2021. október 4. hétfő

okt. 4
12:13
Magas fordulatszámon pörög a Tesla (vg.hu)
Hatodik egymást követő negyedévben bővültek Elon Musk autós cégének eladásai.
okt. 4
12:13
Putyin kiállt a fehérorosz sajtószabadság mellett (Mandiner)
Az orosz elnök is elítélte, hogy Lukasenka betiltatott egy orosz weboldalt Fehéroroszországban.
okt. 4
12:15
Egyiptom és Jordánia felé közvetlen járat indul Budapestről a Wizz Air színeiben (Spabook)
A Wizz Air bejelentette, hogy decembertől közvetlen járatot indít Egyiptom egyik legnépszerűbb üdülővárosába, valamint Jordánia két ékkövébe is. A Budapest – Hurghada, valamint Budapest – Ammán, illetve Akaba járatok 2021…
okt. 4
12:15
Biztonságos a Paks II fejlesztés (Magyar Nemzet)
Az atomerőmű hűtése és a keletkező hulladék tárolása is biztonságosan megoldható lesz.
okt. 4
12:21
Szakértő: az üzemanyaghiány lehet, hogy csak az első brit probléma (Infostart)
A londoni kormány feltételeit nem akarják elfogadni a munkavállalók, amely így az ellátási láncok bénulásával is szembenézhet. Gálik Zoltán (Budapesti Corvinus Egyetem) szerint a boltok és a patikák a benzinkutakhoz hasonló képet is mutathatnak a közeli jövőben.
okt. 4
12:21
Részegen, egy vadászpuskával akarta kiirtani családját egy szarvasgedei férfi (BorsOnline)
A 38 éves férfit elfogták a rendőrök.
okt. 4
12:21
Végig rosszul csináltuk – Így kellene valójában borotválni a lábunkat (Femcafe)
A szőrtelenítés ugyanolyan elemi része a hétköznapjainknak, mint a rendszeres fürdés, illetve fogmosás. Kiderült, hogyan kellene helyesen borotválnunk a lábunkat, hogy megelőzzük a szőrbenövéseket és a sérüléseket.
okt. 4
12:21
Nem Karikó Katalin kapta idén az orvosi Nobel-díjat (SzMo)
A magyar biokémikus az mRNS-vakcina kifejlesztéséért szerepelt a Nobel-díj, a legnagyobb tudományos elismerés várományosai között, de végül nem ő kapta meg az elismerést.
okt. 4
12:21
Nem kapott orvosi Nobel-díjat Karikó Katalin (Life)
A hőmérséklet és az érintés érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért két tudós, az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, libanoni születésű Ardem Patapoutian kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
okt. 4
12:21
Az RTL Klub meztelen melleket mutogat A mi kis falunkban, aztán letagadják (Promotions)
Az RTL Klub elért a mélypontra, és teljesen hülyét csinált magából.
okt. 4
12:21
Videó: A Marvel első homoszexuális szuperhőse (és a párja) az Örökkévalók új promójában (Mafab)
A Fekete Özvegy és a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája bemutatkozása után már ezerrel pörög az MCU negyedik fázisa, az Örökkévalók premierjéig pedig alig egy hónap van csupán hátra.
okt. 4
12:21
Több mint tízmilliárd eurót spóroltak a német cégek azon, hogy nem kellett annyi üzleti utat szervezni (Mandiner)
Több mint tízmilliárd eurót takarítottak meg a vállalkozások Németországban tavaly azzal, hogy korlátozták dolgozóik üzleti utazását, mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.
okt. 4
12:23
Ő a világ legszexibb nagymamája: 51 éves, de a teste, akár egy 20 évesé (Life)
Sokan irigyelhetik Gina Stewartot, hiszen 51 éves létére olyan szexi testtel rendelkezik, akár egy 20 éves.
okt. 4
12:27
Horrorinfláció: drasztikus lépéssel mentik a menthetőt a válságba csúszott országban (Piac és Profit)
A szupermagas infláció miatt Venezuelában denominálták a nemzeti valutát, hat nullát vágtak le a végéről és már forgalomba is kerültek az új bankók.
