Carl Icahn milliárdos hedge fundos szerint az amerikai részvénypiacok hosszabb távon „falba fognak ütközni”, a pénzbőség és az emelkedő infláció miatt.
Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke néhány napja kérte ki a Zemant ápoló Központi Katonai Kórház hivatalos véleményét az államfő egészségi állapotáról.
Bár hangzatos intézkedéscsomagot vezetett be a szlovák kormány tavaly a vállalkozók bürokratikus terheinek a csökkentésére, a járvány miatt növekedett a vállalkozók papírozásra szánt ideje, elsősorban a járvány miatt. A bürokráciaellenes csomag, Richard Sulík gazdasági miniszter tevékenységét dicséri, két csomagban is sikerült több száz apró intézk
A zöld átállás nem jelenthet aránytalan terhet a lakosságnak, és meg kell őrizni az energiaellátás biztonságát is, ezért a kormány célja a naperőművek kapacitásának növelése a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően. Ennek eléréséhez járul hozzá a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv részeként megvalósuló nagysz
Október 23-án, szombaton jön az újabb Békemenet. A célokról és az erős kijelentések hátteréről kérdeztük Fricz Tamás politológust, az eseményt szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) kurátorát.
A szlovák kormány nem mert eddig belevágni a II. nyugdíjpillér reformjába. Az eredmény, hogy idén az ide fektetett minden második euró veszteséget termelt. A magas veszteségek oka az alapkezelőket megkötő szabályozás, miszerint jelenleg csak a kötvényalapokba fektethetnek. A jelenlegi időszakban, amikor beindultak a pénznyomdák, inkább a részvények
A hétfői adatok szerint 50 ezer közelébe - a nyár közepe óta nem mért szintre - emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. A Downing Street szóvivője ugyanakkor közölte, hogy a kormány nem tervezi korlátozások bevezetését.
G. Németh György egyetemi docens, a Magyar Alvás Szövetség elnöke a közelső óraátállításról és arról beszélt, meddig lesz még jelen az életünkben ez a kellemetlen procedúra.
Egyre magasabb a hazai készpénzállomány: egy év leforgása alatt 547,7 milliárd forinttal több érme és bankjegy került a magyar gazdaság körforgásába. 21,5 millió húszezressel és 10,4 millió tízezressel több van most az emberek zsebében vagy a kasszákban, de ötforintos érmékből is rengeteget vertek.
Egy vidéki, jobboldali polgármester óriási többséggel győzte le a budapesti, baloldali ellenfelét még a balliberális fővárosban is, és így ő lesz Orbán Viktor kormányfő összellenzéki kihívója jövő tavasszal. A politikai földindulás jeleit mégis csak néhány hete ismerték fel először a szakértők.
A 3-as típusú cukorbetegségről szóló cikksorozatunk harmadik részében a betegség hátterében álló különféle okok közül a hormonális okokat és a vírusfertőzéseket tekintjük át.
Milos Zeman cseh államfő a prágai Központi Katonai Kórház véleménye szerint jelenleg nem képes ellátni a tisztségéből eredő feladatokat – jelentette be hétfőn Prágában Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke, aki néhány napja kért a kórháztól hivatalos véleményt Milos Zeman egészségi állapotáról.
Márki-Zay szerint az első feladat az, hogy az előválasztás okozta sebeket begyógyítsák. Erre szerinte kiváló lehetőség az október 23-i ellenzéki ünnepség, ahol szeretné, ha az összes miniszterelnök-jelölt egymás kezét megfogva kiállna egy közös színpadra.
A házigazda magyar jégkorong-válogatott mellett az olasz és az ukrán együttes vesz részt az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Sárközy Tamás Emléktornán november 11-13. között a Tüskecsarnokban.
Wenceslas liechtensteini herceg utolsó ismert kapcsolata több mint húsz évvel ezelőtt volt az egyik leggyönyörűbb Victoria’s Secret angyallal, a brazil szupermodell Adriana Limával. Azóta sem sikerült megállapodnia, még nem talált rá a nagybetűs szerelem.
A párt videójában kijelentik: a kormánypárti képviselők „színt vallottak” azzal, hogy a Gazdasági bizottság ülésén leszavazták az MSZP adómentes minimálbérről szóló javaslatát, ami évi 300 ezer forinttal növelné a dolgozók kézhez kapott fizetését.
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója új taggal bővíti közép-európai vezetői csapatát. Daria Maslovskaya október 12-én P&O (People & Organisation) igazgatóként csatlakozik a prágai csapathoz, és a Mars Multisales régió négy országáért, köztük Magyarországért felel.