2021. október 19. kedd

okt. 19
7:30
Új magánkórház nyílik a Duna-parton, 170 méterre egy másiktól (Forbes)
Sorozatos terjeszkedésben a Tritonlife, a főváros exkluzív pontjára költözik a legújabb klinikájuk. A piac pörög, az új egység mellett nagyon közel van egy másik magánkórház, de így is teltházzal indul az új klinika.
okt. 19
7:36
Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
okt. 19
7:36
Varga Judit: Változtatni kell a válás szabályain, túlhaladta az élet (ATV)
Az igazságügyi miniszter állítása szerint a gyerekek érdekét szolgálná a módosítás.
okt. 19
7:36
Ki menti meg az Újpestet? A legendák bevetésre várnak (Ripost)
A nagy páros bajnoki ezüstöt már nyert a csapattal.
okt. 19
7:36
Tóth Andi kiakadt, hogy az egész ország a mellbimbóit nézte (BorsOnline)
A fiatal énekesnő megható produkciója mellett másra is figyelmesek lettek a Dancing with the Stars nézői.
okt. 19
7:36
Szabó Tímea: „Még az ördögöt is jó szívvel ajánlanám, ha azt mondja, hogy leváltja Orbánt” (SzMo)
A Párbeszéd társelnöke szerint a Fidesz rettenetesen fél, kapkod és pánikol az előválasztás utáni új politikai helyzet miatt.
okt. 19
7:39
Szívszorító: Olaszországi hullaházban búcsúzott a kis Alextől gyászoló édesapja (Metropol)
Sírva búcsúzott az olaszországi halottasházban a kisfiától az az édesapa, akinek gyermekét azután ölte meg saját anyja, hogy a magyar bíróság egy ideiglenes végzésben a férfinál helyezte el a kétéves Alexet.
okt. 19
7:39
Adózási határidők 2021. október 25-31. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
okt. 19
7:42
Kétmeccses eltiltást kapott Anglia (HírTV)
A játéktérre történő szurkolói berohanást, tárgyak behajigálását és a himnuszok megzavarását a szövetség további 100 ezer euróra büntette.
okt. 19
7:42
Könnyebb és biztonságosabb lesz a vállalati korrupció bejelentése (Márkamonitor)
Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket. Az Európai Unió 2021. december 17-ig adott erre időt a több mint 249 főt alkalmazó szervezeteknek.   Az érintett cégeknek lehetővé kell tenniük, hogy a dolgozók és egyéb éri
okt. 19
7:42
Olaszországi gyerekgyilkosság: "Kihúzták a hűtőből az elhunyt kisfiamat" - megtörten nyilatkozott az apa (Life)
Több késszúrással gyilkolta meg gyermekét Olaszországban az anya, mert ideiglenesen az apánál helyezték volna el a kisfiút. Az összetört apa kiutazott, hogy hazahozza a gyermek földi maradványait, de a gyilkosság helyszínére képtelen volt elmenni.
okt. 19
7:42
Családi fotóversenytől a gubacsokig: ötletek kezdő kirándulóknak az igazán szuper őszi túrákhoz (WMN)
Segítünk, hogy mindenkiből előtörhessen a David Attenborough, elkápráztathassa a gyerekeit néhány formabontó tevékenységgel, és közben mindenki jól érezze magát a csodás őszi tájban, a friss levegőn!
okt. 19
7:42
Duplájára nőtt a felhasználókra jutó napi átlagos informatikai támadások száma (Mínuszos)
Duplájára nőtt az egyéni felhasználókra jutó átlagos napi informatikai támadások száma január óta. Míg 2021 első harmadában 1392 volt gépenként a napi támadási kísérletek száma, ez a második harmadra megduplázódott, napi 2756 támadási próbálkozással. Az ESET szlovák it-biztonsági társaság közleménye szerint az elmúlt hónapokban több jelentős zsarol
okt. 19
7:42
Kőbe faragott korok (Demokrata)
Félidőhöz érkezett a budai Várban, a Szentháromság téren álló, 1904-ben átadott Fellner Sándor-féle Pénzügyminisztérium épületének rehabilitációja.