okt. 4
12:27
Több száz autóbuszra szóló pályázatot írt ki a Volánbusz (autopro)
Folytatódik a flottamegújítási program, egy év alatt a buszállomány 11,5 százaléka újul meg.
okt. 4
12:27
5 őszi manikűr, ami mindenkinek jól áll (Femcafe)
Ha nem tudod eldönteni, hogy milyen legyen a következő manikűröd, akkor segítünk.
okt. 4
12:27
Prágai ősz – Csehország hamarosan választ (Mandiner)
Összefogó ellenzék a kormánypárt ellen, populistának nevezett erőpolitikus a szivárványkoalícióval szemben: a cseh politikát is ismerős törésvonalak szabják át az októberi választás előtt.
okt. 4
12:30
Akár egy helikoptert is elpusztíthat: magyar szuperfegyvert vett a brit hadsereg (Blikk)
Magyar rombolópuskát vásárolt a brit hadsereg, ami akár nagy távolságból is képes óriási pusztítást végezni.
okt. 4
12:30
Emily Ratajkowski meghökkentő dolgot vallott be - Híres énekes zaklatta egy videóklip forgatása alatt! (Joy)
Egy olyan dalról van szó, amit szó szerint mindenki ismer és szeret!
okt. 4
12:30
A mesterséges intelligencia is szerepet kaphat az igazságügyben (hirado.hu)
Miniszterek vitatják meg területükön a digitalizáció lehetőségeit.
okt. 4
12:33
5 őszi manikűr, ami mindenkinek jól áll (Femcafe)
Ha nem tudod eldönteni, hogy milyen legyen a következő manikűröd, akkor segítünk.
okt. 4
12:33
Rekord magasak a német áramárak, és nőnek (vg.hu)
Minden összefügg az energiapiacon: felszöktek a földgáz- és a szénárak is.
okt. 4
12:33
Ő volt a vadász és a sebesült madár is – A megrendítő sorsú Fekete István mindig a szívével írt (Képmás)
Jókai mellett a legolvasottabb magyar író, akinek a művei több mint 10 millió példányban keltek el, s tizenkét országban kaphatók. A Tüskevár, a Vuk, a Csí, a Lutra, a Kele és a Bogáncs szerzője fiatalon nem ifjúsági regényeket készült írni, ám a rendszer, amelyben élt, elhallgattatta. Így lettek a művei főhősei állatok, noha az embervilágról is (t
okt. 4
12:33
Fürjes Balázs: Megvédtük az 56-os villamos megállóit (Mandiner)
Fürjes szerint a villamosközlekedés fejlesztése alapvető fontosságú, és hozzájárul ahhoz, hogy élhetőbb legyen a főváros.
okt. 4
12:33
Orbán Balázs: Nem hagyjuk, hogy Gyurcsány visszatérjen a hatalomba (Magyar Nemzet)
Az államtitkár szerint a DK a kommunistákhoz hasonlóan leszalámizta a többi baloldali pártot az előválasztáson.
okt. 4
12:33
Akkora a sofőrhiány, hogy már a katonák is benzint szállítanak Nagy-Britanniában (Forbes)
Hétfőtől katonák is furikázzák a benzint, akkora a kamionsofőr-hiány. A brit miniszterelnök, Boris Johnson szerint nem megoldás a vendégmunkások tömeges visszaeresztése.
okt. 4
12:36
Nem Karikó Katalin kapta az orvosi Nobel-díjat (HírTV)
Stockholmban van kollégánk, Bugnyár Zoltán.
okt. 4
12:36
Csőre töltött vadászfegyverrel támadt anyjára a férfi Szarvasgedén (Metropol)
Az édesanya a fia párjának köszönheti az életét.
