2021. október 15. péntek

okt. 15
6:09
Kevesebb magyarországi lakást vettek meg külföldiek (Magyar Nemzet)
Továbbra is a kínaiak a legaktívabbak, de a Covid a harmadik országbeliek ingatlanszerzéseit is visszavetette.
okt. 15
6:11
Nagy faék (Magyar Nemzet)
A politikai sikerességhez felkészültség és szakmai kompetencia szükséges. Nagy Attila Tibor példaként Dobrev Klárát és Márki-Zay Pétert említi.
okt. 15
6:12
Nyomozás helyett a gyanúsítottjával szexelt a rendőr – 18+ (BorsOnline)
A hatalmával visszaélő rendőr nemcsak szexelt, hanem gyakorlatilag meg is lopta a nőt.
okt. 15
6:13
A konvertita nyilai (Magyar Nemzet)
A konvertiták nyilaitól ments meg, uram, minket! – fohászkodhatnának a norvégok, ha még tudnák, hogyan tegyék ezt.
okt. 15
6:15
A növénynevelés terápiás tevékenység - Bajzák Annával, a Zöldítők társadalmi vállalkozás alapítójával beszélgettünk (Glamour)
A növénynevelés terápiás tevékenység: türelemre tanít és derűssé tesz. „Az életet segít megérteni” - állítja Bajzák Anna, a Zöldítők társadalmi vállalkozás alapítója, aki küldetésének érzi azt, hogy minél több városi embert segítsen hozzá a természetközeli és ezáltal nyugodtabb élethez. Mindennek „ágyása” akár az erkélyünkön, a gangunkon, sőt az ab
okt. 15
6:15
Bemutatták a legnagyobb Lexus legújabb generációját (Márkamonitor)
Európában egyelőre továbbra sem lesz elérhető, de a Lexus leleplezte óriás crossovere, az LX legújabb generációját, amely továbbra is a megbízhatóság és a tartósság tökéletes kombinációját nyújtja, kézen fogva a hosszú évek óta tökéletesített terepképességekkel, valamint a közúton is kiváló menetkomforttal. A modellben két új, erőteljes és hatékony
okt. 15
6:15
Bámulatosan szexi Jason Statham felesége fehérneműben (Promotions)
Sydney van den Bosch közben ledobta a melltartóját, míg Brooklyn Browning vadmacskaként varázsol el mindenkit.
okt. 15
6:15
Négy európai város, amit télen érdemes meglátogatni (Hamu és Gyémánt)
Télen legtöbben a meleg országokra vágynak. A nyarat szeretjük, a hideget nem feltétlen. Mégis vannak olyan városok, amelyek a legszebb arcukat mutatják a téli időszakban. Pláne azoknak nagy élmény, akiknek amúgy is kedvencük az évszak. Ilyen Ulrike Lemmin-Woolfre úti újságíró is, aki szintén odáig van érte. Össze is szedte azokat a városokat, amel
okt. 15
6:15
Mennyi a törlesztője egy 3 millió forintos személyi kölcsönnek? (Bank360 blog)
A szabad felhasználású személyi hitelek kiheverték a koronavírus-járvány okozta visszaesést, sőt a legutóbb közzétett, augusztusi folyósítási adatok alapján most először fordult elő, hogy ebből a hiteltípusból többet folyósítottak a hitelintézetek, mint az állami kamattámogatott babaváró hitelből.
okt. 15
6:15
Egy ütős összeállítás a Lemkentől – nem csak gabonavetéshez! (Agrárágazat)
Egységes kelés – a vetéssel kezdődik, az pedig a Lemken új gabonavetősín-egységével!
okt. 15
6:15
A fegyvermester szerint értő kezekben gyilkos fegyver az íj (Magyar Nemzet)
A norvég merénylet apropóján szakértő nyilatkozott lapunknak arról, hogy mit lehet tudni a vadászíjakról.
