2021. október 22. péntek

okt. 22
9:18
A hetedik célpont: Küzdelem a titokzatos ellenséggel (Mafab)
Lino Ventura, az egyik kedvenc színészem miatt megnéztem ezt a filmet, de láttam már ennél érdekfeszítőbbet is. Tisztes középszer, az első egy óra pedig eléggé céltalannak tűnik, már ami a cselekményszövést illeti. Ráadásul a főszereplő viselkedése is kevéssé tűnik életszerűnek: miután összeverik, telefonon zaklatják, és majdnem megölik egy autós ü
okt. 22
9:18
Leprás csimpánzok Afrikában (Magyar Nemzet)
Sokáig azt tartották, hogy ez a betegség kizárólag az embert sújtja, de kiderült, hogy más fajokat is megfertőz.
okt. 22
9:20
Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a péntek reggeli adatok (Portfolio)
Összesen 2548  új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 843 825 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 24 beteg, így az elhunytak száma 30 492 főre emelkedett - írja a koronavírus.gov.hu.
okt. 22
9:20
A politikusi kiváltság (Magyar Nemzet)
Választások idején a politika két alappillére összekeveredik, illetve az ellenérdekű felek szándékosan keverik össze azokat.
okt. 22
9:21
Eggyel kevesebb reménye van a végveszélyben lévő orrszarvúfajnak (Infostart)
A 32 éves Najint nyugdíjazzák.
okt. 22
9:22
Elképesztően sok aszteroida csapódott régen a Földbe (Magyar Nemzet)
3,5 milliárd évvel ezelőtt, a korai Föld időszakában tízszer több lehetett a becsapódások száma.
okt. 22
9:27
Tavasz után most újabb razzia jön: most ezek a gyártók készülhetnek (Piac és Profit)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából ellenőrzik, hogy a samponok, balzsamok, hajregeneráló készítmények és hajfestékek csomagolásán joggal szerepelnek-e a "natúr", "bio" vagy "vegán" megjelölések. Tavasszal már bebizonyosodott, hogy az arckrémekre nem jellemző az ilyen minősítés. Hamarosan lezárul a zöld állítások szélesebb
okt. 22
9:30
Szó szerint életveszélyes elváltozásokat okozhat a kezeletlen hipertónia (Blikk)
Sokan tévednek, amikor a magas vérnyomásra csak mint egy jellemző adatra tekintenek, valójában nem tartják fontosnak a vérnyomás nagyságát. Pedig hat olyan súlyos, életveszélyes betegséget is ismerünk, amiket biztosan el lehetne kerülni.
okt. 22
9:30
Koronavírus: továbbra is több ezer az új fertőzöttek száma hazánkban – Itt vannak a friss járványügyi adatok (Blikk)
A beoltottak száma 5 935 182, közülük 5 714 861 személy már a második oltását is megkapta, 1 millió 82 ezren pedig a harmadikat is felvették.
okt. 22
9:30
Íme az elmúlt 24 óra legfrissebb adatai: 2548 az új fertőzött, elhunyt 24 beteg (Metropol)
A beoltottak száma 5 935 182 fő, közülük 5 714 861 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 82 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
okt. 22
9:30
ITM: ellenőrzik a biosamponokat, hajfestékeket (Adózóna)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából ellenőrzik, hogy a samponok, balzsamok, hajregeneráló készítmények és hajfestékek csomagolásán joggal szerepelnek-e a "natúr", "bio" vagy "vegán" megjelölések. Tavasszal már bebizonyosodott, hogy az arckrémekre nem jellemző az ilyen minősítés. Hamarosan lezárul a zöld állítások szélesebb
okt. 22
9:30
Kövér László: A rendszerváltoztatás az '56-os hősöknek is köszönhető (hirado.hu)
A tragikus kimenetelű eseményekre is lehet ünneplőbe öltözött lélekkel emlékezni, ha erkölcsi tartalmukkal a jövő generációk gyarapodását szolgálják – mondta a Magyar Nemzetben pénteken megjelent interjújában, az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából Kövér László.
okt. 22
9:30
Jó hír érekezett az Evergrande felől, folytatódik az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
Javarészt emelkedéssel zártak a tengerentúli tőzsdék, elsősorban a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq szerepelt erősen. Ezek után Ázsiában már nem volt egyértelmű az irány annak ellenére, hogy az Evergrande végül teljesítette az egyik dollárkötvényének kamatfizetését a türelmi idő lejárata előtt. Ami az európai tőzsdéket illeti itt óvatos em
okt. 22
9:30
Németországgal halad az autóipari forradalomban hazánk (autopro)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter stuttgarti látogatásán elmondta, Magyarország a forradalmian megújuló autóipar egyik bázisává vált.
okt. 22
9:30
Friss adatok: 2548 új koronavírusost találtak, 24 beteg hunyt el egy nap alatt (Pénzcentrum)
Összesen 2548  új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 843 825 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
okt. 22
9:30
Új szabály debütál Austinban, a versenyzők elégedettek (m4sport.hu)
Új szabályt vezetett be Austinban az FIA Fernando Alonso két héttel ezelőtti vitatott esete miatt. A versenyzők örülnek a lépésnek.
