2021. október 27. szerda

okt. 27
21:42
A Pick Szeged legyőzte az előző idény ezüstérmesét (Infostart)
A vendégek egyszer sem vezettek az egész mérkőzésen.
okt. 27
21:42
Ferenc pápa megkapta a harmadik oltását (HírTV)
A 84 éves pápa januárban kapta az első, februárban pedig a második vakcinát.
okt. 27
21:42
Putyin az ázsiai fegyverkezési verseny veszélyére figyelmeztetett (Portfolio)
Ázsiai fegyverkezési verseny veszélyére figyelmeztetett szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki egyúttal moratóriumot sürgetett a rövid és közepes hatótávolságú rakéták telepítésében.
okt. 27
21:42
WHO: Európában nőtt a legnagyobb mértékben a koronavírusos fertőzöttek és a halálesetek száma az elmúlt héten (ATV)
Európában nőtt a legnagyobb mértékben a koronavírus-fertőzöttek és halálesetek száma az elmúlt héten, a növekedés kétszámjegyű volt - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
okt. 27
21:42
Őt tartották egykor a világ legszexibb férfijának, ma már 63 éves – Így néz ki most Simon Le Bon (Femcafe)
A Duran Duran és az Arcadia frontembere a mai napon, október 27-én töltötte be 63. életévét, a nők pedig a mai napig bálványozzák őt, pedig sokat változott az évek során.
okt. 27
21:44
A minimálbérről szóló tárgyalások novemberben lezárulhatnak (Portfolio)
A Liga Szakszervezetek arra számít, hogy november közepén aláírják a megállapodást a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról - mondta Mészáros Melinda, az érdekképviselet elnöke az MTI-nek szerdán.
okt. 27
21:48
Az RTL Klub újra megforgatta a kést a TV2 hátában (Promotions)
Az X-faktor továbbra is tarol, míg a Sztárban sztár leszek nézettsége kicsit visszaesett.
okt. 27
21:48
Szoboszlai Dominik góljával nyert a Leipzig, Szalai Ádám sarokkal adott gólpasszt a Mainz győztes gólja előtt a Német Kupában (Mandiner)
A négy magyar érdekeltségű csapat továbjutott a Német Kupa nyolcaddöntőjébe a keddi játéknapon. Szoboszlai Dominik győztes gólt szerzett a Leipzigban, Szalai Ádám sarokkal készítette elő a Mainz győztes gólját, míg a Sallai Rolandot sérülés miatt nélkülöző Freiburg drámai mérkőzésen, tizenegyespárbajjal nyert. Míg a Dárdai Pál vezette Hertha BSC id
okt. 27
21:54
Ylva Johansson: A migránsok nélkülözhetetlenek gazdaságunk és társadalmunk számára (Mandiner)
A koronavírus-járvány sokak szemét felnyitotta arra vonatkozóan, hogy a migránsok nélkülözhetetlenek a gazdaságunk és társadalmunk számára – jelentette ki Ylva Johansson uniós belügyi biztos Brüsszelben szerdán.
okt. 27
22:00
100 milliós fogás egy kisbuszban (Adózóna)
Megközelítőleg 100 millió forintot érő cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy kisbusz ellenőrzésekor, olvasható a NAV honlapján.
okt. 27
22:06
Németh Szilárd ezúttal egy angol ételt turbózott fel (Blikk)
Meglepő ajándékot kapott a politikus.
okt. 27
22:06
Vasútra terelnék a repülővel utazók egy részét (Infostart)
A népszerű rövidtávú európai repülőjáratok csaknem fele helyettesíthető lenne vasúti közlekedéssel - derült ki a Greenpeace által szerdán bemutatott jelentésből.
okt. 27
22:06
Kimaradt a jóból a DeutscheBank, nagyot zuhant a tőzsdén (ProfitLine)
A DeutscheBank növelni tudta piaci részesedését a kötvénypiaci üzletágnál, ugyanakkor a befektetési banki üzletágból származó jövedelme 6%-kal csökkent, míg a legnagyobb amerikai befektetési bankok éppen ezen a területen tudtak a legjobban teljesíteni az elmúlt negyedévben.
okt. 27
22:06
Boros Márton 4 párbajon túl, közel az 5. győzelemhez! (ATV)
Boros Mártonnal nem bírnak az ellenfelek! Negyedik győzelmét az olasz tanár Ötvös Zoltán ellen szerezte, de az 5. párbajban is vezet 2:0-ra.
