2021. október 2. szombat

okt. 2
6:33
Milliárdokat fizetnek a cégek, hogy benne lehessenek az új Bond moziban (Növekedés)
A rekordot minden bizonnyal a Heineken állította be. A sörgyártó átváltva úgy 13,8 milliárd forintot költött a filmes megjelenésre és azért, hogy James Bondot használhassák a reklámjaikban.
okt. 2
6:36
„A kérdés az, hogyan állunk fel újra ebből a kiszolgáltatottságból” – Interjú Frenák Pállal (WMN)
„Az anyanyelvem a jelnyelv, ennek hatására pedig nagyon korán, már gyerekként megtapasztaltam, mi rejlik a testbeszéd mögött, és hogy az emberek sok olyan dolgot mondanak, aminek semmi köze a valósághoz” – Frenák Pál díjnyertes táncművész, koreográfus azonban sosem köntörfalaz. Akkor sem, ha zsigerien őszinte művészetéről van szó, és akkor sem, ha
okt. 2
6:36
Indul a napelem bumm korszaka - jön a 100 százalékos támogatás intenzítás (KKV Magazin)
Elképesztő mértékű ugrás volt tapasztalható a háztartási méretű napelemes kiserőművek (Hmke) kapacitásában 2021 második negyedévében, hiszen 167 Mw-tal bővült a az eddigi összesített teljesítmény. Ezzel az első félévben már közel annyi napelemes rendszer került a hálózatra kapcsolásra, mint a teljes 2020-as évben! A növekedés egyértelműen pozitív h
okt. 2
6:39
Békésen robogott a sötét M3-ason, amikor... (Infostart)
...hirtelen feltűnt egy nagy valami a reflektor fényében. Csattanás, nagy manőverezés, hogy ne veszítse el teljesen a sofőr az uralmat az autója fölött, aztán derült ki, hogy egy vaddisznó volt az.
okt. 2
6:42
Különleges rakodógép, paradicsomgondozó robot, a legújabb New Holland traktor – itt mindent megtalálsz (Agroinform)
Különleges gumiabroncsok, paradicsomgondozó robot, a legújabb New Holland traktor és bálázó, megújult CASE IH Puma traktorszéria – ezekről és még sok másról is olvashattok gépészeti cikkeinkben.
okt. 2
6:42
Jó borok és egy falatnyi éden (Agrofórum)
Ülünk a teraszon, előttem a Balaton egyik, ha nem a legszebb panorámája, és hallgatom a történetet az egykori álmodozó ősről, a megtartó utódokról, na meg a cédrusokról, ciprusokról, fenyőkről, szőlőtőkékről. Beszélgetünk elköteleződésről, szerepvállalásról, tervekről. Körülöttünk az énekeskabócák valószínűtlenül hangosan ciripelnek. Badacsonyör
okt. 2
6:42
Kvíz: tanuld meg a magyar Nobel-díjasok neveit! Olyan tudásra tehetsz szert, amellyel bárkit lenyűgözhetsz (Promotions)
Rengeteg Nobel-díjasunk van, így tuti, hogy nem tudjátok felsorolni mindegyikük nevét.
okt. 2
6:42
Egyre jobb a siófoki járásban élőknek (Mínuszos)
Több mint 700 millió forintos beruházással újgenerációs hozzáférési hálózatot épít ki a Techno-Tel Kft. a siófoki járásban. A 704 millió forintos projekt részeként jövő októberig tizenhárom településen csaknem háromezerkétszáz lakossági, üzleti, intézményi végpont létesül, 82 kilométer új hálózatot építenek ki, és nyolc településen nyilvános, vezet
okt. 2
6:45
Ipari befogóból inzulinadagoló mágneskapszula (newtechnology.hu)
A cukorbetegek megváltóivá válhatnak azok a kutatók, akik bejelentették, hogy robotikai megoldást találtak a folyamatos inzulin-utánpótlásra. A rendszer lelke egy hasfalba operált gyógyszeradagoló eszköz, amelynek tartályát lenyelhető mágneskapszulákkal töltik fel. Az olasz tudósok egyelőre diabéteszes sertéseken tesztelték a módszert, és a miénkhe
okt. 2
6:51
A mostani válság ezeket az ágazatokat viselte meg a leginkább (Növekedés)
Tavaly a koronavírus-járvány hatására mélyrepülésbe kezdtek a filmes vállalkozások és a rendezvényekkel foglalkozó cégek, előbbiek árbevétele csaknem 40 százalékkal, utóbbiaké pedig 56 százalékkal esett vissza 2019-hez képest - derül ki az Opten és a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport közös elemzéséből.
