Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint folytatódik a robusztus ütemű kilábalás a koronavírus-járvány sokkjából a közép- és kelet-európai gazdaságokban, köztük Magyarországon, de a térségnek a továbbiakban a beszállítói hálózatokban jelentkező szűk keresztmetszetek és a meglóduló infláció kettős visszahúzó hatásaival is számolnia
Újabb tárgyalási fordulóval folytatódtak a kötelező legkisebb bérekkel kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.
Alekszej Navalnij kapja idén az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját; a testület szerdai bejelentése szerint az orosz ellenzéki politikus és aktivista a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok terén folytatott küzdelme elismeréseként részesül a díjban, amelyet az EP a gondolat szabadságáért, az emberi jogok védelméért ítél oda.
Tudtad, hogy Camila Cabello és Shawn Mendes már évekkel azelőtt ismerték egymást, hogy megjelent a Senorita című közös slágerük, és néhány héttel később bejelentették, hogy egy párt alkottak? Kettejük ismertsége egészen 2014-re nyúlik vissza, a kapcsolatuk pedig már évek óta tart, és ahogyan azt nemrég a Met gálán is láttuk, a mai napig odavannak e
Egy egyetemi tanár és diákja közötti hatalmi harcról szól David Mamet megtörtént eseményeken alapuló kortárs drámája, ami október 29-én mutatkozik be a Thália Télikertben. Közös játékunkon most páros jegyet nyerhetsz az Egy jobb világ című darab főpróbájára!
Magyarországon 2015 és 2020 között látványosan javultak a vállalati fizetésképtelenségre vonatkozó mutatók, az eljárások száma kevesebb, mint felére, 9545-ről 4293-ra esett öt év alatt, ez a pozitív trend azonban megtörni látszik – közölte az Euler Hermes hitelbiztosító szerdán elemzésében.
A vállalkozásoknak pár hetük maradt eldönteni, hogy a csoportos társasági adóalanyiságot választják-e, hiszen a nyilatkozatot legkésőbb november 20-ig lehet benyújtani. Eddig a jogvesztő határidőig lehet beadni a kérelmet arra vonatkozón is, amennyiben új tag kívánna csatlakozni a csoporthoz. A csoportos társasági adózással a cégek összességében ak
Szinte csak özönlik be az országba az import zöldség és gyümölcs, viszont hiába vannak tele a termőföldek, vagy nincs munkás, aki betakarítaná, vagy egyszerűen nem éri meg. Óriási gondok vannak az ágazatban, most akár a magyar krumplinak is befellegezhet.
Változatos körülmények között zajlott le október közepén a Swan négy one-design osztályának világbajnoksága. A legújabb (és ezúttal a legrövidebb hajókat felsorakoztató) ClubSwan 36 osztályban (hat futam) a G-Spot (Mon) olyan rajtot vett (három futamgyőzelem, végül 15 pont), hogy a későn hajrázni kezdő Fra Martina (Ita) már nem tudta befogni őket (
Kocsis Tibor saját bevallása szerint ez életének legfontosabb interjúja. Nálunk is toplistás. Többet nem is írnánk az e heti Elviszlek magammal-epizód elé. Talán még ennyit: nézzétek meg az énekessel készült beszélgetést, az elejétől a végéig. Köszönjük.
