2021. október 9. szombat

okt. 9
10:36
14 kerekes autószörnyet csináltak egy régi Ladából (Promotions)
Nem semmi projektbe kezdett pár orosz autószerelő, ugyanis fogtak egy régi Ladát, és 14 kerékkel ajándékozták meg.
okt. 9
10:36
Novák Katalin: támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő kisgyerekes szülők (Demokrata)
Havi akár 40 ezer forintos támogatást is igényelhetnek azok a kisgyerekes édesanyák, akik visszatérnének a munkaerőpiacra.
okt. 9
10:36
Perintfalvi Rita: Elindult a félév Grazban (Mandiner)
A csoportom jelentős része gender szakos. Milyen durva, hogy nálunk ezt a szakot tiltották be.
okt. 9
10:38
Karácsony Gergely: Tudom, sokan rosszul érzik most magukat (Mandiner)
Ha eddig bíztak bennem, bízzanak ebben a döntésemben is.
okt. 9
10:42
A hétvégén eldől Fekete-Győr András sorsa a Momentumnál (Blikk)
A hétvégén eldőlhet Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnökének sorsa a párt élén. Szombaton választmányi ülés lesz, vasárnap pedig küldöttgyűlés, ahol napirendi pont lesz a pártelnök maga ellen kért bizalmi szavazása.
okt. 9
10:42
Megszólalt Shane Tusup és elmondta az igazságot, mi van Szabó Zsófi és közte! -Videó (Metropol)
Vége a találgatásoknak, az amerikai származású úszóedző végre tiszta vizet öntött a pohárba. Mint korábban beszámoltunk róla, bombaként robbant a hír, amikor kiderült, hogy Shane Tusupot rajta kapták egyik reggel, hogy sietősen távozott Szabó Zsófi lakásából egy együtt töltött éjszaka után.
okt. 9
10:42
Alig van olyan uniós ország, ahol a magyarnál is rosszabb a helyzet: túl sokan élnek súlyosan elégtelen életkörülmények között (Portfolio)
A 27 EU-s ország összesített eredményei alapján 15. helyen áll Magyarország a "fenntarthatóságban", vagyis olyan környezeti, társadalmi, pénzügyi és növekedési mutatókban, amelyek együtt igyekeznek leírni, mennyire akarjuk, hogy legyen még jövője a gyermekeinknek, unokáinknak. A 15. hely valamivel az átlag alatt van, és ugyan hiába szerepeltünk job
okt. 9
10:42
Újra felbukkant az ebola a Kongói Demokratikus Köztársaságban (444.hu)
Öt hónappal azután, hogy az országban a legutóbbi járványt befejezettnek nyilvánították.
okt. 9
10:42
Nagyszerű hírt közölt Novák Katalin: A dolgozni visszatérő kisgyerekes szülőkhöz szólt (BorsOnline)
Novák Katalin Facebook-oldalán közölte a hírt.
okt. 9
10:42
Márki-Zay: „Tudjuk, hogy a fél kormány meleg” (SzMo)
Egyórás interjút adott Márki-Zay Péter az Együtt korábbi politikusának, Juhász Péternek, amelyben melegnek nevezett egy kereszténydemokrata kormánytagot, és hozzátette: szerinte még a barátja nevét is ismeri.
okt. 9
10:42
Zabaglione, egy különleges olasz desszert, amit könnyen elkészíthetsz (Hamu és Gyémánt)
Meleg, habos, boros és édes.
okt. 9
10:44
Borzasztó tragédia – Szörnyet halt az eséstől a 3 éves kisfiú (Metropol)
A kisgyermekre nagynénje vigyázott, míg édesanyja a munkahelyén volt.
okt. 9
10:45
Apja nyomában a kis Hagi, áradoznak a németek elleni góljáról (Magyar Nemzet)
Ami nálunk Mészölyék, a dánoknál Schmeichelék, az olaszoknál Maldiniék, az a románoknál egyre inkább Hagiék.
okt. 9
10:48
Béremelésről posztolt Orbán Viktor (ATV)
A miniszterelnök kiemelte, a pedagógusok 10 százalékkal többet kapnak majd jövőre, míg a többi bejelentett szektor mind 20 százalék vagy afeletti béremeléssel számolhat.
okt. 9
10:48
Megszólalt Shane Tusup és elmondta az igazságot, mi van Szabó Zsófi és közte! -Videó (Ripost)
Vége a találgatásoknak, az amerikai származású úszóedző végre tiszta vizet öntött a pohárba.
okt. 9
10:48
Brüsszel nagyon aggódik a román, görög és bolgár határon történtek miatt (vg.hu)
Forrásmegvonással fenyegeti az unió Romániát, Bulgáriát és Horvátországot, mert egyes sajtótermékek szerint nem adják meg a migránsoknak a menedékkérés lehetőségét.
