:30
Szombattól tíz napig nézhetjük a legjobb olasz filmeket a Puskinban (SzMo)
Az idei Velencei Filmfesztiválon több díjat nyert Itt én nevetek című dráma vetítésével kezdődik a 19. Olasz Filmfesztivál - Mittelcinemafest szombaton a budapesti Puskin moziban.
nov. 2
7:33
Óriási kamu volt a Squid Game Token, az alapítók megléptek a pénzzel (Forbes)
Alig egy hetet volt forgalomban a Netflix-sikerszériára épülő mém-kriptovaluta, ez alatt az ára 0,01 dollárról egészen 2861 dollárig szaladt, majd hirtelen összeomlott. Úgy tűnik, az alapítók egyszerűen megléptek a pénzzel. A hülyeség, vakság és az irreális vágyak legújabb sztorija ez, ami jól mutatja, milyen sok a tudás és tapasztalat nélküli befe
nov. 2
7:36
Érzelmes vallomás: Gabriela Spanic egy percre sem akarja egyedül hagyni édesapját (Metropol)
Titkolja a világsztár, mennyi ideig marad Magyarországon, de arról szívesen beszélt, miért ragaszkodik ahhoz, hogy édesapja minden percben mellette legyen.
nov. 2
7:36
Adózási határidők 2021. november 8-14. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
nov. 2
7:36
Így alakítja át az ingatlanpiacot a fenntarthatóság: konkrét lépéseken keresztül mutatjuk be a folyamatot (Portfolio)
A logisztikai ingatlanok piaca mostanában főként az e-kereskedelem kapcsán kerül a középpontba, ugyanakkor van egy másik fontos terület is, ami az ingatlanpiac egészén belül ezt a szektort is érinti, ez pedig a fenntarthatóság. A fenntarthatóság és az energiahatékonyság kulcsfontosságú paraméterek a kereskedelmi ingatlanok fejlesztésében, de a váll
nov. 2
7:36
Borongós őszi idővel indul az első novemberi munkahét (Háziállat)
A hét közepén egy újabb frontzóna helyeződik fölénk.
nov. 2
7:36
Kifakadt Hódi Pamela: ezért osztotta ki alaposan Berki Mazsit (Ripost)
Újabb viszály tört ki a közösségi média platformján a két nő között. Hódi Pamelánál végképp betelt a pohár egy fénykép miatt.
nov. 2
7:36
Bértámogatás jár a szakképzett fiatalokért (vg.hu)
A támogatási kérelmeket november elsejétől lehet benyújtani.
nov. 2
7:36
Katalin hercegné egymilliós ruhában jelent meg: vicces pillanatot örökítettek meg a fotósok (Joy)
A fotókat elnézve egy dolog biztos: a hercegné igazán jól érezte magát a tegnapi eseményen!
nov. 2
7:36
Már nem élvezem a versenyt: Tóth Gabi feldúltan hagyta ott a stúdiót (BorsOnline)
Sokak kedvence, Balogh Krisztofer búcsúzott vasárnap este a Sztárban sztár leszek! versenyéből, aki nem bánja, sőt, kicsit megkönnyebbült a döntés hallatán. Nem úgy, mint mestere, Tóth Gabi, aki könnyek között távozott a stúdióból.
nov. 2
7:36
A fiatalság nem egyenlő a könnyű, gondtalan élettel – Megnéztük a Dívák című dokumentumfilmet (WMN)
Ne gondoljuk, hogy csak azért, mert valaki huszonéves, nem élhet meg valós és mély fájdalmat. Hogy őt nem érhették még negatív hatások. Hogy ő még nem tudja, mi a nagybetűs élet. Dehogyisnem.
nov. 2
7:39
Nem enyhül a világjárvány: már több mint 5 millió ember halt bele a koronavírusba (Blikk)
Szomorú mérföldkőhöz érkezett a kínai Vuhan városából még 2020 márciusában indult világjárvány.
nov. 2
7:39
Már azt latolgatják, mekkora esély van a földlakók számára kemény kompromisszumra (Infostart)
Vádak, ígéretek, remények – erről szól a COP26 Klímacsúcs – azaz a „Felek 26. Konferenciája” – az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezményét aláíró összes állam találkozója... néhány „apró” kivétellel.
nov. 2
7:42
Ismét lehet pályázni elektromos biciklik vásárlására (Igényesférfi.hu)
Az egymilliárd forintos keretösszegű pályázat utolsó szakasza november 1-jén, reggel 8 órakor nyílt meg. A pályázati dokumentumokat november 5-én éjfélig lehet benyújtani.
nov. 2
7:42
Így néz ki a szuperzseni Joaquin Phoenix gyönyörű barátnője, Rooney Mara (Promotions)
A sztárpárnak 2020-ban született közös gyermeke, aki egy igazán megható nevet kapott.
nov. 2
7:45
NMHH: a fiatalok több mint 90 százaléka internetezik, a 75 év fölöttieknek meg épp elég bajuk van (Mínuszos)
A fiatalok több mint 90 százaléka internetezik, 75 év fölött azonban hat százalékra csökken ez az arány – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tanulmányából. A tanulmány szerint a 15 és 40 év közöttiek több mint 90 százaléka böngészi a világhálót, a 41 és 56 év közöttiek csaknem 80 százalékáról mondható
nov. 2
7:45
Ajánlás a maszkok megfelelő fertőtlenítéséhez (Helló Magyar)
Veszélyes kórokozókat is rejthetnek a használat után nem fertőtlenített maszkok. Ügyeljünk a maszkok rendszeres tisztítására!
