A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) Erőművek Éjszakája programja még 2020-ban nyerte el a CSR Hungary Díjat. A Legjobb CSR-programért járó elismerést, a plakettet és az oklevelet most az ünnepélyes díjátadón vehették át az esemény fő szervezői. A díj azokat a szervezeteket ismeri el, amelyek kiemelkedő és felelősségteljes kezd
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tanácsa elé kerülhet október végén az a javaslat, ami a mostani 15 percről 25 perce nyújtaná a félidők közötti szüntet. Nem, nem azért, hogy a játékosok többet pihenhessenek.
Az alig háromezer lakosú Morzine festői falvacska a svájci-francia határ nyugati oldalán; félúton a Genfi-tó és a Mont Blanc között. A téli időszakban virágzó síparadicsom, szeptemberben azonban a francia ralibajnokság egyik legnagyobb hagyományú futamának ad otthont. Az igazi ralirajongók számára az ennek keretében megrendezett Rallye Mont-Blanc M
A TV2 Dancing with the Stars című műsorában a táncosok ezúttal egy-egy számukra meghatározó év emlékeit fogják feleleveníteni. Ráhangolódásképpen a szereplők az első szerelmükről és az első csókjukról meséltek.
Az erdélyi Mezőség színes népi kultúráját, zenei és táncörökségét idézik meg október 24-én a Müpában, a Liszt-ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál részeként.
Szinte biztos, hogy több emberen is láttál már ballonkabtátot idén. Újra visszajött a divatba ez a jolly joker darab, ami mindenki számára tökéletes választás.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sajtómeghívója szerint hétfőn reggel 8 órakor jelentik be a lakossági napelemes és fűtési rendszereket támogató pályázat részleteit.
Kínában kis mértékű koronavírus-pozitivitást mutató importált sertéshúst és gyümölcsöket találtak – hívta fel a figyelmet Dobson Szabolcs szakgyógyszerész az általa vezetett Facebook-csoportban.
Még mi sem értjük, hogy pontosan miért lett divat ez a sapkaféle, mert se nem csinos, se nem praktikus. Az azonban biztos, hogy tele vannak vele az üzletek és milliónyi fazon közül választhatunk belőle. Te be mernéd vállalni az utcán?
Már rengeteg helyen megírták, hogy milyen különleges képességekkel rendelkezik a Samsung csúcskészüléke. Ezt az is bizonyítja, hogy egy rendes filmet forgattak vele. Mutatjuk a részleteket. A dél-koreai cég idén januárban mutatta be a Samsung Galaxy S21 Ultra készüléket, ami több díjátadón és több ízben elnyerte a legjobb okostelefonnak járó díjat.
Cristiano Ronaldo nem sajnálja a pénzt attól, akit szeret. Most azonban még kedvese is meglepődött, hiszen csak annyit mondott: Elállt a szavam, Cristiano .
Újra és újra nekiálltam a cikk megírásának. Őszintén bevallanom, miután beszélgettem Bajkó Barbarával, napokig próbáltam feldolgozni azt az egyetlen vele eltöltött órát. Nem az volt a legmeglepőbb, amiket mondott, hanem ahogyan tette. Pozitív szemlélettel és életszeretettel beszélt annak ellenére, hogy min ment keresztül tavaly november óta.
A populizmusról, a giccsről és a felsorolás mámoráról is szó esett tegnap a Margón, Bödőcs Tibor új könyvének bemutatóján. A Mulat a Manézs a humorista harmadik könyve, amelyben jubileumra készülődik Hettikánia cirkuszbirodalma, Luigi King uralomra jutásának harmincadik évfordulóját ünnepli a nép. A szatirikus regényről Nagygéci Kovács József kérde