okt. 9
10:48
Puha, kényelmes pulóvert keresel? A Glamour-napok alatt érdemes lecsapnod rá! (Glamour)
A szürke, őszi idő igazán lehangoló tud lenni, de olyan apró trükkökkel, mint például egy kényelmes, vagány pulóver, máris javíthatunk a közérzetünkön.
okt. 9
10:48
Shane Tusup nem bírta ki: ezt az üzenetet küldte Szabó Zsófinak (Promotions)
Ezek után már tényleg nem tudják letagadni a szerelmüket.
okt. 9
10:57
Egymilliárd forintot költ a Magyar Posta elektromos kerékpárokra (Menedzsment Fórum)
Egy magyar gyártó lett a befutó, igaz, csak egyedül pályázott.
okt. 9
10:57
Nagy arc, nagy bukás (Magyar Nemzet)
Márki-Zay Péterben az a jó, hogy csak olyankor habzik a szája, mikor kandelábert ígér a fideszeseknek.
okt. 9
10:57
Orbán kitette, kinek mennyivel nő a fizetése januártól, de az emberek nem veszik be az átlátszó kampányhúzást (Nyugati Fény)
Valószínűleg nem ilyen reakcióra számított.
okt. 9
11:00
Meghibásodott a biztosítóberendezés, késnek a vonatok (hirado.hu)
A vonatok 30–60 percet késnek.
okt. 9
11:00
Kína valamennyi büntetővám eltörlését kéri az Egyesült Államoktól (Portfolio)
Kína valamennyi büntetővám eltörlését kéri az Egyesült Államoktól a két ország fő kereskedelmi képviselője között folytatott tárgyalások alapján – írja a Reuters.
okt. 9
11:00
Megszólalt Shane Tusup és elmondta az igazságot, mi van Szabó Zsófi és közte! (BorsOnline)
A Darázsfészek legfrissebb részében Szabó Zsófi és Shane Tusup titkos kapcsolata volt a téma.
okt. 9
11:00
Orbán Viktor a lengyelek mellett: aláírta a kormányhatározatot (Demokrata)
Orbán Viktor aláírta azt a kormányhatározatot, amely üdvözli a lengyel alkotmánybíróság döntését.
okt. 9
11:03
Tajvan és Kína békés újraegyesítését sürgeti Hszi Csin-ping (Magyar Nemzet)
Tajvan mindenáron megvédi szabadságát – jelentette ki Caj Jing-ven tajvani elnök.
okt. 9
11:05
Az uniós jog csak kivételesen lehet elsődleges (Magyar Nemzet)
Magyarország is tisztázni kívánja a nemzeti és az uniós jogok arányát, ezért támogatja a lengyel kezdeményezést.
okt. 9
11:06
Támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő kisgyerekes szülők (Infostart)
Havi akár 40 ezer forintot, ha megfelelnek a feltételeknek.
okt. 9
11:06
Zöld otthonra vágyik az Erste Bank ügyfeleinek többsége (ProfitLine)
Fontosnak tartják a környezetvédelmet az Erste Bank ügyfelei, a nagy többség azt szeretné, ha otthona is fenntartható, "zöld" lenne. A fűtési rendszerek korszerűsítésében vagy az energiatakarékos háztartási gépek terén nem is állnak rosszul, ugyanakkor például a megújuló energia hasznosításában még van hová fejlődni – derül ki az Erste Bank felméré
okt. 9
11:06
40 ezer forintos állami támogatást kaphatnak azok, akik magánbölcsibe viszik a gyereket (444.hu)
Novák Katalin diszkréten idézőjelet formált a kezével, amikor azt mondta, az igényt azok nyújthatják be, akik most mennének vissza „DOLGOZNI”.
okt. 9
11:06
Felszabadító, ahogy Esterházy fittyet hány a nyelvi prüdériára - #olvassesterházyt Harag Anitával (Könyves Magazin)
Az #olvassnádast közös olvasás után Ott Anna Esterházy Péter életművével ismerkedik. A tizenkét héten át tartó online olvasókörben A szív segédigéit, az Egy nőt, a Tizenhét hattyúkat, a Harmonia Caelestist, a Javított kiadást, az Egyszerű történet vessző száz oldalt és a Hasnyálmirigynaplót olvashatja bárki, aki csatlakozni szeretne, és minden szöv
okt. 9
11:06
Kollányi Zsuzsi a koncerten is szoptatja kisfiát (BorsOnline)
Zsuzsi háromgyerekes anyaként úgy véli, a szoptatás a legjobb és legtermészetesebb módja annak, hogy táplálja gyermekét. Ebben pedig az sem akadályozza, ha éppen egy koncerten van. Az énekesnő a Borsnak mesélt arról, hogyan oldja meg az ilyen helyzeteket.
okt. 9
11:06
Hivatalosan is elvált Weisz Fanni és Hajmásy Péter: ilyen állapotban távozott a modell a bíróságról (Life)
Lezárult egy szakasz Weisz Fanni életében, miután hivatalosan is elváltak útjaik volt férjével, Hajmásy Péterrel. Fanni a válóper után mosolyogva távozott a bíróságról.