okt. 22
9:30
Másfél év után inflációt mértek Japánban (vg.hu)
Az emelkedő energiaárak és nyersanyagköltségek tavaly március óta először tolták pozitív tartományba az inflációt a szigetországban.
okt. 22
9:30
Erzsébet királynőnek kórházba kellett vonulnia: az éjszakát is bent töltötte (Joy)
Már az is kiderült, miért kellett ott töltenie az éjszakát.
okt. 22
9:30
Éjjel is látó kamerákkal érkezik a legújabb okosmobil (MMonline)
Különleges éjszakai fotós és videós funkciókkal, 120 Hz-es képfrissítéssel, szupergyors töltéssel érkezik a HUAWEI legújabb okostelefonja. A nova 9 elő- és hátlapi kameráival egyaránt 4K-s felbontású videók készíthetők, a 4300 mAh-s beépített akkumulátor feltöltéséhez mindössze 38 percre van szükség a 66W-os gyorstöltési technológiával. Az új okost
okt. 22
9:30
Elhunyt 24 beteg, 2548 új fertőzöttet regisztráltak (Demokrata)
A beoltottak száma 5.935.182 fő, a lakosság többsége regisztrált védőoltásra. Grafikon a cikkben.
okt. 22
9:31
Megerősíti zsidóságát Iványi Gábor (Mandiner)
Héber nevet kap a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, aki írásában kiemelte: tudja, hogy döntése mindkét oldalon válthat ki ellenérzéseket.
okt. 22
9:31
Nincsenek jó kilátások, gyorsan terjed Magyarországon a delta variáns (Forbes)
Még több oltás, maszkviselés, tömegrendezvények kerülése – ez kell a szakértők szerint a negyedik hullám visszaszorításához.
okt. 22
9:31
Bemutatjuk a Nissan ’újautóillatért’ felelős mérnökét (Autószektor)
A Nissan európai műszaki központjában tevékenykedő Peter Karl Eastland pozíciójának meghatározása: Illatértékelő Vezető Mérnök. Ez a szerénynek tűnő elnevezés nem tükrözi vissza pontosan Peternek a Nissan európai járműveinek fejlesztésében játszó kulcsszerepét.   Amellett, hogy a Leicester Egyetemen szerezte meg mesterdiplomáját kriminalisztikai
okt. 22
9:32
Összesen 2548 új fertőzöttet igazoltak itthon (vg.hu)
Meghalt 24 beteg, így az elhunytak száma 30 492 főre emelkedett.
okt. 22
9:34
Több mint kétszáz millió forint értékű rákot akartak becsempészni Magyarországra (vg.hu)
A gépjárműveket és a rákokat a rendőrök lefoglalták, a két férfit előállították.
okt. 22
9:36
Újabb lélektani határ küszöbén a pénteki járványadatok (Infostart)
A húszezret közelíti az aktív fertőzöttek száma. Egy nap alatt 128-cal nőtt a kórházban kezeltek száma és közel kétezerrel az aktív fertőzötteké.
okt. 22
9:36
Erzsébet királynőnek kórházba kellett vonulnia: az éjszakát is bent töltötte (Joy)
Már az is kiderült, miért kellett ott töltenie az éjszakát.
okt. 22
9:36
Öt tipp, hogy miért kell a garázsban mindenképp lennie szivattyúnak (ProfitLine)
Azt hiszed, a szivattyú olyan eszköz, amelyet alig használ az ember? Ha kertes házad van, pontosan tudod, hogy ez a kijelentés nem igaz, és rendszeresen szükséged lesz a masina segítségére. Mutatunk öt példát, mikor jön jól, ha van a garázsban egy minőségi szivattyú.
okt. 22
9:36
A KBC végül teljesen kivonul Írországból (Portfolio)
A KBC megegyezett a Bank of Irelanddel, hogy eladja neki a teljes hitel- és a betéti állományát és egy kisebb nem teljesítő jelzáloghitel állományt is.
okt. 22
9:36
Több mint kétszázmillió forint értékű rákot akartak becsempészni Magyarországra (vg.hu)
A gépjárműveket és a rákokat a rendőrök lefoglalták, a két férfit előállították.
okt. 22
9:36
2500 felett az új fertőzöttek száma, 24 beteg halt meg az elmúlt 24 órában (SzMo)
Kórházban 1233 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 169-en vannak lélegeztetőgépen.
okt. 22
9:36
Döbbenetes részletek a tragédiáról: Gyönyörű fiatal nő életét oltotta ki Alec Baldwin (BorsOnline)
Borzalmas tragédia történt Alec Baldwin új filmjének forgatásán.
okt. 22
9:36
Michael Myers a gyűlölet maga – Kritika a Gyilkos Halloween című filmről (Hamu és Gyémánt)
A Gyilkos Halloween sok szempontból előrelépés az előzőhöz képest, ami kellően elszórakoztat jó adag humorral. Hatalmas kár, hogy eközben elfeledkezik azokról, akikről ez az új trilógia elvileg szólna, amitől a történet töredezetté válik, idegesítő hiányérzettel. Lehetett volna ugyanis sokkal jobb is.David Gordon Green 2018-as Halloween-rebootja am
okt. 22
9:36
Pilhál György: Nem engedünk az ötvenhatból! (Mandiner)
A vadkelet vezérei azzal nem számoltak , hogy a magyarság mindenkor nehezen viselte a láncot.
