A világon 252 959 341 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 095 564 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Csütörtökön összesen 1185-en keltek át a csatornán, hogy elérjék az angol partokat, így új rekordot döntött az egyetlen nap alatt mért átkelések száma.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közölt adatai alapján Sajószentpéteren veszélyes a levegő minősége. Putnok, Kazincbarcika, Miskolc, Nyíregyháza, Százhalombatta, Tököl és Dunaújváros levegőjét egészségtelennek minősítették a magas szállópor-koncentráció miatt.
A bársony mindig eleganciát sugároz, nem véletlenül közkedvelt választás az ünnepekre, főleg év végén. A karácsony-őrült Taylor Swift számára pedig idén korábban érkezett el a nagy ünnepnap, hiszen kiadta egyik legsikeresebb lemezét újra, a saját szabályainak megfelelően, úgy ahogy azt annak idején is szerette volna.
Az embernek minden bizonnyal jelentős szerepe volt az eurázsiai gyapjas mamutok kihalásában, amely több ezer évvel később következett be, mint azt a kutatók korábban gondolták.
A terroristák az északkelet-nigériai Borno állam Askira Uba nevű régiójában hajtották végre támadásukat, amelyre válaszul a fegyveres erők offenzívát indítottak, és több szélsőségessel végeztek.
A Glasgow-i Klímaegyezményt (Glasgow Climate Pact) az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban rendezett 26. ülésén résztvevő 197 ország küldöttei fogadták el.
Akik folyamatosan nyomon követik az Schobert család életét, azok jól látják azt a már-már hihetetlen átalakulást, amin Réka és Norbi 16 éves fia, Norbika ment keresztül az utóbbi években.
Annyit még a hazai futballélet eseményeit csak távolról követő olvasó is sejt, hogy a magyar labdarúgás a hazai szurkolók számára több mint pusztán sportág.
Elfogadták szombat este az új globális klímaegyezményt az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban rendezett 26. ülésén (COP26) résztvevő 197 ország küldöttei.
Egy beteg kisfiú képe motiválta, a gyerekkori nehézségekre gondolt – Lewis Hamilton filozófiai mélységet adott az interlagosi nagy felzárkózásának. Vasárnap jön az ismétlés?
Már a Samsung Galaxy Tab S8 FE készülékről is érkeznek a szivárgások, amikből néhány fontos információt tudhatunk meg. Mutatjuk a részleteket. A dél-koreai gyártó pár hónapja mutatta be a Samsung Galaxy Tab S7 FE készüléket, de már az újabb verzióról érkeztek szivárgások, a Samsung Galaxy Tab S8 FE-ről, holott még egy tag sem mutatkozott be
A látó emberek természetesnek veszik, hogy különösebb gond nélkül eljutnak egyik helyről a másikra, gyalog, kerékpárral vagy autóval közlekedve. Persze ez sem mindig egyszerű vagy veszélytelen – gondoljunk csak a dugókra vagy a baleseti kockázatra –, de a vakok és gyengénlátók sokkal nehezebb helyzetben vannak, ha a mindennapi közlekedésről van szó
Janos von Beöthy, azaz Beöthy János a fél életét külföldön, a csúcsgasztronómiában töltötte, hogy hazatérve a legjobb borok elkészítésén mérje le tudását. Igazi hegyi borászatot hozott létre – hiszen a területeinek a legalsó része is a tengerszint felett 200 méteres magasságban fekszik –, a Csobánc mellett pedig nem csak az adottságai miatt kötelez
Közeledik a Tesla Cybertruck pickup megjelenése, és ezzel egyetemben az elektromos kisteherautó iránti nemzetközi izgalom is kezd erősen fokozódni. Egy nemrég véletlenül (?) kiszivárgott videón már az is látható, ahogy a szigorú élekkel határolt, rozsdamentes acélból készülő jármű földutakon, mezőkön gurul és tadamm...driftel.
Megjelent a Magyar Közlöny 205. számában az üzemanyagok hatósági áras forgalmazására vonatkozó részletes szabályokról szóló 626/2021. (XI. 13.) kormányrendelet.
Ahány pár, annyi alvási szokás, de vannak bizonyos alvópózok, amelyek kimondottan elterjedtek, emellett pedig sokat elárulnak a kapcsolatotokról is. Mi a jobb? Egymáshoz bújni amilyen szorosan csak lehet, egy kis távolságot tartani vagy esetleg egészen hátat fordítani? Íme, ezt jelképezi az, hogy miképpen alszotok a pároddal.