okt. 19
7:42
Elektromobilitási központ lehet Csehország a Škoda AUTO segítségével (newtechnology.hu)
Herbert Diess, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke és Karel Havlíček, Csehország miniszterelnök-helyettese és az ipar, kereskedelem és közlekedés területéért felelős miniszter hétfőn Prágában találkozott. A megbeszélés középpontjában – az elektromobilitással összefüggésben – a helyi autóipar jövőbeni lehetőségei álltak. Az eszmecsere során az
okt. 19
7:42
Bohár Dániel: Hiszen egy brit üzletembernek mi lenne fontosabb mint Márki-Zay jelöltsége? (Mandiner)
Hálózat? Dehogy…
okt. 19
7:42
Kisebb lett a vártnál a kínai gazdasági növekedés (Magyar Nemzet)
Gyengén teljesített az ország ipara, és bajban van az ingatlanszektor is
okt. 19
7:42
Zaklatás, ami sosem ér véget: a gyerekeket veszélyeztető cyberbullyingról (egy.hu)
Éjjel-nappal utolérheti a fiatalokat az online zaklatás egyre terjedő formája. Erről gyűjtöttünk össze néhány alapvető tudnivalót.
okt. 19
7:45
Könnyebb lesz a vállalati korrupció bejelentése egy uniós előírás alapján (Menedzsment Fórum)
Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket, az Európai Unió idén december 17-ig adott erre időt a több mint 249 főt alkalmazó szervezeteknek - hívta fel a figyelmet az EY tanácsadó közleményében.
okt. 19
7:45
Elhunyt Kornai János közgazdász (Privátbankár)
Életének 94. évében, hétfőn elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Harvard Egyetem és a Corvinus emeritus professzora, a francia becsületrend kitüntetettje, a svéd, amerikai, és más akadémiák tiszteletbeli tagja - közölte a család hétfő este az MTI-vel.
okt. 19
7:48
Még Indiana Jones is megirigyelné azt, amit egy búvár talált Izraelben (Promotions)
Fantasztikus ereklye.
okt. 19
7:48
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé (Demokrata)
A dél-koreai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsülést tervez tartani, hogy megvitassa a történteket.
okt. 19
7:48
Deutsch: Már várom, hogy az Lmbtq+ közösségek felemeljék a szavukat Márki-Zay ellen (Mandiner)
A Fidesz politikusa szerint Magyarországon ma mindenki szabadon alakíthatja az életét a maga szexuális orientációjának megfelelően.
okt. 19
7:51
„Mi azt hittük, a szobájában alszik” – Csontos Karina a tragédia éjszakáján kiszökött a szobájából (Metropol)
Az egész országot megrázta a 17 éves lány tragikus halála.
okt. 19
7:54
Erősödött a forint kedd reggel (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
okt. 19
7:54
Női krimiszerző nyerte a milliós díjat, majd kiderült róla, hogy három férfi (Könyves Magazin)
Spanyolországnak is megvan már a maga Elena Ferrantéja: az egymillió eurós díjazású Planeta-díjat ugyanis egy Carmen Mola nevű női krimiszerző nyerte, ez azonban szerzői álnév, és három férfit takar.
okt. 19
7:54
Varga Judit javaslatot tett a válás szabályainak megváltoztatására (SzMo)
Úgy módosítaná a Polgári törvénykönyvet, hogy a bíróság az egyik szülő kérelmére is elrendelhetné a gyerek közös felügyeletét egy válóperben.
okt. 19
8:00
Itt tartja az ellenzék a budapesti ünnepi megemlékezését (Blikk)
A héten az ellenzéki tömörülést alkotó pártokkal egyeztet Márki-Zay Péter, aki nagyon szeretné, ha október 23-án az ellenzéki pártok közösen tartanák meg a nemzeti ünnepünket. Az összefogásba új, hetedik frakciót is bevenne, szerinte az Új Világ Néppárt (ÚVNP) lehetne ez a formáció.
