A Samsung nemrég hivatalosan is bejelentette, hogy egy frissítés keretein belül nagyobb RAM méretre tehetnek szert a készülékei. Most újabb terméknél jelent meg ez a lehetőség. A kínai vállalatok pár hónapja elkezdték bevezetni okostelefonjaiknál azt a lehetőséget, hogy a felhasználó szoftveresen nagyobb RAM-ot tudjon használni a készülékén. Tehát
Futóverseny miatt péntektől vasárnap estig lezárják a fővárosi Pázmány Péter sétányt, emellett a hétvégére időszakosan és szakaszosan a budai és a pesti alsó rakpartot, valamint más útszakaszokat is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön a honlapján. A tájékoztatás szerint a Pázmány Péter sétány pénteken 9 órától vasárnap 20 ór
Szükségesnek nevezte a kínai elnök szombaton egy pekingi ceremónián elmondott beszédében Tajvan és Kína békés újraegyesítését, és kijelentette, hogy ez be is fog következni.
Az emberiség történelme tele van olyan hősökkel, akik több száz év múltán is emberek tömegeit inspirálják, és valódi legendákká váltak. Sok esetben azonban kiderült, hogy a hőn áhított példakép valójában a képzelet szüleménye. Az alábbi cikkben öt olyan ismert történelmi személyt mutatunk be, aki elképzelhető, hogy nem is létezett.
Koszos, homokos édesburgonya véget és zöldséghéjakat kellett megennie a Séfek séfe versenyzőinek a legutóbbi adásban. Volt, aki rosszulléttel küszködött, de ennek ellenére sem adta fel.
A Bechdel-teszt névadója egy olyan korszakban mutatta be a városi leszbikusok mindennapjait, amikor még nem volt L-Word vagy The Ellen Show. Az igazi áttörést a Fun Home jelentette számára, amelyben édesapja öngyilkosságát dolgozta fel. Mivel bűvölnek el minket a képregényei? Milanovich Domi írása.
A kis kárpátaljai falu megmentője, aki az életét kockáztatva elérte, hogy egy embert se vigyenek el a rettegett kényszermunkára 1944–45-ben. Meg is lett a jutalma: Bakajsza Józsefet a szovjetek elhurcolták, s addig kínozták, amíg belerokkant a megaláztatásokba. Következzék Bakajsza József megrendítő története, amelyről a tavaly megjelent Magyar Hős
Bár vannak, akik idegenkednek tőle, a mikrohullámú sütő igen hasznos találmány. Leginkább kész ételek melegítésére használjuk, pedig akár főzhetünk, süthetünk is vele. Íme 5 étel, amelyet akár a mikróban is elkészíthetünk egy-egy rohanósabb napon.
A közelmúlt eseményei - a közvetlen környezetében végrehajtott házkutatások, a korrupciós vádak és a koalíciós partner kihátrálása - miatt döntött a nyilvános állásfoglalás mellett.
Az XTB azt a küldetését követve, hogy a befektetők első számú választása legyen, folyamatosan bővíti kínálatát és befektetési lehetőségeit, hogy ügyfeleinek a pénzügyi instrumentumok legszélesebb választékát nyújthassa. A jelenleg elérhető több mint 2 100 instrumentum, azaz Forex, indexek, áutőzsdei, részvény és ETF CFD instrumentumok mellett az XT