A Bódi házaspár sem kockáztat, ahogy lehetőségük nyílt, felvették a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisát. Az egészségük érdekében mindenhová maszkban járnak, s lemondtak pár koncertet is.
A feldolgozóiparból mintegy 13 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 11,1 százalékkal emelkedett, mind a külpiaci, mind a hazai eladások növekedésének köszönhetően - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal ipari termelésről közzétett gyorstájékoztatójából.
Laborc Sándorhoz kötődnek a rendszerváltás utáni évtizedek legsúlyosabb nemzetbiztonsági botrányai, még attól sem riadt vissza, hogy a szervezett bűnözéssel is cimboráljon.
Számos kúton csak veszteség termelésével fenntartható a forgalmazás hatósági áron az alapüzemanyagok esetében is – mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.
Több budai önkormányzat is ingyenes koronavírus-szűrést szervezett. Az I. a II. és a XII. kerület vezetése így akar gátat szabni a vírus terjedésének. A II. kerületben eddig 1.500 tesztet végeztek el, a gyorstesztek 5-15%-a lett pozitív. Boldogkői Zsolt molekuláris biológus szerint azonban a 4. hullám jelenlegi szakaszában csak a korlátozások segít
Miközben a síelők már az igazi szezonkezdetre várnak, a síterepek vezetői egyre gondterheltebben ráncolják a homlokukat. Az ok Ausztriától Észak-Amerikáig ugyanaz. Óriási hiány van munkaerőből és az oltások mellett az előző elmaradt szezon is közrejátszik.
Életbe lépett a szigorú kijárási korlátozás az oltatlanok számára Ausztriában, miközben rekordot döntött az új esetek száma. Szigorításra készül Németország is. Állítólag sem a buszra, sem a vonatra nem szállhatnak majd fel az utasok oltás, illetve negatív teszt nélkül. Az ATV Híradójának riportja.
Hétfőn hajnalban kórházba kellett szállítani a Pa-dö-dő 64 éves énekesnőjét. Lang Györgyi ijesztő tüneteket tapasztalt magán, mint kiderült, agyérgörcsöt kapott. Jelenleg is szubintenzív osztályon kezelik.
Jövőre átlagosan 20 százalékkal drágulhatnak az építőanyagok, szakemberek szerint emiatt az építkezések ára tíz százalékkal emelkedhet. Ráadásul a megrendelések száma nő, a szakember viszont egyre kevesebb, ez pedig még inkább felhajtja az árakat. Az ATV Híradójának riportja.
Az EU és Fehéroroszország határán augusztusban jelentősen megnőtt a migráció. A fejlemény összefügg a fehérorosz ellenzéki mozgalmak elleni erőszak miatt bevezetett EU-s szankciókkal. Az Európai Bizottság államilag finanszírozott embercsempészetként jellemezte a határon kibontakozott folyamatokat legutóbbi jelentésében. A brüsszeli bizottság ismere
Nyolc az egyhez az arány, természetesen az oltatlanok javára. Hiába próbálják a maradék, közel 3 millió embert meggyőzni, azt gondolom, hogy ettől a pillanattól kezdve ez nem nagyon fog sikerülni - mondta Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház sürgősségi orvosa a Spirit FM Aktuálban.
A magyar futballválogatott remek játékkal búcsúzott a világbajnoki selejtezőktől, 2-1-re legyőzve idegenben Lengyelországot. Ez a bravúr 2008 óta nem sikerült, így ezt a győzelmet is érdemes helyén kezelni. Ráadásul a csapat mentális téren is a helyén volt, nagy kár, hogy ezt már egy tét nélküli meccsen tette.
A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók húszszázalékos béremelésben részesülnek januártól - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Pécsen.
Nem bocsátkoztak kamatszigorítási versenybe a régió jegybankjai, és a lengyel monetáris döntéshozók nem állnak a Fed vagy az EKB árnyékául sem – mondta a VG-nek a Lengyel Nemzeti Bank elnöke.
