2021. október 18. hétfő

okt. 18
12:39
Vannak, akik akár bódításban is megkaphatják a koronavírus-oltást (Infostart)
Az AOSZ kérte ennek lehetőségét, most megyénként egy kórházban engedélyezve megadták.
okt. 18
12:39
„Nem engedi bennem valami, hogy megbocsássak az apukámnak” – Tóth Andi elmenekült otthonról (Metropol)
Megrázó mégis gyönyörű produkcióval kápráztatta el a nézőket és a zsűrit az énekesnő és táncpartnere.
okt. 18
12:39
Nyugdíjazás előtt áll? Ilyen jogvédelem illeti meg (Adózóna)
Az idős dolgozók munkaviszonyát a nyugdíjkorhatár eléréséig védi a törvény, ezt követően pedig egyszerűsíti munkaviszonyuk megszüntetésének lehetőségeit. A nyugdíjkorhatár betöltése sem jelenti azonban azt, hogy a munkaerőpiacon semmiféle védelemmel nem rendelkeznek. Ezen eseteket vesszük sorra.
okt. 18
12:39
Az EU eddig ennyi oltóanyagot exportált világszerte (ProfitLine)
Az Európai Unió több mint 1 milliárd adag koronavírus elleni vakcinát exportált világszerte az elmúlt tíz hónapban - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn.
okt. 18
12:39
Dolgozóik buktathatják le ezeket a korrupt cégeket: ezt most rengetegen kockáztatják (Pénzcentrum)
Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket. Az Európai Unió 2021. december 17-ig adott erre időt a több mint 249 főt alkalmazó szervezeteknek.
okt. 18
12:39
Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe (Márkamonitor)
A héten célegyeneshez érkezik a TV2 népszerű gasztro-tehetségkutatója. Öt hétig tartó kemény menetelés után pénteken este kiderül, ki nyeri el 2021-ben a Séfek Séfe címet, a vele járó tízmillió forintos fődíjat és a 2 hetes franciaországi szakmai továbbképzést a világ egyik leghíresebb séf iskolájában. Utolsó hetéhez érkezett a Séfek Séfe, amelyben
okt. 18
12:42
Illegális dohányüzemet működtettek – videón a banda lefülelése! (Agroinform)
5 tonna vágott dohányt készítettek, nagy vagyoni hátrányt okoztak.
okt. 18
12:42
Most érdemes legót venni karácsonyra (vg.hu)
Összegyűjtötték, melyik termék mikor éri meg a leginkább.
okt. 18
12:42
Vízágyúkat vetettek be a védettségi kötelezettség ellen tüntetőkkel szemben Olaszországban (Mandiner)
A rendőrség könnygázt és gumibotot is használt az emberek visszaszorítására.
okt. 18
12:42
A terror hétköznapjai (Magyar Nemzet)
Az iszlamizmusnak nincs határa sem mértékben, sem a térképen.
okt. 18
12:44
Pilhál György: Már fel sem szisszenünk (Mandiner)
Fekete-Győr András kijelentésének értékelése pszichiátriai feladat.
okt. 18
12:45
Nem néz ki szépen a forint a holnapi kamatdöntés előtt (Portfolio)
Gyengüléssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, így rögtön a hét elején 360 felett jár az árfolyam. A befektetők elsősorban az MNB holnapi kamatdöntésére várhatnak, ami rövidtávon eldöntheti az irányt a magyar deviza piacán.
okt. 18
12:45
Erőteljes lehűlés érkezik: a hét második felétől nagyot változik az időjárásunk (Life)
A hét elején még élvezhetjük az indián nyarat, de csütörtöktől már érkeznek a fagyosabb idők.
okt. 18
12:48
Cáfol a Mercedes főszponzora: kitartanak a csapat mellett (m4sport.hu)
Közleményben cáfolta a Mercedes partnere, hogy szerződést bontanak az idény végén.
okt. 18
12:51
Drasztikus lépéseket tenne Márki-Zay Péter az oktatásban és az egészségügyben (Menedzsment Fórum)
Most, hogy tegnap kiderült, ki nyerte az ellenzéki előválasztást, megnéztük, hogy a két legégetőbb szektorban, az oktatásban és az egészségügyben milyen tervekkel és ígéretekkel vág neki a választásoknak Márki-Zay Péter.
okt. 18
12:51
Főszerkesztőváltás a Népszavánál, visszatér Németh Péter (Infostart)
Távozik a Népszavától Friss Róbert főszerkesztő és visszatér a lap élére az eddigi tiszteletbeli főszerkesztő.
