A DK miniszterelnök-jelöltje közösségi oldalán reagált a főpolgármester szavaira, miszerint egy Karácsony-kormányban ő a külügyminiszteri tárcát kapná meg.
Ha Győrben jársz, ezeket a nevezetességeket nem szabad kihagynod! A folyók városa A Nyugat-Dunántúli régió központja, Győr-Moson-Sopron megye székhelye: Győr. Kulturális, gazdasági, egyetemi és sportközpont is egyben, a turisták kedvelt célpontja. Győrt a folyók városának is hívják, hiszen a Mosoni-Duna mellett, a Rába és a Rábca torkolatánál terül
– Fennállása egyik legsötétebb időszakát éli az Újpest labdarúgócsapata. A lila-fehérek az NB I-ben legutóbb 3-1-re kaptak ki otthon a forduló előtt sereghajtó Gyirmóttól, s nyolc forduló után nulla győzelemmel, mindössze három ponttal immáron a tabella utolsó helyén állnak.
A vasárnapi nagygyűlésén a hódmezővásárhelyi polgármester azt mondta, hogy a Jobbik nem őt támogatja, így nem lesz három induló az előválasztáson. Ha Karácsony visszalép, akkor ő vállalja a küzdelmet, ha nem, akkor ő fog visszalépni, rajta nem fog múlni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/03/5400/
Olvasónk a következőket írta: Lányom külföldre költözött (nem az unióba), ott él. Magyarországi lakását megtartotta, magyar lakcímmel rendelkezik. Megállapodást kötött, így havonta fizet a tb-nek. Ő minek számít (biztosított vagy egészségügyi szolgáltatásra jogosult)? Milyen szolgáltatásokat vehet igénybe a tb keretében? Csak, ha Magyarországon tar
Ez egyértelműen pozitív fejlemény, de szakértők figyelmeztettek arra, hogy meg kell várni a következő néhány hónap adatait, hogy látszódjon, hogy valóban tartós folyamatról van-e szó.
Akár óriásplakátokon marakodnak, akár a közösségi médiában vitatkoznak, a nagy márkák gyakran támadják egymást, ám egy nemrég megjelent kutatás szerint pont az ellenkező hozzáállás lehet a siker kulcsa.
Két magyar érmet hozott a Karate1 Premier League széria moszkvai állomása. A sportág legrangosabb versenysorozatának hétvégi fordulóján rekordot jelentő négy magyar versenyző is éremért küzdhetett: a karatés PL-ek történetében még soha ilyen sok magyar nem szerepelt az éremprogramban. Közülük Tadissi Martial ezüsérmet nyert, míg a sportág olimpiai
Figyelemre méltó, hogy hat évvel ezelőtt (2015-ben) a válaszadók 48% -a mondta azt, hogy családjában volt egy vagy több autó. 2018-ban és 2019-ben ez az arány rekordmagasságba, 67%-ra emelkedett, majd megfordult a trend, és csökkenni kezdett. Hasonló a tendencia azoknál, akiknek két vagy több autó van a családjában: 2015 -ben az oroszok mindössze 6
Túlszárnyalja eddigi várakozásokat az ősz - közölte a Portfolio-val Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Sokkal jobbak lettek a szeptemberi szállodai foglaltságok, mint, amire a nyári rekordforgalom után számítottak. Főleg a vidéki szállodák kezdik a régi formájukat hozni. Van egy két szállodalánc, ahol a szeptember j
Csapadékos és hűvösebb idő várható a jövő héten, a hét második felében 0 fokig csökkenhet a hőmérséklet. Emellett a szél is élénk, helyenként erős lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Csak az országgyűlési választások után tartanák helyesnek az ellenzéki pártok, hogy Áder János utódjáról döntés szülessen. Sajtóhírek szerint a Fidesz Trócsányi Lászlót jelöli, az ATV Híradója által megkérdezett ellenzéki politikusok úgy látják, pártjaiknak közös jelöltet kell állítania. Konkrét név még nincs, viszont Molnár Gyula szerint Majtényi
A Miskolci Egyetemen is újra bevezetik a kötelező maszkviselést, ám ez alól kivételt jelentenek, majd azok az oktatók, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.
Több ezer rendőrt és katonát vezényeltek az ecuadori börtönökbe erősítésként, miután a héten az andoki ország történetének legnagyobb börtönlázadásában 118 fogoly halt meg. Többet közülük lefejeztek. A hatóságok szerint bűnbandák harcolnak a kábítószer-útvonalak fölötti ellenőrzésért. Az ATV Híradójának riportja.
Október 4-én elstartol a 360 Design Budapest kiállítás, melyen idén is központi szerephez jutnak a V4-es országok tervezői, ezért a magyar designerek sorát cseh, lengyel és szlovák alkotók munkái egészítik ki, hogy élénk és sokszínű képest fessenek a közép-európai designipar izgalmas megkülönböztető jegyeiről. Kíváncsi vagy rá, milyen márkákkal ism
Az RMDSZ-elnök – s egyszersmind a hárompárti (PNL-USR PLUS-Rmdsz) kormánykoalíció miniszterelnök-helyettese bizakodó. Egy jókora fejlesztési csomaggal, a restitúciós ügyek pályára állításával, a román-magyar párbeszéddel és a nemzeti kisebbségek helyzetének törvényi rendezésével foglalkozik most a párt, a kormányválság és a változások ellenérdekelt
A kormányzó ANO mozgalom újabb győzelmét valószínűsítik a jövő hét végi csehországi parlamenti választások előtt nyilvánosságra hozott utolsó országos felmérések eredményei.
Az elkövetkező 3 évben slágertéma lehet a hőszigetelés. A lakosság 32 százaléka tervez ilyen jellegű munkálatot – derül ki az újHÁZ Centrum legfrissebb reprezentatív felméréséből.