A Gazdasági Versenyhivatal eljárásának eredményeként a Spar 2021-ben új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, amelynek teljes kiépítése 2022-ben fejeződik be; az 1,7 milliárd forintos program növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket is teremt.
A vártnál sokkal nagyobb mértékben estek vissza a német gyáripari megrendelések augusztusban, ami nem fest kedvező jövőképet az ország iparának rövid távú kilátásairól.
Gyűlöletkampány, Gyurcsány visszatérése, hegyvidéki közbeszerzések – ezekről csapott össze budai képviselőjelölt, Fürjes Balázs államtitkár és Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke.
Több mint négyezer kecskerákot (Astacus leptodactylus) találtak a pénzügyőrök egy román teherautó rakterében az M5-ös autópályán – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t.
Már tavasszal közzétettek néhány képet a készülő House of the Dragon-sorozatból, most pedig megérkezett az első előzetes is a Trónok harca előzménytörténetéhez. Mutatjuk!
Tavaly nyáron házasodott össze az énekesnő Horányi Juli és férje, Dénes Viktor, színművész, nászútjukra azonban csak most került sor. A házaspár a Borsnak elmesélte, milyen körülmények között tapasztaláták meg a harmadik világ csodáit.
Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kap idén a 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kap idén a 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Mutatjuk, hogy milyen irányelvek mentén halad ma a takarmány-fejlesztés, milyen szempontokat kell figyelembe venniük a takarmány-előállítóknak a gyártás során a fenntartható állattartás érdekében. Azt is megtudtuk, milyen takarmányra van szükség ahhoz, hogy az állatok egészségesek legyenek.
"Ezen számok alapján nem nekem kell visszalépni, de ezt közösen kell megbeszélni" -- mondta az ATV Startban Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje annak kapcsán, hogy a Medián friss mérése szerint 33 százalékon áll, szemben Karácsony Gergely 24 százalékával.
Figyelmeztetést is kiadott a mai napra az Országos Meteorológiai Szolgálat az eső miatt jószerivel az egész országra, a keleti megyéket leszámítva. A következő napokra általánossá váló csapadék mellé zivatarok is társulhatnak a középső országrészben.
Meghívásos tenderen választotta ki a Positive Adamsky-t a Delivery Hero Hungary a foodpanda őszi bevezető kampányának megtervezésére és lebonyolítására. A NetPincérből foodpandává alakult márka integrált kampányának szerves részét képező reklámfilmet a cég futárpartnereivel forgatták, így a szereplők bármikor bekopogtathat a foodpanda rendelők ajta
A több mint 1,7 milliárd rubeles (mintegy hétmilliárd forintos) pályázat elnyerőjének az elkövetkező négy év alatt ki kell dolgoznia az ehhez szükséges űreszközök létrehozását célzó kutatási-fejlesztési munkaterveket A pályázónak a jövő évtől 2025 novemberéig a többi között elő kell készítenie a hordozórakéták és újra felhasználható űrhajók, orbitá
Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kap idén a 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A depresszióval küzdő emberek gyakran szembesülnek előítéletekkel a mentális egészségügyi rendellenességekhez kapcsolódó megbélyegzés miatt. És sokan hiszik azt tévesen, hogy a depresszió pusztán szomorúság vagy akár jellemgyengeség. Ám egy sokkal könyörtelenebb állapottal kell szembenézniük a betegeknek.
A SkillsUpload Jr. programban hét páneurópai ország Vodafone alapítványa vesz részt, hogy megosztva egymással tudásukat és tapasztalataikat, hazai szinten alakítsák a digitális kompetenciafejlesztés érdekében működő kezdeményezéseiket. Az együttműködés keretein belül a Vodafone Magyarország Alapítvány E-skola oldalán található, saját fejlesztésű IK
1951. október 6-án kezdte meg egész napos sugárzását a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adása. A kommunizmus éveiben meghatározó jelentősége volt a szerkesztőségnek.
Most kiderül, hogy téged is megvádoltak volna-e boszorkányság gyakorlásával az 1692-es salemi boszorkányperek során alkalmazott törvények és bizonyítékok alapján. Jöjjön néhány indok, amiért embereket elítélhettek.