okt. 22
9:36
A világ legmagasabb óriáskereke: az Ain Dubaj (Magyar Nemzet)
Dubaj Szeme 250 méterrel magasodik város fölé, ami négyszer olyan magas, mint a Budapest Eye.
okt. 22
9:36
Eddig tűrtek: Eljárást indított az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Győr alpolgármestere ellen (Nyugati Fény)
A vizsgálat jelenleg is zajlik.
okt. 22
9:38
Az ellátási láncok és az energiaválság betett a francia iparnak, de a lakosságot nem rázta meg a járvány (Portfolio)
A francia ipar teljesítménye októberben elmarad a szeptemberi szinttől és a várakozásoktól is, azaz az energiaválság és az ellátási nehézségek valóban éreztette a hatását a szektorban - derül ki a friss beszerzésimenedzser-indexből. A szolgáltatószektor jól teljesít októberben.
okt. 22
9:38
Jól indult Európa (vg.hu)
London, Frankfurt és Párizs is pluszban kezdett.
okt. 22
9:38
Tom Holland újabb adaptációban ugrál a levegőben (Hamu és Gyémánt)
Megérkezett az Uncharted-videójátékszéria filmes adaptációjának első előzetese Pókemberrel a főszerepben.
okt. 22
9:38
Huszonnégyen meghaltak, 2500 fölött az új fertőzöttek száma (Mandiner)
A beoltottak száma 5 935 182 fő, közülük 5 714 861 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 82 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
okt. 22
9:39
Erősödik a negyedik hullám: egy nap alatt több mint 2500 új fertőzöttet találtak (Menedzsment Fórum)
Április 29-én regisztráltak utoljára egy nap alatt ennyi új fertőzöttet Magyarországon.
okt. 22
9:40
Elkerülte a szombati csődöt az Evergrande (vg.hu)
A kínai ingatlanfejlesztő egy nappal a 30 napos türelmi idő lejárta előtt átutalt 83,5 millió dollárt a szeptember 23-án lejárt kötvénykuponokra.
okt. 22
9:42
„Teljesen lemerültem testileg és lelkileg” – az elmúlt évek nehézségeiről vallott Curtis (Metropol)
Elege lett és egy időre visszavonult a nyilvánosságtól Curtis. A rappert az utóbbi években számos csapás érte, így nem csoda, hogy betelt nála a pohár.
okt. 22
9:42
Az ellátási láncok zavara és az energiaválság betett a francia iparnak, de a lakosságot nem rázta meg a járvány (Portfolio)
A francia ipar teljesítménye októberben elmarad a szeptemberi szinttől és a várakozásoktól is, azaz az energiaválság és az ellátási nehézségek valóban éreztette a hatását a szektorban - derül ki a friss beszerzésimenedzser-indexből. A szolgáltatószektor jól teljesít októberben.
okt. 22
9:42
Figyelmeztet a magyar tudós: berobbanthatják a járványt a hétvégi tömegrendezvények (Pénzcentrum)
Berobbanthatják a negyedik hullámot az október 23-i tömegrendezvények Rusvai Miklós szerint. A szakember arról beszélt, fontos lenne, hogy ezeken lehetőleg mindenki viseljen maszkot.
okt. 22
9:42
Földrengés az európai zöldségtermesztésben – profitálhatnak-e belőle a magyar termelők? (Agroinform)
A földgáz árának emelkedése miatt átrendeződik a hajtatott zöldségek termesztése Európában. A magyar gazdák számára mit hoz a változás?
okt. 22
9:42
Szurkolók verekedtek rendőrökkel a Feyenoord-Union Berlin Konferencia-liga meccsen (m4sport.hu)
A balhé már szerdán kezdetét vette.
okt. 22
9:42
Natúr? Bio? Vegán? Ne hagyja, hogy átverjék! (vg.hu)
Az arckrémek után most a hajápolók bizonyíthatják, hogy tényleg zöldek.
okt. 22
9:42
Fókuszban a fenntarthatóság: innovatív és környezettudatos anyagokkal újít őszi-téli kollekciójában a Fjällräven (Márkamonitor)
A Fjällräven nem ismer kompromisszumot, ha a tartósság és a környezettudatosság ötvözéséről van szó. A svéd márka 2021-es őszi-téli kollekciójában a fenntartható anyagok fejlesztésére irányuló innovatív megoldások kerülnek a főszerepbe, amelyek egyszerre szolgálják a nagyvárosi kalandorok, a természetjárók és a bolygó érdekeit is. A hosszú évek kut
okt. 22
9:42
Az Usa megvédené Tajvant egy esetleges kínai támadástól (Magyar Nemzet)
Az esetleges katonai segítségnyújtás kérdését Washington mindeddig tudatosan nyitva hagyta.

Keresés