A Samsung a sajtó értesülések szerint, hamarosan új táblagépeket dobhat piacra, aminek az egyik tagjáról érkeztek most render képek. Mutatjuk a részleteket. A dél-koreai cég tavaly mutatta be a Samsung Galaxy Tab S7 szériát, ami jelenleg is nagy népszerűségnek örvend világszerte. Ezt a sorozatot frissítette fel idén nyáron a cég a Samsung Galaxy Ta
Napról napra egyre kisebb arcát mutatja meg a Hold, fogyóban lesz, így nem csoda, hogy nagyon sok dolog, helyzet, és mi magunk is energiátlanok, lassúak leszünk, sokszor semmitmondó dolgokat csinálunk, és még kicsit nyűgösek is leszünk... Tulajdonképpen nincs azzal semmi baj, ha nem repkedünk és kicsit borúlátóbban tekintünk a következő időszakra.
Vasárnaptól gyorsteszt elvégzése is elegendő az angliai beutazás után azoknak, akik a koronavírus elleni oltás teljes dózisát megkapták nemzetközileg elismert vakcinákból.
Szinte egész Magyarország a második legrosszabbnak számító besorolást kapta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ négyfokú skáláján. Ez alól csak a Közép-Dunántúl képez kivételt – írja a HVG.
Csodás finomságokat készíthetsz belőle, dísznövénynek sem utolsó és még a hajadat is szőkíti. Ráadásul most van itt az ideje, hogy elültesd a rebarbarát.
Gyakran izgalmat ébreszt bennünk, feltölt energiával, elszánttá válunk és kiélvezzük minden egyes pillanatát. Egyúttal képes egy pillanat alatt lerombolni a nehezen felépített önbizalmunkat. Mi ez és hogyan kezeljük? Olvass tovább és kiderül!
Az említett helyeken orvosi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot kötelező viselni olyan módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
Rendeztek már ebédidőben és késő este is El Clásicót – a mostani 16.15-ös kezdési időpont amolyan köztes, sem az európai, sem az ázsiai szurkolóknak nem igazán kedvező. Ronald Koemannak akadt egy fura mondata a hétvége kezdetén: „Remélem, telt ház lesz a Camp Nouban”.
Az MSZP volt elnöke nem is egyszer érezte végveszélyben az MSZP-t az utóbbi 10-15 évben, és ennek az az oka szerinte, hogy mennyiségileg és tartalmilag is kopnak, folyamatosan veszítenek a kapcsolatrendszerükből, akárcsak szellemi holdudvarukból, nem találják helyüket a világban, illetve az itthon több részre szakadó baloldalon – idézi az Index a h
Jade Pursell búvár az ausztráliai Ningaloo-zátony közelében úszva találkozott egy cetcápával, de a hatalmas állat jobban érdeklődött a labradorja, Sailor iránt.
Rendőrségi nyomozás indult egy molinó miatt, amelyet a Crystal Palace egyik szurkolói csoportja feszített ki a Newcastle United elleni szombati bajnokin.
Fagypont körüli hőmérsékletek várhatóak Nagyatád térségében késő estétől reggelig, szombattól pár fokkal emelkedik a legalacsonyabb hőmérséklet. A napos időt kedden felváltja némi csapadék.
Vádat emeltek az ellen a szegedi férfi ellen, aki tavaly novemberben több, mint harminc késszúrással megölte várandós feleségét - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Papírhiány van Magyarországon, amelynek következtében egyes papírkereskedők már szűrik a megrendeléseket, vagy mennyiségi kvótákat vezettek be az ellátási gondok miatt – írja a Napi.hu
Újabb migránskaraván indult szombaton Mexikóban az Egyesült Államok irányába - közölte Irineo Mujica, az illegális bevándorlókat kísérő Pueblo Sin Fronteras civilszervezet egyik aktivistája.
Kedves honfitársaim, akár vidékiek vagytok, akár fővárosiak, akár busszal érkeztetek, akár nem, ezeknek a késő Kádári szörnyeknek, a „Lenini élcsapatnak”, ti mindig csak a mucsa maradtok.
Bergendy Péter Post Mortem című alkotása tíz díjat hozott el a világ egyik legnevesebb horror, sci-fi, akció és kultfilmfesztiváljáról, a 15. Toronto After Dark Filmfesztiválról, ahol zsűri helyett a közönség voksol.
"Idén júliusban először biztosítottunk lehetőséget a hazai vasúttársaságok menetrendi terveinek online véleményezésére. Bár az egyeztetés még csak tesztüzemben zajlott le, a nagy számban beérkezett érdemi észrevételek arra köteleznek bennünket, hogy több fejlesztést már a decemberi menetrendváltástól megvalósítsunk" - jelentette be Schanda Tamás, a
Vannak csillagjegyek, amelynek szülöttei ösztönösen jól bánnak a pénzzel, míg mások rossz pénztárosok. Vajon mit mond az aktuális pénzhoroszkóp, kinek érdemes a szokottnál is jobban meggondolnia a kiadásait?
Mindenkinek vannak jó és rossz periódusai az életben. Utóbbiaktól viszont akár egy szempillantás alatt megszabadulhatunk, másra nem is lesz szükségünk csak egy kis zsályára vagy tömjénre.
Mint mindennek, a mellráknak is oka van és mivel ebben a hónapban kiemelt figyelmet kap minden téma, ami mellrákkal kapcsolatos, ezért beszélnünk kell arról, hogy mi áll a hátterében. És nem, nem csak lelki okokról van szó.
Tóbiás és Balambér legutóbbi közlekedési kalandjában bemutattuk, milyen sok fajta létezik a kerékpáros fékekből. A kontrafék, a patkófék, a V-fék és a modern tárcsafék eléggé különböznek ugyan egymástól, de mindegyik ugyanazt a célt szolgálja: a biztonságos lassítást és megállást. A fékezés nem tűnik bonyolult dolognak, egyszerűen meghúzzuk a fékka
A Sétatörténelem , a március 15-i Sétaforradalom és az augusztus 20-i Sétatörténelem kisfilmek után, ezúttal az 1956. október 23-i forradalom eseményeit dolgozta fel.
Számos vasútvonalon indul több vonat a nyári menetrendi egyeztetés nyomán. Változások lesznek többek között több Budapest elővárosi vasútvonalon, de vidéken is lesznek bőven menetrendi módosítások.