Különböző lakástípusokra eltérő adóztatással, 26 ezer lakóegység építésével, Kelet-Dániát Németországgal összekötő vasúti és közúti gigaprojekttel és mesterséges szigeten kialakított szélenergia-infrastruktúrával készül Dánia az ingatlanpiaci, gazdasági és a globális kihívásokra. A dán gazdaság rendkívül jól vészelte át a járványt, melyben központi
A fővárosi hétköznapok és a hétvégi kirándulások alkalmával mind a város lakosainak, mind a látogatóknak meggyűlik a baja a parkolóhely kereséssel. Milyen szabályok vonatkoznak a budapesti parkolásra, hogy van az ingyenes parkolás Budapest kerületeiben?
A tudomány már egész sokat tud arról, miért és mitől tolódik ki az élettartamunk, és hová fejlődhet még ez a folyamat. Fogadjunk, hogy te is kíváncsi vagy rá!
A Metro idei beszállítói konferenciáján 150 fő személyesen, 100 fő pedig online vett részt, hogy meghallgassa a vállalat vezetőinek előadásait az előző időszak tapasztalatairól és a 2022-es stratégiáról. Kiderült többek között az is, hogy milyen eszközöknek köszönhető a növekedés és az is, hogy hogyan törekszik a vállalat egy fenntartható gasztronó
A Grease immár 73 éves színésznője harmadjára küzd meg a mellrákkal. Mint mondja, jelenleg jól érzi magát, de vannak napok, amikor igencsak megkeseríti az életét a betegség, ilyenkor pedig csak egyvalami segít neki: a kannabisz.
A Nyerő Páros első hetének végén a párok névtelenül írhattak egymásnak kérdéseket, és szinte mindenki Kulcsár Edina és Csuti kapcsolatáról kérdezett, aminek nem lett jó vége.
Védettségi igazolásra van szüksége szombattól Szerbiában azoknak, akik 22 óra után szeretnének a vendéglátó- és szórakozóhelyek beltéri részében tartózkodni, az intézkedést a bejelentések szerint nagyon szigorúan ellenőrzik majd - közölte a szerbiai közszolgálati televízió szombaton.
A korlátozások megszegéséért kiszabott bírságokat azért utalják vissza, mert az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a szigorú vesztegzárat, amely a koronavírus-járvány miatt bevezetett első szükségállapot rendelkezései között szerepelt.
A Békemenet közönsége előtt tartotta meg október 23-i ünnepi beszédét Orbán Viktor - a témák között a baloldal, Gyurcsány Ferenc, Soros György, Brüsszel és 1956 is ott volt.
Sokan voltak, de a Békemenethez képest elenyésző volt az összellenzéki október 23-i rendezvény résztvevői. Alábbi galériánk képein a rendezvény legfontosabb jelenetei.
Már a magyar mozik is játsszák a Dűne könyv filmadaptációját. Az eredeti történet több mint 50 éve jelent meg és a sci-fik között mind a mai napig alapműként tartják számon. Összeszedtük az okokat.
Gyártás a Mercedes rastatti gyárában: a gyártósorok a következő héten leállnak. (Fotó: Daimler) A Mercedes-Benz Cars & Vans szóvivője ezt pénteken Stuttgartban jelentette be. A "Badische Latest Nachrichten" napilap korábban beszámolt róla. Az üzemnek több mint 6500 alkalmazottja van, és vezető szerepet tölt be a Daimler kompakt járművek gyártási h
Védettségi igazolásra van szüksége szombattól Szerbiában azoknak, akik 22 óra után szeretnének a vendéglátó- és szórakozóhelyek beltéri részében tartózkodni, az intézkedést a bejelentések szerint nagyon szigorúan ellenőrzik majd - közölte a szerbiai közszolgálati televízió szombaton.
Olyan országot szeretnének, ahol sajtószabadság van, ami fejlődik, ahol szabad tankönyvválasztás van, az önkormányzatok szabadok, és nem az állam uralkodik - mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
A Leipzig saját pályáján második félidei eredményes játékával magabiztosan, 4-1-re nyert a Greuther Fürth ellen a német labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Orbán Viktor miniszterelnök értékelése szerint a hazai baloldal mögött álló nemzetközi hátország olyan súlyos erő, amit csak több millió magyar együtt győzhet le.
Azt mondják: a felnőttek hamar felejtenek. Az idő múlásával egyre kevésbé emlékeznek az iskolás évek kétségeire, ahol gyermekként testközelből tapasztalták meg a harcok és szövetségek, a versengés vagy éppen a kirekesztés viszontagságos küzdelmeit. Valószínűleg mindannyiunknak voltak olyan meghatározó élményei, amelyeket nem, vagy csak nagyon nehez
A miniszterelnök ünnepi beszédében a szovjetek lőfegyvereihez hasonlította a Facebookot. Óvatosan elismerte, hogy a kormányának is lehetnek hibái, de a támadások idején muszáj összefognia a tábornak. Morális fölényét a 2006-os rendőri erőszakból vezette le.
Ultimátumot kaptak az amerikai haditengerészet tagjai: az aktív szolgálatosoknak november 28-ig, a tartalékosoknak december 28-ig teljes körű védettséggel kell rendelkezniük. Ellenkező esetben távozniuk kell az állományi kötelékből. Védettnek azokat tekintik, akiknél 14 nap telt el a kétadagos vakcina második dózisának beadása után. Vagyis az aktív
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint már komolyabb mínuszok lesznek éjszaka; vasárnap napközben viszont akár 15 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/23/5589/
A Ferencváros 28-27-re legyőzte az előző idényben ezüstérmes francia Brest Bretagne csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában.
Márki-Zay Péter jelzésértékű apróágokkal rakta tele ünnepi beszédét az összellenzéki október 23-i megemlékezésen. A leginkább szembetűnő, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan a Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! köszöntést használta. Persze nyilván a mondat nincs levédve, de a politikában nem igazán megszokott, hogy az ellenfélhez kötődő fordulatokat al