2021. október 19. kedd

okt. 19
12:03
Bangóné Borbély Ildikó: „tűrhetetlen”, „elfogadhatatlan” (Demokrata)
Videó! Az MSZP-s politikus az egészségügyről beszélt az Országgyűlésben. Rétvári Bence emlékeztetett: ha a baloldal kormányozna, vizitdíj lenne.
okt. 19
12:03
Szijjártó: A határvédelem nem emberijogi kérdés (Mandiner)
A külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten megbeszélést folytatott Nikosz Hrisztodulidesszel, a Ciprusi Köztársaság külügyminiszterével.
okt. 19
12:03
Jövő héten börtönbe kellene vonulnia a Bayern világbajnokának (Magyar Nemzet)
Lucas Hernández egy nappal korábban jelent meg a bíróságon, hogy elkerülje a média figyelmét.
okt. 19
12:05
Mateusz Morawiecki az EP-ben: Fejezzék be Lengyelország fenyegetését! (Magyar Nemzet)
Az EU-ban mindenkire ugyanazoknak a játékszabályoknak kellene vonatkoznia - mondta a konzervatív kormányfő a balliberális többségű EP-ben.
okt. 19
12:06
Felemásan teljesültek az emberek 10 éves pénzügyi várakozásai (ProfitLine)
A lakosság felének tíz éve sem volt és most sincs megtakarítása, a tíz évvel ezelőtti pénzügyi várakozásaikhoz képest közel ugyanannyi a csalódottak aránya, mint azoké akiknek teljesültek vagy túlteljesültek a tervei - derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív, kutatásából, amelynek részleteit kedden közölték az MTI-vel.
okt. 19
12:06
Fontos újítás élesedik a magyar banknál: már így is lehet fizetni, sokan várták (Pénzcentrum)
Az UniCredit Bank ügyfelei számára mától elérhető az Apple Pay, mely egyszerű, biztonságos és privát mobilfizetést tesz lehetővé – gyors és kényelmes módon.
okt. 19
12:06
Varga Mihály nagyon jó hírt mondott a magyar gazdaságról (ATV)
A járvány 4. hulláma a magas átoltottság miatt a kormány várakozásai szerint gyengébb lesz, így idén változatlanul 7 százalék körüli gazdasági növekedésre és 7,5 százalék körüli hiányra lehet számítani - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján Budapesten kedden.
okt. 19
12:06
Ezért imádják a férfiak a miniszoknyás nőket (Ripost)
Sosem volt még ilyen bátor a harisnyadivat! Nem csoda, ha ezért a férfiak is teljesen odavannak. Mutatjuk a legújabb trendet!
okt. 19
12:06
Csökkent délelőtt a pesti tőzsde (vg.hu)
A vezető részvények vegyesen teljesítettek.
okt. 19
12:08
Nyugdíjasok nevére kötött életbiztosítást egy nő, milliókat csalt ki (vg.hu)
A vádlott két nyugdíjas nevére kötött jogosulatlanul életbiztosításokat.
okt. 19
12:09
Tudta? Ez Bíró Ica valódi neve (Blikk)
Első férje nevét viseli Bíró Ica, aki több mint 20 év után döntött úgy, hogy hivatalosan is felveszi ezt a nevet. Döntésébe volt férjét is bevonta, aki támogatta mindebben.
okt. 19
12:12
Alkotmánybíróság: a védettségi igazolvány nem jelent hátrányos megkülönböztetést (Portfolio)
Az Alkotmánybíróság elutasította azokat a panaszokat, amelyek a védettségi igazolványt szabályozó kormányrendelet alkotmányosságát támadták.