okt. 19
8:00
Tovább pörög a gyorsjelentési szezon, fontos napok elé néz a bitcoin - mire lehet ma számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Kisebb kilengések mellett jellemzően esést láthattunk tegnap a vezető európai tőzsdéken, elsősorban új impulzusokra vártak a befektetők a csalódást keltő kínai GDP-adatok után. A mai nap azonban már eseménydúsabb lesz, újra felpörög ugyanis a gyorsjelentési szezon, Európában például a Deutsche Börse számait ismerhetjük meg, míg a tengerentúlon több
okt. 19
8:00
Rubin Eszter új regényében váratlanul ismét felüti fejét a mindent felemésztő szorongás (Könyves Magazin)
A 21. századi olvasó saját belső kérdéseit, vívódásait, párkapcsolati zsákutcáit és generációkkal korábbi, eltemetett és feldolgozottnak hitt, de valójában a mai napig ható szorongásait mutatja be Rubin Eszter új regénye. Nyitókép: Moravcsik Borka
okt. 19
8:03
Lassan, de továbbra is emelkedik a szennyvízben mért koncentráció (Menedzsment Fórum)
Lassú ütemben, de folyamatosan emelkedik a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai alapján a koronavirus.gov.hu hétfő este.
okt. 19
8:03
A metaverzum lehet virtuális életünk új platformja (Infostart)
A Facebook tízezer uniós dolgozóval fejlesztené tovább metaverzumát a következő öt évben, melynek felelősségteljes létrehozására 50 millió dolláros alapot hozott létre: jobb, ha megismerjük, mi fán is terem ez a fajta virtuális világ.
okt. 19
8:03
Kulcsár Edináék a Nyerő Párosról: „Azért jöttünk ebbe a műsorba, hogy megmentsük a házasságunkat” (Blikk)
Elkezdődött a népszerű sztárreality 5. évada, a nyolc szerelmespár pedig már meg is mérkőzött egymással.
okt. 19
8:03
Létrehozna egy hetediket a saját hat frakciója mellé Márki-Zay Péter (Infostart)
Közös ellenzéki miniszterelnökként mind a hat vagy hét frakció a sajátja lenne - nyilatkozta. Beszélt arról is, hogy milyen esetben ülne be a Párbeszéd frakciójába.
okt. 19
8:03
Megerőszakoltak egy nőt a vonaton, az utasok pedig végignézték: senki nem segített (18+) (Life)
A rendőrség közölte, hogy egy 35 éves férfi megerőszakolt egy nőt a vonaton Pennsylvaniában, az utasok közül pedig senki nem lépett közbe.
okt. 19
8:03
Pilhál Tamás: Márki-Zay, a faló (Mandiner)
Kölcsönös zsarolások és fenyegetőzések után új megváltót választott magának a honi baloldal.
okt. 19
8:03
Ma este Messi és Mbappé ellen az RB Leipzig három magyarral (Magyar Nemzet)
A Paris Saint-Germain nagy formában van, a francia bajnokságban kilenc pont előnnyel vezeti a tabellát.
okt. 19
8:06
Töretlenül emelkedik a szennyvíz koronavírus koncentrációja (WebBeteg)
A szennyvíz SARS-CoV-2 koncentrációja továbbra is lassú ütemben, de folyamatosan emelkedik. A vizsgált városok közül emelkedő tendencia jellemző Miskolcon, Salgótarjánban és Székesfehérváron, míg csökkenő tendencia figyelhető meg Szekszárdon, Szombathelyen és Zalaegerszegen.
okt. 19
8:06
Szívszorító: olaszországi hullaházban búcsúzott a kis Alextől gyászoló édesapja (Metropol)
Sírva búcsúzott az olaszországi halottasházban a kisfiától az az édesapa, akinek gyermekét azután ölte meg saját anyja, hogy a magyar bíróság egy ideiglenes végzésben a férfinál helyezte el a kétéves Alexet.
