A jelenlegi magas inflációs környezetet elsősorban a kínálati oldal sokkja okozza, amely velünk marad még egy ideig - mondta Giada Giani, a Citi szenior közgazdásza a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján. A közgazdász ugyanakkor lát pozitív jeleket a kilábalás szempontjából.
Egy karakter vagy egy ötlet megértéséhez az embereknek legtöbbször többre van szükségük egy egyszerű magyarázatnál. Az emberek képesek együtt érezni másokkal és kapcsolatba lépni az őket meghaladó entitásokkal. Mivel a hanggal közvetítjük az üzenetet, a hangalámondó művész mindent megváltoztathat egy videóban. A videón kívül is kapcsolatba léphetne
A budapesti Pólus Center MediaMarkt áruházában is elérhetővé vált októbertől az RS Bútor számos terméke. A kísérleti jelleggel kialakított hibrid bemutatóteremben együtt kínálják a konyhabútorokat, s az azokba beépíthető, illetve hozzájuk illeszkedő háztartási gépeket, eszközöket. A kiállított konyhabútorok a beépített vagy azokon elhelyezett műsza
Ma tárgyalhatja az Országgyűlés a szövetkezeti hitelintézetek integrációját szabályozó 2013-as törvény módosítását, a kormány javaslata szerint ugyanis a Takarékbank létrejöttének és országos működésének köszönhetően „lebonthatóvá vált a 2013-ban törvényi szabályozással létrehozott atipikus intézményrendszer.” Az Integrációs Szervezet – eddig szava
A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb - közölte az operatív törzs. Egyre többen vannak kórházban.
Mindent ledöntő erővel érkezik a telihold a Kosba és ezzel fontos eseményeket indít el. Most megtudhatod, hogy rád milyen hatást gyakorol az elkövetkezendő napokban.
Kisebb kilengések mellett jellemzően emelkedést láthattunk tegnap a vezető tengerentúli tőzsdéken, elsősorban új impulzusokra vártak a befektetők a csalódást keltő kínai GDP-adatok után. A mai nap azonban már eseménydúsabb lesz, újra felpörög ugyanis a gyorsjelentési szezon, Európában például a Deutsche Börse számait ismerhetjük meg, míg a tengeren
A szén határidős jegyzése Kínában újabb rekordot döntött, és a korábban elképzelhetetlen 2000 jüanos tonnánkénti árszintet is meghaladta, mivel a hidegfront tovább súlyosbítja az ország energiaválságát.
A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb - közölte az operatív törzs. Egyre többen vannak kórházban.
A Samsung tavaly mutatta be a legköltséghatékonyabb prémium kategóriás okostelefonját, ami még most is nagyon jó választásnak tűnik. Pláne egy ilyen akcióban. Mutatjuk a részleteket. A dél-koreai cég tavaly szeptemberben mutatta be a Samsung Galaxy S20 FE készüléket, amit a prémium kategóriába szántak, viszont az előd modellekkel ellentétben (S20,
Márki-Zay Péter nem tudott túllépni Karácsony Gergely örökségén: elsősorban a fővárosi szavazók támogatják, de a többség Orbán Viktorra szavazna most is.
Az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményeként Karácsony Gergely helyett Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere lesz a baloldal kormányfő-jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokon.
Akár áprilisig is elhúzódhat a járvány, amely során becslések szerint akár folyamatosan négyezer körüli kórházi ápolttal és napi hatvan halottal lehet számolni.
Magyarországon két fontos esemény fogja dominálni a gazdasági közbeszédet: az egyik az EU-val zajló konfliktusok sora, a másik pedig az infláció - mondta el Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza a Portfolio konferenciáján. A forinttal kapcsolatban pesszimista, szerinte akár 380-ig is gyengülhet az árfolyam. Jakobsen ezen kívül beszélt az e
Magyarország olyan egészségügyi programmal próbál meg több mint ezer milliárd forintot megszerezni a uniós Helyreállítási Alapból, amely sokkal inkább az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunknak lehetne az alapja.
A csibészes mosolyú hollywoodi sztár elhanyagolta a testedzést a karanténidőszakban, ám mikor a Covid-őrület lecsengett, újult erővel rohamozta meg a konditermet, szívós, kitartó munkája pedig meg is hozta gyümölcsét.