okt. 2
6:51
Volt munkatársak teregettek ki zaklatásokról és megalázó bánásmódról Jeff Bezos űripari cégénél (Forbes)
Az egyik vezetőt a munkatársak állítása szerint már többször is jelentették a HR-nél szexuális zaklatás miatt, míg egy másik egykori fejes leereszkedő stílusban beszélt női alkalmazottakkal és a magánéletükben is vájkálni próbált.
okt. 2
6:51
Megható szavak Kiss Gergelytől Benedek Tiborhoz - Friss hírek 2021. október 02. 06:39 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/02/5386/
okt. 2
6:57
Nem milliárdosok, csupán milliárdos beosztású emberek (Piac és Profit)
Az idei könyvhétre jelent meg Magyar Bálint és Madlovics Bálint monumentális kötete, A posztkommunista rendszerek anatómiája. Az enciklopédikus méretű és egyértelműen tudományos igénnyel íródott, ugyanakkor tankönyvi stílusa miatt könnyen olvasható, áttekinthető mű egészen új kategóriarendszer és nyelv megteremtésével próbálja meg tipologizálni a v
okt. 2
7:00
Biztos, hogy jogos a panaszkodás? - Tíz éve sem voltak sokkal olcsóbbak a lakások (Portfolio)
Jobban élünk-e ma, mint 10 évvel ezelőtt? - merül fel a kérdés rendszeresen mindenki fejében. A KSH szerint a bérek továbbra is rendíthetetlenül emelkednek, mégis sokan úgy érzik, az infláció és az egyre dráguló lakhatás minden növekedést felemészt. Ha csak a nominális értéken számolt lakásárindexre nézünk, akkor például láthatjuk, ahogy országos s
okt. 2
7:06
Elmondták az elektromos autósok, hogy mire vágynak (Infostart)
A Zala megyeiek aktív elektromosautó-használók, a Békés és a Hajdú-Bihar megyeiek kevésbé – derül ki egy felmérésből.
okt. 2
7:06
A Gazprom leállította a gázszállítást Magyarország felé (ProfitLine)
A Gazprom orosz gázipari vállalat leállította pénteken a Magyarországnak szállított földgáz ukrajnai tranzitját, néhány nappal azt követően, hogy a magyar és az orosz fél tizenöt évre szóló megállapodást írt alá évi 4,5 milliárd köbméter orosz gáz megvásárlásáról az október 1-jétől üzembe álló szerb-magyar interkonnektoron keresztül, illetve Ausztr
okt. 2
7:06
Babarczy Eszter: Egy motor (157 ezer Ft) (Könyves Magazin)
Babarczy Eszter A mérgezett nő című elbeszéléskötetével a legjobb három között végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Mi ketten - rasszista történet című tárcasorozata egy évig olvasható a Könyves Magazinon. (A sorozat eddigi részei Itt olvashatók.)
okt. 2
7:08
Balássy Fanni: Az írás munka, kitartó próbálkozás, mindennapos feladat (Könyves Magazin)
Idén már hetedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Lassan hagyomány, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Balássy Fanni első olvasmányélményeiről és az emlékezetes olvasói reakciókról mesélt, de szóba kerültek a gimis évek és a Beatles is. A legjobb első prózakötetnek já
okt. 2
7:12
Hogyan alakul ki a sclerosis multiplex? (WebBeteg)
Az orvosok és a kutatók jelenleg nem tudják pontosan, mi váltja ki a sclerosis multiplexet előidéző autoimmun folyamatot, ám úgy tűnik, hogy az arra érzékeny betegekben egy kiváltó tényező indítja el a folyamatot.
okt. 2
7:12
Károly és Diana biztonsági őrökkel indultak egymást megcsalni (Promotions)
A herceg és a hercegné szeretői egymással szemben laktak Londonban.
okt. 2
7:15
Nem fogod elhinni! Idén már 10 éves a Call Me Maybe (Glamour)
Az idő csak úgy rohan, és olykor észre sem vesszük, hogy évek telnek el: 24 óra egy hétnek tűnik, a hónapok elmosódnak a ködben, és minden nap olyan elképesztő évfordulók vannak, hogy döbbenten nézünk vissza arra, mi minden számít már a távoli múltnak. Gondoltad volna például, hogy már 10 éve, hogy Carly Rae Jepsen a slágerlisták élére tört a Call
okt. 2
7:21
Mennyit és mire költenek a milliárdosok? (Növekedés)
A gazdagoknak általában rengeteg pénzük megy el a biztonságuk biztosítására, a magángéppel való repülésre és a különböző otthonaik fenntartásáért felelős személyzet kifizetésére. A The Richest megnézte, mennyit költenek a milliárdosok havonta – fenntartani a luxus életszínvonalat sokkal többe kerülhet, mint azt elsőre gondolnánk.
