2021. október 15. péntek

okt. 15
12:24
Íme az egyik leghatékonyabb módszer a fertőzések megelőzésére (Infostart)
Október 15-e a kézmosás világnapja, mely arra figyelmeztet minket, hogy ez az egyszerű módszer az egyik leghatékonyabb eszköz a fertőzések megelőzésére. Most, a koronavírus világjárvány elleni védekezésben is kiemelt szerepet kap ez a kézenfekvő védekezési forma.
okt. 15
12:24
Kísértetiesen hasonlít ez a deficit egy másik hiányszámra (Piac és Profit)
A jegybank közzétette előzetes számait.
okt. 15
12:24
Figyelmeztetés: ismeretlenek visszaélnek az aHang nevével (ATV)
Az Előválasztás hivatalos Facebook-oldalán tette közzé a figyelmeztetést.
okt. 15
12:24
Hamilton felkészült a Russell elleni 2022-es vereségekre (m4sport.hu)
Felkészült arra Lewis Hamilton, hogy nehéz ellenfél lesz számára George Russell, ám még keményebb munkával állná a sarat az új csapattárs ellen.
okt. 15
12:26
Újabb tőkebefektetéssel segítik a hazai startup cégeket (Piac és Profit)
A Széchenyi Alapokon keresztül 5,6 milliárd forintot fektet be a kormány az egyik legsikeresebb hazai kockázati tőkebefektető, a Euroventures legújabb alapjába - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
okt. 15
12:27
Fővárosi Önkormányzat: nem sok értelme lenne kötelezővé tenni a maszkviselést a BKK járatain (SzMo)
Az önkormányzatok már nem is dönthetnek saját hatáskörben erről.
okt. 15
12:27
Közös járőrszolgálat indult a szerb-magyar határon (Demokrata)
Magyarország és Szerbia bővítette az illegális migrációval szembeni együttműködését.
okt. 15
12:28
Jön az Amazon, nő a magyar webshopok fenyegetettsége – mi lesz így a cégekkel? (Piac és Profit)
Az Amazon a világ vezető e-kereskedelmi piactere. Tavaszi, lengyelországi piacra lépésével megkezdte terjeszkedését Közép-Kelet-Európában. Már nem az a kérdés, hogy jön-e Magyarországra, hanem hogy mikor. A hazai e-kereskedőknek fel kell készülniük, hogy megvédhessék a piacaikat. Jelentős hátrányt kell ledolgozni, és az idő sürget.
okt. 15
12:30
Hibásnak tartják az operatív törzs döntését: aláírásgyűjtésbe kezdtek a háziorvosok (Blikk)
A háziorvosok szerint az operatív törzs utasítása hibás, illetve betegbiztonsági okból is kivitelezhetetlen.
okt. 15
12:30
„A hang” visszatért! Adele hat év után, új dallal jelentkezett (hirado.hu)
Az énekesnő elkészítette legújabb, szám szerint negyedik albumát.
okt. 15
12:30
Tovább nőtt az elektromos autók népszerűsége Kínában (autopro)
Szeptemberben is jól fogytak az elektromos autók a világ legnagyobb piacán.
okt. 15
12:30
Még pelenkát hord, de már százezrekért árulják a kétéves kislány festményeit (Femcafe)
A legtöbb kisgyerek az ő korában legfeljebb a bölcsiben rajzolgat, Lola June pedig már galériákban állítja ki a festményeit és óriási összegeket keres alkotásaival. A csodagyerek alapjaiban rengette meg az egész művészvilágot.
okt. 15
12:32
Ki kerül karanténba és ki nem az osztályból? Kavarodás lett egy fóti általános iskolában egy koronavírusos eset miatt (Blikk)
Félreértés lett egy, a szülőknek szóló tájékoztatásból a fóti Fáy András Általános Iskolában, ahol úgy gondolták, hogy az operatív törzs által az osztály számára elrendelt karantént az Oktatási Hivatal felülbírálta. Ám ez így nem egészen igaz. Ami biztos: az egyik hetedikes diák lett fertőzött, innen indult a kavarodás.
okt. 15
12:36
Kaszálnak a bankok, indulhat az első bitcoin-ETF (Privátbankár)
Sorban teszik közzé remek gyorsjelentéseiket az amerikai bankok, a tegnapi tőzsdei száguldás után azonban csak szerény emelkedés néz ki mára. A magyar tőzsdén pedig általános korrekció indult, és az euró/forint is megint a 360-as szintet ostromolja. A bitcoin majdnem megütötte a 60 ezer dollárt, végre elindulhat rá az első ETF.
okt. 15
12:36
Különös barátra lelt Gelencsér Timi (Blikk)
Gelencsér Timi különös barátra lelt, akivel egy közös fotót is megosztott.
okt. 15
12:36
Tényleg igaz! Öleli, szorítja feleségét Járai Máté, mert erre fordulatra nem volt felkészülve (Blikk)
El se hiszik.