okt. 27
22:06
WHO: Európában nőtt a leggyorsabban a koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt héten (444.hu)
Az ENSZ egészségügyi szervezete szerint az egyik ok az, hogy pár kelet-európai országban alacsony az átoltottság, de Nagy-Britanniában is sok az új fertőzött.
okt. 27
22:12
Nehéz helyzetben a magyar agrárium: a sertéstenyésztők és a gyümölcstermelők is kongatják a vészharangot (Pénzcentrum)
Jelentős eltérést mutatnak az agrárágazatok idei évre vonatkozó kilátásai: míg a gabonatermesztők soha nem látott jó áron tudják értékesíteni termékeiket, pozitív várakozásokkal tekintenek előre, addig az állattenyésztési piac szereplői negatív kilátásokat jeleznek a következő negyedévre - értékelték a Takarékbank elemzői szerdai sajtótájékoztatóju
okt. 27
22:12
Skrabski Fruzsina: Trükkök százai (Mandiner)
Már húszezernél tartott a YouTube-on az Áldozatok 2006 megtekintése, amikor elkezdték jelentgetni.
okt. 27
22:14
Schiffer András: Kíváncsian várom az amerikai külügyminisztérium május elsejei tweetjét (Mandiner)
Nem olvastam a Biden-Harris adminisztráció tweetjét a szerte a világon elnyomott, üldözött nemzeti és vallási kisebbségek ügyében sem.
okt. 27
22:15
Magyarország felértékelődött az eucharisztikus kongresszussal (Demokrata)
A kongresszus rámutatott arra, hogy Magyarországon mekkora ereje van a hitnek – hangoztatta Soltész Miklós.
okt. 27
22:16
Trombitás Kristóf: Az Elk*rtuk jó film, rohamot okoz a baloldalon (Mandiner)
Tetszett az Elk*rtuk, nem is kérdés.
okt. 27
22:18
Magyar Kupa: Kiesett a Puskás Akadémia - eredmények (Infostart)
Az OTP Bank Ligában harmadik helyen álló Puskás Akadémia 1-0-s vereséget szenvedett a másodosztályú Győr vendégeként, így kiesett a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában.
okt. 27
22:24
Sokat fizetnénk egy olyan szép hasért, mint Elizabeth Hurley-é (Joy)
Valaki most már tényleg elárulhatná a titkát!
okt. 27
22:30
Vlagyimir Putyin utasította a Gazpromot (Infostart)
Elrendelte Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy a Gazprom gázipari vállalat novemberben növelje meg szállításait az európai földalatti gáztárolóiba.
okt. 27
22:30
Rubint Réka mindenkit beengedett a mellei közé (Promotions)
A fitneszlady Dubajban villantott egy hatalmasat.
okt. 27
22:36
Két hónappal az esküvő után elkészültek Szabó Győző és felesége tökéletes gyűrűi: most meg is mutatták (Blikk)
Két hónapja mondhatja el magáról Szabó Győző, hogy házas, ám valami eddig még hibádzott.
okt. 27
22:36
A BVSC-Zugló döntetlent játszott, ötgólos hátrányban a címvédő Szolnok az Eurokupában (Infostart)
Lejátszották a sorozat negyeddöntőjének első mérkőzéseit.
okt. 27
22:36
Az Alphabet felülmúlta az elemzői konszenzust, de a Youtube alulteljesítése meglepte a befektetőket (ProfitLine)
Az Alphabet is tegnap piac zárást követően tette közzé harmadik negyedéves teljesítményét.
okt. 27
22:42
Kobrával ölt meg egy hajléktalant egy indiai férfi, hogy felvegye az életbiztosítását (SzMo)
A „halott” eközben saját unokatestvérének tettette magát a nem egyszerű sztoriban.
okt. 27
22:48
Már az Északi-tengeren is hánykolódnak a migránsok lélekvesztői (Mandiner)
Huszonnégy migránst mentettek ki a tengerből Belgium partjaitól mintegy 40 kilométerre, a migránsok kis csónakon próbáltak meg Angliába jutni, négyüket kórházba szállították – közölte a belga média szerdán.
okt. 27
22:50
A lengyel szenátus visszadobta a lengyel kerítés-törvényt (Mandiner)
Több módosítással visszaküldte szerdán a lengyel szenátus a szejmnek a lengyel-fehérorosz határon létesített akadály megerősítéséről szóló törvényt.
