A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma szeptemberben, 2020 azonos hónapjához viszonyítva, 19 százalékkal nőtt, és 3,7 százalékkal meghaladta a koronavírus-járvány kitörése előtti évi, 2019. szeptemberi értéket is. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma - elsősorban a bázisidőszakban hatályos já
Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselővel tartott közös online sajtótájékoztatót Márki-Zay Péter. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ugyanis Brüsszelbe utazott, ahol – Ujhelyi elmondása szerint - közel húsz találkozón vesz majd részt, többek között hat uniós biztossal és az összes Európa-párti frakció vezetőjével.
„Nem szeretnék koszorúra gyűjteni” – fogalmazott a cég magyarországi vezetője, aki azt mondja, a dolgozók védelme érdekében tette kötelezővé az oltást.
90 százalékban azok az emberek jutnak előnyhöz, akik hűek a pártállamhoz – mondta Péterfy Gergely a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában. Az író szerint Orbán Viktor Demeter Szilárdhoz hasonlóan trollkodik az Unió felé.
A már elfogadott, 2022 januárban életbe lépő minimálbér-emelés szélesebb körű bérszínvonal-emelkedést hozhat magával, amely azonban hosszabb távon nem rontja, sőt, emeli a magyar gazdaság és vállalkozások regionális versenyképességét – mondja a Work Force HR-szolgáltató szakértője. A bérszínvonal emelkedése hozzájárulhat az automatizálás és a robot
Jennifer Lopez a sztárok körében is legendásan tökéletes, szinte hibátlan bőrrel rendelkezik, 52 éves korában is olyan fiatalos, mint mások 32 évesen, a bomba alakjáról nem is beszélve. Senki nem vonhatja kétségbe, hogy nem is dolgozik meg érte keményen, de kétségtelen, hogy fantasztikus génjei vannak. A díva még filterek nélkül, videóban is meg me
A kiváló történelmi krimi, A vizsga rendezője, Bergendy Péter elkészítette az első magyar horrorfilmet, a Post Mortemet. Az első világháború után, a spanyolnátha idején játszódó kísértethistória nem lett tökéletes, de az egyedi hangulatra és az igényes látványvilágára büszke lehet.
A múlt hónapban 2,33 millió új járművet adtak el Kínában, ami 9,4 százalékos visszaesés tavaly októberhez képest - közölte a kínai autógyártók szövetsége, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) szerdán. Az októberi adat azért bír különös jelentőséggel, mert a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában az autóeladások jellemzően a
Az egyik legnépszerűbb ethereum alkalmazásnak, a decentralizált autonóm szervezet (DAO) governance tokenjének árfolyama ugrásszerűen megnőtt az airdropot követően. Az Ethereum Name Service egy olyan protokoll, amely non-fungible tokeneket (NFT) bocsát ki és ethereum címeket, webes domaineket is képviselhetnek. A DAO…
Az autóiparban egyre fontosabb a szén-lábnyom lehető legkisebb szintre történő leszorítása. Ebben lehet partner a DuPont ™ új Delrin® Renewable Attributed termékcsaládja.
Idén is a márkás ruházat, az illatszer és az illegális számítógépes programok a legkelendőbb hamisított termékek Magyarországon – derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt friss reprezentatív kutatásából.
A már elfogadott, 2022 januárban életbe lépő minimálbér-emelés szélesebb körű bérszínvonal-emelkedést hozhat magával, amely azonban hosszabb távon nem rontja, sőt, emeli a magyar gazdaság és vállalkozások regionális versenyképességét – árulta el az egyik HR-szolgáltató szakértője. A bérszínvonal emelkedése hozzájárulhat az automatizálás és a roboti
Egyszerűen odáig vagyunk ezekért a pulóverekért, pedig tulajondképpen semmi extra nincsen bennük. Hiába, a mi kedvenünket egyből feldobják ezeken a borús napokon, ezért most összeválogattunk nektek a belőlük a legmenőbb darabok!
Az előző évinél majdnem százszor nagyobb bevételt ért el a január-szeptemberi időszakban a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen. A 2008-ban indított f
Demeter Szilárd a minap nagy port vert nyilatkozata, melyben a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója a kortárs magyar írók alkotásairól és az alanyi jogon járó ösztöndíjakról szólt, és az azt követő reakciók után vitairattal kereste meg szerkesztőségünket, melyet most változatlan formában közlünk.
Meghalt egy személyautó utasa, amikor a jármű egy tehergépkocsinak ütközött az M3-as autópályán, Mezőkövesd közelében szerda délelőtt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.