okt. 15
12:36
Gáláztak Neymarék Uruguay ellen (Infostart)
A brazil és az argentin labdarúgó-válogatott is házigazdaként nyert a dél-amerikai világbajnoki selejtező csütörtöki játéknapján.
okt. 15
12:36
Eloszlatjuk a tévhiteket: azt hisszük, hogy szépségtipp, pedig többet árt, mint használ (Metropol)
A barátnőm is így csinálja, és anyámnak is bevált. Ráadásul még a kedvenc sorozatom főhőse is naponta alkalmazza. Miért ne lenne jó a házi bőrápoló vagy az okosba megoldott pattanásleszárítás? Nézzük a legnagyobb melléfogásokat.
okt. 15
12:36
Nagyberuházások területigényeiről döntöttek Zalaegerszegen (ProfitLine)
A már értékesített terület későbbi bővítésére újabb önkormányzati területeket ad el Zalaegerszeg a német Metrans közúti-vasúti logisztikai központjának, a leendő M76-os gyorsforgalmi út építéséhez pedig az államnak ingyenesen ad át területeket a város - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a zalai megyeszékhely polgármestere.
okt. 15
12:36
Orbán Viktor: Különleges tisztelet jár a bajnokoknak, a nemzet legkiválóbb tulajdonságait testesítik meg (m4sport.hu)
Áder János köztársasági elnök kitüntette az olimpiai és paralimpiai játékokon sikeres sportolókat, edzőket.
okt. 15
12:38
Több mint egy év után került újra keretbe a PSG spanyolja (m4sport.hu)
Juan Bernat súlyos térdsérülésen van túl.
okt. 15
12:39
Viseld úgy a farmer darabokat, mint Diana hercegné (Glamour)
Diana hercegné mindig is hatalmas divatikon volt és ez azóta is töretlen. A trend mindig változik, de vannak darabok, amik sosem mennek ki a divatból, vagy éppen visszajönnek. Ilyenek azok a farmerek is, amiket a hercegné hordott.
okt. 15
12:39
Budapest-Belgrád vasútvonal: lerakták az alapkövet (vg.hu)
Az alapkőletétel mellett elbontották az elhasználódott vasúti pálya egy részét.
okt. 15
12:39
Éledezik a turizmus a Maldív-szigeteken (Hamu és Gyémánt)
Újra érkeznek a turisták az egyik legnépszerűbb nyaralóhelyre. A koronavírus változó helyzete ellenére a Maldív-szigeteken idén eddig több mint 905 000 turista fordult meg – közölte az ország turisztikai minisztériuma. Ez jó hír, hiszen a beutazások 122,5 százalékkal voltak magasabbak, mint a tavalyi évben. Ahogy más országban, úgy a szige
okt. 15
12:39
Orbán Viktor: Csak az oltás működik (Demokrata)
A maszkhasználat önmagában nem véd a fertőzéstől, csak az oltás – hangsúlyozta a miniszterelnök rádiós interjújában.
okt. 15
12:39
Rőfös Géza: Vezényszóra módosított hadirendjén a propagandamédia, és fenntartások nélkül állt be Márki-Zay mögé (Mandiner)
A balos sajtómunkások közönséges zsoldosok.
okt. 15
12:39
Viszontláthatunk egy McCallistert is az új Reszkessetek betörőkben (Magyar Nemzet)
Megérkezett az első előzetes a Home Sweet Home Alone címet viselő hatodik Reszkessetek betörők filmhez.
okt. 15
12:39
Szigetvár MSZP-s polgármesterét nem érdekli a központ utasítása, Dobrev Klárát támogatja (Nyugati Fény)
A saját baloldali értékrendjének akar megfelelni, és nem Tóth Bertalan parancsának.
okt. 15
12:41
Hadházy Ákos: Bolcsik a móri mészárlás elkövetőiben is tévedett (Mandiner)
A Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója köztisztviselőként sértődötten minősít engem.
okt. 15
12:42
Most jött: Óriási tűz ütött ki Dukánál, 600 szalmabála ég (BorsOnline)
Hatszáz szalmabála lángol Duka térségében.
okt. 15
12:42
Túszul ejtettek több dél-afrikai kormánytagot (Infostart)
A túszejtők kárpótlást követeltek az apartheidellenes harcban játszott szerepükért.
okt. 15
12:42
Elképesztő kimutatás a SZÉP-kártyákról: rengeteg magyar verte el itt a pénzét (Pénzcentrum)
A belföldi turizmus egyik fontos szegmensében, a hazai fürdők népszerűsítésében is fontos szerepe van már a SZÉP kártyának. A Magyar Fürdőszövetség szerint a magyar családok szívesen pihennek, töltődnek fel fürdőkben, uszodákban vagy olyan szállodákban, ahol fürdőhelyi szolgáltatás is van. Mindezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt tíz év alatt a leg
okt. 15
12:42
Most érkezett! Hatalmas lángok csaptak fel Dukán (Metropol)
Kigyulladt mintegy hatszáz nagyméretű szalmabála a 8-as főút mellett, a Vas megyei Duka térségében – közölte a katasztrófavédelem pénteken.