okt. 15
6:15
Az őszi faültetés csodákra képes, csak ismerni kell a szabályokat (egy.hu)
Volt mit tenni a kertben a nyár folyamán, az már igaz, azonban még bőven akad tennivaló, mielőtt a szerszámokat gondosan lezsírozva téli pihenőre küldenénk! Az előttünk álló őszi hónapok a kései gyümölcsök szüretelése és feldolgozása mellett a fák ültetésének és átültetésének idejét is jelentik. Vegyük sorra, mik azok a legfontosabb praktikák, amik
okt. 15
6:18
Bloomberg: jövő héten indul az első Bitcoin Etf (Kripto Akadémia)
A Bloomberg ma hajnalban közzétett belsős értesülései szerint az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) nem fogja megvétózni a Bitcoin ETF indulását. EXCLUSIVE: The SEC is likely to allow the first U.S. #Bitcoin futures ETF to begin trading next week, in what would…
okt. 15
6:18
Időjárás: köd, ónos szitálás is előfordulhat (Agroinform)
Emellett sok helyen lesz napos idő. Jelentős melegedés csak a jövő héten várható.
okt. 15
6:18
Kórházba került a volt amerikai elnök (ATV)
Bill Clintont két napja szállították a Kaliforniai Egyetem Irvine Egészségügyi Központjába.
okt. 15
6:21
Várhatóan a kispadról szemléli a részvénypiac az szja-visszatérítéseket (vg.hu)
A 600 milliárd forintból az egy főre eső összeg sovány a tőzsdei befektetéshez.
okt. 15
6:21
Pilinszky, a fotográfus (Magyar Nemzet)
Rendhagyó kiállítás nyílt a Műcsarnok Kamaratermében, a Kertész Imre Intézet szervezte Pilinszky 100 programsorozat részeként, ahol a költő fotográfiáival ismerkedhetünk meg.
okt. 15
6:24
Holtan találták otthonában a 25 éves sportolót (BorsOnline)
Holtan találták otthonában Agnes Tirop világbajnoki bronzérmes, olimpiai negyedik kenyai atlétát
okt. 15
6:24
Munkaadók: az 5 százalékpontos szochó-csökkentést is elbírná a költségvetés (Piac és Profit)
A kormány 4-et mondott, a munkaadók viszont kitartanak az 5 százalékpontos szochó-csökkentés mellett.
okt. 15
6:24
Nem babra megy: itt a laboratóriumban előállított kávé (Infostart)
Finn kutatók munkája. Állítólag "hasonlít" az aromája és az íze az igazihoz.
okt. 15
6:24
Változnak az angliai beutazás szabályai a jövő hét végétől: itt vannak a részletek (Blikk)
A brit közlekedési minisztérium és az egészségügyi tárca közös pénteki bejelentése szerint az új tesztelési szabályozás október 24-én, vagyis jövő vasárnap lép érvénybe.
okt. 15
6:24
K+F adóalap-kedvezmény és megosztása. Példával (Adózóna)
Milyen feltételekkel, milyen mértékű adóalap-kedvezmény vehető igénybe K+F költség alapján, továbbá, hogy milyen esetben osztható meg, illetve adható át a kedvezmény más adózónak? Körbejártuk.
okt. 15
6:24
Közel negyven centiméteres hó borította a Bükk legmagasabb csúcsait (hirado.hu)
Korán kezdődött a tél a hegyekben.
okt. 15
6:27
Halálos késelés: Elfogták a fiatal olimpikon gyilkos férjét (BorsOnline)
Őrizetbe vették a meggyilkolt kenyai hosszútávfutó férjét.
okt. 15
6:27
Az EU sertéságazatának már Spanyolország a vezető szereplője (Agrofórum)
Spanyolország idén az Európai Unió vezető sertéshús-termelője lett. Németország már régóta vezette az uniós sertéshús-termelők listáját, de az afrikai sertéspestis (Asp) 2020 szeptemberi kitörése a vaddisznók között azt jelentette, hogy elvesztette hozzáférését a jövedelmező kínai piachoz.
okt. 15
6:27
Kukoricabetakarító adapterek, kialakítási változatok (Mezőhír)
A szemes kukorica betakarítása kukoricacső-törő adapterekkel felszerelt arató-cséplő gépekkel történik.
