Bár a biztosan szavazó pártválasztók 42%-a baloldali, csak 24 százalékukra számíthatna a hódmezővásárhelyi polgármester – ez derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. Boros Bánk Leventét kérdeztük.
Alig néhány perc alatt jutott be egy – etikus – hacker Puskás-Dallos Bogi laptopjába, ahonnan akár legújabb dalát is könnyedén magával vihette volna. Az énekesnő egy adatbiztonsági tesztben vett részt az MVM Future Talks online talk show felkérésére. Az etikus hacker által elvégzett kísérlet célja az volt, hogy bemutassa, milyen nagy mértékben alap
Az idei évad is rövid kedvcsinálóval kezdődik, amiben van sírás, őrjöngés és stúdióból kirohanás. Sárközi Ákos már az első részben beoltotta Schobert Norbit.
A Magyar Nemzeti Bank a 30 bázispontos alapkamat-emelés mellett több fontos lépést jelentet be, amelyek alaposan átírják a monetáris politika eszköztárát, és nagyobb szigorításra utalnak. A jegybank új eszközt jelentett be, egy rövid idejű diszkontkötvényt. A devizaegyensúly mutató (DEM) szabályozást aszimmetrikusan módosította a devizaswap-piaci a
A kormánybiztos szerint a vidéken való boldogulás elképzelhetetlen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztése, a hatékonyság növelése nélkül. Az importfüggőséggel pedig végleg szakítani kellene.
Csütörtöktől ismét eltér majd az egyhetes betét kamata és az alapkamat - jelentette be kedden délután Virág Barnabás, az MNB alelnöke. Ezzel az elsőként bejelentett 30 bázispontnál nagyobb lehet a kamatemelés, de annak pontos mértéke csak két nap múlva derül ki.
Alig néhány perc alatt jutott be egy – etikus – hacker Puskás-Dallos Bogi laptopjába, ahonnan akár legújabb dalát is könnyedén magával vihette volna. Az énekesnő egy izgalmas adatbiztonsági kísérletben vett részt – az etikus hacker által elvégzett teszt célja az volt, hogy bemutassa, milyen nagy mértékben alapul az adatokra digitális életünk, és ez
A járványhelyzet rávilágított arra, hogy napjainkban az emberek számos olyan kockázatnak vannak kitéve, amelyekkel korábban nem szembesültek. Erre is reagált a Groupama Biztosító azzal, hogy intézkedéseiben, mindennapi működésében alapvető értékké tette a fair hozzáállást. Áprilisban image kampány keretében vallott minden üzleti területét átható fa
Remek finomsággal indítjuk a hetet. Íme a híres Magnolia Bakery receptje, amit Carrie Bradshaw tett híressé, A Szex és New York egyik részében. Készítsd el te is!
„Másokért jót tenni az egyik legfontosabb és legszebb emberi cselekedet, amely erősíti a közösségi összetartozás érzését. Éppen ezért vállalatunk társadalmi felelősségvállalásának egyik meghatározó pillére az önkéntes segítségnyújtás és az adományozási tevékenység. Fontos mindannyiunk számára megmutatni azt, hogy az önkéntesség, az önkéntes munka m
30 bázispontos kamatemelésével visszatért korábbi szigorítási tempójához a Magyar Nemzeti Bank. Emellett több olyan eszköztár-átalakító lépést jelentett be a jegybank, ami a forintárfolyam-menedzselését célozza, illetve bejelentette, hogy az irányadó kamatot újra eltéríti az alapkamattól. A jegybank közleménye megerősíti a növekvő szigort: "a külső
Felmérésük alapján több mint ezer pedagógus nem vállalja a kötelező oltást – erről a PDSZ Országos Választmányának tagja beszélt a Spirit FM Aktuál cvímű reggeli rádióműsorában. Nagy Erzsébet azt is hozzátette: át kellene gondolni az online oktatás kérdését.
Elismerte a szerbiai védettségi igazolványokat az Európai Unió, így keddtől a nyugat-balkáni országban kiállított igazolásokat is elfogadják az EU-tagországok - közölte a szerbiai közszolgálati televízió kedden.
Bemutatták a 2024-ig tartó építőipari teljesítményre vonatkozó előrejelzést a 92. Euroconstruct konferencián. Az összehangolt nemzetközi fellendülés, az infrastruktúra mint klasszikus fiskális politika, az épületek felújítására és korszerűsítésére irányuló nagyvonalú ösztönző intézkedések mind támogatják a pozitív kilátásokat. Az építési teljesítmé
Orbán Viktor vasárnap nem mondott időpontot, Novák Katalin viszont az éves miniszteri meghallgatásán közölte: februárban fizetik ki a 13. havi nyugdíjat.
