A vártnál lényegesen kedvezőbb második negyedéves bruttó hazai termék (GDP-) adat, valamint a gyors kilábalás miatt a korábbi 7,7 százalékról 8 százalékra emelték idei GDP-előrejelzésüket a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank makrogazdasági elemzői. A jövő évi növekedési előrejelzésüket 7 százalékon tartják, de ez a minimálbér és a bérminimum
Gyurcsány Ferenc saját miniszterelnöksége idején megszüntette az otthonteremtési támogatásokat, és adókat emelt – emlékeztetett Nacsa Lőrinc, a Kdnp frakcióvezetője, hozzátéve, hogy a DK elnök a bevezetett családi adókedvezményeket is bírálja. Szerinte ez veszélyes a gyermeket nevelők számára.
"Ha nem építettünk volna kerítést a déli határon, akkor további százezrek érkezhettek volna illegálisan Európába" - mondta Strasbourgban a fideszes EP-képviselő.
Ma van a Pedagógusok Világnapja. Ez alkalomból a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett sztárjköveteléseiket ismét aktualizálta.
Újabb társaság, a 2004 óta működő, hazai tulajdonú Épduferr kapott támogatást a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium közös, a kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenésének finanszírozását elősegítő pályázatán.
Sokan még mindig felesleges „maceraként” tekintenek a biztosításokra, óvakodnak tőlük, mert azt gondolják, megkötésük és karbantartásuk órákat vesz majd el az életükből, ezen felül máig él az a régi beidegződés, hogy kár esetén a biztosító úgysem fizet. Ideje félretenni ezeket az elavult érveket, mert ma már egyik sem állja meg a helyét!Számos bizt
A kormányfő keddd este részt vesz az Európai Uniós állam- és kormányfői számára szervezett kötetlen munkavacsorán, majd másnap az EU-Nyugat-Balkán-csúcstalálkozón.
A héten újabb, több mint 150 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ez már a 42. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, Comirnaty nevű oltóanyagból, amivel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége megközelíti a 9,5 millió adagot.
Idén a tavalyinál is több cég pályázott az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára, melyet minden évben azok a példaértékű vállalati felelősségvállalási és fenntarthatósági programok nyerhetnek el, amelyek mérhető, kimutatható pozitív változásokat eredményeznek a társadalom és a környezet szempontjából. Az elismeréseket az Effekteam Egyesület
Korábban több olyan fotó is napvilágot látott Farkas Péter Barnabásról, ahol a lengyelországi holokausztmúzeumban karlendítéshez hasonló mozdulatot tesz. Az első fotó után az alpolgármester még aljas rágalomról beszélt, most azonban nyilatkozatban tudatta, mi történt pontosan.
Azokról a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakásokról van szó, amik a Duna partján, a Várnegyedben és az Andrássy úton, azaz világörökségi helyszíneken találhatóak.
Sikeres volt a Max Verstappennél Szocsiban motort cserélő Red Bull kármentése, ám ez igazi előnnyé csak Lewis Hamilton motorcseréjével válhat számukra. A Mercedesnek van oka aggódni.
Minden nőnek kell, hogy legyen legalább egy darab ebből a fajta kabátból, ha neked még mindig nincs akkor nem biztos, hogy te vagy a legstílusosabb divatrajongó...
Egy tanulmány szerint a Pfizer hatása hat hónap múltán a kezdeti 88 százalékról 48 százalékra csökken. Az amerikai szakhatóságok és az Európai Gyógyszerügynökség ennek tudatában döntött a harmadik oltás engedélyezéséről az idősek és a veszélyeztetett társadalmi csoportok esetében.
A Jobbik elnöke, aki nem jutott be a második fordulóba az előválasztáson, ezt mondta: „Nem kértem, hogy írjuk át a szabályt, hogy még a negyedik is tovább mehessen. Legyőztem az egómat a nemzetért.”
Bocsánatot kért Farkas Péter Barnabás jobbikos politikus, miután tegnap egy újabb karlendítős kép jelent meg róla a neten. Az elsőnél még azt mondta, csak integetett a társainak, a második kép esetében viszont már nehéz lett volna tagadni, miféle mozdulatot tesz karjával, így bocsánatot kért. A másik politikus is megszólalt, aki ugyanott szintén ka
Romániában megdőlt az egy nap alatt jegyzett új koronavírusos fertőzések, a járvány miatti elhalálozások, és a kórházban kezelt koronavírusos betegek rekordja - derült ki a stratégiai kommunikációs törzs kedden kora délután közölt hivatalos adataiból.
David Frost, az Egyesült Királyság "brexitminisztere" szerint a szigetország felrúghatja az Európai Unióval nagy nehezen tető alá hozott megállapodás egyik legjelentősebb részét.
Hivatalosan is elvált feleségétől Galambos Lajos: mint kiderült, több százmilliós családi vagyonon kellett osztozniuk. A hírek szerint mindenben megegyeztek, a mulatóslegenda maradt a 130 hektáros birtokon.
A nagy kereslet miatt a panellakásoknál minimális, a családi házaknál valamivel nagyobb árengedményt tud kicsikarni a vevő. A forgási sebesség is a családi házaknál csökkent, míg a téglalakásoknál nőtt, viszont még mindig panelt lehet a leggyorsabban értékesíteni.
Más lesz, nehezebben vezethető lesz a Forma–1 megújulást hozó 2022-es autója – mondják az azt a szimulátorban már kipróbáló versenyzők. Az F1-es mérnök most azt is elmagyarázta, miért lesz nehezebb dolguk.
Az exportszállításokkal szemben a belföldi piac ellátását tekinti prioritásnak a Gazprom a közelgő hideg tél folyamán - idézi az Interfax hírügynökség Szergej Gusztovot, a cég belföldi üzletágának igazgatóját.