okt. 4
12:36
A műanyagot bűnbaknak kiáltották ki, miközben nincs megfelelő alternatívája (ProfitLine)
Az idei második félévtől Magyarországon tilos bizonyos egyszer használatos műanyagtermékek, továbbá oxidatív úton lebomló műanyagból készült termékek forgalomba hozatala. Hogyan hatott a tiltás a műanyagipari szereplőkre? Hogyan állnak a kérdéshez a fogyasztók? Milyen gépoldali fejlesztések segíthetnek a hazai vállalatoknak abban, hogy az új szabál
okt. 4
12:36
Még szélesebb a szakadék, az állami támogatások felpörgették az újlakás-piacot (TőzsdeFórum)
Szeptemberben 10 795 használt lakás cserélt gazdát Magyarországon az ingatlan.com becslése szerint, ami 15 százalékos csökkenést jelent tavaly szeptemberhez képest. A legfrissebb adatok alapján pedig az látszik, hogy felerősödtek az utóbbi hónapokban kialakult trendek. Azaz távolabb került egymástól az új és a használt lakóingatlanok piaca. Az új l
okt. 4
12:38
Másodszor fogott padlót a babaváró hitel (TőzsdeFórum)
A nyár eleji rekordok után augusztusban csökkent a havi lakáshitelezés az MNB közlése alapján. A 117,8 milliárd forintos kihelyezés ugyanakkor még mindig magas tartományban mozog, ami továbbra is élénk lakáshitelpiacra utal. A személyi kölcsönök továbbra is magas szinten maradtak, a babaváró hitel folyósítása viszont a program történetének második
okt. 4
12:39
A Paks II. beruházás felülvizsgálatát ígéri az LMP (ATV)
Az LMP azt ígéri, hogy amennyiben jövőre bekövetkezik egy kormányváltás, akkor felülvizsgálják a Paks II. beruházást.
okt. 4
12:39
Újabb durva üzemanyag-drágulás jön szerdán (vg.hu)
Továbbra is jelentősen emelkednek a hazai üzemanyagárak.
okt. 4
12:39
BREAKING: 39 szakember, 7 kerekasztal - Mostantól elérhetőek a sosem publikált Summit Play kerekasztal beszélgetések (Képmás)
A Marketing Summit Hungary változatlanul a szakma és az üzleti élet csúcstalálkozója, de idén még az eddigieknél is többet nyújt, köszönhetően az új digitális platformnak. A csúcstalálkozó idén az egyedülálló Summit Play online felületével egészült ki, amely folyamatosan exkluzív tartalmakkal támogatja a szakma szereplőit és az üzleti döntéshozókat
okt. 4
12:39
Magyarországon kitüntetett, tajvani üzletember kezébe kerülhet az Újpest (BorsOnline)
Nyolc forduló után az utolsó helyen áll az Újpest a bajnokságban. A Gyirmót elleni zakó után a szurkolók levetették a mezt a játékosokról. Frank Liu tajvani üzletember személyében azonban jöhet a megmentő.
okt. 4
12:39
Az öngyilkosságot fontolgatta Monica Lewinsky, mikor kiderült a Bill Clintonhoz fűződő viszonya (Life)
Monica Lewinsky neve egybeforrt Bill Clintonéval, hiszen vele folytatott viszonyt még fiatalon, mindössze 22 évesen. Ettől a botránytól azóta sem tud szabadulni, pedig már betöltötte a 48. életévét.
okt. 4
12:39
„Biztonsági és gazdasági szempontból is felértékelődött Közép-Ázsia szerepe” (Magyar Nemzet)
Szijjártó Péter szerint a térség biztonságának még soha ekkora jelentősége nem volt az egész világ biztonsága szempontjából.
okt. 4
12:41
Közleményt adott ki válásával kapcsolatban Galambos Lajos: "Egy elhúzódó és nehéz döntést hoztunk" (Life)
Múlt hét pénteken robbant a hír, hogy Galambos Lajos és felesége, Boglárka elválnak. A zenész erről Hajdú Péter Frizbi című műsorában beszélt először. Házassága nem bírta ki az elmúlt évek megpróbáltatásait.
okt. 4
12:42
Így áll a kártérítés ügye 11 évvel a vörösiszap-katasztrófa után (Infostart)
A károsultakat elvitték a beregi újjáépítés helyszínére is, hogy tudják, milyen lehetőségeik vannak.
okt. 4
12:42
Kötelező könyvvizsgálat speciális esetei (Adózóna)
A törvény bizonyos speciális esetekben nem ad mentességet a könyvvizsgálat alól akkor sem, ha egy vállalkozás egyébként alatta marad a jogszabály által előírt küszöbértékeknek.