Szakmai és tapasztalati tény: ahogy telnek az éveink, egyre kevésbé érezzük a szomjúságot. Ezért 50 év felett sajnos nagyon sokan sokkal kevesebb folyadékot vesznek magukhoz a szükségesnél, és nem is gondolják, hogy valójában ettől lesznek betegek. Különösen igaz ez a demenciával élőkre – ők még gyakrabban felejtik el a folyadékbevitelt. Cikkünk ez
Az ellenzéki előválasztási kampányban szinte az összes párt nyíltan kiállt az euró bevezetése mellett, viszont a következő négyéves ciklusban ennek nincs sok realitása, mivel jelenleg mindössze egy feltételt sem teljesít Magyarország a csatlakozáshoz. Ettől még persze komoly fordulat lenne az elmúlt évtizedhez képest, ha erős politikai akarat lenne
– Jól futballozik az Európa-liga csoportkörében a Ferencváros, a bravúros pontszerzés azonban a német Leverkusen elleni vereség (1-2) után idehaza, a spanyol Betis ellen sem jött össze (1-3). Pedig miután az albán Myrto Uzuni egyenlített a 44. percben, sokáig úgy tűnt, sikerülhet kiharcolni a döntetlent, ahogy Németországban is, ahol vezetett a gár
Antwerpen – Lezárt egy rossz sorozatot Fucsovics Márton, aki 94 perc alatt 7:6, 6:2-re győzött az osztrák Dennis Novak ellen, így bejutott a nyolcaddöntőbe az 584 ezer euró (211 millió forint) összedíjazású antwerpeni keménypályás férfi tenisztornán.
A Dél-Buda Városközpont Fejlesztés során az elmúlt években egy fontos közlekedési csomópont jött létre Budapest nyugati előterében. A lokációhoz több ingatlanfejlesztés is kapcsolódik: a terület kelenföldi oldalán a Paulinyi & Partners tervezésében és a Futureal fejlesztésében épült fel az Etele Plaza, míg a Budapest ONE irodapark hasonló tervezői
Egy évig nem szervezhetett volna utazásokat a Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó VÉRT Vadászati Kft., de a cég hirtelen lekerült a hatósági tiltólistáról.
Újabb tárgyalási fordulóval folytatódtak a kötelező legkisebb bérekkel kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.
A koronavírus elleni védőoltás nélkül akár 16 havonta újrafertőződhet az ember - figyelmeztetett egy új brit kutatás. A koronavírus-járvány újabb hulláma következtében Nagy-Britanniában egyre több olyan esetről számolnak be, amikor valaki másodszor vagy akár harmadszor is megfertőződött. Egy új elemzés szerint azok, akik nem kaptak a Sars-CoV-2 ell
Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje az ATV Nap Híre műsorában elmondta, hogy a szakértői kormány nem zárja ki, hogy politikusok is tagjai legyenek. A pártokkal abban állapodtak meg, hogy konkrét személyekről a miniszteri pozíciókra csak választások után fognak dönteni.
Tóth Csenge Zsófia vagyok, a Pastellmama Instagram oldal kreatív alkotója, interior stylist, dekoratőr és a nevemhez hűen a pasztell és naturális színek szerelmese. Akár a belső tereimről, akár a ruhaválasztásomról van szó, nálam adott a színpaletta! Sokan azt gondolják elsőre, hogy ez negatívum, ezért mindig szeretem bebizonyítani, hogy elképesztő
Kevés nemesebb feladat van annál, mint amikor valaki magához vesz egy éhező, az utcán kóborló állatot, hogy szerető otthont nyújtson számára. Szijjártó Renáta egy elhagyatott, külföldi gyári telepről mentette meg Zizit és Neyse-t, akikkel olyan mély kapcsolatot alakított ki, amely túlmutat az egyszerű kutya-ember barátságon.
A telekkel együtt átadná a főváros a kormánynak a Biodómot, cserébe a beruházás befejezéséért. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes 15-20 milliárd forintra becsülte azt az összeget, amennyiből szerinte teljesen megvalósítható lenne a projekt. Fürjes Balázs szerint elégnek kellett volna lennie az eddigi állami támogatásnak, de híradónknak ho
A helyi iparűzési adó jelenlegi rendszerét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslata szerint jövőre is fenn kellene tartani, a "politikai szélcsend" időszakában pedig (amikor nincsenek például választások) az iparűzési adó egész rendszerét át kellene tekinteni - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Hogyan lehet elvárni a szervezett bűnözés elleni harcot azon kormányoktól, amelyek már régen összefonódtak velük? A térség hatóságai jó képet akarnak mutatni Nyugat felé, és letartóztatásokat hajtanak végre, de aztán politikai utasításra a bíróságok futni engedik a maffia embereit. Káncz Csaba jegyzete.