okt. 19
8:06
Súlyos állapotban van a cseh államfő, Orbán Viktort sem ismerte meg (Portfolio)
Milos Zeman cseh államfő a prágai Központi Katonai Kórház véleménye szerint jelenleg nem képes ellátni a tisztségéből eredő feladatokat - jelentette be hétfőn Prágában Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke, aki néhány napja kért a kórháztól hivatalos véleményt Milos Zeman egészségi állapotáról. Kedden összeül a szenátus alkotmányügyi tanácsa megvi
okt. 19
8:06
Ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé Észak-Korea (ATV)
Észak-Korea kedden ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé, folytatva a közelmúltban végrehajtott fegyverkísérletek sorozatát - közölte a dél-koreai és a japán hadsereg, néhány órával azután, hogy az Egyesült Államok megerősítette ajánlatát az északi atomfegyver-programmal kapcsolatos diplomáciai tárgyalások folytatására - írja az MTI.
okt. 19
8:06
Az abortusz szigorítása ellen tüntettek Pozsonyban (444.hu)
Az új törvény értelmében a klinikák tájékoztatói is abortuszra irányuló reklámnak minősülnének.
okt. 19
8:09
Így venné meg a kormány a budapesti repteret (Menedzsment Fórum)
Magas rangú források a Világgazdaságnak részletesen bemutatták a Budapest Airport visszavásárlásának háttérfolyamatát.
okt. 19
8:09
Csak az arcát voltam képes megnézni – láthatta gyermeke holttestét az Olaszországban meggyilkolt Alex édesapja (BorsOnline)
Sírva búcsúzott az olaszországi halottasházban a kisfiától az az édesapa, akinek gyermekét azután ölte meg saját anyja, hogy a magyar bíróság egy ideiglenes végzésben a férfinél helyezte el a kétéves Alexet. Juhász Norbert képtelen volt találkozni a rácsok mögött levő gyerekgyilkossal.
okt. 19
8:09
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát indított (Infostart)
Phenjan azután folytatta a fegyverkísérletek sorozatát, és lőtt ki rakétát a Japán-tenger felé, hogy az Egyesült Államok néhány órával korábban megerősítette ajánlatát az északi atomfegyverprogrammal kapcsolatos diplomáciai tárgyalások folytatására.
okt. 19
8:09
Ezt mondták a magyar sztárok a harmadik oltásról (Metropol)
A sztárok sem haboznak, felveszik a harmadik oltást, és most tapasztalataikról is meséltek.
okt. 19
8:09
Készítsd el te a Satoshi szobor Nft kollekciót! (Kripto Akadémia)
Ahogy arról már bizonyára értesültetek, a Kripto Akadémia, a MrCoin, a Blockchain Hungary és a Blockchain Budapest, vagyis a hazai kripto-szcéna krémje összehozták a világ leges leges leges legelső Satoshi Nakamoto szobrát. A Graphisoft Parkban kapott helyet az alkotás, bárki,…
okt. 19
8:09
Még a szakik szerint sem jó ötlet megszüntetni az MI emberi felügyeletét (Bitport)
A brit kormány szakítana azzal az európai alapelvvel, amely a mesterséges intelligencia döntéseiben mindekinek biztosítja az emberi felülvizsgálat lehetőségét. A hozzáértők ezt egyelőre több mint kockázatos lépésnek tartanák.
okt. 19
8:09
Humor és nevetés – öt vígjáték, amit mindenképp látnod kell! (Hamu és Gyémánt)
Napjainkban a drámai filmek és sorozatok hatalmas népszerűségnek örvendenek, ám a vígjátékokról sem szabad megfeledkeznünk. A mély társadalmi problémákat érintő, sokszor kissé nyomasztó alkotások mellett néha jól esik felhőtlenül nevetni egy-egy vicces sztorin. Az alábbi cikkben öt olyan vígjátékot mutatunk be, amit mindenképp látnod kell. Gy
okt. 19
8:09
Kerner Zsolt: Mi lesz azokkal, akik nem akartak ellenzéket váltani? (Mandiner)
Nem annyira a régi ellenzék leváltásáról van tehát szó, mint inkább a súlypontok áthelyezéséről.

Keresés