okt. 4
12:42
Összefog az Erste és a Deutsche Leasing (Portfolio)
Együttműködési megállapodást kötött az Erste Bank és a Deutsche Leasing Hungária, amelynek keretében az Erste Bank ügyfélköre számára az ipari és mezőgazdasági eszközfinanszírozási igények egy részét a független lízingcég fogja kielégíteni. A jelenleg összesen 3000 ügyféllel és több mint 160 milliárd forint finanszírozott eszközvagyonnal rendelkező
okt. 4
12:42
Ezeket a csodás finomságokat készítheted birsalmából (Agroinform)
Hamarosan eljön a birsalma ideje. Addig is eláruljuk, melyek a legfinomabb fogások belőle.
okt. 4
12:44
Zsiday: A mostani esés nem tragikus, Kína sokkal nagyobb mínuszokat hozhat a piacokra (Portfolio)
A piacon az amerikai monetáris szigorítás okoz aggodalmakat, de a mennyiségi lazítás kivezetése mindaddig nem tragikus, amíg a növekedés fennmarad - írja blogján Zsiday Viktor befektető. A gond akkor lehet, amikor a befektetők rájönnek, hogy a kínai gazdaság belassul. Zsiday szerint erre komoly esély van, a kínai vezetés számára ugyanis már nem az
okt. 4
12:45
Jól járhatnak az Erste Bank és a Deutsche Leasing ügyfelei (Privátbankár)
A két hitelintézet partnersége eredményeként a hazai vállalkozások a lízingkonstrukciók teljes köréhez hozzáférnek a társaságoknál, az ügyfelek kiszolgálása még hatékonyabbá válik.
okt. 4
12:45
Éhen halni is kevés: ekkora nyugdíjból kell kijönnie a magyar színészlegendának (Pénzcentrum)
Nagy bajban lenne Bánsági Ildikó, ha nem lenne a Nemzet Művésze címe, és az azzal járó havi apanázs: ugyanis a legendás színésznőnek most nincs fix társulata, szabadúszóként dolgozik, a nyugdíja pedig ijesztően kevés.
okt. 4
12:45
Íme az álompár: Amal és George Clooney tökéletesek együtt (Glamour)
Sok sztárpár akad, akikről azt gondoljuk, hogy tökéletesen mutatnak együtt, de Amal és George Clooney még ebben az elitligában is kiemelkedőek. A páros harmóniája minden megjelenésük alkalmával szívderítő, és persze elképesztően stílusosak is.
okt. 4
12:45
Ennél pazarabb ebéd nincs egy nyomorúságos hétfőn – Villámgyors tejszínes-citromos tészta (Femcafe)
A legtöbb ember számára a hétkezdés mindig kínkeservesen indul. Ha már ennyire fáj, hogy vége a hétvégének, készítsünk egy villámgyors, de különleges ízvilágú tésztát – hátha a finom ízek a visszaállást is megkönnyítik.
okt. 4
12:45
Tizenhárom év börtönre ítélték a legismertebb migrációpárti olasz polgármestert (Mandiner)
Sikkasztással, az állam kárára elkövetett csalással, okirathamisítással vádolják Domenico Lucanót.
okt. 4
12:45
Fidesz: A baloldal mindent újra tönkretehet az adóemelésekkel (Magyar Nemzet)
A baloldal mindent újra tönkretehet az adóemelésekkel, minden eddigi gazdasági eredmény veszélybe kerülhet – mondta hétfői videónyilatkozatában a Fidesz szóvivője, Zsigó Róbert. Karácsony Gergely pedig a napokban azt is elkotyogta, hogy szeretné megemelni a társasági adókulcsot, mert szerinte irreálisan alacsony adók vannak Magyarországon.
okt. 4
12:47
Novák Katalin: Az egyik legfontosabb probléma a népességfogyás (Magyar Nemzet)
Magyarország átadja családpolitikai tapasztalatait a boszniai Szerb Köztársaságnak, és segíti az országot, hogy minél többet tudjon tenni a fiatalok támogatásáért, a gyermekvállalás segítéséért – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter, miután megbeszélést folytatott a boszniai Szerb Köztársaság elnökével.

Keresés