Az Oroszlán-Holdnak köszönhetően aktivitásod, szervezőkészséged és kreativitásod nem hagy cserben, de nem te leszel a szerénység megtestesítője. Tartsd kordában a hiúságodat, az egódat és vásárlási mániádat! Ha kimozdulsz otthonról, a pasik csapatostul rajzanak körülötted: bálványozott szupersztárnak érezheted magad. Ám a nap közepén a Hold négyzet
November elsejétől ismét maszkot kell viselni a tömegközlekedési eszközökön, az átoltottság növelése érdekében pedig a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak.
A sport leginnovatívabb ága, az e-sport óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, és a tendencia várhatóan ezután is folytatódni fog. A nők viszont kevésbé veszik ki a részüket ebből a növekedésből, mint a férfiak, annak ellenére, hogy köztük is rengetegen rajonganak a videójátékokért.
Egymilliárd euróval (mintegy 360 milliárd forinttal) estek vissza a globális jogdíjak 2020-ban, ugyanakkor az elemzők korábban nagyobb csökkenésre számítottak - állapította meg éves jelentésében a CISAC, a közös jogkezelőket tömörítő nemzetközi szervezet.
Leszállíthatják a járműről, aki tömegközlekedési eszközön nem takarja el a száját és az orrát maszkkal, a cégek pedig fizetés nélküli szabadságra küldhetik azokat a dolgozóikat, akik nem oltatják be magukat – derül ki a csütörtök este kiadott kormányrendeletekből. A kormány az állami alkalmazottakat legkésőbb 2022 januárjáig kötelezi az oltás felvé
A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint 245,53 millió fertőzéses esetet, 4,98 millió halálesetet és 6,95 milliárd beadott vakcinadózist tartanak nyilván a világon a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan, a delta variáns Magyarországon is egyre csúnyább számokat produkál. Pénteki járványhíreink egy helyen.
Erősödéssel kezdte a péntek reggelt a forint az euróval szemben, miközben a régiós devizák mérsékelt leértékelődést mutatnak. A forint azóta minimális gyengülést mutat. A dollár erősödik az euróval szemben.
A héten megemlékezést tartottak Göröcs János újonnan elkészült síremlékénél a Megyeri úti temetőben. Az egykori újpesti labdarúgóról korábbi csapattársa, Dunai Antal tartott beszédet.
Annie Ernaux legsikeresebb és legjelentősebb könyve a múlt évszázad második felének Franciaországát eleveníti fel, a második világháború végétől, a szerző kisgyerekkorától 2006-ig, Nicolas Sarkozy felemelkedéséig, amikor Ernaux már elvált nő és két felnőtt fiú anyja. Olvass bele!
Vrchlabí főegységgyára 2020 vége óta a ŠKODA AUTO világszerte első termelési helyszíneként működik szén-dioxid-semlegesen. E célkitűzése megvalósítása érdekében az autógyártó következetesen csökkentette energiafelhasználását, illetve állt át megújuló forrásokból származó energia alkalmazására. Ennek keretében a vállalat 45 ezerről 3000 tonnára csök
Tegnap a vállalati gyorsjelentések által fűtött ralival új csúcsra emelkedett az S&P 500 és a Nasdaq is, azonban a zárás után lefordultak a határidős indexek, miután az Apple és az Amazon is a vártnál gyengébb negyedéves számokat közölt. Ázsiában ezt követően inkább negatív elmozdulások voltak láthatók a tőzsdéken, míg az előjelek alapján az európa
November 9-e az örökbefogadás világnapja. Október 30-án pedig a Budapest Bábszínház bemutatja Paulon Viktória Kisrigók – három gyerek hazatalál című meseregényének színpadi adaptációját. A kötet a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg még 2017-ben, a darabot Gimesi Dóra adaptálta színpadra és Hoffer Károly rendezte.
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) egyik tisztjének telefonszáma is felbukkan a Pegasus kémszoftver célpontjainak listáján - derítette ki a Direkt36 tényfeltáró központ. Az is lehetséges, hogy őt nem megfigyelték, hanem csak a közreműködésével tesztelték a szoftvert.
Elbocsátották a Wizz Air egyik vezetőjét, miután kiderült, hogy másfél éven keresztül úgy kereskedett a cég részvényeivel a londoni tőzsdén, hogy nem értesítette róla a társaságot – írja a The Times.
Az egyik olvasónk a Metropol segítségével szeretné megtalálni azt a férfit, aki balesetet okozott, mivel rohamot kapott vezetés közben. Tudni szeretné, jól van-e?
Zacher Gábor, Jakab Ferenc és Szekanecz Zoltán voltak a vendégek a KOVIDők Facebook-oldal eseményén, ahol kifejtették véleményüket a negyedik hullám veszélyeiről. Kiderült, hogy mindenkinek érdemes felvennie a harmadik oltást, nincs olyan, hogy magas antitestszám. Arra kérik az embereket, higgyenek az oltást fejlesztő kutatóknak és adassák be maguk
Mi volt az a járványban, ami még egy virológust is meg tudott lepni? Mivel foglalkozik egy vírusvadász, és mit tudhatunk meg a vírusrégészettel? Mi az "eredet", hogyan lehetett ilyen hamar vakcinát fejleszteni, és mindig ilyen mázlink lesz-e?Kemenesi Gábor virológus és Barát József újságíró még soha nem találkoztak személyesen, de 13 héten át, heti
Magyarország – Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, hajnali három órakor állítják vissza az órákat hajnali kettőre. Az óraátállítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint, a menetrendet azonban emiatt nem kellett módosítani.
Repülőgép biztonságának a veszélyeztetése ügyében találták bűnösnek az esküdtek a 67 éves David Hendersont, aki a 28 éves argentin futballista, Emiliano Sala és az 59 éves pilóta, David Ibbotson halálát okozó repülőgép-szerencsétlenség előtt az utazást szervezte. Az ítélet november 12-én emelkedik jogerőre, Hendersonra öt év börtönbüntetés vár.
A V4-es országok vezető kockázatitőke-befektetőivel közösen indít programot a Visegrádi Alap támogatásával Enterprise Hungary, hogy megtalálja a régió legjobb fenntartható innovációit. A V4 Scale-up & Investor Programme a nemzetközileg terjeszkedő cégeknek nyújt segítséget a befektetésre való felkészítésben, valamint ösztönzi a közös sikertörténet
Az idén 11. alkalommal rendezte meg Varsóban a EuropaProperty a nemzetközi CEE Investment Awards díjátadót. A kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb presztízsű ingatlanpiaci elismerését idén az Etele Plaza bevásárló- és szórakoztatóközpontnak ítélték meg az Év legjobb kiskereskedelmi projektje kategóriában. A CEE Investment Awards szakmai zsűr
Ahogy a napokban már hallani lehetett róla, a Xiaomi bemutatta legújabb középkategóriás készülékeit. Mutatjuk a Redmi Note 11 részleteit. A Xiaomi október 28-án bemutatta a Xiaomi Redmi Note 11 sorozatot. Habár a 10-es sorozatot év elején mutatták be, már meg is érkeztek az utód modellek. Egyelőre Kínában lesznek elérhetőek az újdonságok. A Xiaomi
Október közepén legurult a BMW müncheni gyártósoráról az első sorozatgyártásban készült i4-es BMW. Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért
A Kartonpackról van szó, amelynek 91,41 százalékos tulajdonosa, az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nyilvános vételi ajánlatot tett a cég részvényeire.