Semjén pedig arról beszélt, az ellenzék patologikus gyűlölete mögött „az antikrisztianizmus és a magyarellenes reflexek zsigeri beállítottsága van”. A 29. Fidesz-kongresszus erős mondatai.
Kövesse velünk élőben az MTV EMA 2021 eseményeit! A ma este 21:00 órakor kezdődő rendezvényt az MTV globális hálózatán keresztül közel 180 országban közvetítik élőben.
Emelkedett a csirkehús és a tojás ára októberben, a sertéshúsé pedig mérséklődött. Jelentős árrobbanás ment végbe a gabona és az ipari növényeknél. Továbbá nőtt a burgonya, petrezselyemgyökér, a vöröshagyma termelői ára november első hetében az Agrárközgazdasági Intézet friss adatai alapján. A Nagybani piac kínálata szerint a sütőtököt a tavalyival
Térkép készül a Duna és mellékágai medréről a folyó gemenci szakaszán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakemberei MultiBeam technológiával mérik fel a hullámtéri ágak és a főmeder mélységváltozását, a hordalék útját, emellett megfigyelik a talajvíz változását is. A kutatók szerint az eredmény lehetőséget ad arra, hogy nyomon kövessék és detektálha
Többéves késésben van az áruszállítás elektromos meghajtásokra való áttérése a személyautók átalakulásához képest. Pedig a fuvarozók jelentős mértékben járulnak hozzá
A Kanada nyugati partjainál élt tsleil-waututh őslakos csoport ezer éven át halászta fenntartható módon a vadlazacot, de rendszerüket tönkretette az európai telepesek érkezése. Az elmúlt évtizedekben a vadlazacok populációja összeomlott.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: hálás, hogy olyan országban élhet, ahol a család biztonságban van, és ahol csak a szülők dönthetnek gyermekeik neveléséről.
Aki manapság nem alkalmazza az innovatív eszközöket, technológiákat, az lemarad a versenyben. Szerencsére a kertészetben is megvalósulni látszik az, ami a szántóföldön már gyakorlat, precíziós gazdálkodásra a szőlőtermesztésben is van lehetőség. Erről szólt a Digitalizáció a szőlészeti-borászati ágazatban című online konferencia a Magyar Tudomány-
Szerdáig még anticiklon alakítja időjárásunkat, az ország egyes részein tartósabban borult, párás időre lehet számítani. Csütörtökön hidegfront érkezhet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Emelkedett a hétvégén a Jamal-Európa vezetéken Németország felé tartó orosz földgáz mennyisége a Gascade német gázvezetékhálózat-üzemeltető vállalat részleges adatai szerint.
Az évtized közepére új üzemet akar építeni Európában a Volvo Cars, hogy teljesíteni tudja az évi 1,2 millió jármű gyártására vonatkozó célját - közölte Björn Annwall, a svédországi autógyártó vállalat pénzügyi igazgatója az Automobilwoche című német szaklapban vasárnap megjelent interjúban.
Néhol - jellemzően az északkeleti határnál - hószállingózás is lehet a jövő héten. Emellett folytatódik ködös hűvös idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A ProfitLine.hu online pénzügyi magazin hétvégi kiadásában egy új rovattal kedveskedik horoszkóp kedvelő olvasóinak, ami nem más, mint neves hazai asztrológus szakemberek által összeállított heti pénzügyi horoszkóp. Lássuk tehát, mit jósolnak Önnek a csillagok, mit hoz a jövő hét (2021. november 15-től november 22-ig) pénzügyi szempontból!
Megdrágulhat a prémium üzemanyag, és több más áru vagy szolgáltatás. A 95-ös benzin és a gázolaj árának befagyasztása ugyanis a kutaknak veszteséget okozhat, amit akár ilymódon is kompenzálhatnak az eladók - emelte ki az ATV Híradójának nyilatkozó szakértő.
A hazai bruttó villamosenergia-termelés 2905 gigawattóra (GWh) volt idén augusztusban, 9 százalékkal több az előző évinél; a megtermelt áram 43,6 százaléka volt nukleáris eredetű, 22,4 százalékát biztosította megújuló energiaforrás, 22 százalékát földgáz, 10,8 százalékát szén- és széntermékek, 1,1 százaléka pedig egyéb forrásból származott - közölt
A németek többsége arra számít, hogy még az idén ismét bevezetik Németországban a társadalom és a gazdaság több területét megbénító lezárásokat a koronavírus-járvány erősödése miatt - derült ki egy vasárnap ismertetett felmérésből.
Estétől ismét többfelé képződik köd, terjeszkedik a rétegfelhőzet, a ködös tájakon szitálás, néhol ónos szitálás előfordulhat. Hétfőn az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet fokozatosan feloszlik, és az ország nagy részén több órára kisüt a nap.
A fiataloknak csupán a 37 százaléka képes a lakásvásárlását készpénzből finanszírozni, de ők is feltételezhetően külső tőketámogatás segítségévél, esetükben jellemzően a családi háttér jelenti a bankot, ezzel szemben az idősebb generációk 62,5 százaléka tudja készpénzben, hitel nélkül megoldani lakásvásárlását
A Földközi-tenger felmelegedése miatt a tengeri fajok több tíz méterrel mélyebbre, a hidegebb vizekbe vándorolnak túlélésüket biztosítandó - derítették ki a Tel-Aviv-i Egyetem kutatói 236 fajról készített metaelemzésükben.
A fiataloknak csupán a 37 százaléka képes a lakásvásárlását készpénzből finanszírozni, de ők is feltételezhetően külső tőketámogatás segítségévél, esetükben jellemzően a családi háttér jelenti a bankot, ezzel szemben az idősebb generációk 62,5 százaléka tudja készpénzben, hitel nélkül megoldani lakásvásárlását
Megvallom őszintén, Puzsér Róbert rosszalló pillantásaitól sújtva, hogy igenis elvárnám minden egyes polgártársamtól a közügyekben való aktív részvételt.
Hétfőre virradó éjszaka főként az Északi-középhegység térségében és északkeleten képződhet nagyobb területre kiterjedő, tartósabb köd. A fagypont alatti ködös területeken néhol ónos szitálás előfordulhat. Hétfőn a reggeli órákban mindenütt fokozatosan javulni fognak a látási viszonyok - írja a met.hu.
A következő hónapokban a nyugdíjasoknak kifizetett 80 ezer forintos nyugdíjprémium után jövőre a teljes a 13. havi nyugdíjat kifizetik - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz 29., tisztújító kongresszusán tartott beszédében vasárnap.
Kevés országnak sikerült fellépnie a legfejlettebbek közé, de volt néhány, tehát nem lehetetlen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke, a párt vasárnapi, tisztújító kongresszusán.
Oroszországban már egy hónapja minden nap meghaladja a 30 ezret az új koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki az orosz operatív törzs vasárnap közölt adataiból.
Békési Eszter 200 mellen, a Vasas pedig a női 4x100-as gyorsváltóban úszott új országos csúcsot a rövid pályás úszó országos bajnokság szombati versenynapján. Míg Németh Nándor három aranyérmet nyert, s Telegdy Ádám megszerezte harmadik egyéni győzelmét, Sebestyén Dalma pedig hat ezüstérem után aratott diadalt 400 vegyesen Kaposvárott.
A következő hónapokban olyasmik történnek majd, amit még senki sem látott. Kezdődött a nyugdíjasoknak kifizetett 80 ezer forintos nyugdíjprémiummal. Folytatódik a 13. havi teljes nyugdíj kifizetésével