okt. 19
12:12
A Maseratit is utolérte a chiphiány – jövő tavaszra csúszik a Grecale bemutatója (Auto Pult)
A Maserati már régóta készül kisebbik SUV-jának bemutatására, és nem is olyan régen be is jelentették, hogy november 16. lesz az a nap, amikor végre lerántják a leplet a várva várt újdonságról. Noha nehéz elhinni, hogy az elmúlt négy hétben annyit változtak volna a dolgok, amit nem láthattak előre az olaszok, most mégis szomorúan tudatták, hogy jöv
okt. 19
12:12
Született gépkezelők? Végzetes és vicces traktoros bakik (Agroinform)
Vízbe forduló traktor, kiszakadó kombájnkerék, épületeket pusztító rakodógép. Csak néhány példa a most következő videós összeállításból.
okt. 19
12:12
Ezekből a programpontokból nem enged Márki-Zay Péter a hatpárti tárgyaláson (ATV)
Külön a pártokkal, majd holnap a hatpárti szövetséggel is tárgyal Márki-Zay Péter – erről a Spirit FM Aktuál című műsorában beszélt az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette: néhány programponthoz ragaszkodik, mint például a családtámogatások rendszere vagy az SZJA-emelés elfelejtése. A politikus családjáról is szót ejtett, és megjegyez
okt. 19
12:12
A szén- és a vízhiány világszerte hatalmas ellátási gondokat okoz (444.hu)
Sok országban nehézkessé vált az áramtermelés, ami az olyan triviális fogyasztási cikkek szintjén is lecsapódhat, mint a wc-papír vagy a kávé.
okt. 19
12:12
Kovács Zsófia és Bácskay Csenge is döntős a torna-világbajnokságon (m4sport.hu)
Mindketten az ötödik helyen jutottak be a fináléba.
okt. 19
12:14
Fogadásuk után Austinban valóra válik Ricciardo gyerekkori álma (m4sport.hu)
A hétvégén valóra válik Daniel Ricciardo egyik gyerekkori álma. Hála a szavát álló főnökének.
okt. 19
12:15
Hatalmas dobásra készül az OTP az ITM-mel (Infostart)
A pénzintézet a minisztériummal közösen jelentős erőforrásokat fektet egy olyan mesterséges intelligenciára szabott szuperszámítógép megalkotásába, mellyel létrehozzák a mesterséges intelligencia által használható magyar nyelvi modult – hangzott el az Infotér Konferencián. Ez azért fontos, mert a létező mesterséges intelligencia alkalmazások legin
okt. 19
12:15
Nagy esély! Formán kívüli Celtic vár a Fradira az El-ben (Metropol)
Kedd délután a Ferencváros az 51-szeres skót bajnok Celtic Glasgow vendégeként lép pályára a labdarúgó-Európa-liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.
okt. 19
12:15
Szijjártó: Magyarország és Ciprus egyetért a legfontosabb uniós kérdésekben (hirado.hu)
A két ország a migrációval, az unió Nyugat-Balkán irányú bővítésével, az európai energiaellátás kérdésével és a koronavírus elleni oltásokkal kapcsolatban is hasonlóan gondolkodik.
okt. 19
12:15
Egy mobiltelefonnal a gyomrában élt fél évig egy férfi Egyiptomban (SzMo)
Először az orvosoknak sem merte bevallani, hogy lenyelte a készüléket, amiről azt hitte, természetes úton fog távozni a testéből.
okt. 19
12:15
Már a halloween és a Valentin-nap sem elég befogadó (Demokrata)
Egy washingtoni általános iskola szerint a halloween kirekesztő a színes bőrű diákokkal szemben.
okt. 19
12:15
A „pártatlanság” ellenére Donáth Anna is ott volt a LIBE küldöttségében (Demokrata)
A LIBE hemzseg az olyanoktól, akik futószalagszerűen valótlan jelentéseket gyártanak Magyarországról – mondta Völner Pál az Országgyűlésben.
okt. 19
12:15
Mit adott nekünk a kereszténység? A Hungarian Conservative lapbemutatóján jártunk! (Mandiner)
Mit jelent a posztkeresztény Európa, miért ellenséges a mai világ a vallással szemben, és hogyan „őrjítették meg” a keresztény értékeket? Erről is beszélgettek a konzervatív lap új számának bemutatóján.