okt. 15
6:30
Kémregény lett az FKF-botrányból: névtelen éjszakai hívásokat kapott a hibát jelző dolgozó (Metropol)
Most kapta meg a rendőrségi nyomozás eredményét az a dolgozó, aki jelezte az FKF-nek, hogy pazarló módon százával törték el a nagy szemétkonténereket. Megdöbbentő: az éjszakai megfélemlítő hívások mögött volt főnöke áll.
okt. 15
6:30
Új kormánybiztost nevezett ki Orbán Viktor – ezért felel majd (ATV)
Az Indonéz Köztársaság közúthálózata útdíjfizetési rendszerének létrehozása és fejlesztése tekintetében Magyarország által biztosított szakmai támogatásokért felelős kormánybiztos Ruszó Gyula lesz.
okt. 15
6:30
Visszatér a meleg: közel 20 fok is lehet hétvégén (hirado.hu)
A következő napokban egyre inkább megjelennek az őszi időjárás klasszikus elemei.
okt. 15
6:30
Bill Clinton kórházba került (444.hu)
A volt amerikai elnök egy húgyúti fertőzés miatt került intenzív osztályra, miután a fertőzés átterjedt a véráramába.
okt. 15
6:30
Két új modellel áll elő a Fisker 2025-ig (autopro)
Az amerikai gyártó új típusai jelentősen drágábbak lesznek az előzőeknél.
okt. 15
6:33
Szigetszentmiklóson is irányít a jobbikos–MMM-es Barta László (Magyar Nemzet)
Szigetszentmiklósig is elér a keze a náci ózdi alpolgármester mellett kampányoló Barta Lászlónak.
okt. 15
6:36
Halálos késelés: Elfogták a fiatal olimpikon gyilkos férjét (BorsOnline)
Őrizetbe vették a meggyilkolt kenyai hosszútávfutó férjét.
okt. 15
6:36
Megvan Emmanuel Macron újabb kihívója (Infostart)
Anne Hildalgo párizsi főpolgármester indul a szocialisták jelöltjeként a 2022-es francia elnökválasztáson - jelentette be Olivier Faure, a Szocialista Párt főtitkára.
okt. 15
6:36
Kórházba került Bill Clinton (Blikk)
Fertőzés miatt került kórházba Bill Clinton.
okt. 15
6:36
Napi horoszkóp október 15.: a Rákok igyekeznek diplomáciát gyakorolni, a Szüzek akaratlanul kerülnek kínos helyzetbe (Joy)
A hét utolsó munkanapjára is izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
okt. 15
6:36
Életerős hazai háttériparral húzhatja a vasútfejlesztés a fenntartható növekedést (ProfitLine)
A versenyképes vasút programja összesen mintegy hatezer milliárd forintnyi ágazati korszerűsítési igényt azonosít be. A tervezett beruházások alapvető célja az utasok és fuvaroztatók magas színvonalú kiszolgálása, a vonatközlekedés vonzerejének növelése. A fejlesztések a hazai gyártású termékkínálat bővítésével, nívójának emelésével járulhatnak hoz
okt. 15
6:36
Fountaine Pajot – My6 – Kompromisszumok nélkül (AQUA)
A Fountaine Pajot-t 1976-ban alapította Jean-François Fountaine, Yves Pajot, Daniel Givon és Rémi Tristan, akik együtt álmodták meg egy saját hajógyár alapítását. Ma a Fountaine Pajot megkerülhetetlen szereplője a piacnak, nevét és az általa képviselt minőséget mindenhol ismerik és elismerik a világon. A katamaránok általános népszerűsége látványos
okt. 15
6:39
Séfek séfe: A fogások helyett a kóstoló bizottság volt mesés (Márkamonitor)
Az aktuális részben népszerű szinkronszínészek döntöttek arról, melyik csapaté lehet a védettség. A választás azonban nem volt egyszerű.     ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Érdekes fordulat: A fogások helyett a kóstoló bizottság volt mesés   ADÁSRÉSZLETEK Káromkodtak, fejüket fogták: Nem őt várták vissza a versenyzők   Emelt fővel távozik a kieső: Krausz Gábor s
okt. 15
6:39
Kiadták a riasztást: Borzalmas idő lesz ma (BorsOnline)
Nem kímél minket az őszi időjárás.