okt. 18
12:51
Banki botrányok és bírságok: nagy meglepetésre derült fény (Portfolio)
A pénzügyi felügyeleti szervek és más ellenőrző hatóságok által beszedett büntetési pénzek éveken át nőttek, elsősorban a pénzmosás, a szabályszegés, a csalás és egyéb korrupciós ügyek tekintetében. Az AML Intelligence pénzügyi bűncselekményekre szakosodott ügynökség adatai azt mutatják, hogy 2021-ben ez az irány átmenetileg megfordult.
okt. 18
12:51
Von der Leyen: Az EU több mint egymilliárd adag oltóanyagot exportált világszerte (hirado.hu)
„Az EU nyitott marad az unióban gyártott vakcinák további exportjára, ugyanis csakis akkor fogjuk legyőzni a koronavírus-járványt, ha mindenhol harcolunk ellene” – fogalmazott.
okt. 18
12:51
Peking szerint nem igaz, hogy hiperszonikus hadászati rakétát teszteltek volna (444.hu)
A hétvégén a Financial Times állította ezt.
okt. 18
12:51
Kínos számok, nincs szerencséje a Fradinak (BorsOnline)
Kedden Skóciában újabb fontos meccs vár a magyar bajnokra
okt. 18
12:54
A kétévenkénti vb-rendezést ezúttal a szövetségi kapitányokkal vitatja meg a FIFA (m4sport.hu)
A párbeszédet természetesen Arséne Wenger vezeti majd.
okt. 18
12:54
Hol a kakukktojás az ábrán? Ha nincs 140-es Iq-d, sosem találod meg (Femcafe)
Itt az idő, hogy megvillantsd az elméd!
okt. 18
12:54
Evergrande-csőd enyhe mellékhatásokkal (vg.hu)
A kínai vezetés a februári pekingi téli olimpia remélt sportsikereivel egy ideig el tudja kendőzni a bajokat.
okt. 18
12:54
Országos, talajgenerátoros jégeső-elhárítási rendszer (Agrárágazat)
Megoldották az országos lefedettséget.
okt. 18
12:57
Fokozódik a nyíltvízi migrációs nyomás (HírTV)
Négy illegális bevándorló fulladt a Földközi-tengerbe Tunézia közelében, csaknem 20-an pedig eltűntek.
okt. 18
12:57
Itt dönthetnek a tálib kormányról (hirado.hu)
A találkozón részt vesznek majd a szomszédos országok külügyminiszterei és Oroszország is képviselteti magát.
okt. 18
12:57
Hatalmas bejelentést tett az ATV: olyan jön, ami még nem volt Magyarországon (Promotions)
Nagy újdonság jön az ATV-n.
okt. 18
13:00
Fellobbant az olimpiai láng Olümpiában, innen viszik el Pekingbe (444.hu)
A vasárnapi főpróbát két tüntető zavarta meg, akik tibeti zászlóval tiltakoztak a kínai olimpiarendezés ellen.
okt. 18
13:00
Négymillió forintot kapott minden egyes pályán töltött percért a focista (vg.hu)
Valószínűleg a kapott játékpercekkel nem elégedett, de a bankszámlájára pillantva az lehet.
okt. 18
13:00
A Budapest-Újszász-Szolnok vonalon forgalomba állt az első, emeletes KISS-motorvonat (Mandiner)
A MÁV-Start Zrt. közleménye szerint jövő év végéig összesen 40 KISS állhat forgalomba.
okt. 18
13:00
Kérdéseim Márk-Zay Péterhez (Magyar Nemzet)
Miután Mzp „hivatalosan” is a balliberális ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje lett, ideje pontosan látnia a közvéleménynek: ki is valójában ő?
okt. 18
13:03
Mentők a helyszínen: Kigyulladt egy kisteherautó Szegednél (BorsOnline)
Felcsaptak a lángok Szeged térségében, az M5-ös felé vezető oldalon.
okt. 18
13:03
Szijjártó Péter: most van remény, hogy eljön a stabilitás és a béke időszaka Líbiában (Infostart)
Az Európai Uniónak (EU) segítenie kell Líbiát abban, hogy megvédhesse határait az illegális migrációval szemben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán megosztott videójában, miután Luxemburgban találkozott líbiai kollégájával.
okt. 18
13:03
Az Egyesült Államokban már az állatkertek lakóit is oltják (HírTV)
A washingtoni Smithsonian Institute állatkertjében 11 főemlős kapta meg a vakcinát, amelyet egy michigani székhelyű állatgyógyászati cég fejlesztett ki.
okt. 18
13:03
Megalakult az Ártalomcsökkentés társaság (WebBeteg)
A dohányosok támogatása és mindannyiunk egészségének fejlesztése érdekében megalakult a Dohányzás Visszaszorításának és az Ártalmak Csökkentésének Nemzetközi Szövetsége (SCOHRE).