okt. 2
7:27
Durva ütközés: hárman meghaltak, négyen kórházba kerültek (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a Jászjákóhalma felé vezető úton frontálisan ütközött össze egy kisbusz és egy kamion. A baleset következtében három ember olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Négy embert a mentők kórházba vittek. A baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljesen lezárták. MTI További autó
okt. 2
7:30
Blikk-ügyek: küzdjön velünk az állatokért! – Új visszaélések nyomába indulunk (Blikk)
Ki védi meg az állatokat? Ha már nem tartatják be elég szigorúan a törvényeket, akkor nekünk kell cselekednünk!
okt. 2
7:30
Rajtuk múlhat a 2022-es választás (444.hu)
27 billegő körzet, ahol különösen kiélezett lesz a verseny 2022-ben. Kiket küld harcba az ellenzék Lázár János, Hende Csaba vagy Pócs János ellen?
okt. 2
7:30
A tálibok már a nyugatiaknak dolgozó tolmácsok családtagjait fenyegetik (444.hu)
A holland közszolgálati tévének mutattak be a táliboktól kapott hivatalos fenyegető leveleket.
okt. 2
7:33
A termelői piacok több mint harmada lehúzta a redőnyt a járvány miatt (Infostart)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint szükségtelenek voltak a bezárások. A szervezet elnöke érdeklődésünkre azt mondta, jó néhány önkormányzattal összevesztek, amelyek nem kerestek és találtak megoldást arra, hogyan működtessék a termelői piacaikat.
okt. 2
7:36
Megszólaltak az előválasztás vesztes jelöltjei (ATV)
"Több tapasztalatra és kormányzóképességre van szükségem" - ezt gondolja magáról Fekete-Győr András, a miniszterelnök-jelölti előválasztás utolsó helyezettje. Az előzetesen a második fordulóba várt Jakab Péter azt mondta: nem érdekli a helyezés. Pálinkás József pedig arról beszélt az ATV Híradójának, hogy az Új Világ Néppárt nem jut be a parlamentb
okt. 2
7:39
Óriási siker - Magyar termék nyűgözte le a zsűrit a gasztronómiai Oscaron (Femcafe)
Közép-Európából egyedülállóan két csillagot kapott a gasztronómia Oscar-díjaként számon tartott Great Taste Awardson egy magyar csokoládéműhely.
okt. 2
7:39
Egymást támadják az Iszlám Állam harcosai és a tálib erők tagjai Afganisztánban (Mandiner)
Az ISIS felrobbantott egy autót, majd a tálibok revansot vettek, és rajtaütöttek az Iszlám Állam egyik rejtekhelyén.
okt. 2
7:39
Ötven évvel ezelőtti vidékdpusztító döntésre emlékeznek Balatonalmádiban (Helló Magyar)
A vidékpusztító 1968-as közlekedési "reform" a Balaton-felvidéken is rombolt. Erre emlékeznek most Balatonalmádiban.
okt. 2
7:42
Egy készülő hálózatban kötné össze a Cbdc-ket és a stabilcoinokat a Visa (Kripto Akadémia)
Egy tegnap megjelent blogposztban lerántotta a leplet a VISA arról, hogy a kutatási részlege egy olyan új kezdeményezésen dolgozik, ami a jövőben összekötné a világ különböző központi banki digitális valutáit (CBDC) és a privát stabilcoinokat. Bár ezt nem részletezték, de…
okt. 2
7:42
Ádáz küzdelem és durva akadályok a Séfek Séfében: Eluralkodott a káosz (Márkamonitor)
Kegyetlen feladatok és nehezítések bonyolították a versenyzők feladatát, fájdalmas búcsúval végződött a Séfek Séfe 10. adása.   ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Ádáz küzdelem és durva akadályok a Séfek Séfében: Eluralkodott a káosz   ADÁSRÉSZLETEK Kegyetlen szabályok: Lefagyott a stúdió Ördög Nóra kijelentése után Krausz Gábor káromkodva kérte számon Lucát: Ennek
okt. 2
7:42
Moszkva blokkolással fenyegette meg a YouTube-ot (Mínuszos)
Kilátásba helyezte a YouTube oroszországi blokkolását az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor), válaszul arra, hogy az amerikai videomegosztó szolgáltató eltávolította az orosz állami RT médiavállalat két német csatornáját. A Roszkomnadzor sürgette a Google-t, hogy a YouTube-ot működtető leányvállalata “a lehető legrövid
okt. 2
7:45
James Bondon túl – négy film, amiben Daniel Craig nem a 007-es ügynököt alakította (Hamu és Gyémánt)
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Daniel Craig csak és kizárólag őfelsége titkos ügynökeként ismert, ám ez közel sem igaz. A színész az elmúlt évtizedekben sok izgalmas karaktert formált meg különböző filmekben, az alábbi cikkben pedig négy olyan mozit veszünk górcső alá, ahol Daniel Craig nem James Bondot alakította.
