Epres Panni férje, Benedek Tibor halála óta nem adott televíziós interjút, most azonban megtörte a csendet, és a Fókusznak őszintén mesélt az elmúlt egy év nehézségeiről.
Mindez egy újabb, és egyben a valaha volt legnagyobb nemzetközi offshore adatszivárgásból, az úgynevezett Pandora-iratokból derül ki. Összesen 11,9 millió file szivárgott ki 14 olyan cégtől, amelyek offshore cégek létrehozásával és működtetésével foglalkoznak.
Az 1998-ban alapított és kétévente átadott Bolyai-díjat azzal a céllal hozták létre, hogy az emberek értékrendjében méltó helyre emeljék a tudást és a tudományt, így biztosítva a tudósokat megillető társadalmi elismertséget. A civil kezdeményezésre, magántőkéből létrehozott alapítványi díjat azok a magyar állampolgárságú vagy magyar származású szem
Erdogan török elnök ezer új piac felállítását rendelte el országszerte, hogy így biztosítson megfelelő árú fogyasztási termékeket egy közel 20%-os éves infláció mellett, amiről szerinte egyébként a boltok tehetnek – számol be a hírről a Reuters.
A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében már a tizenegyedik pályázati szakaszban támogatja az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését a kormány október 4. és 8. között - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára közleményben vasárnap.
Inkább a tökéletes angol úriember (Roger Moore-tól Pierce Brosnan-ig) vagy kemény, hidegvérű kém (Sean Connerytól Daniel Craig-ig) a valódi James Bond? Vagy legyen inkább indiai? Meleg? Esetleg egy tehetséges fekete nő?
A szakképzett munkaerő megtartása az egyik legfontosabb cél napjainkban. A Haszon gyűjtötte össze az elismert előadó, ügyvezető coach és podcaster Marcel Schwantes vezetői tippjeit. Nem a levegőbe beszél: Schwantes rendszeresen publikál a Business Insider-ben, a CNBC-ben, az Inc-ben, az amerikai Forbes-ban és a Time magazinban is, ráadásul mint 20
Szerencsére nemcsak a nyári hónapok állnak rendelkezésünkre, hogy repülőre szálljunk, hanem a nagy tömegeket és a főszezont elkerülve, máskor is, célszerű ilyen esetben előre tervezni.
– Nádai Anikót rejtette a Holdjáró jelmeze az RTL Klub Álarcos énekes című műsorában és noha a műsorvezető sajnálja, hogy lelepleződött, örömmel vállalta, hogy megmutassa magát ebben a szerepben is.
Kistarcsa – Igazi falusi hangulat uralkodik a kistarcsai Déryné utcában, van itt minden, kutyaugatás, macskanyávogás, kotkodácsolás, kukorékolás, csak éppen béke nincs. Ugyanis egy asszony elképesztő indok miatt beperelte a baromfitartó szomszédját a Gödöllői Járásbíróságon, mondván: halálfélelme és pánikrohama van a mellette lakó kakasának a kukor
A Borsodi Sörgyár bemutatta harmadik fenntarthatósági jelentését, ami bepillantást enged abba, hogy az egyik legnagyobb hazai sörgyártó miként kezelte a koronavírus - járványt és annak következményeit, valamint milyen lépéseket tesz a fenntartható jövő megteremtése érdekében. Fontos mérföldkő, hogy megszűnik a Borsodi Világos PET csomagolásban való
A kijárási tilalom és az intézmények bezárása nem jelent már megoldást a koronavírus-járvány kezelésében, kizárólag az oltakozás vethet véget a járványnak - nyilatkozta vasárnap Branislav Tiodorovic járványügyi szakértő, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb tagja.
Az izraeli kormány vasárnap tervet fogadott el az arab kisebbség törvénytelen fegyverviselésének felszámolására, hogy ezzel csökkentsék az erőszakot és a bűnözést, miután az idén már száz gyilkosság történt az izraeli arabok körében – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Idén a tavalyinál is több cég pályázott az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára, melyet minden évben azok a példaértékű vállalati felelősségvállalási és fenntarthatósági programok nyerhetnek el, amelyek mérhető, kimutatható pozitív változásokat eredményeznek a társadalom és a környezet szempontjából. Az elismeréseket az Effekteam Egyesület
Horvát tudósok egy csoportja nyilvános felhívást intézett a parlementhez és a kormányhoz, amelyben arra szólítottak fel, hogy mielőbb fogadjanak el konkrét cselekvési tervet az Adriai-tenger védelmére. Mint mondták, az Adriai-tenger szakmai és tudományos kutatása évek óta folyik, de hiány van rendszerszintű interdiszciplináris kutatásokban, amelyek
Drámai jelenetek játszódtak le vasárnap San Donato Milanese településen. Egy magán kisrepülőgép ismeretlen okokból egy parkolóházra zuhant. A fedélzeten tartózkodóknak nem volt esélyük a túlélésre – írta a hirado.hu a Heute osztrák lapra hibatkozva. Szemtanúk robbanásról számoltak be, miután a repülőgép a kétszintes épületbe csapódott. A milán
A hétvégén még sokfelé szépen sütött a nap, kellemes, vénasszonyok nyarát idéző időjárás volt szerte az országban. Ám már októbert mutat a naptár, és a korábbi napokban ízelítőt kaptunk a hűvös, borongós, esős időjárásból. A nappalok fokozatosan rövidülnek, egyre hidegebb van. Akármennyire is rosszul esik, itt az ősz, és a időjárás változásával a k
Utoléréses balesetet szenvedett egy kamion és egy kisteherautó az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 141-es kilométernél, Balástya térségében. A balesethez a szegedi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom.
Európában több versenypálya használatát korlátozták, sőt, az éjszakai futamokat teljesen betiltottak. Az immár legendás és sikeres mogyoródi pálya a F1-es és túraautós pilóták, csapatok kedvence, nem véletlen, hogy 1986-os avatása óta minden évben szerepel a naptárban. Komoly turistacsalogató rendezvény, melynek nagy kihívás teljesíteni a környező
Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap - három minisztere és az alkancellár társaságában - bemutatta kormánya nagyszabású ökoszociális adóreformtervét, amely hónapok óta tartó előkészítő munka és a koalíciós tárgyalások eredménye.
Elfyn Evans karrierje ötödik győzelmét aratta a Finn-ralin, ráadásul a Power Stage-et is megnyerte, így 30 ponttal távozhat az országból. Győzelmét annak köszönhette, hogy péntek estétől szombat délutánig zsinórban öt gyorsaságit nyert meg, és akkora előnyt épített ki a kétszeres győztes Ott Tänak előtt, hogy arra az észt sztárnak már nem volt vála