okt. 19
12:15
Száz éves évfordulót ünnepel az olasz motor márka (Autószektor)
Olaszország egyik motor szimbóluma, a Moto Guzzi 100 éves évfordulóját ünnepli, ennek alkalmából jubileumi bélyeg sorozatot ad ki a Poste Italiane. Az egy évszázadra visszatekintő múlt büszkévé teszi az egész olasz motoripart. A bélyegsorozaton az 1921-es normál Moto Guzzi változat és a jelenlegi bestseller V7 centenáriumi festésben tündököl, ezzel
okt. 19
12:15
A legelbűvölőbb virágos cserje a rózsalonc – 25 dolog, amit jó, ha tudsz róla! (egy.hu)
Ahány ház, ahány kert, annyi rózsalonc. A legelbűvölőbb virágos cserje, ami a kezdő kertészeknek is sikerélményt nyújt. Most ültesd el, hogy nyár elején már gyönyörködhess virágpompájában!
okt. 19
12:21
Hol kaszálhat a legjobban, aki ingatlant vesz befektetésnek? (Piac és Profit)
Még a tavalyi átlagos hozamszinttől is elmarad az idei a befektetési célú ingatlanvásárlásoknál a Takarék Index elemzőinek vizsgálata szerint. A használt lakások esetében csökkent a sajáttőke-arányos nyereség, míg a fővárosi új lakások esetében stagnált.
okt. 19
12:21
Századvég: Orbán Viktor Márky-Zay Péter előtt (Infostart)
A fővárosban az ellenzék jelöltjét látnák többen kormányfőként, mindenhol máshol jelentősen vezet a hivatalban lévő miniszterelnök.
okt. 19
12:21
Nincs több titok! Palik László valójában ezért hagyta ott az Exatlont (Promotions)
Fény derült az igazságra.
okt. 19
12:21
Az idei év komoly erőpróba volt az agráriumnak (Demokrata)
Jó közepes átlagtermést takaríthattak be a gazdák – mondta Farkas Sándor az Országgyűlésben, Jakab Istvánra reagálva.
okt. 19
12:21
Deutsch Tamás: Hajrá Lengyelország! (Magyar Nemzet)
A Fidesz EP-képviselői támogató álláspontjukról biztosították Lengyelországot a strasbourgi vitában.
okt. 19
12:21
Mire készül Bajnai Gordon? A Facebookon toboroz önkénteseket egy létfontosságú kérdésben (Nyugati Fény)
Okkal hallatja a hangját.
okt. 19
12:21
Hazánkban nyílt meg Európa ötödik anyagkönyvtára (Helló Magyar)
Hogy mit lehet látni egy anyagkönyvtárban? És miért érdekes ez a gyűjtemény? Itt megtudhatod:
okt. 19
12:23
Cáfolta a Semmelweis Egyetem a 444.hu állítását (Magyar Nemzet)
A baloldali portál az egyetem válaszainak csak részleteit közölte, és azt sugalmazta, hogy Merkely Béláék kutatása protekcióval került be egy tudományos folyóiratba.
okt. 19
12:24
Figyelem, fontos változások érkeznek az ingatlan-ügyintézéseknél (Portfolio)
Ugyan a törvényjavaslatot még júniusban fogadták el és csak 2023-ban lép hatályba, sokaknak elkerülhette a figyelmét, hogy milyen fontos változások is érkeznek az ingatlan-nyilvántartásban és ügyintézésekkel kapcsolatban. A módosítások több olyan területet érintenek, mely a vállalkozók eddigi ügymeneteit is megváltoztatja, ilyen többek között az el
okt. 19
12:24
Sváby András kigyógyult a covidból (ATV)
„Negatív vagyok újra! Pusztulj Covid!” – írja az ATV műsorvezetője.