Hazánkban jelenleg közel 1 millió diagnosztizált cukorbeteg él, nekik és közvetlen környezetüknek mindennapos küzdelmet és odafigyelést jelent állapotuk kontroll alatt tartása. A kulcs a rendszeres önellenőrzésben, a megfelelő életmódban és a hatékony terápiában rejlik – hangsúlyozza a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége, mely a népbetegségn
A Xiaomi, még az idén újabb középkategóriás okostelefon dobhat a piacra, Xiaomi Redmi Note 11T 5G néven. Mutatjuk, hogy mi tudunk róla eddig. A kínai cég az előző hónapban mutatta be a Xiaomi Redmi Note 11 sorozatot Kínában, aminek az értékesítése már el is kezdődött. Egy nemrég kiszivárgott pletyka szerint, csak a következő év elején
Ukrajnában nagyon alacsony az átoltottság, azon belül is Kárpátalja a sereghajtók között van a régiós bontásban. Az elnök most pénzzel motiválná az embereket, hogy vegyék fel a vakcinát.
Komoly vádakat fogalmazott meg Csány Sándorral szemben a műtrágyakirály, aki ismét nekiment a kormánynak is, mondván, senki sem megy miniszterelnökként nyugdíjba. A vállalkozó arról is beszélt, hiába a nehéz piaci körülmények, új kénsavgyárat építenek.
Überelni kell a külföldi kiskereskedelmi láncokat, diszkontokat, abcúg multik, vivát magyarok! - véli Lázár János, a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, aki a Portfolio-nak adott interjújában hangsúlyozta, emberi ésszel nem fogható fel, hogy mi a jó az élelmiszer
Vegyes hangulatú kereskedést hozott a terménypiacokon a hét első napja. Chicagóban a búza 0,1 százalékkal lett olcsóbb, ám a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab 0,2 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal drágult. Párizsban a malmi búza 0,9 százalékot, a repce pedig 0,4 százalékot vesztett értékéből, de a kukorica 0,4 százalékkal drágult. Londo
A tej és a tejtermékek piaca az új termékek számát tekintve a leginnovatívabb ágazatok egyike a világon és folyamatosan növekszik. Elég arra gondolni, hogy 10 évvel ezelőtthöz képest már szinte minden termékkategóriában vannak kiváló minőségű laktózmentes termékek.
Amikor egy kedves ismerősöm megkínált vele, bátortalanul nyúltam a villa után. Húsnak nézett ki, és hús íze is volt, de azért éreztem, hogy valami van a háttérben. Hamar ki is derült, hogy nem minden hús, ami annak látszik: szejtán került a tányéromra. Ismeretlen vizekre eveztünk, még sosem kóstoltam hasonlót, de őszintén mondhatom: nem utoljára et
A naptári évnek megfelelő üzleti évet alkalmazó vállalatcsoportoknak 2021. november 1. és 20. között van lehetőségük arra, hogy beadják kérelmüket az adóhatóságnak arra vonatkozóan, hogy 2022. január 1-től csoportos adóalanyként teljesítsék társaságiadó-kötelezettségüket. A határidő azonban jogvesztő: ha valaki elmulasztja, 2022-re már nem tud csop
Az őstermelő az általános forgalmi adó tekintetében választhatja azt, hogy különleges jogállású mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalanynak minősül, de dönthet úgy is, hogy nem alkalmazza ezt a jogállást. Írásunkból megtudhatja, hogyan alakul az adólevonási jog mindkét esetben.
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége az Év Vitorlázójának választotta: Berecz Zsombort és Érdi Máriát, az Év Ifjúsági Vitorlázójának pedig Fehér Borókát és Tóth Attila–Borda Levente párost. A névsor a versenyengedélyes sportolók és az elnökség szavazatai alapján alakult ki. Berecz ZsomborA Procelero Sportegyesület versenyzője az idén Portugáliában
Csak sárga festékkel nem lehet várost tervezni - mondta a körúti biciklisávokról a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője, aki beszélt a Nyugati-alagútról is.