Néha nagyon nehéz eldönteni, menni jobb, avagy maradni. Maradni a megszokottnál, vagy felismerni, hogy a régi idők elmúltak, az új idők szelei pedig már egészen máshogyan fújnak. Valahogy így vagyunk mi most a nap lányával is: hűséges olvasóink emlékezhetnek rá, hogy már a Blikk indulásakor, a legelső lapszámban is megjelent a „meztelen nő”, amely
A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) aggályosnak tartja az Országgyűlés által jelenleg is tárgyalt törvényjavaslatot, mely az internetes gyógyszerforgalmazás korlátozását célozza. A Szövetség szerint a gyógyszerek csomagküldésének tiltása hátrányosan érinti majd a lakosságot és a gyógyszertárakat egyaránt, ezért javasolják, hogy a
Kínában már a hároméves korú gyermekeket is beoltják a Covid-19 ellen, miután az országban továbbra sem sikerül legyőzni a delta variánst és a vírus egyre több helyen jelenik meg.
A BMW Group úgy tervezi, hogy sorozatgyártási folyamataihoz 2025-től olyan, akár 95 százalékkal alacsonyabb emisszió mentén előállított acélt fog beszerezni, amely nem igényel fosszilis erőforrásokat, így például szenet sem. A BMW Group erre vonatkozóan most megállapodást kötött a svédországi H2 Green Steel startup vállalattal, amely az acél előáll
Jeff Bezos űrkutató cége, a Blue Origin bejelentette, hogy az évtized második felében kereskedelmi célú űrállomást kíván alacsony Föld körüli pályára állítani.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója tegnap elmondta, hogy a kriptovaluta-térben a bitcoin, a dogecoin és az ethereum a három egyedüli kriptopénz, amikkel személyesen rendelkezik. Emellett egy történetet is megosztott arról a milliárdos, hogy miért kezdett eleinte érdeklődni az "emberek kriptója" iránt.
Mérföldkőhöz érkezett a higiéniai papírtermékek piacán vezető magyar tulajdonú gyártó, a Vajda-Papír Kft. dunaföldvári gyárbővítő beruházása, elkészült az alappapírgyártó-csarnok, az alappapír-raktár és a cellulóz tárolási- és előkészítési területek is. A fejlesztés a terveknek megfelelően halad, így várhatóan 2022 áprilisára készül el a 16 milliár
Októberben nagyot romlott a német exportőrök üzleti hangulatindexe a beszállítói láncban kialakult fennakadások miatt a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
Átalakul a Porsche Hungaria használt autó üzletágának a vezetése: 21 év után távozott az importőrtől Frank György, aki 2014 óta töltötte be a Das WeltAuto márkaigazgatói pozícióját. Vezetésével az elmúlt hét év során tovább javult a márka megítélése az országban, és éves szinten stabil, 7-8 ezer darabos értékesítési számokat hozott a 30 tagot száml
6-8 milliárd forint értékű részvénykibocsátást hajt végre az AutoWallis, lakossági és intézményi befektetők is részt vehetnek a jegyzésben. Székely Gáborral, az AutoWallis Csoport befektetési igazgatójával beszélgettünk a vállalat stratégiai terveiről és a részvényjegyzéssel kapcsolatos fontosabb részletekről.
Cathie Wood innovációs befektető, az ARK Invest alapítója és vezetője reagált Jack Dorsey, a Twitter alapítójának hiperinflációról szóló jóslatára. Wood szerint nemhogy hiperinfláció nem lesz, de még defláció is előfordulhat az ünnepek után.
Újabb hitelt vett fel a Skygreen Buildings Kft. a Takarékbanktól. Az ingatlanos cég ezúttal 9,2 milliárd euró, azaz 3,36 milliárd forintot vett föl - áll a BÉT közleményében.
A jobbik elnöke szerint a Fidesz büntetőeljárás alatt álló képviselője furcsa tüneteket produkált tegnap a parlamentben, ezért az eset kivizsgálását kérte a házelnöktől.