okt. 19
12:24
Egy magyar startupnál landolt a Booking.com korábbi vezére (vg.hu)
Megrengetheti a turizmust Európában az Everguest, Neil Middleton is rajthoz állt a gigaprojetkben.
okt. 19
12:25
Budapestre látogat a dollármilliárdos divatpápa, Philipp Plein (Magyar Nemzet)
A nevét viselő extravagáns divatmárka alapítója először a Frizbi vendége lesz, majd a róla elnevezett márka budapesti üzletébe látogat.
okt. 19
12:26
Képes lehet Európa felvenni a versenyt a mesterséges intelligenciában? (Portfolio)
A mesterséges intelligencia forradalmának a közepén vagyunk, ezen technológia alkalmazása csökkenteni fogja a vállalatok költségeit, növeli a bevételeket és segíteni fogja az innovációt, ez pedig minden iparágban hatni fog a versenyképességre. Az előnyök miatt a vállalatoknak meg kell fontolniuk a használatát - mondta Francois Candelon, a Boston Co
okt. 19
12:26
Négy keréken folytatja a Xiaomi (vg.hu)
A Xiaomi márciusban jelezte, hogy a következő tíz évben tízmilliárd dollárt fektet a járműgyártásba-
okt. 19
12:27
Jövő nyáron Budapesten koncertezik a Pet Shop Boys (SzMo)
A brit popcsapat immár nyolcadik alkalommal lép fel Magyarországon.
okt. 19
12:30
A régi kapitalizmusnak vége, már nem a profit a legfontosabb szempont (Portfolio)
Visszatért az optimizmus a vállalatvezetők gondolkodásába, már nem látják olyan kedvezőtlenül a gazdasági kilátásokat - mondta Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a Portfolio makrogazdasági konferenciáján. Egyre fontosabb szempont a digitalizáció, de ami ennél is érdekesebb, hogy a KPMG tanulmánya szerint az ESG-re a vállalatok vezető
okt. 19
12:30
Integrált hajtóegységgel állt elő a BorgWarner (autopro)
Az elektromos modult nagy teljesítményű autókba szánják.
okt. 19
12:32
Beszállna Szerbia Paks II. építési költségeibe, hogy áramot kaphasson (Portfolio)
A napokban két magyar-szerb vezetői találkozó is volt és ezek egyike után a szerb elnök nyilvánosan elmondta, hogy beszállnának 0,5-1 milliárd euróval Paks II. építési költségeibe, hogy a létrejövő kapacitás nyomán majd áramhoz jussanak, ugyanis nekik nincs pénzük saját atomerőművet építeni.
okt. 19
12:36
A tavalyi évhez képest is tovább estek a befektetési célú ingatlanvásárlások (ProfitLine)
Még a tavalyi átlagos hozamszinttől is elmarad az idei a befektetési célú ingatlanvásárlásoknál a Takarék Index elemzőinek vizsgálata szerint, a legnagyobb hozamot vidéki használt ingatlan vásárlásával lehet elérni.
okt. 19
12:36
A kormány komoly bejelentést tett a Liszt Ferenc Repülőtér visszavásárlásával kapcsolatban (ATV)
A Magyarország Kormánya által közzétett Facebook-bejegyzés szerint bármelyik pillanatban lezárulhat a vásárlás, így 16 év után ismét magyar kézbe kerülhet a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.
okt. 19
12:36
Ryan Reynolds korai nyugdíjba vonul, a felesége jól oda is szúrt neki (hirado.hu)
A Deadpool sztárja mindenkit meglepett a bejelentéssel.
okt. 19
12:36
Hoppá! Magyarországra jön a dollármilliárdos divatpápa (Ripost)
Október 22-én Budapestre látogat Philipp Plein divattervező, a róla elnevezett extravagáns luxusmárka alapítója. Mutatjuk a részleteket!
okt. 19
12:36
A nem túl optimista Benfica-szurkolók tanácsai a Bayern München megállítására (m4sport.hu)
A kilátástalanság egy igen míves formája.

Keresés