29. kongresszusára készül a Fidesz vasárnap, ahol az 1470 küldött szavaz a pártelnökről, és négy alelnökről. Az eseményre hangolódó videót osztott most meg a miniszterelnök Facebook-oldalán, "Holnap újra együtt!" címmel .
A Rákóczi Szövetség nehéz és szerencsésebb időkben is a nemzetpolitika szolgálatában állt - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szervezet örökös, tiszteletbeli elnökének, Halzl Józsefnek az emlékére rendezett konferenciáján szombaton Budapesten.
A koronavírus elleni oltás felvételére buzdít Karácsony Gergely főpolgármester, aki szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy pénteken kapta meg a harmadik oltását.
A kormány azon dolgozik, hogy a diabétesszel együtt élő családoknak az életét megkönnyítse - jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
A Massachusetts-ben található kórházban kötött ki az a szerencsétlenül járt férfi, aki egészen 38 éves koráig szentül hitte, hogy kicsattan az egészségtől.
Magyarországon csaknem 2 millió 16 évnél idősebbnél olyan lakos él, akiknek saját bevallásuk szerint, van valamilyen tartós egészségügyi bántalma, ami megkeseríti a mindennapjaikat. Arányaiban ez a szám azonban nem kiugróan magasa az Európai Unióban, sőt, a lista élén olyan, tradicionálisan egészségesnek hitt országok is szerepelnek, mint Dánia vag
A Brexit miatt december 31-én érvényüket vesztik a Nagy-Britannia és Észak-Írország állampolgárai részére kiadott EGT-állampolgár-regisztrációs igazolások – figyelmeztetnek a Mazars szakértői.
Szilágy Liliána elítéli az abúzust és teljes mellszélességgel kiáll azon sors- és sportolótársai mellett, akik már megszólaltak Turi György edző ügyében.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Mosonmagyaróváron, a Móra Ferenc utcában, november 11-én. Egy 54 éves nő közlekedett Suzukijával a Móra Ferenc lakótelep felől, a Móra Ferenc utca irányába. Az útkereszteződésen áthaladva autójával a szemközti garázssoron lévő egyik garázsba csapódott, annak ajtaját kitörve és az ott parko
Fenyő Iván #RÁDCSÖRGÖK című Instagram live beszélgetés formátuma teljesen laza, hétköznapi módon, mindenfajta előzetes megbeszélés nélkül zajlik. Színészeket, zenészeket, művészeket, ismert és kevésbé ismert embereket hív fel, hogy különböző témákról beszéljen velük.
A Sztárban sztár leszek! 19 éves versenyzője pillanatok alatt belopta magát a lányok szívébe. Hadas Alfréd ugyanakkor egyelőre nem nyitott a párkapcsolatra.
Noha a kormány továbbra is csak a lehetőségét biztosítja az állami tanintézetek fenntartóinak, hogy elrendeljék a pedagógusok kötelező oltását, a tankerületek máris kiküldték levélben az iskoláknak, december 15-e után kizárólag a beoltottak taníthatnak.
Britney Spears idegösszeomlása miatt 2008 óta állt gondnokság alatt, mert a Los Angeles-i legfelsőbb bíróság szerint túlságosan fogékony volt a negatív befolyásolásra.
Nem csak az utasszállító repülőgépekre kell figyelni: a kis méretű, legénység nélküli repülőeszközök is hatalmas pusztítást végezhetnek, ha ártó szándékkal használják őket.
Csütörtöki cikkünkben egy egyszerű korrelációs számítással rámutattunk, hogy minél kevésbé átoltott egy megye lakossága, jellemzően annál többen kapták el ott a koronavírust az elmúlt hónapban. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a korábbi járványhullámok fertőzési adataival is található-e ilyen összefüggés. Újabb számításunk alapján egyértelműen igen
Miért nem zárták ki egyből Lewis Hamiltont? Mi vezérelte Max Verstappent a Mercedes megtapogatására? Manipulálhatta-e a Mercedest? Bűnhődhet-e duplán a holland, és saját büntetése mellett miatta menthetik fel az ellenfelét? Kérdések és az eddig kapott válaszok az interlagosi DRS-ügyben!
Az LVMH francia divatóriás 2019-es startupprogramjából nőtte ki magát, és ma már több mint 30 ezer márka termékeinek útját követi nyomon a vállalkozás.
A hideg évszak közeledtével, a fertőzési számok növekedésével párhuzamosan egyre nagyobb jelentősége lehet annak, hogyan igyekszünk otthonainkban megelőzni a fertőzésátadást abban az esetben, ha egy szerettünk koronavírusos lesz.
Senkinek sem áll jól, nem csinos, nem praktikus - mégis tele vannak vele az üzletek idén novemberben. A talppántos leggingszek bizony újra betörtek a divatvilágba és nagyon úgy néz ki, hogy nem szabadulunk tőlük egykönnyen!
Részben a járványhoz köthető óvatosság és bizonytalanság, valamint a brexit hatása miatt csökkent a külföldiek szerepe a magyarországi lakáspiacon. Bár idén a Németországból, Hollandiából érkező kereslet nőtt, a külföldi érdeklődések száma csökkent. Ennek eredményeként a külföldi vásárlások az idén sem érik el a 2019-es szintet, amikor a teljes for
Szilágy Liliána elítéli az abúzust és teljes mellszélességgel kiáll azon sors- és sportolótársai mellett, akik már megszólaltak Turi György edző ügyében.