okt. 18
13:03
A fenntartható városi mobilitást népszerűsítő program zárul Szegeden (ProfitLine)
Négyéves, uniós támogatással megvalósuló, a fenntartható városi mobilitást népszerűsítő program zárul le az év végén Szegeden - közölte Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester hétfőn.
okt. 18
13:03
Alain Delon nagypapaszerepben - tavaly született unokájával fotózták (hirado.hu)
A 85 éves színészről és legkisebb unokájáról most először láthatunk közös képet.
okt. 18
13:03
Sokkoló felvétel: leszakadt egy lelátó a szurkolók alatt (Life)
A lelátó a labdarúgó holland első osztályában szereplő Vitesse NEC Nijmegen elleni találkozóján adta meg magát.
okt. 18
13:05
Percről-percre küzdenek az életéért: kritikus állapotban szállították kórházba a kisbabát (BorsOnline)
Rejtélyes körülmények között került életveszélybe egy ártatlan kisded. Az orvosoknak azonnal szemet szúrtak a sérülései, a szülei ellen a rendőrség indított nyomozást.
okt. 18
13:05
Szijjártó: A líbiai határvédelem az Európai Unió érdeke (HírTV)
Az Európai Uniónak segítenie kell a líbiai határvédelemben - erről a külgazdasági és külügyminiszter beszélt Luxemburgban.
okt. 18
13:06
A magyar felhasználók csaknem kétharmada használja online hívásra is a netet (hirado.hu)
A nők inkább a Messengert részesítik előnyben, míg a férfiaknál a Skype és a Teams népszerűbb az átlagnál.
okt. 18
13:06
Kourtney Kardashian és Travis Barker eljegyezték egymást - Összegyűjtöttük a legédesebb pillanataikat (Glamour)
Október 17-én Travis Barker megkérte Kourtney Kardashian kezét egy csodás tengerparti helyszínen.
okt. 18
13:06
Odrobina László: A katalán függetlenség és a magyar migrációs politika (Mandiner)
A négy éve történt katalán függetlenségi referendum margójára.
okt. 18
13:06
Szakadárok tartják fogva az Ebesz kelet-ukrajnai megfigyelőit (Magyar Nemzet)
A milíciák az ellen tiltakoznak, hogy az ukrán hadsereg múlt héten őrizetbe vette az egyik katonájukat.
okt. 18
13:07
Ítéletidő tombol India délkeleti részén (HírTV)
A heves esőzések a hét elején enyhülnek, de India északi részén rendkívül nagy mennyiségű csapadékkal számolnak a következő napokban.
okt. 18
13:09
Brutális szurkolói balhéba torkollott a szlovák focirangadó: a pályán verekedtek össze (Blikk)
Nagyszombat – Mindössze tizenöt percig tartott a szlovák labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Spartak Trnava és a jelenleg sérült Holman Dávidot is foglalkoztató Slovan Bratislava mérkőzése, miután a két együttes szurkolói a pályára özönlöttek és brutális tömegverekedés alakult ki.
okt. 18
13:09
Rengeteg hollywoodi produkciót forgatnak idén hazánkban (Metropol)
Magyarországon virágzik a filmipar! A koronavírus-járvány ellenére is rengeteg külföldi szuperprodukció készült idén hazánkban, és még év végére is több forgatás le van kötve.
okt. 18
13:09
Már csak magyar frisshúst forgalmaz az Aldi - Interjú Bernhard Haiderrel, az Aldi országos ügyvezető igazgatójával (Portfolio)
Újabb mérföldkőhöz érkezett az Aldi Magyarország, októbertől már a teljes sertés és marhahús szortiment magyar forrásból érkezik, mivel ezt a szárnyas húsoknál már tavaly nyáron bevezették, így a teljes frisshús kínálat magyar beszállítóktól érkező magyar termék lesz, az általunk értékesített évi mintegy 6000 tonnányi friss hús magyar munkahelyek m
okt. 18
13:09
Így lehet számítógépes játékkal milliárdokat keresni: pofátlanul fiatalok robbantottak bankot (Pénzcentrum)
Október 19-én véget ért minden idők legnagyobb összdíjazású Dota 2 világbajnoksága. A győztes csapat több mint 5,6 milliárd forintot zsebelhetett be.
okt. 18
13:09
1900 koronavírusos beteg vár kórházi ágyra Romániában (ATV)
Romániában több mint 1900 koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra - nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak tartotta a romániai egészségügyi helyzetet.

Keresés