2021. október 19. kedd

okt. 19
11:15
Ez már más Celtic, mint a tavalyi (Infostart)
A Celtic Parkban folytatja ma Európa-liga-szereplését a Ferencváros. A skót csapat ellen 2020 nyarán sikerrel vívott BL-selejtezőt, most Peter Stöger legalább az egyik pont megszerzésében bízik.
okt. 19
11:15
Életbiztosításokkal csalt a nyugdíjas nő, üzletkötők falaztak neki (Adózóna)
Nyugdíjasok nevére kötött életbiztosításokat egy 72 éves nő, ezért többrendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emeltek ellene – közölte a Fővárosi Főügyészség.
okt. 19
11:15
Olimpikonjainkat támogatta először a Totó – 74 éve izzadhatnak a magyar tenyerek (hirado.hu)
Európában hetedikként Magyarországon honosodott meg a focis tippjáték.
okt. 19
11:15
Klippremier: A feltétel nélküli szeretetről szól a Meg Egy Cukorka legfrissebb dala (SzMo)
A Te vagy aki beágyaz című dal egyszerre szól a párkapcsolatok alatti folytonos kísértések visszautasításának nehézségeiről, illetve arról, hogy milyen az, amikor szerelmünk nehézségeink ellenére is el tud fogadni minket.
okt. 19
11:15
"Közel kerültünk egymáshoz" - Új szerelem van kibontakozóban a Sztárban sztár leszek! műsorában? (Life)
Vincze Liza volt az első kieső a Sztárban sztár leszek! idei évadában. A fiatal énekesnő azonban visszatért a kulisszák mögé, hogy élőben nézze végig a harmadik show-t.
okt. 19
11:15
Műtrágyapiac: kiszámíthatatlan a jövő (Agrofórum)
A gázáremelkedés következtében számos ágazat, többek között a műtrágyaipar, illetve -piac is érintetté válik, ami magával vonja a jövő termesztéstechnológiai stratégiáinak felülvizsgálatát is. Kérdésünkre, miszerint milyen megoldást lát a gázáremelkedés következtében a műtrágyapiacon kialakult kritikus állapot kezelésére, Vázsonyi László, a VulcanA
okt. 19
11:15
A legnagyobb MacBookok is megkapták a saját csipet (Bitport)
Az Apple tegnap tartotta második őszi termékbemutatóját. Itt debütált az új 14 és 16 hüvelykes MacBook Pro, amelyekbe már a cég saját tervezésű SoC-ja került.
okt. 19
11:15
A DeepInsightot választotta a Work Force (MMonline)
A DeepInsight integrált PR és marketing ügynökséget bízta meg kommunikációs és marketing feladatai ellátásával a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Work Force. Az áprilisban indult együttműködés keretében már elkészült a következő időszakot meghatározó stratégia kidolgozása, illetve a sajtókommunikációs feladatok tervezése és megva
okt. 19
11:15
Hűtlen kezelésért elítélték a Honvédkórház volt vezetőjét (Mandiner)
Jogerősen pénzbüntetésre ítélték hűtlen kezelés miatt a Honvédkórház egykori főigazgatóját.
okt. 19
11:15
A Gyurcsány-kormány alatt tizenötször emeleték az energiaárakat (Magyar Nemzet)
Ha a kormány nem védené meg a rezsicsökkentést, úgy a magyar családoknak 400 ezer forinttal kellene többet fizetniük.
okt. 19
11:15
Év végéig megállapodhatnak az uniós újraindítási alapról Varga Mihály szerint, addig marad a devizahitel (Forbes)
Amíg nincs megállapodás az EU-val, az 1258 milliárd forintnyi devizahitelből finanszírozzák a válságkezelést.
okt. 19
11:15
Teszt: nagy lett, maradhat? (Autószektor)
Hogy néz ki? Hatalmas az Amerikából érkezett Toyota Highlander Hybrid: hossza 4966 milliméter, magassága 1755 milliméter, szélessége 1930 milliméter, tengelytávolsága 2850 milliméter. A jármű széles, 1662 milliméteres első és 1690 milliméteres hátsó nyomtávját még inkább hangsúlyozzák a nagy kerékívek, míg az enyhén trapéz alakú alsó és felső hűtőm
okt. 19
11:17
Fejlesztik a Makovecz Házat az építész halálának évfordulóján (Mandiner)
A Makovecz Ház missziója, hogy a tíz éve elhunyt építész szellemi hagyatékát kutathatóvá és mindenki számára elérhetővé tegyék.
okt. 19
11:17
Eltávolítják Thomas Jefferson szobrát, mert rabszolgatartó volt (Magyar Nemzet)
A műemléket a New York-i önkormányzat épületéből helyezik át a város történeti társaságának épületébe.
okt. 19
11:17
Megnyílt az első pénztár nélküli Tesco (Forbes)
Egyszerűen ki lehet sétálni az üzletből, az okosáruház magától levonja az összeget.
