Kanada szénraktárainak feltérképezésével a hamiltoni székhelyű McMaster Egyetem tudósai kiderítették, hogy mennyi szenet rejt az észak-amerikai ország ökoszisztémája, adataikból az is kiderül, hogy ha megzavarják ezen szénben gazdag térséget, az jelentős hatással lehet a globális klímaváltozásra.
Egyelőre nem fog óvást benyújtani a Mercedes ellen a Red Bull Forma-1-es csapata, Christian Horner ugyanis azt mondja, továbbra is válaszokat keresnek arra, a német istálló hogyan tud ilyen elképesztő sebességet elérni az egyenesekben.
– Egyre aggasztóbb a Covid-helyzet, ezért az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatója a kollégák mihamarabbi home office-ra átállását javasolja. A döntés országosan 40 helyszín több száz dolgozóját érintheti.
A miniszter kiemelte, hogy a magyar kormány továbbra is azért dolgozik, hogy a magyar gazdaság erős legyen, és ebből minél többet érezhessenek a nyugdíjasok is.
Az alkoholos italok és koktélok nem mindig arról híresek, hogy kifejezetten finomak lennének – az egyik ilyen igen megosztó a fogyasztók körében, ugyanis nagyon különlegesnek számít összetevői miatt, és nem feltétlenül sorolható az ízletes kategóriába. Ha azonban repülés közben isszuk, állítólag sokkal finomabb ízélményt tapasztalhatunk.
A fideszes politikus állapota rohamosan romlott, miután elkapta a vírust, 85 napig volt kómában. Az igazi szenvedés viszont akkor kezdődött, amikor magához tért.
Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa megállapodásra jutott az Európai Parlamenttel (EP) a 2022-es uniós költségvetésről, az összes kötelezettségvállalást 169 515,8 millió euróban, a kifizetéseket pedig 170 603,3 millió euróban határozták meg - közölte az uniós tanács kedden.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje minden kormányzati intézkedéssel szembemegy, amely a lakosság érdekeit és a nemzeti szuverenitást képviseli.
Hárman megsérültek, amikor egy személygépkocsi két teherautóval is ütközött kedd délelőtt a nemrég átadott M80-as autóút 164-es kilométerénél, a Körmendet elkerülő szakaszon.
Minden ukrán, aki felveszi a koronavírus elleni védőoltásból a teljes védettséghez szükséges mindkét adagot, ezer hrivnyát, azaz több mint 12 ezer forintot kap az államtól - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn egy videoüzenetben.
A színész tavaly lett édesapa, most pedig egy stand up comedy-szerű előadásban mutatja be, milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy férfinek, ha gyereke születik.
Az MFB a 10 éves futamidőre szóló, maximum 10 millió forintos hitelt a világjárvány gazdasági hatásait leginkább megszenvedő ágazatokban működő vállalkozások számára dolgozta ki.
Ami elromolhat, az el is romlik. Amit el lehet rontani, azt pedig el is rontják az emberek, és ebből nem ritkán óriási veszteségek keletkeznek. Ezt hívják úgy a szakirodalomban, hogy működési kockázat. A jelenség nem éppen elhanyagolható: egyes kimutatások szerint a hitelkockázat után ez a legfontosabb kockázati kategória. A banki szabályozás ezért
Taylor Lautnert mostanában nemigen láthatja a mozikban a közönség, legnagyobb sikerét az Alkonyat-szériával aratta, most azonban váratlanul hallatott magáról: a 29 éves amerikai színész eljegyezte barátnőjét.
Az előrejelzések szerint évente átlagosan negyedével bővül majd a következő időszakban az e-aláírást támogató megoldások piaca. A fejlődésnek komoly lökést adtak a COVID-járvány által kikényszerített változások és az otthoni munkavégzésre történő tömeges átállás. Mindemellett – és a járványtól függetlenül is – általánosan erősödik a személyes talál