okt. 9
11:07
Fekete hunok harsonacsatája (Magyar Nemzet)
Rocktörténeti pillanat: a Vhk és a Sear Bliss közösen lép fel ma este az A38-as hajón.
okt. 9
11:09
Gregor Bernadett kapta idén az Iglódi István-emlékgyűrűt (Magyar Nemzet)
Meglepetéssel zárult a tegnap esti Kék róka előadás az Újszínházban.
okt. 9
11:09
Beazonosíthatatlan – Mercedes-Benz Glb 180 d teszt (Autószektor)
Olykor bevállalja a Mercedes-Benz hazai képviselete, hogy egy alapmodellt állít be a tesztparkba, és szerintem a kollégáim nevében is állíthatom, hogy hálásak vagyunk ezért. Így mutatja meg valódi arcát, alapvető technikai felkészültségét egy adott autó, anélkül, hogy a szokásos sallang elterelné a figyelmünket a valódi tudásról. Szerencsére ezt id
okt. 9
11:11
A vasutat olcsóbbá, a repülést drágábbá tennék (Magyar Nemzet)
Kerozinadóval terhelnék meg a repülőjegyeket, a befolyó pénzből pedig olcsóbbá tennék a vasutat az európai vasúttársaságok vezetői.
okt. 9
11:12
Orbán Viktor kormányhatározattal üzent az EU-nak (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel aláírta azt a kormányhatározatot, amely üdvözli a lengyel alkotmánybíróságnak a nemzeti jog és az európai uniós jog viszonyáról hozott határozatát, egyben felkéri az EU intézményeit, hogy tartsák tiszteletben a tagállami szuverenitást.
okt. 9
11:12
Elkeseredetten nézik végig a Velencei-tó haláltusáját a helyiek - Ez már a vég, miért nem segít senki? (Blikk)
Turisták helyett legfeljebb már csak katasztrófaturisták lézengenek a kiszáradó Velencei-tó partján, ahol sem fociról, sem celebekről nem hallani egyetlen beszédfoszlányt sem, hiszen minden helyi azon kesereg a másiknak, mi történik gyönyörű környezetükkel, ami évek óta szórakozást és megélhetést jelent nekik.
okt. 9
11:12
Madonna mindent megmutat: legbensőbb titkait teregeti ki a filmvásznon (Metropol)
Bőrben, csipkében és hálóban pózolt a popdíva, ezzel hívja fel a figyelmet a most bemutatásra kerülő dokumentumfilmjének premierjére.
okt. 9
11:12
Támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő kisgyerekes szülők (vg.hu)
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebookon tette közzé a részleteket.
okt. 9
11:12
Vasárnap már talajmenti fagyok lehetnek (SzMo)
Az elmúlt napokhoz képest kevésbé esős, de hűvösebb idő várható. Vasárnap hajnalban helyenként mínuszokra is számítani kell.
okt. 9
11:13
Demokrácialecke (Magyar Nemzet)
A kínaiak kikérték maguknak, hogy „egy hanyatló állam” ilyen stílusban beszéljen velük. Különösen fájt ez a hanyatló jelző az amerikaiaknak.
okt. 9
11:15
Támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő kisgyerekes szülők (Magyar Nemzet)
Negyvenezer forint támogatást is kaphatnak a kisgyermekes anyukák – jelentette be Novák Katalin.
okt. 9
11:18
Vasárnap már talajmenti fagyok lehetnek (Háziállat)
Az elmúlt napokhoz képest kevésbé esős, de hűvösebb idő várható. Vasárnap hajnalban helyenként mínuszokra is számítani kell.
okt. 9
11:18
Jönnek a mínuszok: drasztikus változás áll be időjárásunkban vasárnap reggelre (Pénzcentrum)
Vasárnap jelentős lehűlés jön, nem kizárt, hogy mínusz három fokig süllyed a hőmérséklet.
okt. 9
11:18
Kiderült, mikor jön Christopher Nolan ”atombombás” filmje, és ki lesz a főszereplő (Promotions)
Nolan új filmje nagyobbat fog szólni, mint egy atombomba!
okt. 9
11:20
Időjárás: talajmenti fagyok jönnek! (Háziállat)
Vasárnap jelentős lehűlés jön, nem kizárt, hogy mínusz három fokig süllyed a hőmérséklet.
okt. 9
11:21
Elhunyt Böszörményi Zsuzsa Balázs Béla-díjas filmrendező (Magyar Nemzet)
Az alkotót péntek hajnalban, hosszan tartó betegség után érte a halál.
okt. 9
11:24
Kormányválság Ausztriában (HírTV)
Nem mond le Sebastian Kurz és kijelentette, hogy kormánya továbbra is cselekvőképes.

Keresés