okt. 19
11:18
Ultrahangos kezelés a Parkinson-kóros és esszenciális remegés csökkentésére (WebBeteg)
Új megoldással, ultrahangos kezeléssel csökkentik a remegést a Parkinson-kórban és az esszenciális remegésben szenvedőknél. Ez az eljárás kiküszöböli a műtéttel kapcsolatos kockázatokat, és rövidebb kórházi tartózkodást tesz szükségessé.
okt. 19
11:18
Megint emelkedik a nyugdíjkorhatár: mutatunk mindent, amit tudni kell a 2022-es emelésről, a korhatárról és a kedvezményekről (Portfolio)
2022. január 1-én ismét jön a nyugdíjkorhatár emelés, így az már 65 év lesz az 1957-ben születetteknél. Mutatjuk, mikor és milyen feltételekkel lehet nyugdíjba vonulni, milyen kedvezményes nyugdíjkorhatárral számolhatunk, mi várható a jövőben, illetve mi a helyzet a szomszédos országokban.
okt. 19
11:18
Nehéz eldönteni, hogy Emma Watson menyasszonynak vagy vőlegénynek öltözött-e? (hirado.hu)
A Harry Potter-filmek egykori sztárja lenyűgözően festett a hétvégén tartott díjátadón.
okt. 19
11:18
A FIFA megszünteti exkluzív partnerségi viszonyát az EA Sports-cal (m4sport.hu)
A korábbi híresztelések beigazolódtak, a FIFA-játék gyártója és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség útjai elválnak.
okt. 19
11:18
Legkésőbb jövő év végén megnyílik a Rác fürdő (vg.hu)
A felújítás a korábbi becslések szerint legkevesebb 2,5 milliárd forint és nyolc hónap lehet.
okt. 19
11:18
Mi van a férfiak álarca mögött? (Könyves Magazin)
Az ausztrál pszichológus könyve már régóta várakozott a polcomon, és régóta terveztem, hogy egyszer cikket is írok róla. Mivel az előző hónap témái Bethany Webster Anyaseb című könyvéből kiindulva a női életutak, transzgenerációs mintázatok és anya-lánya kapcsolatok voltak, nem is találhattam volna a Férfilétnek alkalmasabb teret és időt. A női sze
okt. 19
11:19
A járvány árnyékában és a gyémánt bűvöletében (Magyar Nemzet)
A bajnoki címvédő egyik nagy riválisánál öregfiúk csapat épült, a másiknak az oltatlanság okoz gondot.
okt. 19
11:20
Keverhetik az oltásokat Amerikában, mert sokkal jobb a védelem (Portfolio)
Az amerikai gyógyszerhatóság mérlegeli annak engedélyezését, hogy a harmadik, emlékeztető oltás eltérjen az eredetileg kapott vakcinától – írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal.
okt. 19
11:20
Szerda éjfélig még pályázhatnak kapacitásbővítő támogatásra a kkv-k (vg.hu)
Eddig közel hatszáz vállalkozás pályázata érkezett be mintegy négyezer fő foglalkoztatására.
okt. 19
11:24
Fontos bejelentés érkezett, elpattant a Gloster árfolyama (Portfolio)
Nemrég jött a bejelentés, hogy a Gloster és a Minero IT Hungary Kft. tulajdonosai szerződést kötöttek a Minero IT többségi tulajdonrészének adásvételéről. A tranzakció célja a vonatkozó közlemény szerint az, hogy a társaság magyar fejlesztő csapata tudását és kapacitását tovább bővítve a jelenleginél is több, nagy hozzáadott értékű, innovatív, high
okt. 19
11:24
A vőlegény szüleit vádolják Gabby Petito ügyében (hirado.hu)
A 22 évesen meggyilkolt influenszer szülei egy ausztrál tévéműsorban firtatták Brian Laundrie családjának felelősségét, és vádolták meg őket fontos információk elhallgatásával.
okt. 19
11:24
Csonka András nem akar többé kiszolgáltatott helyzetbe kerülni: "Vannak dolgok, amiket sajnálok, és másképp csináltam volna" (Femcafe)
Csonka András édesapja nyomdokait követve lett színész, de gyerekkorában felmerült benne, hogy édesanyja szakmáját követi. Az 56 éves színész sok technikai újdonságot tanul meg még ma is, mindezt azért, mert fontosnak tartja, hogy a fiatalabb generációval is megtalálja a közös hangot. Andrást megdöbbentette, hogy milyen mélyre lehet ásni egy személ
okt. 19
11:24
Elszálltak az üzemanyagárak, ársapkát raknak a benzinre a szomszédban (vg.hu)
Az autósoknak megkönnyebbülést, a Molnak bosszúságot okoz a horvát kormány döntése.
okt. 19
11:26
Nő itthon a négyévszakos abroncsok piaca (vg.hu)
Az abroncscsere az egyik, ha nem a legfontosabb része az autónk téli felkészítésének.
okt. 19
11:27
Ázsiaiak ülnek az amerikai állampapírokon (Piac és Profit)
Augusztusban már a huszonhetedik egymást követő hónapban volt japán tulajdonban a legtöbb amerikai állampapír.