okt. 15
12:42
A balatoni viharjelzés elindítójának emléke előtt tisztelegtek (Háziállat)
A Katonai Meteorológia Napjához kapcsolódva a Magyar Honvédség és az Országos Meteorológiai Szolgálat szakemberei tisztelettel emlékeztek a hazai repülésmeteorológia létrehozójára, a magaslégkör-kutatás úttörőjére, a balatoni viharjelzés elindítójára, dr. Hille Alfréd meteorológus ezredesre a Siófoki Viharjelző Obszervatóriumban. A 2021. október 14
okt. 15
12:42
„Ez a törvény” – Orbán Viktor sportolókat díjazott (Ripost)
A miniszterelnök szerint az életben maradáshoz kulcsfontosságú, hogy győzzünk.
okt. 15
12:43
Dél-Afrikában rövid időre túszul ejtették a kormány több tagját (Mandiner)
A túszejtők kárpótlást követeltek az apartheidellenes harcban játszott szerepükért.
okt. 15
12:45
A szellemi tulajdon a 21. század olaja (vg.hu)
A jó ötletek nem elegendők a gazdasági és társadalmi haszonhoz.
okt. 15
12:45
Megöltek és lefejeztek egy idős nőt Franciaországban (Mandiner)
A gyanúsított egy 51 éves férfi, csütörtökön este őrizetbe vették a helyszíntől nem messze.
okt. 15
12:45
Antal Attila: Kormányváltás rendszerváltás nélkül? (Mandiner)
A Márki-Zay-jelenség nem más, mint igénybejelentés az Orbán-rendszer folytatására, Orbán nélkül.
okt. 15
12:47
Most jó igazán magyar cégnek lenni: pénzeső alatt íródhatnak a hazai sikertörténetek (Mandiner)
Magyarország Kormánya gőzerővel dolgozott az utóbbi időben azon, hogy a magyar kkv-szektort segítse és erősítse. Számtalan nagyszabású program indult, amely a hazai vállalkozások fejlődését segíti elő, mind jelentős anyagi támogatással, mind információátadással. A Fejlődik a hazai! eheti adásában Dobos Balázs, az Innovációs és Technológiai Miniszté
okt. 15
12:47
Hangoskodtak, majd láncfűrésszel fenyegették meg a kiérkező rendőröket (Mandiner)
Meglehetősen ittasak voltak.
okt. 15
12:48
Kovács Zoltán: rekordok dőltek meg a vadászati világkiállításon (Infostart)
A kormánybiztos bízik abban, hogy 1971 után 50 évvel sikerült újra maradandót alkotniuk.
okt. 15
12:48
„Újra valótlanságot állított” – Ismét hazugozzák a Dk-sok Márki-Zayt (Blikk)
– Folytatódik az adok-kapok a két, még versenyben maradt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Dobrev Klára és Márki-Zay Péter között, miközben a finisébe fordult az előválasztás.
okt. 15
12:48
Klímapolitikák és miniszterelnök-jelöltek harca: jobb vagy bal? (ATV)
Jobb és baloldali klímapolitika mérkőzött meg egymással csütörtökön a HVG szerkesztőségében. Fő kérdésekben megvolt az egyetértés (kibocsátás-csökkentés, Paks és a Mátrai Erőmű), azonban a klímaharc költségei vitát robbantottak ki.
okt. 15
12:48
Egy KDNP-s EP-képviselő szerint Európában nincs vallásszabadság (444.hu)
Hölvényi György ezért úgy gondolja, hogy intézményi módon kell beavatkozni a vallási közömbösséggel szemben.
okt. 15
12:48
Egyre nagyobb a feszültség a Séfek séfe konyhájában: Krausz Gábor kiakadt (Ripost)
A Séfek séfe stúdiójában tetőfokára hágtak az indulatok: a fekete csapatban békétlenség jelei vehetők észre, ezért Gábor elbeszélgetett a versenyzőkkel.
okt. 15
12:51
A maszkviselés szigorítását kezdeményezi a főváros (vg.hu)
Azt kezdeményezik a kormánynál, hogy állítsák vissza a 2021. július 3. előtt hatályos szabályokat a maszkviseléssel kapcsolatban.
okt. 15
12:51
Aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a háziorvosok az operatív törzs döntése ellen (SzMo)
Jövő héttől a felső légúti tünetekkel jelentkező betegeknél antigén gyorstesztet kell elvégezniük a rendelőjükben.
okt. 15
12:51
Az államokra új kihívásként nehezednek a magánhatalmak (Magyar Nemzet)
Kövér László szerint a nemzeti önazonosság felszámolásának kísérlete a magánhatalmak egyik támadó fegyvere.
okt. 15
12:54
Közös járőrszolgálat indítanak a szerb–magyar határon (hirado.hu)
A közös járőrszolgálat elindítása annak bizonyítéka, hogy a két ország közötti kapcsolatok a lehető legmagasabb szinten állnak jelenleg.

Keresés