Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya utólag behívta az Andorra és Magyarország elleni világbajnoki selejtezőre készülő keretébe Tammy Abrahamet, az AS Roma csatárát.
Minden jogosult, 2,5 millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember maximális, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kap novemberben a megemelt összegű ellátása mellett - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter Budapesten hétfőn, az Idősek Tanácsának ülése után.
Az ország déli és keleti részén, a határ menti megyékben a szakemberek megkezdték a rókák veszettség elleni immunizálását. Ilyenkor az erdőben, mezőkön szórnak ki olyan csalifalatokat, amelyekkel a vadak védettek lesznek a betegséggel szemben. Az ATV Híradójának riportja.
A migrációs és menekültpolitikának szigorúan nemzeti hatáskörben kell maradnia, a világ országainak pedig kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk az eltérő álláspontokat a bevándorlás kérdésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ülésén Genfben.
Több mint egymillió nézőt vonzott a TV2 tehetségkutatója. A hetet azonban most az RTL Klub nyerte, ahol az időlegesen búcsúzó A mi kis falunk volt a legnézettebb műsor. Egy héttel ezelőtt arról írtunk, hogy a TV2 pusztán egyetlen estét nyert meg, viszont azt akkora előnnyel, hogy az egész hét az övék volt. Az elmúlt héten […] A Továbbra is millió f
Magyar idő szerint hétfő este már órák óta nem működik a Facebook, a Messenger, az Instagram és a WhatsApp a világ körül. A Family Guy sorozat rajongóinak talán eszébe juthat egy epizód: mi is lenne a világgal, ha egy nap leállna az internet?
Magyarország kormánya számos intézkedéssel támogatja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységet, fő célja, hogy az erre fordított összeg 2030-ra elérje a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) genfi ülésén.
Novák Katalin arról beszélt, hogy minden jogosult, azaz 2,5 millió ember fogja megkapni a maximális 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot a megemelt összegű ellátás mellett.
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya utólag behívta az Andorra és Magyarország elleni világbajnoki selejtezőre készülő keretébe Tammy Abrahamet, az AS Roma csatárát.
Szegeden, a mai Csonkában, akkor még Rózsa Ferenc szakközépiskolában mezőgazdasági elektromos berendezés szerelő szakon végzett Bánffi Tibor, utána a Budapesti KTMF főiskola autógépész szak következett. – Nem voltam jó tanuló, a szakrajzot sem igazán szerettem, de ha volt kedvem és rászántam magam, megrajzoltam a szobatársamét is. Egyszer azért kap
A mobilszolgáltatókkal és a a telekommunikációs cégekkel is baj van, a Cnn szerint a leállásoknak köze lehet ahhoz, hogy a Facebook egykori alkalmazottja kitálalt a techóriás erkölcsileg minimum aggályosnak nevezhető belső ügyeiről.
A nyári szünet után a KriptoSuli ígéreteinkhez híven folytatódik, az őszi szezon első leckéjében annak próbálunk meg utánajárni, hogy vajon mit is jelent az, hogy bikapiac. Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com
Kritikus szintre emelkedett a cégek elleni DNS-támadások (Domain Name System) aránya. Az idei adatok szerint már a társaságok 90 százaléka tapasztalt ilyen típusú fenyegetést. Ezek megelőzéséhez olyan védelmi rendszerekre van szükség, amelyek a prevencióra helyezik a hangsúlyt. Ezzel összhangban áll az idei ‘Európai Kiberhónap’ jelmondata is (’Thin
Kedden még a maihoz hasonló, napsütésben gazdag időre számíthatunk, majd szerdán bekopogtat hozzánk az ősz. Több hullámban érkezik csapadék egészen a hétvégéig, és a szürke, csapadékos, hűvösebb idő fogja jellemezni már a hét második felét - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Nem a kirakatokra élvező recskarém az egyetlen alak, aki beteges tettével sokkolta az országot. A Ripost összegyűjtötte a leghírhedtebb magyar szexfantomokat!
Kedden délig túlnyomórészt derült, száraz időnk lesz, legfeljebb néhány helyen jelenhet meg kevés felhő az égen, és hajnalban is csupán kis eséllyel képződhet átmeneti ködfolt az északkeleti tájakon - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat. Kedden délután nyugat felől magasszintű felhőzet vonul fel a Dunántúlon, amely estétől meg is vastags
Hirtelen bevillant a gondolat, amit onnantól ki se tudtam törölni. Hogy afgánok, hogy menekültszálló, hogy táska. Táska a padlón. Elhagyott táska egy áruházban.
Horvátországban hétfőtől életbe lépett a védettségi igazoláshoz, illetve negatív koronavírusteszthez kötött munkavégzés az egészségügyi és szociális intézményekben - számolt be erről a horvát közszolgálati televízió (HRT).
Mindössze 33 szavazattal kapott kevesebbet az előválasztáson az egyik szabolcsi jelölt, ezért megóvta az eredményt. Azt állítja, hogy azokban a körzetekben, ahol ő a népszerűbb, sokkal kevesebb ideig lehetett szavazni, mint ott, ahol riválisa az erősebb. A szabályok szerint ilyen kis különbség esetén újra kell számolni a szavazatokat. Az ATV Híradó
Fontolgatja a Mercedes Forma-1-es csapata, hogy a hétvégi Török Nagydíjon motort cserél Lewis Hamilton autójában – a brit pilótát ezzel a rajtrács végére száműznék Isztambulban.
Együttműködési megállapodást kötött az Erste Bank és a Deutsche Leasing Hungaria. A partnerség eredményeként a hazai vállalkozások a lízingkonstrukciók teljes köréhez hozzáférnek a társaságoknál, az ügyfelek kiszolgálása még hatékonyabbá válik. A bank és a lízingcég jelenleg összesen mintegy háromezer vállalati ügyfelet finanszíroz lízing termékekk
Az indiai legfelsőbb bíróság döntése értelmében minden koronavírus-járvány következtében elhunyt után 50 ezer rúpia kártérítést kap az áldozat családja. A bíróság a katasztrófavédelmi törvényre hivatkozik mondván, a Covid-19-járványt katasztrófaként kell kezelni.
Nyolcvan százalékban teljesült az idei finanszírozási terv, és a múlt havi dollár- és euró kibocsátások után jöhet még egy devizakötvény az év utolsó negyedében, ha megfelelőek a piaci körülmények - közölte az Államadósság Kezelő Központ (AKK)