Az angolszász világ ünnepeiről és szokásairól először tinédzserkoromban hallottam. A kilencvenes évek elején jártunk, amikor a szocializmusban végletekig sulykolt, vörös lobogós „jeles napok” kikoptak vagy elcsapásra eltűntek az életünkből. Helyettük pedig olyan ünnepekre csodálkozhattunk rá, mint a piros szívecskés Valentin-nap, a töklámpásos Hall
Idén harmincéves a Polcz Alaine által életre hívott Magyar Hospice Alapítvány. Azt vallják, hogy a hospice nem a halált jelenti, hanem azt, hogy még élünk. A betegellátás során a hangsúly az emberi méltóság megőrzésére, az élet végének minőségére kerül. Szakszerű fájdalomcsillapítással, ápolással és odafigyeléssel próbálják megszelídíteni a halált.
Az egész országot megrázta Oszter Sándor halála. A gyászhírt először felesége, Failoni Donatella tette közzé a közösségi oldalon, Oszter Alexandra pedig így búcsúzott édesapjától, posztja alá rengeteg együttérző komment érkezett. Köztük volt a színésznő párjának Popovics Tamásnak az üzenete is.
Nem hiszel majd a szemednek! A társasjáték harcosától a személyre szóló ex librisen és csillagánizsból készült medálon át az egyesével festett, koszolt, öregített vasútállomás-elemekig Őrület!
Rengeteg tulajdonság szivárgott már ki a Samsung legújabb S szériás készülékéről, viszont az árazás és a bemutatási dátum még mindig nem tiszta. Mit tudunk a Samsung Galaxy S21 FE készülékről? A Samsung a tavalyi évben szeptemberben mutatta be a Galaxy S20 FE készüléket, ami egy új fejezetnek számít a cég történetében. Ez volt az első
Fedezd fel az egyedi klímájú helyet, az igen gazdag természeti kincseit, a tájházát, a különleges történetű templomokat és a sváb telepeseknek köszönhető borospincéket.
1947-ben ezen a napon végzett Romzsa Tódorral, a szovjet titkosszolgálat. Ismét egy megrázó írás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Facebook-oldaláról. A mártír életéről amúgy bővebben is olvashat a tavaly megjelent Magyar Hősök című kötetben.
Egyetlen ország sem maradt hétfőtől a brit kormány vörös utazási listáján, amelyen a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek szerepeltek. A vörös kategória ugyanakkor nem szűnt meg, London fenntartja a jogot arra, hogy szükség esetén ismét országokat soroljon át ebbe a kategóriába.
Még egy falusi kocsmába se lehessen bemenni védettségi igazolvány nélkül – szorgalmazta Rusvai Miklós virológus a Karc FM műsorában. A professzor szerint a maszk viselése jelentősen csökkenti a vírus terjedését.
A Magyar Bankszövetség közzétette előzetes adatait, amik szerint a hitellel rendelkező ügyfelek 6,5 százaléka vesz részt november 1-jétől a fizetési moratóriumban.
Rengeteg embernek vannak fenntartása bizonyos számokkal. Ezt általában babonának hívjuk. Bizonyos számok azonban milliók életét határozza meg a mindennapokban. De miből ered a „természetfeletti" erejük és a messziről ismert szerencsétlenségük? 4 Kínában a négyes számot azért tartják szerencsétlennek, mert a szó kiejtése hasonlít a kínai h
A kutyák agya az emberéhez hasonlóan különíti el a szavakat a folyamatos beszédfolyamban - derül ki az Elte Etológia Tanszék munkatársainak a Current Biology című folyóiratban megjelent friss tanulmányából.
Lényeges változásokra kell felkészülniük a vállalkozásoknak 2022. január 1-jétől az áruk adásvételét és a digitális szolgáltatások nyújtását érintő fogyasztói szerződésekkel kapcsolatban. Szakértőink kielemezték a vonatkozó kormányrendelet legfontosabb elemeit.
A világon 246 700 706 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 4 999 620 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 246 416 219 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 995 516 volt.
A dizájner utazótáska a Volvo járművek belső terében használatos, új fenntartható anyagból: a Nordicóból készült. A különleges anyag alkalmazásának apropója, hogy a Volvo Cars korábbi bejelentésének értelmében az új C40 Recharge modellel kezdődően minden új tisztán elektromos Volvo modell teljes mértékben bőrmentes lesz. Ez is jól példázza a Volvo
Ha nincs is fagyos lábad, mint nekem, akkor is nagyon jó érzés tud lenni egy finom meleg papucs. Főleg, hogy hamarosan itt van a tél, amikor azért egy kicsit mindenkinek fázik a lába. Ezért mutatunk most nektek párat a kedvenc bundás papucsainkból.