Hagyományosan fontos időszak az év utolsó előtti hónapja a nyugdíjasok számára, hiszen amennyiben a törvényi feltételek teljesülnek, az állam nyugdíjkiegészítést és prémiumot is fizet. 2021 novembere azonban több szempontból is különleges, és ezzel gyakorlatilag kezdetét veszi a kormány pénzszórása.
A siker nem a sorsnak köszönhető, sőt előfordul az is, hogy nem a kemény munkának, hanem apró trükköknek, amelyekkel a legvadabb és legmerészebb vágyaidat is elérheted. Íme!
Leállt az orosz gázszállítás Bulgárián keresztül Szerbiába és Magyarországra hétfőn hajnalban csőtörés miatt - közölte a bolgár gázhálózat-üzemeltető Bulgartransgaz.
Hatalmas veszteségeket könyvelhet el a légiközlekedés a koronavírus-járvány miatt. Eddig 266 milliárd dolláros a veszteség, és nemcsak 2020-ban, hanem idén és jövőre is veszteséges marad a légiipar. A 2022-es mínuszok egy része ugyanakkor már abból adódik, hogy a fapados légitársaságok mellett a nagy hálózati légitársaságok is jelentős átalakuláson
Egy ismeretlen katona bükki sírjánál gyújtott gyertyát Mindenszentek napján Jakab Péter, a Jobbik elnöke. „Emlékezzünk azokra is, akikre már lehet, hogy senki sem emlékszik” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Jakab.
Szlovéniában hétfőn újabb szigorítások léptek életbe a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).
Ukrajnában a legtöbben a fővárosban, Kijevben vették fel a koronavírus elleni védőoltást, a legkevesebben pedig Kárpátalján és a szintén nyugat-ukrajnai Voliny megyében - közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.
Erősödéssel kezdtek hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek, a befektetők elsősorban a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek. Az amerikai tőzsdék is enyhe emelkedéssel nyitottak, a következő napok hangulatát elsősorban a Fed szerdai kamatdöntése határozhatja meg.
Budapesten az átlagos szobafoglaltság 15 százalék volt 2021 első feléhez képest, ami a két évvel korábbi 74 százalékhoz képest 80 százalékos visszaesést jelent – derül ki az MNB legfrissebb kereskedelmiingatlan-piaci jelentéséből, melyet Portfolio ismertetett.
A kórházakba vezényelt katonák részt vesznek a logisztikai feladatokban, segédkeznek az érkező betegek testhőmérséklet-mérésében, a betegirányítási, betegkísérési és útbaigazítási, valamint adminisztrációs és szállítási feladatokban.
Alig pár hete startolt el a zöldhitel, de máris hatalmas az érdeklődés rá. Miben rejlik a sikere? Egyrészt abban, hogy a CSOK-kal is összevonható, így a családosok kamatmentességre is szert tehetnek.
Alig pár hete startolt el a zöldhitel, de máris hatalmas az érdeklődés rá. Miben rejlik a sikere? Egyrészt abban, hogy a CSOK-kal is összevonható, így a családosok kamatmentességre is szert tehetnek.
Kis létszámú csapattal, de sok éremeséllyel indulnak a magyarok a rövidpályás úszó-Eb-n Kazanyban. Íme, a részletes menetrend napi bontásban és a magyarok programja!
A Gazprom orosz gázipari holding növelte gáztermelését és gázexportját az idei első tíz hónapban éves összevetésben, több országba már most több földgázt szállított, mint tavaly egész évben.
A brüsszeli repülőtéren található THE LOFT összeállítás 2021-ben már a harmadik egymást követő évben nyerte meg az Európa Legjobb Repülőtéri Várója címet, amelyet a neves World Travel Awards oszt ki minden évben. A Brussels Airlines és a Lexus közös alkotását a felhasználók, valamint a turizmus szakértői értékelték nagyra ezúttal is. Az egyedi repü
Végigkísérhettük Mazsi terhességét az interneten, most azonban jogtalanul támadták őket. Berkiéket azzal vádolták, hogy pénzért árulják gyerekük születését.
Ki és milyen feltételekkel kaphat jelenleg öregségi nyugdíjat Ausztriában? Mennyi az osztrák nyugdíjkorhatár férfiak és hölgyek esetében? Hogyan, mi alapján számítják ki Ausztriában az öregségi nyugdíját valakinek? Hogyan lehet nyugdíj mellett tovább dolgozni Ausztriában? Van-e minimálnyugdíj Ausztriában? A sok-sok felmerülő kérdésre választ kaphat
A Gazprom orosz gázipari holding növelte gáztermelését és gázexportját az idei első tíz hónapban éves összevetésben, több országba már most több földgázt szállított, mint tavaly egész évben.
Minden évben talán az a legszórakoztatóbb a Halloweenben, ahogy a sztárok beleélik magukat és hihetetlenül komoly szettekbe bújnak az év legfélelmetesebbnek tartott estéjére. Az elmúlt évben mivel nem igazán volt lehetőség kiélni az öltözködést és az együtt ünneplést, idén - bár még mindig fokozott biztonsági körülmények között - de azért egye-egy
A szakadék szélére sodorja az emberiséget a függés a fosszilis üzemanyagoktól - mondta António Guterres, az ENSZ főtitkára hétfőn a skóciai Glasgowban, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 26. ülését (Conference of the Parties, COP26) hivatalosan is megnyitó beszédében.
Aktívvá vált a Facebook új Facebook Protect névre hallgató funkciója, több felhasználó pedig már meg is kapta a figyelmeztetést, hogy kapcsolják be a védelmi funkciókat, különben november 14-től kizárják őket a Facebookról – írta meg a Ripost.