Belső viharok dúlnak a lelőtt operatőr, Halyna Hutchins fiában. Andros napokig nem szólalt meg és teljesen magába fordult, miután megtudta, hogy az édesanyját fejbelőtték.
Mától az Erste Bank kártyáival is elérhető a Google Pay. Az ügyfelek egyszerűen és gyorsan használhatják érintéses fizetésre képes androidos telefonjukat ilyen tranzakciókra mindkét nagy társaság (Mastercard vagy Visa) kártyáival. Az Erste a mobilfizetési megoldásokat Magyarországon elérhetővé teszi az üzleti kártyái esetében is. A bank szerint óri
A szennyvízminták SARS-CoV-2 koncentrációja az előző hetek lassú ütemű növekedéséhez képest erőteljes emelkedést mutatott Budapesten, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron és Tatabányán, valamint a Budapest környéki agglomerációban.
Bár a kortalan szépségről mindig Jlo jut az eszünkbe, bizony nem lehet elmenni a szépséges Julia Roberts mellett sem, aki 53 évesen szó szerint lenyűgözően fest.
2021 október közepétől Steiner Anita látja el az AutSoft marketingvezetői feladatait. Az új szakember jelentős tapasztalattal érkezik a nagyvállalati IT-szolgáltatások területéről az idén 10 éves, kiemelkedő kutatási hátterű és fenntartható digitális megoldásairól ismert hazai szoftverfejlesztőhöz. Steiner Anita a nyár elején megújult AutSoft brand
Kalóztámadást akadályozott meg egy orosz hadihajó Afrika nyugati partjainál, amikor segített egy bajba jutott konténerszállító hajó legénységének – számolt be hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Megérkeztek az elmúlt 24 óra koronavírus adatai, amelyek szerint a beoltottak száma 5.941.073, közülük 5.721.531 személy már a második oltását is megkapta, míg 1 millió 120 ezren a harmadikat is felvették.
Mérföldkőhöz érkezett a higiéniai papírtermékek piacán vezető magyar tulajdonú gyártó, a Vajda-Papír Kft. dunaföldvári gyárbővítő beruházása, elkészült az alappapírgyártó-csarnok, az alappapír-raktár és a cellulóz tárolási- és előkészítési területek is. A fejlesztés a terveknek megfelelően halad, így várhatóan 2022 áprilisára készül el a 16 milliár
Minden várakozást felülmúlt a Facebook legutóbbi negyedéves profitja: a cég 9,2 milliárd dollár nyereséget könyvelhetett el, az október eleji szivárogtatási botrány ellenére is. 1,4 milliárd dollárral növelte harmadik negyedéves profitját
Új történelmi csúcson zárták a hétfői kereskedést az irányadó amerikai indexek és a jó hangulat még ma reggel is kitart, az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedett és Európában, valamint a magyar piacon is erősödéssel indul a nap. Makroadatok tekintetében csendes lesz a kedd, viszont igazán beindul a negyedéves vállalati jelentési szezon, olyan ó
Összesen 1701 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 852 214 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 44 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 611 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 795 828 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 25 775 főre emelkedett. 1 685 koronaví
A magyarok átlagosan 3500 forintot adnak ki a fodrásznál, míg Nyugat-Európában a diszkont hajvágás is 20-25 euróba (körülbelül 8 ezer forintba) kerül. A SzalonSkicc az idén 8-10 százalékkal emelte árait, de ezt is csak óvatosan merte megtenni.
Komolyan veszi a régi mondást Bódi Sylvi, mely szerint „minden nap egy alma az orvost távol tartja”. A modell, aki aranykalászos gazda minősítéssel is rendelkezik, annyira szereti az almát, hogy minden napját azzal kezdi. Nemrég egy almásgazdát is meglátogatott, hogy megnézze, honnan jön kedvenc gyümölcse.