A lengyel-fehérorosz határon hibrid háború zajlik, fegyveres konfliktus azonban jelenleg "inkább nem várható" - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság elnöke egy keddi rádióinterjúban.
2022-ben folytatódik az építőanyagárak emelkedése, a gyártók ugyanis már nem tudják kigazdálkodni az energiaár-emelkedéssel járó plusz a költségeket. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségnek elnöke szerint a megrendelők többsége idén még tudta tartani a lépést az emelkedéssel, egyelőre pedig nem merült fel, hogy az üzemanyagok árához hasonl
„Amikor kilépett a házából és megpróbált eljutni az autójáig, az oposszum nekirontott, ezért a nő bemenekült az otthonába” – írja a hirado.hu a The Guardiannak nyilatkozó Craig Dinnissen főtörzsőrmesterre hivatkozva.
Friss kutatásban vizsgálta a hazai agrárszakemberek biotermeléssel kapcsolatos hozzáállását a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Az elemzést az tette időszerűvé, hogy Magyarország Kormánya új pályázatot hirdetett meg az Unió terveivel összhangban, amely szerint 2030-ig 25%-ra kell emelni az ökológiailag művelt területek arányát. Ez nagy kihívást,
A kormány végre foglalkozzon annak a kétmillió magyar embernek a nehéz helyzetével, akit európai engedéllyel nem rendelkező vakcinákkal oltottak be - közölte az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője kedden Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Bem téri épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
A legjelentősebb, amerikai tőzsdéken jegyzett kannabisz cégek részvényei estek a tegnapi kereskedésben, miután a dél-karolinai kormányzó Nancy Mace bemutatta a várva-várt republikánus marihuána legalizációs törvényjavaslatot. Vélhetően egy "buy the gossip - sell the news" tőzsdei mechanizmust figyelhettünk meg, még a törvényjavaslat első említése u
A magyar lakosság környezettudatosságának erősödését jelzi, hogy egy friss kutatás szerint, a válaszadók több mint 70 százalékát érdekelné egy kedvező kamatozású kölcsön, amelyet energiahatékony új ingatlanra lehet felhasználni. Azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy pontosan mit jelent a BB energetikai besorolás, amely az egyik feltétele an
Csehországban az utóbbi időben ismét gyorsan, a szakértők által nem várt mértékben emelkedik az újonnan igazolt koronavírus-fertőzöttek száma, illetve a kórházban kezelteké.
A felfüggesztés több hónappal elnyújthatja az üzemeltetői tanúsítvány kiállításának folyamatát, amelyet az eredeti menetrend szerint legkésőbb január 10-ig le kellene zárni.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 30 bázisponttal 2,10 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és azonos mértékben emelte a kamatfolyosókét szélét is.
Véget ért az intenzív havazás az olasz Piemont régióban. 36 óra alatt a magasabb helyekben egy méter körüli friss hó hullott. Lakott településeken is 40-80 cm friss hó terítette be az utakat.
A vállalkozó híradónknak azt mondta, úgy érzi „egy jómódú polgárnak állampolgári kötelessége támogatni azokat a politikai formációkat, amelynek az értékrendjével egyetért”. A miniszterelnök-jelölt felkérését a szakérői csapatba azért fogadta el, mert úgy érezte, ezzel segíteni tud az országon, gazdasági miniszter azonban már nem lenne.
Hétfőn nőtt a Németországba vezető kulcsfontosságú vezetéken áthaladó orosz gázmennyiség, de semmi jele nem volt annak, hogy a fehérorosz elnök élt volna azzal a fenyegetéssel, hogy a tél közeledtével leállítja az Európai Unió gázellátását.
Hetek óta bizonytalan eredetű hangfelvételeket hoznak nyilvánosságra egyes sajtóorgánumok a budapesti Városháza vélt eladásával kapcsolatban. A főpolgármester most úgy döntött, hogy a bíróságon veszi elejét a vádaknak.
A Főváros vezetése feljelentést tesz a Városháza állítólagos eladásával kapcsolatos újabb névtelen videón megfogalmazott vádak miatt. Ön szerint a városvezetés készült a Városháza eladására?
Nagy változásokhoz kellett alkalmazkodniuk a covid alatt a hazai ingatlanfejlesztőknek. Az irodaházak használatában a hibrid megoldások szinte mindenhol elterjedtek, a turisták számában a korlátozások miatt drasztikus visszaesés következett be, miközben az ipari, logisztikai ingatlanok iránt egyre nagyobb a kereslet. Hogy mit jelentett mindez egy o