Fél 3-tól jöhetnek az első részeredmények az ellenzéki előválasztás szombat este lezárult második fordulójáról. Az viszont már ismert, hogy 662 ezren szavaztak.
Egyszerre egy-egy budapesti körzet és megye eredményét közlik. Az első adatok alapján vidéken szoros a verseny, Budapesten viszont óriási Márki-Zay Péter fölénye. Állandósulni látszik a 60–40 körüli arány utóbbi javára több mint 50 százalékos feldolgozottságnál. Kövesse velünk az eseményeket!
Egyértelmű vásárlói fölénnyel fejeződött be a heti kereskedés az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 1,2 százalékkal, a kukorica 2 százalékkal, a szójabab 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal drágult. Európában is egyértelműen zöldben álltak a mutatók nap végén, azaz mindegyik fontos termék árszintje emelkedett. A malmi búza 2 százalékkal, a
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sajtómeghívója szerint hétfőn reggel 8 órakor jelentették volna be a lakossági napelemes és fűtési rendszereket támogató pályázat részleteit, azonban az ITM nemrégiben jelezte, hogy elmarad a sajtótájékoztató.
Béres András, a Párbeszéd OEVB-delegáltja ismertette az első adatokat. Eszerint Tolna megyében Dobrev Klára, Budapest 4-es választókerületében pedig Márki-Zay Péter győzött.
Ahogy mi is írunk róla, rengeteget fogyott a TV2 egykori időjósa, Onyutha Judit. Ahogy sok mindenkinél, a hízás hátterében nála is egy-egy rossz időszak állt, amikor az étel nem csak tápanyagként szolgált, hanem vigaszt is nyújt egyben. Hogy miként szabadult meg a súlyfeleslegéről, arról a TV2 Több mint testŐr műsorában beszélt.
Sokan hiszik azt, hogy a fogyókúra egyszersmind a koplalással egyenlő. Rubint Réka most bebizonyította, hogy ez mennyire nincs így, ő is finomsággal kényezteti családját a hétvégén. Ez a túrógombóc valami csoda!
Mindenki imádja őket, de senki sem meri felvállalni, hogy ezekben a hihetetlenül édes és cuki pizsamákban múlatja az időt! Mi viszont nem tartjuk cikinek, sőt: össze is gyűjtöttük nektek a lehető legaranyosabb alvóruhákat és házi köntösöket, hogy a hideg időben, otthon is is legyen, ami megmosolyogtasson!
Szombat este lezárult az ellenzéki előválasztás második fordulója, vasárnap reggel pedig kezdetét vette a szavazatszámlálás. Az OEVB vasárnap kora délután kezdte el közölni az első adatokat. Élő tudósításunkban minden információról beszámolunk.
2021. október 15-én Magyarországon a vidéki nők világnapján bejelentették a női gazdáknak szóló TalentA oktatási ösztöndíjprogramot. A programot kezdeményezte és koordinálja a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat, a Magyar Női Unió Egyesület támogatásával.
Olyan újdonságokat ismerhetünk meg, amelyeket eddig csak a nagyobb traktorokon láthattunk, például megfordítható vezetőállás vagy a mechanikus-hidraulikus hibrid erőátvitel.
A gabonák után talán már el is kezdődött a kukorica és napraforgó betakarítása is. Ezen magas, kemény szárú növények tarló után munkálatai természetesen más technikát igényelnek, ezért most az úgynevezett rotoros szárzúzók aktuális kínálatát tekintjük át főbb jellemzőik alapján. Azonban ezek az eszközök alkalmasak még legelők vagy parlagon hagyott
Sikertelen kibertámadásokat hajtottak végre kilenc izraeli kórház és egészségközpont ellen szombaton - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál vasárnap.
Miért olyan nehéz összeegyeztetni ma, itthon a halált az emberi méltósággal? Mit takar pontosan a hospice szolgáltatás, ki férhet hozzá és mennyiért? Lehet-e arról beszélni, hogyan akarunk meghalni? A Magyar Hospice Alapítvány 30 éves lett, ennek alkalmából Most múlik címmel antológiát jelentetett meg az Open Books kiadóval, amiben 30 magyar szerző
Vannak olyan ortopédiai rendellenességek, amelyek gyakrabban fordulnak elő gyermekkorban. Ezek egy része megelőzhető, illetve kialakulásuk esetén nagyon jól kezelhető megfelelő tornával.
Egy hitel felvétele nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk, főleg, ha egy nagyobb értékű szabad felhasználású kölcsönt, vagy lakáshitelt szeretnénk igénybe venni. Ilyenkor a hitelt megigénylő át kell, hogy essen egy hitelbírálaton, ami során a bank eldönti, hogy milyen a hitelképessége, illetve, hogy milyen megkötéseket tart szükségesnek eg
Követte Karácsony Gergely álláspontját, ezért szavazott Márki-Zay Péterre – erről beszélt Ujhelyi István a Spirit FM Ceglédi kérdezi című műsorában, ahol Budapest és Brüsszel viszonya éppúgy szóba került, mint az MSZP és a DK kapcsolata, valamint egy esetleges, az MSZP-ből, az LMP-ből és a Párbeszédből létrejövő új, zöld-baloldali párt.
Sikertelen kibertámadásokat hajtottak végre kilenc izraeli kórház és egészségközpont ellen szombaton - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál vasárnap.