okt. 15
6:39
A franciák csökkenő búzakészletre számítanak (Agrofórum)
A FranceAgriMer mezőgazdasági iroda a termésbecslés csökkentése miatt mérsékelte a francia búza-készletekre vonatkozó előrejelzését a 2021/22-es gazdálkodási szezon végére, de az Európai Unión kívüli exportra vonatkozó előrejelzését változatlanul hagyta.
okt. 15
6:39
Kvíz: 10+1 kérdés Európáról, amelyre az átlag amerikaiak nem tudják a választ! Vajon te is elbuksz simán? (Promotions)
Ismerős kérdések lesznek, de könnyű lesz elhasalni rajta.
okt. 15
6:39
40%-kal kevesebb külföldi fektette pénzét magyar ingatlanba (KKV Magazin)
A magyar ingatlanok még mindig kitűnő befektetési lehetőséget jelentenek a külföldi vásárlóknak, ám számuk jelentősen visszaesett az elmúlt két év adatai alapján. Az Európai Unión kívüli ingaltanvásárlók körében tavaly mindössze 2.200 esetben nyújtottak be erre irányuló kérelmet, elsősorban (74%) fővárosi lakásra, a legnagyobb, 39%-os arányban kína
okt. 15
6:39
A chiphiány miatt 10 millióval kevesebb iPhone 13 juthat el a felhasználókhoz (GSMring)
A Bloomberg információi szerint nagyon úgy néz ki, hogy a globális chiphiány az év végére az Apple-t is érintheti. A jelenleg is tomboló chiphiány úgy tűnik, hogy az Apple-t is utolérte. Ezúttal viszont nem az okosóra piacot hanem a cupertinói cég egyik fő pénzforrását az iPhone telefonokat érinti. A Bloomberg legfrissebb jelentése szerint az Apple
okt. 15
6:39
Már kapható az LG első OLED paneles monitora (Mínuszos)
Az LG a napokban Magyarországon is megkezdte a 32EP950 típusjelű UltraFine OLED Pro kijelzőjének forgalmazását. A 32 hüvelykes 4K monitor elsősorban a kreatív iparágban dolgozók számára jelent ideális megoldást a gyártó szerint. Az LG UltraFine OLED Pro önálló fénykibocsátásra képes pixelekből álló OLED kijelzője 1000000:1 arányú kontrasztot garant
okt. 15
6:39
≤5µ = TOPlus prémium patronos tokmány (newtechnology.hu)
Az alkatrészek szigorú tűrései, az egyre magasabb követelmények, elvárások újabb és újabb kihívások elé állítják az alkatrészgyártókat. Fontos tényező a legkisebb körfutás, a pozíciótűrés, a legjobb felületi minőség és a legrövidebb ciklusidő. A gyártási folyamat tervezésekor figyelembe kell venni további számos tényezőt, amely hosszútávon hatással
okt. 15
6:39
Életfogytiglani fegyház vár a soroksári futónő gyilkosára (Magyar Nemzet)
Bizonyítottság esetén várhatóan életfogytiglani fegyházat kap a vádlott.
okt. 15
6:42
A házasság, a társkapcsolat kicsit politika is, erre figyeljenek ma ezek a csillagjegyek (Metropol)
Nem jó tovább halogatni: mondd el kedvesednek, mi bánt. Nem biztos, hogy örömteli lesz a fogadtatás, de mégis bölcs kompromisszumokra kényszerítheti.
okt. 15
6:42
UFO Zsolti: „Leültem a büntetést” (ATV)
Az UFO együttes frontembere kijelentette, hogy az előzetes letartóztatásban már letöltötte a másodfokon rá szabott börtönbüntetést, így „szeretné tisztázni, hogy nem megy vissza a börtönbe!”
okt. 15
6:42
A hideg reggel után országos napsütés jön (Háziállat)
Az éjszaka képződött köd fokozatosan megszűnik, a Nyugat-Magyarországon lévő felhőtakaró feloszlik, és gyengén felhős, napos idő lesz. Estétől a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon felhősödés kezdődik. Csapadék nem várható. A többnyire mérsékelt déli szél Sopron térségében időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alak

Keresés