A szelektív hulladékgyűjtés és az energiatakarékos égők használata számít a leginkább elterjedt otthoni környezetkímélő szokásnak - közölte az LG Magyarország a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján csütörtökön az MTI-vel.
A lányoknak azt kellett bizonyítaniuk, hogy mennyire ismerik jól párjuk múltját. A fiúk eldönthették, hogy milyen témakörökben szállnak be a kvízbe, és ha egyezett a kérdesre adott válaszuk a lányokéval, akkor pontot kaptak érte. Így került elő a legcikibb sztori témaköre is, amire Pataki Zita férje jelentkezett is.
A szolgálólány meséje című regény szerzője egy olyan cikket osztott meg, amely szerint a gendersemleges nyelvezet használata ahhoz vezet, hogy a nők elveszítik identitásukat.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására.
2021 szeptemberében az európai katolikus világ Budapest és az Eucharisztikus Kongresszus mellett Varsóra figyelt. A lengyel főváros egy olyan konferenciának adott helyszínt, ahol közép-kelet-európai egyházi és világi szakértők, képviselők tanácskoztak az egyházon belüli, a gyermekek és sérülékeny felnőttek ellen elkövetett szexuális bántalmazásokró
A Párbeszéd parlamenti képviselője vette észre az ingatlan adásvételével kapcsolatos nyilvános hirdetményt. Bár meglehetősen szövevényesek a szálak, a vevő a vakcinabiznisz körül felbukkanó körrel is kapcsolatban van.
A gazdálkodók néha azzal a problémával szembesülnek, hogy a korábbi könyvelő többszöri felszólítás és megkeresés ellenére sem hajlandó átadni a könyvelési anyagot. Gyakran az érintett személy válaszolni sem hajlandó a megkeresésekre, illetve nem lehet vele felvenni a kapcsolatot a korábban megadott elérhetőségein. Kérdésként merülhet fel, ilyen ese
A legfrissebb olaj szektor elemzésünkben 2.950 forintos célárat határoztunk meg a MOL részvényre a korábbi 2.475 forint helyett, az ajánlásunk pedig marad a Tartás - áll az Erste mai elemzésében.
Négy ember vesztette életét Lengyelországban az elmúlt 24 óra alatt, és több mint 120 ezer háztartás maradt áram nélkül a csütörtök éjszakai heves szélviharok következtében - közölték pénteken a lengyel hatóságok.
Na jó, ez így erős túlzás, de az tény, hogy a Google egy újabb területen csökkentette jelentős mértékben a fejlesztőktől beszedett jutalékot. Az ok minden bizonnyal a fenyegető külső beavatkozás elkerülése.
„Hazudtunk reggel, délben, meg este” - ha a teljes, 15 évvel ezelőtt kiszivárgott őszödi beszédre nem is, de erre a mondatra biztosan mindenki jól emlékszik. 2006-ban, egy zárt frakcióülésen tartott beszédet az ország akkori miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc, ami néhány hónappal később, szeptember 17-én kiszivárgott és addig soha nem látott véres ö
Ahogy mi is beszámoltunk róla, sokkoló dolog történt Alec Baldwin filmjének forgatásán: a színész egy kellékfegyverrel lelőtt egy operatőrt és egy rendezőt.
A legnagyobb globális cégek vezérigazgatói közül tízből nyolc tervez felvásárlásokat a következő 3 évben. A részvényesi érdek vezérelte kapitalizmus helyébe új modell lépett, a stakeholderek kapitalizmusa. A kiberbiztonság az elmúlt másfél évben nem tartotta a tempót a digitalizációval, ezt a lemaradást pótolni kell. Az adózás új megvilágításba ker
Szeptemberben másfél év óta először emelkedett az éves összevetésű maginfláció Japánban annak jeleként, hogy az energiahordozók és a nyersanyagok drágulása fokozatosan felfelé nyomja az inflációt.
Áll a bál G.w.M új klipje miatt. A rapsztár dühöng, emellett jogi lépéseket fontolgat, mert eltűntek az új klipjét, a Hello-t készítő szakemberek, nélkülük pedig nem biztos, hogy be tudják fejezni a látványos vizuális effektekre épülő videóklipet, amit már nagyon várnak a rajongók.
Az EIT Community Booster programra olyan európai startup és scaleup vállalkozások jelentkezését várják, amelyek az új európai Bauhaus kezdeményezés céljaival összhangban álló innovatív megoldásokkal képzelik el üzleti növekedésüket. A 20 kiválasztott vállalkozás 1 millió euró összértékű támogatást kap növekedési tervei megvalósításához.
A Fidesz ifjúsági társszervezete szerint a „demokratikusnak csúfolt baloldali előválasztósdi” „győztesének kialakított” Márki-Zay Péter úgy „próbálja beállítani magát”, mint „a jobboldali, konzervatív messiás”.