okt. 19
11:27
Varga Mihály: Az a gazdaságpolitika, amely 2010 előtt tönkretette Magyarországot, továbbra is fenyeget (hirado.hu)
„Ne tévessze meg Önöket, hogy mit mondanak a másik oldalon, vagy mit ígérnek. Induljunk ki a tényekből” – hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter.
okt. 19
11:27
Négy hely Skóciában, amit mindenképp érdemes meglátogatnod (Hamu és Gyémánt)
A népszerű turistacélpontokat mindenki ismeri, ám ha izgalmasabb és különlegesebb utazást tervezel Skóciában, akkor ezek a neked való látnivalók!
okt. 19
11:27
Szabó Tímea: Az ördögöt is jó szívvel ajánlanám, ha leváltja Orbán Viktort (Mandiner)
Csalódott volt a Párbeszéd társelnöke Karácsony Gergely visszalépése miatt, de most már Márki-Zay mellett áll.
okt. 19
11:27
Gréczy Zsolt letörte Márki-Zay szarvát (Magyar Nemzet)
Érkezett a parancs: eddig és ne tovább!
okt. 19
11:27
Ilyen nincs: A Fidesz úgy értesült, hogy már majdnem másfél millióan írták alá a Stop Gyurcsány!-petíciót (Nyugati Fény)
Nacsa Lőrinc reggel mondta el az esti mesét.
okt. 19
11:27
Válságban Kulcsár Edina és Csuti házassága - Film-zene-szórakozás 2021. október 19. 11:20 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/10/19/5553/
okt. 19
11:29
Még nyitva a pályázat – ezek a cégek csaphatnak le az ingyenpénzre (Piac és Profit)
Október 20-ig lehet pályázni a kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő támogatására
okt. 19
11:29
Így fotózkodtak Orbán Viktorral Szerbiában (Mandiner)
A kormányfő egy puszit is kapott a fotóért cserébe.
okt. 19
11:29
Miért cipelik magukkal kicsinyeik holttestét a főemlősök? (Magyar Nemzet)
A gyász eme fura megnyilvánulása jóval gyakoribb egy új kutatás szerint, mint azt korábban feltételezték
okt. 19
11:29
Megjöttek az adatok: Egy hét alatt majdnem 100-an haltak meg a koronavírus-fertőzés következtében (Nyugati Fény)
A járvány szakértők szerint áprilisig is elhúzódhat.
okt. 19
11:30
Koronavírus: 12 millió ember fertőződött meg egy hónap alatt, a szomszédban magasabb a halottak száma a regisztráltnál (Portfolio)
A Johns Hopkins Egyetem friss adatai szerint világszerte már több mint 241 millió ember kapta el igazoltan a koronavírust, az elmúlt 28 napban ez több mint 12 millió embert jelent. Itthon is terjed a koronavírus-járvány, napról napra egyre több esetszámról jelentenek.
okt. 19
11:30
Szívszorító, Kandech Evelyne augusztusban még üzent elhunyt anyukájának (Ripost)
Most már újra együtt lehetnek.
okt. 19
11:31
Radics Peti: Gyurcsány Ferenc ugyanaz a baloldalnak, mint a Fidesznek Orbán Viktor (Mandiner)
Ferenc egy videójában kifejtette, hogy mindegy mi történik, ha az ellenzék nyer, majd a parlament választ kormányfőt.
okt. 19
11:31
Rétvári Bence: A balliberális politikusok éveken át szidták a sportfejlesztéseket (Magyar Nemzet)
Közben több tucatnyi tornaterem épült és olyan fejlesztéseket lehetett elérni, amire korábban nem volt lehetőség.
okt. 19
11:33
Brutális balesetet rögzített a kamera az M1-M7-es bevezetőnél (Life)
Durva baleset történt csütörtökön az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszánál. Példaértékű volt a gyors és szakszerű segítségnyújtás.
okt. 19
11:33
Mellár Tamás „sokkal drágább” energiát szorgalmazott az Országgyűlésben (Demokrata)
Videó! A magas energiafelhasználás sokkal drágább legyen – hangoztatta az ellenzéki politikus. Schanda Tamás válaszolt.
okt. 19
11:33
Gali Máté: Horthy különböző érdekcsoportokat nyert meg különböző arcait mutatva (Mandiner)
Az államszocialista rendszer történetírásának „egyik fő hazugsága volt”, hogy a két világháború között a főhatalmat gyakorló jobboldali–konzervatív rendszernek ne lett volna társadalompolitikája.
okt. 19
11:33
Így még tutira nem láttad Németh Szilárdot - Meglepő fotót posztolt a rezsibiztos (Nyugati Fény)
Tátva maradt a szánk.
okt. 19
11:33
Vérbő, élettel teli, mocskos rock and roll (Magyar Nemzet)
A Dance újra kiadott bemutatkozó lemeze ma is üde anyag. A tízszámos album fele magyarul, fele angolul szólal meg.
okt. 19
11:33
Ezért hunyt el olyan kevés római császár természetes módon (Magyar Nemzet)
Egy új matematikai mintát azonosítottak a tudósok a római császárok korai és gyakran erőszakos haláleseteiben.

Keresés