nov. 2
7:45
„A méhen belül elhalt ikertestvérünk elgyászolásában a család nem tud segíteni” – interjú Angster Mária pszichoterapeutával (egy.hu)
Egyszerre felkavaró és felszabadító: ilyen hatást keltett Dr. Angster Mária pszichoterapeuta Ikertörténetek című könyve laikusok és a szakma képviselői körében egyaránt. A családállítás módszerének elsőszámú hazai képviselője ugyanis az ember életének egy olyan szakaszát helyezte reflektorfénybe, amelyről – egyre több megerősítést nyerve – kiderült
nov. 2
7:48
Vegyes forintmozgás kora reggel (ProfitLine)
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest: az euróhoz és a frankhoz viszonyítva gyengült, a dollárral összevetve viszont erősödött.
nov. 2
7:48
Közpénzből újítaná fel lakását az érintettek fele (ATV)
A felújításba kezdők több mint fele állami támogatást akar igényelni.
nov. 2
7:48
Hegynek ütközött az atomtengeralattjáró (hirado.hu)
Víz alatti hegynek ütközött a Dél-kínai-tengeren a Connecticut amerikai tengeralattjárója.
nov. 2
7:48
A köztévé nem adta ki a régi Hofi Géza-felvételeket a legendás humorista özvegyének (Femcafe)
Október végén a budapesti Örkény Színház egy emlékest keretében elevenítette fel a honi stand up comedy ősatyjának alakját, eseményüket pedig archív Hofi-felvételekkel szerették volna változatosabbá tenni. Az Mtva azonban a művész özvegyének sem adta ki az anyagokat.
nov. 2
7:48
Az emberi méltóságról szólnak a Most múlik novellái (Könyves Magazin)
Harminc magyar szerző szövegei olvashatók az emberi méltóságról a Most múlik című válogatáskötetben. Most olvassátok el Tóth Krisztina és Szív Ernő írását!
nov. 2
7:48
Itt a vége, befejezte: már nem hallhatjuk reggelente a népszerű rádióst - Több népszerű műsorvezető is távozik (Life)
November 3-tól, azaz holnaptól új műsorstruktúrával és új műsorvezetőkkel születik újjá a Petőfi Rádió és Televízió műsora.
nov. 2
7:50
Márki-Zay Péter: „Csak a Fidesz telepített be migránsokat” (ATV)
„Orbán Viktor csak 2019-ben több mint 55 ezer migránst telepített be Magyarországra, a letelepedési kötvénnyel pedig 20 ezret. (…) Csak a letelepedési kötvényből 150 milliárd forintot profitált Rogán Antal és baráti köre, az állam pedig 17 milliárd forintot veszített” – írja Facebook-bejegyzésében az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje.
nov. 2
7:51
Anyagi támogatás járhat a szakképzett fiatalok alkalmazásáért (Infostart)
A novembertől elérhető új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők foglalkoztatására ösztönöz.
nov. 2
7:51
Hatalmas fejlesztés zajlik hazánk gázellátási központjában (Demokrata)
A fejlesztések révén az ország bármely részén lévő felhasználó ellátható lesz gázzal, függetlenül attól, hogy milyen irányból érkezik a gáz az országba.
nov. 2
7:54
Víz alatti hegy volt az az azonosítatlan tárgy, aminek nekiment az amerikai hadsereg tengeralattjárója a Dél-kínai-tengeren (444.hu)
A nukleáris meghajtású tengeralattjáró járőrözés közben ment neki a hegynek, ami eddig nem szerepelt a haditengerészeti térképeken.
nov. 2
7:54
Veszteséges negyedévet zártak a legnagyobb kínai légitársaságok (vg.hu)
Elsősorban a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai és a kerozin jelentős drágulása miatt.
nov. 2
7:54
Teljesen tönkretette az anyós a menyasszony nagy napját: olyan bejelentést tett, amire senki sem számított (Femcafe)
Elképesztő hírrel rukkolt elő a menyasszony anyósa az esküvőn, amivel teljesen ellopta az ifjú pár elől a reflektorfényt. Sőt mi több, a menyasszony egy nagyon hasonló bejelentést tett volna…
nov. 2
7:57
Mostoha apja dobta ki a temető mellé a 5 éves kislány holtestét, amíg édesanyja testvérét hozta világra (BorsOnline)
Azonosították a hétvégén megtalált ötéves kislány holttestét az aradi ügyészek, a rendőrség pedig őrizetbe vette a gyerek mostohaapját, akit gyilkossággal gyanúsítanak.
nov. 2
7:57
Történt valami, ami jobban fáj, mint a sérülésem! Félek, ha levetkőzöm előtte, elveszítem a szerelmemet (Blikk)
Huszonnégy éves nő vagyok. A főiskola elvégzése után elhelyezkedtem egy kórház rehabilitációs osztályán, mint ápolónő. Szeretem a munkám, szeretek segíteni az embereken. De rajtam nem tud segíteni senki.
nov. 2
7:57
A tüdőgyógyász elárulta: ezért vannak nagyobb veszélyben a dohányosok a koronavírus-járvány alatt (Blikk)
De mindenkinek fontos a járványügyi intézkedések betartása, a távolságtartás, a higiénia és a maszkhasználat; akinek tünetei vannak, az legyen különösen körültekintő.

Keresés