Több mint 50 ezer család igényelt már otthonfelújítási támogatást összesen mintegy 65 milliárd forint értékben - mondta a közösségi oldalán szombaton közzétett videójában Novák Katalin.
Az Európai Unió Civil Együttműködési Tanács (EuCET) tagszervezetei szerint egy olyan európai közösség megteremtése szükséges, amely szuverén nemzetállamok együttműködésére épül - olvasható az EuCET szombaton Budapesten zárult konferenciájának zárónyilatkozatában.
A Budapest Central European Fashion Weeken debütált a Nanushka 2022-es tavasz-nyári kollekciója, amivel egyidőben a, kollekcióhoz készült fashion film is a Nowness együttműködésével.
A megtermékenyülést követő 56. napra az embrió szervei nagyjából kialakulnak. Az embrió már képes reflexes mozgásokat is végezni és folyton mozgásban van.
Hangulatingadozás, hormonok, rosszullétek, fizikai változások. Csak néhány dolog, ami az állapotos nőket érinti. Azonban míg a nők nagy része ezek ellenére is minden egyes percét imádják a terhességüknek, addig mások alig várják, hogy mielőbb túlessenek rajta.
Aki a következő tavasszal nem akar szenvedni a pollenallergia kellemetlen tüneteitől, a tüsszögőrohamoktól és a könnyezéstől, annak most kell elkezdenie a hosszú távú megelőzést.
Az orvosszakmai elvárások szerint az életben tartáshoz ma már nem elég pusztán lélegeztetni, komplex újraélesztésre van szükség. Vegyük át lépésről lépésre, hogyan nyújtsunk segítséget, ha valaki bajba került.
20 éve van képernyőn a Tv2-s Dancing with the Stars műsorvezetője. Úgy érzi, nem szállt a fejébe a dicsőség, megmaradt annak a kedves veszprémi lánynak, aki volt.
Ki ne szeretne magasabb nyugdíjat annál, mint amit már valamikor megállapítottak neki? Mi lenne, ha újraszámolnák a nyugdíjat és ezzel magasabb járandóságot kaphatna egy jogosult? Van erre mód? Lehetséges tehát a nyugdíj újraszámítása? Jó hírünk van!
A hagyományos eljárásokkal szakítva kerestek új anyagokat LED optikai kommunikációs rendszerek gyártásához kínai és angol tudósok. A Kínai Elektronikai Tudományegyetem, illetve a Cambridge és a Surrey kutatói szerves felvezetőkkel, nanoméretű félvezető kristályokkal és perovszkit oxidásványokkal kísérleteztek, hogy fejlesszék az adatforgalomban jel
A jövőben az autóipar lehet a legnagyobb felhasználója a fröccsöntött és hőalakított műanyagokba integrált elektronikáknak, amik számos előnyt tartogatnak.
Ha köztük vagytok a pároddal, akkor valószínűleg te is azt érzed: nyert ügyetek van! Ha viszont még keresed a nagy Ő-t, jó tudni, hogy kivel illetek össze igazán!
Sírtak és nevettek a mentorok a 10. jubileumi X-Faktor második válogatója. Puskás Peti nem mindennapi performansszal lepte meg mentortársait. Csobot Adél és Gáspár Laci azon vitáztak kiket jutassanak tovább. ByeAlexet pedig egy rajongója nyűgözte le. Ágoston Sára teljesen beindította Puskás Peti fantáziáját “Ha ezután nem kapom meg a Kossuth-díja
Felhasználók széles körében egészen megdöbbentő tévhitek élnek a kibertámadásokról. Túlzás nélkül, ezek egy része minden alapot nélkülöző, enyhén szólva is naiv vélemény. A statista.com friss kimutatása szerint a magyarok több mint fele kételkedik abban, hogy internetes felhasználói fiókját feltörhetik (56 százalék). Ennél csak a kínai felhasználók
Közel 800 ezer antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok a koronavírus-gyanús betegek tesztelésére - olvasható a koronavirus.gov.hu kormányzati portálon.
Hetven százalékkal csökkenhet a károsanyag-kibocsátás a nagy távolságú – 300 kilométer feletti – fuvarok estében a kombinált áruszállítással, azaz, ha a kamionokat és a pótkocsikat vonatra vagy hajóra rakják át. Az intermodális szállítás aránya ugyanakkor jelenleg elenyésző, mindössze 1,8 százalék Magyarországon, a klímacélok teljesítéséhez azonban
Belvárosi wifi-hálózatot építettek ki, érintőképernyős információs rendszereket telepítettek, valamint számítógépes és okostelefonos applikációkat fejlesztettek Zalaegerszegen közel 200 millió forint tisztán EU-s támogatásból. A város önkormányzatának tájékoztatása szerint a Zalaegerszeg turisztikai vonzerejének növelését “Smart City” eszközrendsze
Százezer oldal vádirat, 233 tárgyalási nap, 30 beidézett szakértő, 114 tanú. Így nézett ki Süveges Péter és társainak 16 évig húzódó ügye, amely több bírót is elfogyasztott.
Fragola, Zsiráf, Nor/ma grand és persze a friss levegős zöld övezet. Ezek jutnak először eszünkbe a Millenáris Parkról. De vajon hányan tudjuk, hogy a park, a hangulatos kávézókon és éttermeken kívül az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának közös információs és kulturális közp
Alig két év alatt az ország egyik legsikeresebb preparátora lett Piros Edit, aki a szakmájában egyedüli nőként a vadak elejtését is maga intézi. A fiatal gárdonyi anyukára a szélesebb közönség a Vadászati Világkiállításon figyelt fel, ahol több díjnyertes alkotását is kiemelt helyen tekinthették meg.
Felépítik a fényeslitkei East-West Gate (EWG) intermodális terminál valósághű virtuális ikertestvérét (Digital Twin), amely valós időben, 3D-ben követi a logisztikai központ folyamatait és működését – a vonatok, a kamionok, a daruk, a szállítójárművek mozgását és az áruk útját. Egy magyar startup és az EWG együttműködésében fejlesztett megoldás kom
Rengeteg teherautókkal, kamionokkal foglalkozó cikket, videót, kommentet találhatunk az interneten, bennük néha olyan tévedésekkel, hogy azt mindkét oldal ismeretében felfogni
A Kárpát-medence időjárását vasárnap estig egy nyugati anticiklon alakítja, emiatt száraz levegő érkezik fölénk, a csúcshőmérsékleti értékek pedig a sok évi átlagnak megfelelően alakulnak.
Több sebből vérzik az az elképzelés, hogy felpörgessék a vidéki légikikötők forgalmát. Az áruforgalmat inkább vasútra kellene terelni a szakértők szerint, a jóval nagyobb utasforgalomhoz több és jobb helyi turisztikai szolgáltatások szükségesek.