okt. 2
7:45
Török Gábor: Most derül ki, hogy az előválasztás dobbantó vagy mocsár az ellenzéknek (Mandiner)
Valójában tehát nem az a legfontosabb kérdés, hogy MZP vagy KG lép-e vissza.
okt. 2
7:45
Apjuk nyomdokain járnak a ralis srácok – a Ranga név ma is fogalom az autósport világában (egy.hu)
A ralisok világában évtizedek óta fogalom a Ranga név. A pécsi Ranga László, a hatszoros magyar bajnok pályafutását navigátorként kezdte, majd átült a kormánykerék mögé. Szinte az egész életét átszőtte a verseny iránti szenvedély, még otthon, családi körben is gyakran „dolgozott”. A nyaralás is azt jelentette a család számára, hogy versenyekre utaz
okt. 2
7:48
A parlament épületében lőtte főbe magát az egykori malawi házelnökhelyettes (444.hu)
Vitában állt a képviselőházzal, a megvásárolt szolgálati autójában keletkezett károkat akarta kifizettetni.
okt. 2
7:48
Állatok világnapja: kezdődik a háromnapos fesztivál a Fővárosi Állatkertben (Promotions)
Fantasztikus programokkal rendezik meg az Állat- és Növényszeretet Fesztivált a budapesti állatkertben.
okt. 2
7:51
Jogrend felfüggesztve (Demokrata)
Mindegy, kivel, mindegy, mivel, csak szerezzük meg a hatalmat! Ez a hazai ellenzék politikai hitvallása.
okt. 2
7:57
Iszlám Állam-harcosok támadtak a tálibokra Afganisztánban (Demokrata)
Az Iszlám Állam harcosai a tálib erők tagjaira támadtak az észak-afganisztáni Parvan tartományban.
okt. 2
8:06
Harmincnapos vízivás kihívást hirdetett az Emmi és az Ogyéi (ProfitLine)
Az optimális hidratáltság és az egészséges életmód támogatására október 1-jétől 30 napos vízivás kihívást hirdetett Aqua Challenge néven az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (Ogyéi) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkárságának közreműködésével.
okt. 2
8:09
Amerikai céggel repül majd az űrbe a második magyar űrhajós (Menedzsment Fórum)
Az Axiom Space lett a 2024-re tervezett misszió külföldi partnere. Az oroszokról se mondtunk le, velük majd az évtized második felében jöhet egy újabb küldetés.
okt. 2
8:09
23 éve debütált a Barátok közt: Ön emlékszik még az egykori szereplőkre? (Blikk)
23 éve októberben indult el a Barátok Közt, Ön mennyire emlékszik a régi szereplőkre és a sorozatbeli életükre?
okt. 2
8:09
Madárűző disznókat vetnek be (Infostart)
Disznókkal próbálják távol tartani a madarakat az amszterdami Schiphol repülőtér kifutópályáiról és a környékről, megelőzendő, hogy azok összeütközzenek a repülőgépekkel.
okt. 2
8:09
Tálibok a tolmácsoknak: „Bosszút állunk!” (Demokrata)
Afgán tolmácsok, akik a holland katonai kontingensnek dolgoztak, bírósági idézést kaptak a táliboktól.
okt. 2
8:09
Magyarország visszakerült a világ űrkutatásának térképére (Demokrata)
Három év alatt több évtizedes lemaradást sikerült pótolnia Magyarországnak az űrkutatás terén.
okt. 2
8:09
Boros T. Tamás: Ezért lesz Márki-Zay Péter a miniszterelnök-jelölt (Mandiner)
Miután Karácsony eddig nem a betartott ígéreteiről volt híres, Márki-Zay nem valószínű, hogy egyet hátrébb lépne.
okt. 2
8:09
A Rolls-Royce is átáll az elektromos hajtásra (Autószektor)
A Spectre szériaváltozata 2023 végén fog bemutatkozni, de ez csak az első lesz az elektromos Rolls-Royce modellek sorában, 2030 után már nem is fog a cég benzines autókat gyártani. A goodwoodi cég kiadott pár fotót a közúton tesztelt Spectre prototípusáról, amely a Wraith kupén alapul. Állítólag a Rolls-Royce saját elektromos hajtást fejleszt hozz
okt. 2
8:15
Íme a leghosszabb nevű magyar település, ez tényleg döbbenetes - ki tudod mondani a nevét egyetlen lélegzetvétellel? (Promotions)
Sejtetted volna, hogy ennyi betűből áll?

Keresés