okt. 27
23:00
Energiaválság: Putyin rögtön lépett elazután, hogy Brüsszel elkezdett szaglászni a Gazprom körül (Portfolio)
Elrendelte Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy a Gazprom gázipari vállalat novemberben növelje meg szállításait az európai földalatti gáztárolóiba. Ez annak másnapján történt, hogy az Európai Bizottság versenypiaci kérdőívet küldött ki a legnagyobb gázpiaci szereplőknek a piacmanipulációs magatartásuk vizsgálata céljából.
okt. 27
23:00
Így néz ki ma a Csernobil melletti szellemváros, Pripjaty (Promotions)
Pripjaty Csernobil városától 16 km-re található északra.
okt. 27
23:00
A luxemburgi sajtó plagizálással vádolja Xavier Bettel kormányfőt (Mandiner)
A Reporter.lu luxemburgi hírportál oknyomozójó újságírója egyetemi szakdolgozata kapcsán plagizálással vádolta meg szerdai cikkében Xavier Bettel kormányfőt, aki még aznap elismerte, hogy hibát követett el.
okt. 27
23:06
Újabb pofont kapott a Barcelona (Infostart)
A Barcelona újabb vereséget szenvedett a spanyol bajnokságban, ezúttal a Rayo Vallecano pályáján kapott ki 1-0-ra.
okt. 27
23:06
Úgy fogy a Coca-Cola mint még soha (ProfitLine)
A Coca-Cola nyitás előtt közzétett jelentésében sikeresen felülmúlta a piaci konszenzust.
okt. 27
23:06
Energiaválság: Putyin rögtön lépett azután, hogy Brüsszel elkezdett szaglászni a Gazprom körül (Portfolio)
Elrendelte Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy a Gazprom gázipari vállalat novemberben növelje meg szállításait az európai földalatti gáztárolóiba. Ez annak másnapján történt, hogy az Európai Bizottság a múlt heti EU-csúcs alapján bejelentette: versenypiaci kérdőívet küldött ki a legnagyobb gázpiaci szereplőknek esetleges piacmanipulációs ma
okt. 27
23:08
Ünnepnek indult, elégedetlenségbe torkollt a Juventus bajnokija (Infostart)
A Juventus kikapott a torinói Allianz Arénában a Sassuolótól az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A hétküzi fordulójában.
okt. 27
23:10
Döbbenetes és történelmi vereséget szenvedett a Bayern München (Infostart)
A Bayern München 5-0-s vereséget szenvedett a Borussia Mönchengladbach otthonában a DFB-Pokal, a német kupasorozat második fordulójában. A bajorok, akik tavaly a Kiel ellen búcsúztak ebben a szakaszban, egymást követő két évben keltettek bomba meglepetést már ebben a szakaszban.
okt. 27
23:12
Fejes Tamás: Egy újabb példa, hogy manipulál, vezet félre a média! (Mandiner)
A Tankcsapda zenekar gázsija egy normál nagyszínpados koncertgázsi volt.
okt. 27
23:14
Kötter Tamás: A cilinderből előkerült a régi SZDSZ-es náci kártya! (Mandiner)
Kaltenbach elvtárs, nem a nemzeti oldal öltöztette át a Jobbikot.
okt. 27
23:16
Karácsony Gergely: Nem véletlenül neveztük az előválasztást a demokrácia ünnepének (Mandiner)
A parlamenti többség után már a kétharmad elérése sincs távol.
okt. 27
23:36
Alec Baldwin-ügy: újabb részleteket közölt a rendőrség a forgatáson történt tragédiáról (Blikk)
Szerdán sajtótájékoztatót tartott a Santa Fe megyei seriff, Adan Mendoza a múlt hét csütörtökön a Rust című film forgatása során történt tragédiával kapcsolatban.
okt. 27
23:36
Bővíti magyarországi kapacitásait a piacvezető műszaki minősítő (ProfitLine)
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a TÜV Rheinland magyarországi jelenlétének megerősítéséről állapodott meg a német cég vezetőivel október 25-én Budapesten. A világ egyik élenjáró műszaki minősítő és fejlesztő vállalkozása bővíti önvezető tesztszolgáltatásait a zalaegerszegi járműipari tesztpályán. A ZalaZone 2025-re a TÜV Rhein
okt. 27
23:48
Égő terményszárítóhoz vonultak a tűzoltók (Agroinform)
Sajnos úgy tűnik tűz keletkezett a Cornmill Kft. kukoricaszárítójában a nagyigmándi ipari parkban. A szomorú hírt a Banai Önkéntes Tűzoltó Egyesület tette közzé Facebook oldalán este 9 óra körül. A szárítóban termény is volt, melynek úgy tudni, a tűzoltók sikeresen megmentették egy részét a pusztulástól, a berendezéssel együtt.

Keresés