A Lukasenka-rezsim segítségével folyamatosan érkeznek a migránsok Belaruszon keresztül a lengyel, a litván és a lett határra, ezzel új migrációs válságot kirobbantva Kelet-Európában.
A teremtéstörténet szerint az első ember joga volt elnevezni az állatokat. Azóta már eltelt némi idő, de annyi bizonyos, hogy bolygónk állatvilágánál már csak az állatok elnevezései a színesebbek. Komolytalan kvízünk ilyen nevekből válogatott. Vigyázat, nem minden állatnév, ami annak látszik! Zootaxonómiában járatosak és rendszeresen lottózók előny
November 14-én tartja XXIX., tisztújító kongresszusát a Fidesz az előzetes tervek szerint. Az “íratlan belső szabály”, a minisztersége miatt távozó Novák Katalin alelnöki helyére Koncz Zsófia, Gál Kinga, Győri Enikő esélyeiről lehet leginkább hallani a fideszesek között.
A Magyarországon zajló események fontosak az amerikaiak számára, és erre büszkének kell lennünk - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára amerikai idő szerint péntek este Washingtonban.
Jövőre már a GDP 6,2 százalékát, mintegy 3500 milliárd forintot fordít a kormány a családokra - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin, és hangsúlyozta: mindez jó befektetés, ami megtérül majd.
A BMW Group úgy tervezi, hogy sorozatgyártási folyamataihoz 2025-től olyan, akár 95 százalékkal alacsonyabb emisszió mentén előállított acélt fog beszerezni, amely nem igényel fosszilis erőforrásokat, így például szenet sem. A BMW Group erre vonatkozóan most megállapodást kötött a svédországi H2 Green Steel startup vállalattal, amely az acél előáll
Országszerte számos településen, köztük Budapesten, tovább nőtt a légszennyezettség. Már négy településen veszélyes a levegőminőség a magas szállópor-koncentráció miatt - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által szombaton közölt adatokból.
Magyarország területének közel 35%-át teszi ki. Ebben a főtípusban egyesített talajok az erdők és a fás növényállomány által teremtett mikroklíma, a fák által termelt és évenként földre jutó szerves anyag, valamint az ezt elbontó, főként gombás mikroflóra hatására jönnek létre. A mikrobiológiai folyamatok által megindított biológiai, kémiai és fizi
A Magyarországon zajló események fontosak az amerikaiak számára, és erre büszkének kell lennünk - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára amerikai idő szerint péntek este Washingtonban.
Országszerte számos településen, köztük Budapesten, tovább nőtt a légszennyezettség. Már négy településen veszélyes a levegőminőség a magas szállópor-koncentráció miatt - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által szombaton közölt adatokból.
Sok mindent megváltoztat, hogyha életveszélybe kerül az ember. A következő sztárok elmesélték, hogyan hatott rájuk a tény, hogy majdnem meghaltak. Az Éva magazin összeállítása.
Az Amazonnak dollármilliárdokba kerül az idei karácsonyra való felkészülés: világszerte teli vannak a nagy kikötők, nem tudnak annyi hajót fogadni, amennyi árut hozna.
Te tudod, kiről van szó, aki elbitorolta a trónt a legtehetségesebb magyar énekesnőnek tartott Rúzsa Magditól, akiért egy ország rajong? Cikkünkből kiderül!
Romániában nagyot nőtt az éves inflációs ráta. Szeptemberben már 6,3 százalékra gyorsult, főleg az energia és az üzemanyag látványos drágulásának a hatására.
Több évtizedes barátság, közös darabok, nagy beszélgetések, vadászatok kötik össze a két színészlegendát. Őszinte kapcsolatukat mi sem jellemzi jobban, mint hogy Bodrogi Gyulának saját szobája volt Oszter Sándor diósjenői házában. A nemzet színészét nagyon megrázta barátja elvesztése.
Sajnos nem volt bulikban gazdag a tavalyi év, így a Halloween szerelmesei idén biztosan bepótolják az elmaradt partikat. Ha te is közéjük tartozol, mutatunk neked pár szuper maszkot, amiktől biztosan mindenkit megretten.
A tanárok és a diákok korlátozás nélkül vehetnek részt a szalagavató bálokon, mivel az iskolában amúgy is minden nap találkoznak. Ugyanakkor az Emmi döntése szernit a meghívott vendégekre vonatkozik majd a kormányrendelet, ami előírja a védettségi igazolványt.
Aprítás, szeletelés vagy filézés: minden jól felszerelt konyhának szüksége van egy megfelelő késkészletre, hogy gördülékenyen menjenek a konyhai munkálatok. Vannak nélkülözhetetlen darabok, amelyekre egy jól felszerelt konyhában mindenképp szükség van. Rövid útmutató követezik.A Vince gyűjtötte össze a legfontosabb késeket, és azok karbantartását,
Som Lajos legenda – s az is marad az idők végezetéig. Játszott a Tűzkerék, a Neoton és a Taurus zenekarokban, ám az élete fő műve mégis az általa 1974-ben megalapított Piramis együttes volt.
Itt az év végi kgfb-kampány időszaka, vagyis több százezer autós döntheti el, kinél és mennyi kötelező szeretne fizetni. Az árak viszont várhatóan emelkedni fognak.
Országszerte számos településen, köztük Budapesten, tovább nőtt a légszennyezettség. Már négy településen veszélyes a levegőminőség a magas szállópor-koncentráció miatt - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ által közölt adatokból.
Legalább a magánéletében boldog, ha már a focipályán egyelőre nem igazán brillírozik a Manchester United dédelgetett világsztárja. Cristiano Ronaldo "hazai pályán" jól teljesít, rövidesen újra apa lesz.